Az elmúlt években az arcom csak akkor látott borotvát, ha volt valamilyen kiemelt esemény, amin „elvárás” volt a megfelelÅ‘ megjelenés. Többnyire 1-2 hetente fogtam a szakállvágómat és letoltam a „borostát” 0-ás géppel. Volt idÅ‘szak, amikor szakállam volt, de az a Páromnak annyira nem jött be. Mindez azért, mert a Wilkinson Quattro (elÅ‘tte Gillette Mach 3) borotvámhoz drágának tartottam a pengéket. Igen, 4db kerül 2-4ezer forintba és 4-5 borotválkozás után lehetett Å‘ket kidobni, mert csak húzták a szÅ‘rt a pofázmányomon.
Pár héttel ezelÅ‘tt olvastam egy cikket, ami a hagyományos borotválkozásról szólt és eldöntöttem, hogy „visszatérek” a régimódi borotválkozáshoz. Hosszas művelÅ‘dés után egy Mühle R106-os borotvát szemeltem ki magamnak, amit meg is rendeltem egy angol cégtÅ‘l, akik még szállÃtási költséggel együtt is 2.000 Ft-tal olcsóbban tudták megoldani a szállÃtást, mintha itthon bementem volna egy boltba… A beszerzéssel kapcsolatban az volt az egyetlen feltétel, hogy rendszeresen használnom kell, nem pedig félévente. Érzésem szerint ezzel nem lesz gond! 😉
Természetesen a flakonos borotvahabokat, zseléket is elhagytam. Éppen ezért vettem még pamacsot és krémet is. Nem is gondoltam soha, hogy a megfelelÅ‘ eszközök és elÅ‘készületek mennyit számÃtanak. Érzésre sokkal simább tud lenni az arcom és kevésbé pattogok ki, mint a sokpengés verzióktól. Illetve nem mellesleg jól is mutat a fürdÅ‘szobaszekrényben a pamacs és a borotva, nah meg a „többi” kiegészÃtÅ‘ (krémek, szappanok).
EgyenlÅ‘re még tanulgatom a helyes technikát és kÃsérletezgetek a pengékkel is, hogy nekem melyik fajta lesz a megfelelÅ‘. EgyenlÅ‘re nagyon tetszik a dolog, mert a mai rohanó világban van hetente 1-2 alkalommal kb fél órám, amikor csak magammal foglalkozok.
5-6 évvel ezelőtt munkámból kifolyólag mindig volt nálam 2-3 pendrive, amin különböző tesztprogramok voltak. 2-3 évvel ezelőtt már csak egy volt nálam, ami azért kellett, hogy a személyes dokumentumaim elérhetőek legyenek bárhol vagyok is.
Szép lassan elkezdtek terjedni az ingyenes „felhÅ‘” alapú adattároló szolgáltatások. Kezdetben távolt tartottam magam ezektÅ‘l a szolgáltatásoktól, de 2011. augusztusában elcsábultam. ElÅ‘ször a „szemüveges meghajtót” próbáltam ki, aztán jött a „dobozos”, majd a „felhÅ‘meghajtó” az ablakos cégtÅ‘l.
Mára eljutottam arra a szintre, hogy a pendrive-ot legfeljebb a kocsiban használom zenék lejátszásakor. Rá kellett ébrednem, hogy a felhÅ‘ alapú adattárolás rendkÃvül praktikus dolog, mert – ha van internet elérés – mindig a naprakész dokumentumok vannak nálunk és ugyanazt látjuk mindenhol, ahol szükségünk van rá.
Azért a nagy méltatás mellett van egy kis árnyoldala is a dolognak. Ugyanis az adatok egy ismeretlen cég, ismeretlen helyen levÅ‘ szerverein vannak eltárolva. Nem lehet tudni, hogy ki és milyen adatokhoz férhet hozzá a tudtunkon kÃvül. Tény, hogy praktikus, de azért továbbra egy kis fenntartással kezelem ezeket a lehetÅ‘ségeket.
Két ünnep között kaptam egy hÃrlevelet a Å kodától, hogy ha akarom, akkor tesztelhetem az új Rapidot. Nem kellett kétszer kérniük, szinte azonnal nyitottam az oldalukat és regisztráltam. Nem sokkal késÅ‘bb hÃvtak is telefonon idÅ‘pont egyeztetés céljából, amit január 3-ára meg is beszéltünk.
