Még pár évvel ezelÅ‘tt vettem egy mechanikus idÅ‘kapcsolót, amit pár hónap után egy digitálisra cseréltem, mert elég hangos volt. A digitális elég sokáig működött, de kb két éve elkezdett teljesen random módon működni, pár hónapja pedig a kijelzÅ‘je halt be teljesen, semmit sem lehet látni rajta. Elkezdtem idÅ‘zÃtÅ‘ áramköröket nézegetni, hogy majd épÃtek magamnak egyet, de az aliexpressen találtam egy kész elektronikát, aminek a leÃrását végigolvasva rájöttem, hogy ez kell nekem és még „olcsó” is. Ez az olcsóság 1.200-1.300 Ft-os összeget jelent, ami tényleg nem sok egy fali aljzatba dugható digitális idÅ‘zÃtÅ‘k 4-5.000 Ft-os árához képest. Természetesen egybÅ‘l rendeltem is belÅ‘le 2db-ot (két helyrÅ‘l). Az egyik a humidorszekrényhez és egy örökölt humidorhoz tartozó ventilátorokat fogja vezérelni mÃg a másik a fentebb emlÃtett lehalt idÅ‘zÃtÅ‘t fogja váltani…
Az egyik idÅ‘zÃtÅ‘ nagyon hamar megérkezett. Gyorsan beszereztem a hiányzó dolgokat, mint csatlakozók, tápegység és műszerdoboz. Mivel a beszerzett ventilátorok elég nagy fordulatúak ezért egy 7806-os IC-vel oldottam meg, hogy alacsonyabb feszültség mellett kisebb fordulaton menjenek a légkeverÅ‘k. A szekrényben nem szaroztam a kábelezéssel, mert a polcok eltakarják a csokit, amiben a kábeleket összekötöttem. A ventikhez jó kis „retro fémépÃtÅ‘bÅ‘l” (gyerekkoromban rengeteget játszottam vele) kreáltam felfogató alkalmatosságot.
IdÅ‘közben a második idÅ‘zÃtÅ‘ is megérkezett. Szerencsére pont jókor, mert a már 5 éve működÅ‘ tápegységem megadta magát. Vettem egy ugyanolyan tápot, amit a másik elektronikához használtam Ãgy bármikor felcserélhetÅ‘k, ha kell. Ezt a második idÅ‘zÃtÅ‘t sokkal gyorsabban épÃtettem be egy műszerdobozba, mert már tudtam, hogy mit-merre-hogyan.
Természetesen minkettÅ‘ hibátlanul működik és teszi a dolgát! Remélem, hogy sokáig…
Gondolom kissé meglepÅ‘, hogy szivart emlegetek a cÃmben és mégis a pipás bejegyzések közé sorolom eme bejegyzést. Ez azért lehetséges, mert a tudomány oltárán feláldoztam egy „fél” José L. Piedra Petit Cetros nevű kubai szivart (a másik felét majd elszÃvom szivarnak).
A kÃsérlet lényege, hogy feldarabolom/aprÃtom és pipadohányt csinálok belÅ‘le. KÃváncsi vagyok, hogy pipában füstnek eresztve milyen érzés lehet kubai dohányt pöfékelni. Az ötletet az adta, hogy miközben pipákról és pipadohányokról olvastam megakadt a szemem a havanna tÃpusú „fűszerdohány” emlegetésén, ami lényegében a szivargyártásban használt dohányfajta. Mivel önmagában eléggé ritka, sÅ‘t elérhetetlen pipadohány forméjéban ezért úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak egy „olcsó” gépi szivarból. Azért esett a választásom erre a dohányrúdra, mert apró nyesedékdohányból áll a tölteléke, csak a kötegelÅ‘ és burkolólevél van teljes dohánylevélbÅ‘l és ezért jóval kisebb meló szétmorzsolni.
