- Oldal: 2 / 7
- Előző oldal
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- Következő oldal
Természetesen nem Nekem, hanem a Páromnak!
Katám ugye Anyám “városi” kerékpárját használta pár éve munkába járásra, de az utóbbi pár évben pihenőágon volt. Városi mivolta miatt nem alkalmas nagyon terepre, ahol újabban tekerünk így felmerült az ötlet, hogy kellene venni a részére egy terepképes(ebb) kerékpárt. Az elvárások érzésem szerint nem voltak nagyok: kazettás hátsó agy, teleszkóp, “olcsóság”. Természetesen ebből a 3-asból mindig hiányzott valami, leginkább az “olcsóság”.
Hosszas keresgélés után sikerült leszűkíteni a keretet két Mali kerékpárra (27,5″ Angel, 27,5″ Cobra) csak az árukkal nem voltunk megelégedve! Illetve a mechanikus tárcsaféket is egy kicsit erősnek éreztem a mi szintünkön. Elmentünk azért megnézni Őket személyesen, de egy kicsit kiábrándító volt a bemutatóteremben az eladók hozzánemértése és hozzáállása, de ez most lényegtelen. Az Angel 95.000 Ft-ért sérült volt, le volt pattanva a festés egy elég nagy helyen. Nézelődtünk egy kicsit majd távoztunk. Eldöntöttük, hogy Mali nem lesz.
Végig figyeltük a használt piacot is és találtunk egy gyöngyszemet. Piros-fehér-fekete Merida Matts TFS100 kerékpár Fóton. Még aznap délután elmentünk megnézni és mindent rendben találtunk. Kazettás agy, teleszkóp, relatíve “olcsó” a maga 75.000 Ft-os vételárával, de volt rajta kitámasztó, a gyári nyerget a korábbi gazdája egy kényelmesebb zselésre cserélte. Az egyetlen dolog, hogy a gumik kopottak voltak, de az szerencsére nem nagy tétel. Egy újszerű kerékpárhoz jutottunk hozzá bőven féláron és azért mégiscsak egy Merida. Kikaptuk az első kereket és már pakoltuk is befelé a kocsimba. Otthon rátettem a pedálokat és mentünk vele egy karikát az utcában.
Katám nagyon boldog vele és szereti is használni annak ellenére, hogy már “felavatta”… 😉
Régebben (kb. 10 éve) nagy kerékpáros voltam, 4 évvel ezelőtt volt egy “fellángolás”, de idő hiányában tényleg csak fellángolás maradt. Akkor kerültek be a kert végi sufniba a kerékpárjaink, amiket idén előszedtünk és kicsit elszörnyedtünk a látottakon. Szerencsére csak egy kicsit, mert sokkal rosszabbra számítottam.
Kata biciklijén, amit Anyumtól kapott kölcsönbe csak a két külső gumi, két fék- és egy váltó bowden esett áldozatul. Természetesen a fékeket be kellett állítani, de mivel az elsővel voltak nehézségeim így a noname féket lecseréltem egy Shimano Alivio V-fékre. Érdekes módon azt be tudtam rendesen állítani… A külsőket mindenképpen cserélni akartam, mert tudtam, hogy kopottak, de a repedések az oldalfalon megerősítették eme törekvéseim.
Az Én Magellanom egy kicsit bonyolultabb eset lett/volt. Arra készültem, hogy a teleszkópot fel kell fújni, mert elengedte a levegőt, de pont azt tartotta meg és az olajat engedte el… Vihettem szerelőhöz, aki 9.000 Ft-ért feltöltötte olajjal és pótolta a hiányzó tömítéseket, amiket az előző szerelő kifelejtett. A külsők hiába voltak ellátva mintával, mert miután felfújtam őket a gumi oldala elkezdett elválni a futófelülettől. 26×2,1-es gumik voltak fent, vettem méretben ugyanekkorákat, de azok mégis nagyobbak voltak. Az első keréknél nem lett volna baj, mert volt neki hely, de hátul már beleért az első váltó a kerékbe, ha leváltottam a kistányérra. Szerencsémre a kerékpáros bolt visszavette a gumikat annak ellenére, hogy már kidobtam a gumik papírjait és kicserélték 26×1,9-esekre. Ezen felül más dolgom nem volt az enyémmel. Csak használat közben derült ki, hogy a fékbetéteim már nem az igaziak így kicseréltem újakra őket. Érezhetően jobb lett a fékhatás.