A Å koda Derzbachhoz bÅ‘ fél órával korábban érkeztem, mint ahogy kellett volna, de nem akadtak fenn ezen a kis apróságon. Kedvesen elbeszélgettünk miközben a papÃrokat kitöltöttem és már mehettünk is utunkra. Arra számÃtottam, hogy majd a kereskedés embere elvezet valameddig, ahol átadja a volánt és majd visszafelé vezethetek, de nem! Ahogy kiléptünk a levegÅ‘re egybÅ‘l kaptam a kezembe a kulcsot és nyithattam a kocsit. Beültem a vezetőülésbe és beállÃtottam magamnak a tükröket, elsÅ‘ nekifutásra az ülésen nem állÃtottam, mert úgy éreztem, hogy jó lesz az úgy nekem, de menet közben azért hátrébb költöztettem két „egységgel”.
Egy Å koda Rapid 1.2 TSI (86LE) járműhöz volt szerencsém. Méreteit és külsejét tekintve egy Octaviára hasonlÃt, de állÃtólag kicsit kevesebb benne a hely. Suzukis szemmel nézve hatalmas autóról beszélünk. Elöl kényelmesen elfértem benne és még a kezelÅ‘szervek is kézre álltak. Tetszett, hogy a középkonzol nem egy vadászgép műszerfalára emlékeztet, nem voltak felesleges gombok, csak a tiszta praktikum. Rengeteg autós tesztben olvasom, hogy Ãgy-úgy kopogós műszerfalborÃtás, de könyörgöm, ki az az elmebeteg, aki naponta fogdossa és arra élvez, hogy mennyire puha vagy kemény. Nah, ebben kemény, de engem nem érdekel, mert vezetni akarom, nem taperolni!
A tükrökbÅ‘l rendesen láttam a körülöttem levÅ‘ történéseket, de valahogy sokkal kisebbnek érzÅ‘dött bennük az autó, mint valójában. Anyám a hátsó ülésekrÅ‘l áradozott, mert kényelmesen elfért rajta és bÅ‘ven volt helye a lábainak, szinte ki tudta nyújtani Å‘ket. A kereskedésbe visszaérve Én is leteszteltem a hátsó üléssort és meg kell erÅ‘sÃtenem, hogy tényleg sok hely van benne hátul, mert magam mögött én is majdnem nyújtott lábbal tudtam ülni, kényelmesen tudtam keresztbe rakni a tappancsaimat.
Korábban még sosem vezettem turbós benzines motort, csak dieseleket és nagyon meglepÅ‘dtem. Kissé féltem, hogy a 86 paci kevés lesz az 1.1xx kg-os autó és három személy mozgatásához, de az 1500-3500-ig rendelkezésre álló 160 Nm-es nyomaték „csodákra” képes. Egyszer elkezdtem forgatni, hogy hogy gyorsul, de rájöttem, hogy felesleges, mert 3500-4000 felett már csak „szenved” a motor a csökkenÅ‘ nyomaték miatt. Lényegében úgy kell vele közlekedni, mint egy turbo diesel autóval, alacsony fordulaton. Ötödik sebességfokozatban 50-nél 1400-1500 körül van a motorfordulat és innen nagyon szépen elkezd húzni és pillanatok alatt elérhetjük a 90-es tempót, ahol 2000 körül forog a motor. ViszonyÃtásként a Suzukim ilyen sebességnél 2400-2500 körül forgatja percenként a fÅ‘tengelyt. Amikor nagyon leesik a fordulat vagy túlságosan pörgetjük a motort, akkor az elektronika a műszeregységen figyelmezteti a vezetÅ‘t, hogy éppen milyen irányba kellene pakolgatni a sebességfokozatokat. A 15-20 km-es tesztutam során néhány intenzÃv gyorsÃtással megspékelve a haladást 6,7l-es fogyasztást mért a fedélzeti számÃtógép 100km-re vetÃtve, ami azért nem lenne rossz egy ekkora autótól városban.
Visszaérve a kereskedésbe megnéztem a kiállÃtott autónak a csomagterét és megállapÃtottam, hogy hatalmas (530-550l). Beszélgettünk egy keveset az autó mellett majd csináltunk egy kalkulációt, hogy mennyit is kellene letennem egy részemrÅ‘l minden igényt kielégÃtÅ‘ Rapidért. A végeredmény 4,3 millió Ft lett kedvezményekkel együtt. Ha lenne ennyi pénzem, akkor szó nélkül belevágtam volna, mert részemrÅ‘l ideális lenne családi/utazó autónak… De „sajnos” nincs ennyi pénzem és hitelt sem kapnék rá Ãgy szerencsémre nem kell azon gondolkoznom, hogy  lesz-e nekem ilyen járművem a közeljövÅ‘ben!
Alapvetően meg vagyok elégedve a Panasonic FZ38-as fényképezőgépemmel, mert jó képeket lehet vele csinálni. Ettől föggetlenül van vele egy-két problémám. Az egyik a külső vaku csatlakoztatási lehetőség hiánya. A másik ami egy kicsit jobban zavar az a zajosság.
Sajnos az érzékelő méretéből adódóan ez ellen nem nagyon lehet mit tenni. ISO 200-ig nem lehet nagyon észrevenni. ISO 400-on már egy kicsit látszik és afölött szinte teljesen élvezhetetlenek lesznek a képek. Az okosok szerint egy alap tükörreflekszes géppel is nyugodtan fel lehet tolni az érzékenységet akár ISO 1600-ig és még nem lesz zavaró a zajosság.
FényképezÅ‘géppel rendelkezÅ‘ kollégákkal beszélgettünk errÅ‘l, amikor egyik rendszermérnök kollégám felajánlotta NIKON D90-es tükörreflekszes fényképezÅ‘gépét egy hétvégére, hogy hasonlÃtsam össze a saját kompaktommal. Nagyon boldogan és kicsit hitetlenkedve elfogadtam a felajánlást. Egy héttel késÅ‘bb Ãgéretéhez hÃven hozta is kollégám a fotóapparátot. Két objektÃvvel kaptam, az egyik egy 18-70- es „alapzoom”, a másik egy 70-300-as „telezoom”. Meglepetésemre még egy portrémarkolat is volt a géphez. A kompaktomhoz képest egy drabális állatnak tűnt. Mind méretben, mind súlyban.
Párommal elhatároztuk, hogy a hétvégi jóidÅ‘t kihasználva felmegyünk a várba és egy kiadós séta közben tesztelhetem a kölcsönkapott masinát. Ãgy is lett!
Nagyon jó volt, hogy „normális” fényképezÅ‘gép hangja van exponáláskor. A sajátomon is a keresÅ‘t használom, nem szeretem az LCD-t használni komponáláshoz, mert nem lehet stabilan tartani a gépet.
Már csak valahogy kellene spórolni egy jobb tükörreflekszes gépre és objektÃvekre, ami azért valjuk be nem lesz egy olcsó mulatság, de ez egy másik történet…
Péntek este a solymári madaras tecsóban az autós cuccoknál figyeltünk fel egy „kulcskeresÅ‘ kulcstartóra”. A leÃrás szerint a lényege az lenne, hogy ha 5 méteres körzeten belül fütyülünk, akkor hangot hallat magáról és könnyebb megtalálni az elbújt kulcsokat.
Menyasszonykámnak nagyon megtetszett a dolog, mert nagyon sokszor képes Houdiniset játszani a kulcsaival. ElÅ‘ször hülyeségnek tartottam, de a végén dacból megvettem neki. Nem volt vészes, 299 magyar királyi valutát csengettem érte, úgy is monfhatnám, hogy alig 1 euró. Ennyiért még egy szál szÃvható szivart sem lehet itthon venni.
Otthon beüzemeltük és az elején jót derültünk rajta. Fütyörésztünk, csettintettünk, huhogtonk neki és működött. Aztán amikor elillant az újdonság varázsa, felfűztük a kulcsok mellé és letettük az asztalra jött a feketeleves. Fogta magát és önálló életre kelt. Teljesen véletlenszerűen elkezdett csipogni és villogni. Senki nem ” szólt hozzá” csak mondta a magáét, mint egy 80 éves öregasszony, akinek semmi sem jó…
A végén már annyira idegesÃtÅ‘vé vált, hogy kiszedtük belÅ‘le az elemeket és eletettük az utókornak. Egy próbát megért! Jót derültünk rajta!
Gyermekkoromban nagyon sokat hallgattam walkmanen rádiót, zenét. Jópár év elteltével már tudom, hogy sokkal halkabban kellett volna…
Motorozás közben többször megfigyeltem, hogy úgy 30-40 perc folyamatos 70-90 km/órás haladás után elkezd egyre jobban zúgni a fülem, a fejem néha megfájdul és kezdem elveszeÃteni a koncentrációmat. Ilyenkor mindig meg kellett állni egy kis idÅ‘re. Ekkor gondolkoztam el egy füldugó beszerzésén. Kezdetben szivacsos, egyszerű füldugóval próbálkoztam több-kevesebb sikerrel.