Nem tudom megmondani, hogy miért vártam ennyi időt a cangák előszedésére, mert “folyamatosan nyafogtam”, hogy hiányzik a tekerés…
Nem most volt a 30. születésnapom, de jó érzés visszagondolni rá, mert nehéz nekem meglepetést okozni és akkor sikerült (nem is egyszer!)… 😉
Az egész úgy kezdődött, hogy reggel Páromék felköszöntöttek. Azután elmentem, hogy rendbe szedjem magam a barátaimmal történő szivarozás előtt és mikor kijöttem a fürdőből egy régi üvegajtós szekrény fogadott a konyhában, amit Párom saját kezűleg varázsolt újjá. Egyből rávágtam, hogy milyen szép humidor lesz belőle és az is lett… 😀
Késő délután bejöttünk a városba vacsorázni. Ezután sétáltunk a Duna-parton. Megálltunk egy helyen és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
– Ez mi? – Kérdezte Párom
– Egy hajó.
– De mi van kiírva?
– Fortuna Szálloda- és Étteremhajó – feleltem és nézett rám vigyorogva
Nem tudtam, hogy mit akar mondani a tekintetével…
– Ide jövünk! – pár másodperc múlva kiült az arcomra a döbbenet és a meglepetés, nem találtam szavakat
– De nincs is Nálam semmi ruha és pipere – fakadtam ki
– Amíg zuhanyoztál mindent elraktam – közben vigyorgott.
Elfoglaltuk a szállást, majd elsétáltunk egy boltba valami nassolni valóért. Visszaérve kimentünk a hajó hátuljába szivarozni, pezsgőzni, beszélgetni és gyönyörködni a városban.
Reggeli után Párom elvitt Zuglóba, hogy a Barátaimmal szivarozzak egy jót. Nem akart zavarni minket a szeánszunkban ezért otthagyott és később jött vissza értem. Ekkor még mindig az előző este átélt meglepetés hatása alatt voltam. Hazaérve mindketten meglepődtünk, mert Anyósóm egy meglepetés családi bulival készült Nekünk. Sikerült meglepni mindkettőnket, Engem ekkor már sokadszorra alig 24 óra alatt… 😉
Azóta sem volt részem hasonlóan kellemes meglepetés(ek)ben…
Az életem során voltak pillanatok, mikor italozásban a mennyiség számított. Igaz viszont, hogy akkor csak alkalmanként, házibulikban ittam, de akkor sokat, nagyon sokat… Ahogy telnek az évek úgy lesz az embernek kifinomultabb az ízlése az alkoholos italok iránt.
Az elmúlt 2-3 évben a szivaros cimborákkal eljutottam odáig, hogy szinte csak “minőségi” szeszt iszom. Fél évvel ezelőttig ez gyakorlatilag a “jó/neves” pálinkákat és a Jack Daniel’s whiskyt jelentette. Áprilisban eljutottunk odáig a cimborákkal, hogy inkább
igyunk kevesebbet, de az tényleg legyen jó!
Ezen elv alapján volt szerencsém kóstolni az alábbi italokat:
- The Glenlivet 12 éves Single Malt Scotch whisky
- The Glenlivet 15 éves Single Malt Scotch whisky
- Glenfiddich 12 éves Single Malt Scotch whisky
- Glenfiddich 15 éves Single Malt Scotch whisky
- Talisker Dark Storm Single Malt Scotch whisky
- Laphroaig Quarter Cask Islay Single Malt Scotch whisky
- The Isle of Jura Superstition Single Malt whisky
- Monkey Shoulder Blended Malt Scotch whisky
- The Yamazaki Single Malt whisky (Japán)
A kóstolások közben sajnos követtünk el hibákat, mert volt, hogy két teljesen különböző karakterű nedűt ittunk egymás után és erre nem voltunk felkészülve fejben. Ilyen volt a 12 éves Glenlivet “párosítása” a Talisker Dark Stormmal, ahol a Taliskert “leszaroztam” pedig önmagában egy nagyon finom füstös whisky. Sajnos nem volt (még) alkalmam újra kóstolni a Taliskert, mert nem lehet itthon kapni és cimborám már elpusztította a maradékot. De ami késik az jön! 😉
A The Glenlivet 12 évesből mindig van itthon, mert egy tökéletes “mindenes”, a 15 éves nem kerül sokkal többe, de azért részemről annyival nem jobb. Igaz selymesebb, de nekem a 12 éves enyhe “nyersessége” jobban bejön.