Az egy dolog, hogy nem volt már probléma a szélzajjal, de nem hallottam a környezetem és a fülem sem szellÅ‘zött. Szóval pár alkalom után száműztem a szivacsos füldugót motoros életembÅ‘l. Alváshoz „sajnos” használnom kell a panelház elménye okán, de ez más történet…
Pár hónappal ezelÅ‘tt olvastam pár cikket, a szélzaj ártalmairól és újra terÃtékre került a téma, mert nem szeretném ha majd idÅ‘vel a barátaim kiabálnának velem, hogy bármit is megértsek! Hufi kollégámnak egszer már volt alkalma kipróbálni az Alpine MotoSafe füldugó és nagyon dÃcsérte. Utánnaolvastam és többen pozitÃv véleménnyel voltak róla. Elhatároztam magam és „beruháztam” egybe!
RendeléstÅ‘l számÃtva pár napon belül megjött a termék. A dobozában nincs semmi felesleges, csak amire szükség van. Egy tok, a két darab füldugó, a sárga (jobban csillapÃtó) szűrÅ‘, a tokban pedig egy segédeszköz a dugó fülbe helyezésehez, amit nem haszánlok, mert kicsi a fülem. 🙂
Mivel a munkahelyemre kértem Ãgy egybÅ‘l nem volt alkalmam kipróbálni, sÅ‘Å‘t a motoros tesztre is majdnem egy hetet kellett várnom egyéb elfoglaltságok miatt. A lényeg, hogy hazafelé a kocsival lehúzott ablakokkal közlekedtem, pár perc elteltével betettem a füldugókat és meglepÅ‘dtem. Nagyon kellemesen meglepett a cuccos, mert a szélzaj eltűnt és hirtelen megértettem miért is olyan népszerű sok motoros társadalom egy (sajnos kis) részének.
Egy hét elteltével eljött a motoros teszt ideje. A bukósisak alatt én mindig viselek egy fekete maszkot, mert csak egyszerűbb azt mosni a bukó belseje helyett és a nyakam is védve van a bogaraktól, széltÅ‘l. Nem lóg ki nagyon a fülembÅ‘l és alig észrevehetÅ‘, ezáltal nem befolyásolja a bukósisak fel-, levételét. Az egybÅ‘l feltűnt, hogy bukósisakban másképpen csillapÃtja a zajokat, mint kocsiban. Mivel nagyobb csend honolt körülöttem és a szél sem zúgott, ezért folyamatosan gyorsabban mentem a megszokott tempómnál bÅ‘ 10-15 km/órával. A forgalom zaját és motorom hangját sokkal jobban hallom és még a szirénázást is nagyobb távolságból észlelem, jobban tudok reagálni rá. Párommal füldugó nélkül már 40-50 km-órás tempótól nem tudtam beszélgetni, mert nem hallottam/értettem, hogy mit mond. A fenti fudgóval viszont még 75-80 km/óránál is szoktam érteni, hogy mit mond.
Az azért hozzá tartozik a dologhoz, hogy néha úgy teszek, mintha nem hallanám/érteném… FÅ‘leg, ha egy kicsit elgurul a gyógyszerem és mélyebbeket döntögetek, mint szoktam! (remélem nem fogja elolvasni eme sorokat) 🙂
Nekem személy szerint az alap, zöld szűrő vált be. A sárgához 20 km erejéig volt szerencsém. Sajnos a motorom idomjainak alapjárat közelében elég nagy rezgése van, még füldugó nélkül is zavaró. Viszont a ságával ez a zaj többszörösére erősödik és olyan érzésem volt, mintha légkalapáccsal törnék a betont a fejem mellett. Maszk nélkül egy fokkal jobb volt, de nem erőltettem. Hangsúlyozom, hogy ez a motorom hibája, nem a füldugóé, mert az autós teszteknél nem jelentkezett ez a dübörgés!!!
A tokkja nagyon praktikus, csak egyetlen problémám van vele: Lehetne kisebb!
A képen is láthatjátok, hogy maga a füldugó nem nagy, de a tokja hatalmas. Rátettem a motorom kulcscsomójára, de Ãgy már nem tudom egyszerűen zsebre vágni. Pedig a helye ott lenne, hogy mindig kéznél legyen és ne feledkezzen meg az ember róla… Szóval részemrÅ‘l ez az egyetlen hátránya! 🙁
Nagyon jó termék és csak ajánlani tudom minden motoros társamnak. 8.xxx Ft nem a világ vége és cserébe lehet, hogy nem kell öregkorában senkivel sem üvöltenie. Meg persze az utassal is lehet nagyobb tempónál kommunikálni, ha még nincs sisakbeszélő készletünk. Engem nagyon meggyőzött!
Megvásárlás után egybÅ‘l beleraktam a már meglévÅ‘ „kiszáradt” szivarjaimat, kb 7db-ot. Lehet ennek is volt köszönhetÅ‘, hogy majdnem 2 hét kellett mÃg beált a megfelelÅ‘ páratartalom a belsejében. Nem mellékesen sokat is nyitogattam, hogy érezzem a szivarok ellenállhatalan illatát. Az elsÅ‘ két hétben 3 szivarom is megrepedt, amiket késÅ‘bb kisebb trükközés árán, de sikerült élvezettel elszÃvnom. ValószÃnűleg a hirtelen „klÃmváltozás” lett a végzetük.
Kezdetben nagyon idegesÃtett, hogy nem áll be a megfelelÅ‘ páratartalom. Május vége felé az egyik párásÃtómon érdekes foltok jelentek meg. Fórumon többen is mondták, hogy a párásÃtó belsejében levÅ‘ „szivacs” penészedett be és cseréljem ki. ValószÃnüleg túlöntöztem Å‘ket.  Szerencsére virágboltokban olcsón lehet kapni ilyen Oázis nevű „szivacsot”. 500 Ft volt egy B30 téglának megfelelÅ‘ darab. Szétszedtem a párásÃtókat és mindkettÅ‘nek kicseréltem a belsejét. Azóta minden feltöltésnél a felesleges desztvizet kirázom, letörlöm róluk. PárásÃtóim köszönik a törÅ‘dést és teszik a dolgukat.
Kezdetben kissé túlmisztifikáltam az egész humidoros, szivartárolásos dolgot, de már rájöttem, hogy felesleges volt. Hetente 2-3 alkalommal ránézek a páratartalom mérÅ‘re, szivarok állapotára. Ha 70% alá esik a levegÅ‘ nedvességtartalma, akkor feltöltöm a párásÃtókat. Néha kiveszek 1-1 szál szivart, hogy enyhe nyomorgatással meggyÅ‘zÅ‘djek állapotukról. A páratartalom ellenÅ‘rzésnél nagyon jól jön, hogy üvegtetÅ‘s a humidor és van egy külsÅ‘ analóg hygrometer. Cserébe nem kell állandóan nyitogatni és bármikor lehet gyönyörködni a füstrudak szépségében. Szóval mostanában kb ennyibÅ‘l áll a „karbantartás”.
Egyik kedves barátoméktól kaptam egy Flor de Gurabo Churchill szivart, ami beton kemény volt mikor hozzám került, de mostanra szépen elkezdte összeszedni magát. Gyengéd megnyomorgatásnál már érezni, hogy nem fadarabot, hanem egy szivart tartok a kezemben. Egy olcsó, gépi Guantanamera szivar Ãzének, aromájának, égésenek is sokat segÃt a megfelelÅ‘ tárolás, hát még egy minÅ‘ségi, kézi sodrásúnak!
Ismét ki kell jelentenem, hogy jó befektetés volt… 😎
Van egy mondás a motorozással kapcsolatban:
„Kétféle motoros létezik:
Aki esett már motorral és, aki fog…”
Ez egy nagyon is igaz mondás és 2008 auguszsztus eleje óta az elÅ‘bbibe tartozom. Napra pontosan sajnos már nem emlékszem a dátumra. Arra viszont igen, hogy egy nagyon szép napos, meleg nap volt egészen 18 óráig…
Meló után kiugrotam Budaösre, mert egy ismerÅ‘sömmel volt találkozóm. Motorral 40 perc alatt kiértem, kocsival lett volna 2-2,5 óra. Viszont most nem errÅ‘l akarok Ãrni. Találkozónk végeztével felvettem a sisakom, felültem a motoromra és elindultam hazafelé. Szép lassan, 10-15 km/h-val közeledtem a 20 méterre levÅ‘ szűk, derékszögű keresztezÅ‘déshez, ahol jobbra kanyarodtam (volna). Nem fékeztem, csak elzártam a gázt. Nem döntöttem, mert lassan mentem. A kanyar közepén egyszer csak kimenet alólam a hátsó kerék és talajt fogtam. A motor nem ált le, a bukóm nem érte a földet. Gyakorlatilag a motoron csak pár karc keletkezett miközben az elsÅ‘ kerék tengelye körül szembefordult velem az úton. Nem csúsztam a földön, csak „lehuppantam”. Szerencsére sem szembÅ‘l, sem hátulról nem jött senki. Gyorsan felállÃtottam a motort, beállÃtottam a jobb oldali tükröt és mentem tovább.