A Laphroaig egy kakukktojás. Egy latakiás pipadohány mellé kóstoltam és nagyon jól kiegészítették egymást. Ebből nekem még kóstolni kell (egyedül inni egy üveggel), mert az első találkozásunk kicsit felemásra sikeredett. Lehet nem a tűző napon kellett volna innunk…
A Glenfiddich-ek (egyenlőre) nem hagytak bennem mély nyomokat. Nem mondom, hogy rossz, mert nem igaz csak nem az én “ízvilágom”. a 15 évesből csak két pohárral ittam egy belvárosi szórakozóhelyen.
A Taliskert és a Jura-t újra kell majd kóstolnom, mert nem szomjasan másodiknak fogyasztottuk őket…
A Yamazaki egy nagyon jó japán whisky! Van olyan jó vagy jobb, mint némelyik skót csak nem lehet itthon kapni.
Jelenleg egy Monkey Shoulder van porondon és nem okoz csalódást. Ez is mindig lesz itthon a 12 éves Glenlivet mellett. Még Anyósomnak és Páromnak is ízlik, ami nagy szó. Jobban belegondolva fog kelleni egy zárható szekrény ennek a “majomnak”… 🙂
Nem célom sorrendet felállítani az italok között, mert saját magam szórakoztatására fogyasztom őket és ez a pár tétel még igencsak kis szelet a whiskyk sokaságában.
Egészségünkre! 😎
Az elmúlt pár évben azt veszem észre, hogy a nők többsége agyvérzésen esett át!
Az “átlag” pasikkal ellentétben nem a csajok/nők seggét vagy melleiket szoktam nézni, hanem az összképet és mindig idegbajt kapok a mostani táska hordási divattól! Igen, szándékosan használom a DIVAT kifejezést, mert nem akarom elhinni, hogy kényelmesen lehet vinni egy táskát, ha derékszögbe hajlítjuk a karunkat és a hajlatba tesszük a pántot/”fogantyút”.
És ezt természetesen még tudják fokozni, amikor vásárlás után a szatyrokat is ily módon aggatják magukra, mint valami fogasra.
Ettől komolyan mondom úgy néznek ki a nők, mintha agyvérzésük lett volna és lebénult volna a karjuk… Szerintem nem trendi, hanem szánalmas!
Elnézést kérek a valóban beteg emberektől a hasonlat miatt, nem szándékoztam megbántani Őket emberi méltóságukban!
Nem gondoltam volna, hogy eme baráti összejövetelig várnom kell az írással, de most van rá lehetőségem és időm.
Mindenki kidőlt és alszik. Magyarra lefordítva készülnek a második berúgásra pedig még csak kettő óra múlt. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy lényegében ketten megittunk egy literes whiskey-t reggel hattól délig…
Mostanában annyit ittam, hogy még bírom is. Egyszerűen leírhatatlan érzés, amikor 5 pasi elmegy és “kényezteti” egymást. Itt most ne értsetek semmit sem félre, nem buzulásról van szó, hanem lazulásról és ahogy a pasik lazulnak az nagyon kemény…
Ez a Szilvásvárad nagyon jó hely! Nyugis, csendes és még a levegő is tiszta, bár az tény, hogy a szivarozással eme utóbbi pontnak lőttek a környezetünkben.
Élni tudni kell!
Tegnap este szűzpecsenyét grilleztünk tárcsán. Reggelire tárcsán készült lecsó volt, ebédre szintén szűzpecsenye egy kis medvehagymás carbonara spagettivel. Vacsira tárcsán sült csülök lesz és még ott a holnapi nap a lábszárpörkölttel, ami bográcsban fog készülni és a pisztráng a völgyben. A szivarokról és a piákról még nem is beszéltem…
Az a durva, hogy otthon nem szoktam konyhában tevékenykedni. Itt pedig mosogatok, tésztát főzök miközben odateszek egy kávét is főni. Sőt, reggelire is csináltam egy kávét. Az ital kihozza belőlem a konyhatündért, de sajnos ilyen téren “drága” vagyok. Meg azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy “ősök” fürkésző szemei társaságában nem is szeretek semmit sem csinálni, mert akkor csak belemagyarázás van, ezt pedig rühellem.
Szóval iszonyatosan jó bulinak vagyok részese egy nagyszerű társasággal, barátokkal! Egyedül az egyik cimbora horkolása nem hiányzik így gépelés közben, de elnézem neki…
2002-ben mikor elvégeztem a műszaki informatikusi technikusi képzést a Pataky HSZI-ben jelentkeztem az elektronikai technikusi képzésre is ahová felvettek. Kezdetben úgy éreztem, hogy fogok tudni boldogulni a dologgal, de később rájöttem, hogy nem fog menni, mert nem az Én világom. Igaz, félig-meddig csak a katonaság elkerülése miatt vágtam bele a dologba…
2002. szeptember közepén jött egy levél, hogy október közepén jelenjek meg a Petőfi Laktanyában sorozás céljából. A gerincferdülésemről (kisebb veszekedések és kiabálások árán az SZTK-ban) gyorsan be is szereztem egy igazolást. Megjelentem a vázolt időpontban, átestem a vizsgálatokon majd megállapították, hogy amint elvégeztem az elektro technikusi tanfolyást visznek is Szolnokra repülőgép műszerésznek.
Október végén meghoztam életem egyik “kétes” elhatározását, mely szerint otthagyom az iskolát és befejezem az elektronikai technikusi tanulmányaimat. Pár hétig gondolkoztam és elhatároztam, hogy bemegyek a pasaréti úton található Hadkiegészítő Parancsnokságra és írok egy kérvényt, hogy mielőbb vigyenek el katonának. Tudom, hogy most mindenki hülyének tart, amiért így határoztam! Úgy voltam vele, hogy a sorkatonai szolgálat után már nyugodtabban lehet tervezni a nagybetűs életet és nem kell félni, hogy mikor ráncigálják el az embert fél évre a munkahelyéről és a családjától.
Az Ezredes Úr, akihez kerültem szintén meglepődött és első körben ki is nevetett, majd amikor átadtam neki a kérvényemet és az iskolából való kilépésről szóló papírokat elkezdett komolyan venni… Beszélgettünk kicsit és felajánlotta, hogy ha már itt vagyok és katona akarok lenni, akkor eldönthetem, hogy mire szeretnék “szakosodni”. Én egyből rávágtam, hogy sofőrködni szeretnék, mert imádok vezetni. Elkezdte vadul nyomogatni a számítógépe billentyűzetét és kisvártatva mondta a lehetőségeket:
- 2003. januári vonulás szombathelyi kiképzéssel és szolnoki szolgálattal, leszerelés 2003. júliusa
– Ez nekem nagyon hideg volt és távoli, így elvetettem, mint lehetőség… - 2003. márciusi vonulás szintén szombathelyi kiképzéssel és nagytarcsai szolgálattal, leszerelés 2003. szeptembere
– Hmmm, ez nagyon jól hangzott. Nincs is már annyira hideg és a szolgálat még közel is lenne… - 2003. májusi vonulás szombathelyi kiképzéssel és Petőfi Laktanyás szolgálattal, leszerelés 2003. novembere
– Ez sajnos az egészségügyi besorolásom miatt nem jöhetett szóba…
Gondolom mindenki kitalálta, hogy a középső változatot választottam. Az Ezredes Úr szerint is nagyon jól döntöttem, mert szerinte “nyugis” időszak fog várni Rám. Sofőr képzés csak Szombathelyen volt akkoriban és mivel erre vágytam ezért egy kicsike kompromisszumot kellett hoznom a távolságot illetően. De azt a másfél hónapot valahogy csak kibírom valahogy…
Mivel nagyon közel volt a vonulás időpontja, ezért nem volt lehetőségem “C” kategóriára megszerezni a jogosítványt, amit így visszatekintve nagyon bánok! Kezemben a behívómmal mentem haza, ami szerint 2003. március 11-én 10:00-kor jelenjek meg a szombathelyi Savaria Kiképzőbázison sorkatonai bevonulás céljából!