Pár perccel késÅ‘bb az autópályán éreztem, hogy könyököm és a lábam szára egy kicsit fáj, húzódik. Menet közben lenézve láttam, hogy kissé lehorzsolódott lábamon a bÅ‘r. Nem áltam meg, mentem tovább hazafelé. Már a Blaha Lujza tér magasságában jártam mikor elkezdett szemerkélni az esÅ‘. Nem ilyedtem meg, mentem tovább. Aztán a Dózsa György útnál elkezdett szakadni, a Hungáriáig (kb. 1km) szó szerint bÅ‘rig áztam (akkor még nem volt esÅ‘ruhám). Nem is lett volna semmi bajom, mert kb 2 percnyire voltam a munkahelyemtÅ‘l, ahol a motort szoktam tárolni. Viszont a Hungária-Ajtóssy sarkon miközben vártam, hogy a lámpa zöldre váltson borsó szem nagyságú jégesÅ‘ kezdett esni. Nem akartam, hogy nagyon elverjen ezért fogtam magam és lementem motorral az aluljáróba. Nem én voltam az egyetlen, aki Ãgy döntött. 10-15 percet lehettem lent, közben megnéztem közelebbrÅ‘l a könyököm és a lában. Tudomásul vettem a dolgot és áltam a járókelÅ‘k „furcsa” tekintetét. Igazából nem hibáztatom Å‘ket, mert érdekes látvány lehettem teljesen elázva, friss horzsolásokkal…
Miután a jégesÅ‘ elvonult és „rendes” csapadék váltotta fel, mindenki meglepetésére felültem a motorra és bementem a céghez. Leparkoltam motorizált kétkerekűmet, beültem a kocsimba és hazamentem. Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem. Magamhoz vettem egy törölközÅ‘t, amit az ülésre terÃtettem és elmentem akkori barátnÅ‘m elé. Nem részletezném, hogy miket mondott Rólam, legyen elég annyi, hogy szerinte nem vagyok normális… Egyébként lehet igaza van, de az Én életem!
Abban a szezonban még egyszer ültem motorra, amikor is elvittem Nagybátyjámhoz téli álomra szenderülni. Következő szezonban kissé féltem felülni rá, nem is mentem sokat vele. Idén már bátrabb voltam és használtam. Most, e szezon végére kezdem úgyérezni, hogy kihevertem az akkori sokkot!
Volt tanulsága az esetnek? A válasz: határozott IGEN!
Tanultam belÅ‘le! Ha bármilyen hosszú ruházat lett volna rajtam, nem pedig rövidnadrág-póló, akkor megúszhattam volna két szakadt ruhadarabbal, sérülések nélkül. Tudom, utólag könnyű okosnak lenni… 🙁
Az összes motors felszerelésem egy „gazdaságos” kesztyű, „protektoros” vesemelegÃtő és egy HJC ZF-9-es bukósisak volt. Melegben rövidnadrág-póló, nagyritkán farmer és széldzseki/esÅ‘kabát volt a „védÅ‘ruházat”. Az eséskor is rövidnaci-póló volt rajtam. Mostani fejjel nagy marhának tartom magam eme felelÅ‘tlenség miatt! KövetkezÅ‘ szezon elÅ‘tt vettem egy protektoros kabátot és kesztyűt. Ezek nélkül szinte sehova sem megyek. Robogóról lévén szó protektoros nadrágot nem hordok, de tépÅ‘záras térdvédÅ‘t igen. Néha, nagyon nagy melegben még engedek a rövidnadrág csábÃtásának, de a kabát akkor is rajtam van. A két részes esÅ‘ruha állandó tartozéka motorom tárolórekeszének. Tervbe van még véve egy csizma és nadrág vásárlása, de azt már csak a következÅ‘ motoromhoz.
A lényeg, hogy túlvagyok az elsÅ‘ „kötelezÅ‘n”… 😉 Biztos, hogy lesz még több is, mert a túra-endúrózáshoz hozzátartoznak kisebb eldÅ‘lések, de a lényeg, hogy sosem legyenek nagyobb sérüléseim az elsÅ‘n szerzetteknél!