Folyt. köv…
Sajnos ismételten eljutottam arra a pontra az életemben, hogy a mindennapi és alkalmi teendők miatt nem volt lehetőségem folyamatában adminisztrálni az elmúlt fél év eseményeit.
A következő pár hét feladati között szerepel, hogy a lehetőségeimhez képest bepótoljam az elmaradásom (bőven van miről írni) és “naprakész” állapotba kerüljön a weboldalam tartalma.
Tegnap Párommal vásárolgattunk az ázsia centerben és egy vicces jelenetnek voltunk fültanúi.
Két 60 körüli hölgy nézelődött, közelebb léptek az egyik bolthoz, hogy rendesen lássák az árus portékáját. Ebben a pillanatban az ázsiai “kislány” tört magyarsággal “Jáó napot!” kívánt nekik. A két hölgy ezen annyira meglepődött, hogy köszönés helyett pár pillanattal később az egyik gúnyosan megszólalt:
“Ezek tanfolyamon vettek részt az elmúlt napokban, hogy köszönt?!”
Ez a kis jelenet felvidított minket, jót mosolyogtunk rajtuk.
Két hónapja sanyargatom a testem heti 3 fegyencedzéssel mikor egy januári szivaros találkozó alkalmával elkezdünk beszélgetni a kistársaimmal, hogy régebben vagy éppen most ki mit sportol/sportolt. Ekkor szólt Zoltán barátom, hogy miért nem megyek el vele egy kettlebell edzésre. Őszintén megmondva korábban még sosem hallottam ezt a kifejezést. Elkezdte magyarázni, hogy egy golyó, aminek füle van és rendesen ki tudja készíteni az embert.
Szép kilátások gondoltam magamban! Szivarozásból hazaérve segítségül hívtam legjobb “szemüveges barátomat” és elkezdtem kutakodni a “füles golyóval” kapcsolatban. Néztem pár videót és nem tudtam felfogni, hogy mi ebben a nehéz… Gondoltam belevágok és adok eme sportnak (is) egy esélyt.
Január 30-án szerdán eljött a nagy nap, az első kettlebell edzés napja. Tamás az instruktor egy kicsit “mérges” volt Zoltán barátomra, mert épp egy köredzést tartott az “öreg” belleseknek és emiatt kevesebb időt tudott velem foglalkozni, mint amennyit szeretett volna. Bemelegítés után átvettünk pár alapfogást majd belevágtunk a köredzésbe. Igen, Én is az állomásokon dolgoztam igaz még nem teljes erőbedobással és nem azokat a gyakorlatokat, mint a többiek. Ettől függetlenül amit tudtam csináltam. Az edzés végére már bőven megtapasztaltam, hogy ez bizony nagyon kemény sport. Már az edzés közben rájöttem, hogy ez jó lesz nekem és csinálni akarom! A köredzéssel nem sikerült elvenni a kedvem, sőőőőt…
Két nappal később alig bírtam megmozdulni és olyan helyeken is izomlázam volt, ahol nem is feltételeztem, hogy van izom (csípő, gerinc mentén végig)! Azóta eltelt majdnem egy hónap és most már azt mondom, hogy miért nem kezdtem el korábban…
Tegnap este sikeresen elhoztam a motoromat a téli szállásáról, igaz nem volt valami egyszerű feladat…
Miután végeztem a fogászaton fogtam a már összekészített cuccaimat és elindultunk a családdal nagybátyámhoz. Leporoltam a motort és belekezdtem a gyertyacserébe, de valamiért a gyertyapipát nem tudtam lehúzni a gyertyáról (a pipát is cserélni akartam eredetileg). Hosszas küszködés után hagytam az egészet. Beszereltem az akkumulátort, ami otthon fel lett töltve, de nem indult vele a gépsárkány. Irány fater kocsijához, hogy bebikázzuk. Miközben járatom, melegítem ellenőriztem a lámpákat, de a tompított nem világított, a reflektor viszont igen. Levettem a lámpát és látom, hogy az izzófoglalat meg van olvadva, égve. Ez lényegében az én saram, mert a 35W-os izzóra tervezett foglalatba 50W-os kínai halogénizzót raktam. Hosszas szenvedés után sikerült az izzó maradványait kiszedni a foglalatból, de az égés miatt a “gyári” izzót nem lehetett beletenni.
Ekkor jutott eszembe, hogy otthon van tartalék foglalatom. Gyorsan beültem a kocsiba és elmentem érte. Otthon meg is találtam a tartalék foglalatot a gyári lámpám mellett. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy elvigyem-e magammal, de elvetettem a gondolatot, mert annak idején nem láttam vele sötétben szinte semmit. Elraktam még a digitális multiméteremet meg pár szerszámot és visszamentem, hogy kicseréljem a foglalatot. Ekkor ért a meglepetés! A foglalat nem volt jó az utángyártott lápámhoz. Nagyon gyorsan elkapott a harci ideg és ott tartottam, hogy felgyújtom a motort, pedig nem tehet semmiről. Egy kis higgadás után elkezdtük a megolvadt foglalatot faragni, hogy bele tudjuk tenni a gyári izzót. Elment egy kis idő eme művelettel, de végül sikerrel jártunk. Mehetett vissza a lámpa a helyére.
Próbálom indítani a mocit, de az önindítót még mindig nem tekeri meg az akkumulátor. Előszedem a multimétert és megnéztem, hogy van-e töltés, de nem volt. Az egészben az a vicc, hogy tavaly tavasszal volt kicserélve a feszültségszabályzóm. Amióta megvan a motor minden tavasszal ezt játszuk, de nem tudok rájönni, hogy miért. Egy hónap múlva úgyis vinnem kell majd műszaki vizsgára és majd akkor (ismét) megnézetem a szervizben.
Miközben (ismét) melegítettem a motort elkezdtem beöltözni (aláöltöző, vesevédő, térdvédő, csősál, motoroskabát, bukó, szemüveg, kesztyű). Első “homályos” utam egy benzinkútra vezetett, ahol gyorsan megszabadultam a szemüvegemtől, mert iszonyatosan párásodott a bukó alatt. Tankolás után irány hazafelé! Félúton elkezdett fázni a kezem, de ez nem volt igazából meglepő, mert nem rendelkezem téli kesztyűvel. Kisebb szenvedés árán, de végre beértünk a fővárosba, ahol a mérsékeltebb tempó miatt már nem fázott annyira a mancsom. Mikor leraktam a motort, akkor szembesültem a ténnyel, hogy 4-6 celsius fok környékén van a hőmérséklet a városban. Ez azt jelenti, hogy városon kívül ennél csak kevesebb volt, de 75-80 km/h-s sebességnél már kb. -6 és -8 fok körül lehetett a hőmérséklet a menetszél miatt. Szóval nem csodálkozom, hogy fázott a kezem. Más testrészemmel nem voltak problémáim, az öltözékem tette a dolgát.
Még ilyen körülmények között is élveztem a motorozást! Nagyon hiányzott már ez a fajta szabadságérzet!
Gondolom kissé meglepő, hogy szivart emlegetek a címben és mégis a pipás bejegyzések közé sorolom eme bejegyzést. Ez azért lehetséges, mert a tudomány oltárán feláldoztam egy “fél” José L. Piedra Petit Cetros nevű kubai szivart (a másik felét majd elszívom szivarnak).
A kísérlet lényege, hogy feldarabolom/aprítom és pipadohányt csinálok belőle. Kíváncsi vagyok, hogy pipában füstnek eresztve milyen érzés lehet kubai dohányt pöfékelni. Az ötletet az adta, hogy miközben pipákról és pipadohányokról olvastam megakadt a szemem a havanna típusú “fűszerdohány” emlegetésén, ami lényegében a szivargyártásban használt dohányfajta. Mivel önmagában eléggé ritka, sőt elérhetetlen pipadohány forméjéban ezért úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak egy “olcsó” gépi szivarból. Azért esett a választásom erre a dohányrúdra, mert apró nyesedékdohányból áll a tölteléke, csak a kötegelő és burkolólevél van teljes dohánylevélből és ezért jóval kisebb meló szétmorzsolni.
A kb. 1,5-2 tömetre elegendő morzsolt dohányt betettem egy simítózáras tasakba (füves zacsi) és beraktam az egyik humidoromba, hogy nehogy nagyon kiszáradjon a hétvégi ízlelésig.
Épp Párommal ejtőztünk és beszélgettünk az ágyban miközben váltogatta a csatornákat a zajládán, amikor az egyik kereskedelmi csatornán jött a „hír”, hogy valami celeb börtönedzéssel edz. Többnyire nem szoktam érdeklődést mutatni a sztárolt lényekkel kapcsolatos dolgok iránt, de most kivételesen végignéztem a riportot és nem bántam meg. Egy olyan edzésformáról volt szó, amihez nincs szükség gépekre, edzőterembe járásra, hanem csak magadra. EZ KELL NEKEM! – gondoltam magamban.
Pár nappal később rákerestem a riportban elhangzó fegyencedzés kifejezésre és tetszett, amiket olvastam. Nagyon felbuzdultam és megvettem a Fegyencedzés című könyv mindkét kötetét és még jobban elmélyültem a témában.
November közepe táján kezdtem bele az edzésekbe a 3×2 méteres kis cellámban, akarom mondani szobámban. Nem mondom az elején kissé könnyűnek éreztem a feladatokat, de aztán keményebbre fordult a dolog…
A mai nap folyamán kiegyenlítésre került a 2007 januárjában felvett autóhitelem, mert az utolsó részletet is befizettem!
750.000 Ft-ot vettem fel változó kamatozású, forint alapú hitel képében 72 havi futamidőre. A havi törlesztőrészletem 18.6xx-18.9xx Ft között volt végig. Ez idő alatt visszafizettem 603.138 Ft kamatot és 9.182 Ft csekkdíjat. Igen, jól látjátok: Majdnem a dupláját (1.362.320 Ft) fizettem vissza felvett összegnek, de nem bánom a döntésem!
Amikor beleugrottam a dologba az volt az egyetlen megkötésem, hogy kizárólag forint alapú hitelt vagyok hajlandó aláírni és úgy látszik, hogy nagyon jól döntöttem. Szerencsére az összeg végig kezelhető volt.
Egyszer hoztak ki 1 Ft elmaradást, de az lényegében technikai jellegű volt. Az egyik hónapban duplán számoltak csekk díjat, amit a következőben 1 Ft-tal kevesebbért írtak jóvá. Csekket persze maguktól nem küldtek erről az “elmaradásról”. Telefonon abban maradtunk, hogy elutalom ezt az összeget, mert ha kp. fizetem egy bankfiókban vagy csekkett kérek róla, akkor felszámoltak volna olyan 150-500 Ft közötti “kezelés költséget” a kerekítési szabály szerinti “ingyenes” befizetésemre. Mivel olyan számlacsomagom volt, hogy ingyen utalok így nem vágott földhöz a dolog és még csak nem is idegeskedtem a bank hülyesége miatt.
A lényeg, hogy végre enyém az autó és lassan megláthatom/kézben foghatom a még sosem látott törzskönyvét.
A motoromat 2007. áprilisában vettem egy közeli barátomtól Akkor 8.xxx km volt benne. Kezdetben csak úgy elmentem motorozni, nagyon néha felvonulásokra. Lényegében csak hobbimotornak tartottam, hogy gyűljenek a bónuszaim és szerezzek némi motoros tapasztalatot. Aztán, hogy megismert életem párját hobbiból átment közlekedési eszközbe és egyre többet használtam. Volt, hogy naponta ingáztam vele Pilisvörösvár és a munkahelyem között. Néha elmentünk kisebb túrákra, felvonulásokra.
Így lehetséges, hogy 2012. augusztus 18-án motorom egy szép kerek számmal “lepett meg” a sebességmérője alatt, kereken 20.000 km-t mutatott. Mikor láttam, hogy közeledik a bűvös szám igyekeztem felkészülni, hogy időben elkapjam. Épp Katával mentünk Pilisvörösvárra, mikor a solymári madaras teszkó környékén vészesen közeledett a várt esemény. Elkezdtem az áruház melletti mellékúton “körözni”, hogy legyen helyem megállni és íme, ezt sikerült alkotnom!
Remélem még legalább ugyanennyi km-t lesz szerencsém közlekedni vele különösebb probléma nélkül…
November végén nagyon pici és gyorsan mozgó vöröses bogarakat véltem felfedezni a nagy gasztro humidoromban. Mivel a szivarkészletem jelentős része abban foglal helyet kissé megijedtem. Eleinte csak 2-3 darabbal találkoztam, amiket elnyomtam. Pár nappal később újabbakra lettem figyelmes. Gyorsan kipakoltam az összes szivaromat és egyesével átnéztem őket a kis bestiák után kutatva. Semmi jelét nem láttam, hogy melyik szivarból jöttek volna világra. Az újonnan felfedezett 3-4 darab bogarat ismételtem kinyiffantottam.
Pár nappal később Páromékkal leegyeztettem, hogy becsomagolom a szivarjaimat és elhelyezem őket náluk néhány napra a mélyhűtőben, majd a sima hűtőben. A humidort is kivittem magammal, amit kigőzöltünk és gyógyszertári alkohollal áttöröltünk. Otthon az alkohol miatt kb 3 napig nyitott fedéllel szellőztettem, amikor ismételten bogarakat véltem felfedezni az üres humidorban. Ekkor elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy le kellene fagyasztani a humidort is. Igen ám, de a méretei miatt nem olyan egyszerű a dolog. Szerencsémre az időjárás “kegyes” volt hozzám, mert egy héten keresztül éjszakánként -10 és -15 fok között alakult a hőmérséklet, ami legnagyobb örömömre napközben sem ment 0 fok felé. Egy hétig Katám kocsijának a csomagtartójában pihent a szeretett dohánytároló alkalmatosságom. Miután ismételten hazahoztam kb két hétig figyeltem napi szinten a bogarakat, de szerencsére nem jöttek elő. Két hét után kigőzöltem, majd elkezdtem beavatni, mintha most vettem volna. A szivarokat csak a beavatás után két héttel pakoltam vissza a helyükre.
Az volt a szerencsém, hogy Szerelmemtől kaptam egy antik szekrényt, amiben elfértek a szivarok és a párásítást is meg tudtam oldani. Egyéb esetben kissé problémásan tudtam volna “kezelni” szivarjaimat a mentési folyamatok alatt…
5-6 évvel ezelőtt munkámból kifolyólag mindig volt nálam 2-3 pendrive, amin különböző tesztprogramok voltak. 2-3 évvel ezelőtt már csak egy volt nálam, ami azért kellett, hogy a személyes dokumentumaim elérhetőek legyenek bárhol vagyok is.
Szép lassan elkezdtek terjedni az ingyenes “felhő” alapú adattároló szolgáltatások. Kezdetben távolt tartottam magam ezektől a szolgáltatásoktól, de 2011. augusztusában elcsábultam. Először a “szemüveges meghajtót” próbáltam ki, aztán jött a “dobozos”, majd a “felhőmeghajtó” az ablakos cégtől.
Mára eljutottam arra a szintre, hogy a pendrive-ot legfeljebb a kocsiban használom zenék lejátszásakor. Rá kellett ébrednem, hogy a felhő alapú adattárolás rendkívül praktikus dolog, mert – ha van internet elérés – mindig a naprakész dokumentumok vannak nálunk és ugyanazt látjuk mindenhol, ahol szükségünk van rá.
Azért a nagy méltatás mellett van egy kis árnyoldala is a dolognak. Ugyanis az adatok egy ismeretlen cég, ismeretlen helyen levő szerverein vannak eltárolva. Nem lehet tudni, hogy ki és milyen adatokhoz férhet hozzá a tudtunkon kívül. Tény, hogy praktikus, de azért továbbra egy kis fenntartással kezelem ezeket a lehetőségeket.
- Oldal: 2 / 7
- Előző oldal
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- Következő oldal