A kb. 1,5-2 tömetre elegendÅ‘ morzsolt dohányt betettem egy simÃtózáras tasakba (füves zacsi) és beraktam az egyik humidoromba, hogy nehogy nagyon kiszáradjon a hétvégi Ãzlelésig.
November végén nagyon pici és gyorsan mozgó vöröses bogarakat véltem felfedezni a nagy gasztro humidoromban. Mivel a szivarkészletem jelentős része abban foglal helyet kissé megijedtem. Eleinte csak 2-3 darabbal találkoztam, amiket elnyomtam. Pár nappal később újabbakra lettem figyelmes. Gyorsan kipakoltam az összes szivaromat és egyesével átnéztem őket a kis bestiák után kutatva. Semmi jelét nem láttam, hogy melyik szivarból jöttek volna világra. Az újonnan felfedezett 3-4 darab bogarat ismételtem kinyiffantottam.
Pár nappal késÅ‘bb Páromékkal leegyeztettem, hogy becsomagolom a szivarjaimat és elhelyezem Å‘ket náluk néhány napra a mélyhűtÅ‘ben, majd a sima hűtÅ‘ben. A humidort is kivittem magammal, amit kigÅ‘zöltünk és gyógyszertári alkohollal áttöröltünk. Otthon az alkohol miatt kb 3 napig nyitott fedéllel szellÅ‘ztettem, amikor  ismételten bogarakat  véltem felfedezni az üres humidorban. Ekkor elgondolkoztam azon a lehetÅ‘ségen, hogy le kellene fagyasztani a humidort is. Igen ám, de a méretei miatt nem olyan egyszerű a dolog. Szerencsémre az idÅ‘járás „kegyes” volt hozzám, mert egy héten keresztül éjszakánként -10 és -15 fok között alakult a hÅ‘mérséklet, ami legnagyobb örömömre napközben sem ment 0 fok felé. Egy hétig Katám kocsijának a csomagtartójában pihent a szeretett dohánytároló alkalmatosságom. Miután ismételten hazahoztam kb két hétig figyeltem napi szinten a bogarakat, de szerencsére nem jöttek elÅ‘. Két hét után kigÅ‘zöltem, majd elkezdtem beavatni, mintha most vettem volna. A szivarokat csak a beavatás után két héttel pakoltam vissza a helyükre.
Az volt a szerencsém, hogy SzerelmemtÅ‘l kaptam egy antik szekrényt, amiben elfértek a szivarok és a párásÃtást is meg tudtam oldani. Egyéb esetben kissé problémásan tudtam volna „kezelni” szivarjaimat a mentési folyamatok alatt…
Minden szivarosnak vannak rémálmai, ha a humidorjáról és a szivarjairól van szó.
Az egyik a penész, amit a túl magas, jellemzÅ‘en a 78-80% feletti páratartalom idéz elÅ‘. Eme csapás ellen szerencsére egy kis odafigyeléssel és egy relatÃve pontos páramérÅ‘vel lehet védekezni. Nekem sajnos már volt vele tapasztalatom, de szerencsére idÅ‘ben észrevehetÅ‘.
A másik csapás a dohánybogár, ami ellen nem lehet megelÅ‘zÅ‘ csapást mérni. Hiába az odaadó, gondoskodó és szakszerű gyártás, tárolás, ha a kész szivarok dohánylevelei között sikerül átvészelni néhány petének a fermentálási, gyártási, tárolási folyamatokat. Csak akkor lehet tudomást szerezni róluk, amikor már majdnem késÅ‘. Miután a peték kikeltek szép lassan átrágják magukat a szivaron és apró lyukak kÃséretében „elÅ‘bújnak” rejtekükbÅ‘l. Mivel nagyon kicsi ezért csak nagyon nehezen lehet észrevenni Å‘ket. Arról nem is beszélve, hogy szeretnek a sötét részeken elbújni. Méretükhöz képest gyorsan mozognak.
A nagy szivaros öregek szerint csak úgy lehet megszabadulni tÅ‘lük, ha 2-4 napra mélyhűtÅ‘be majd 2-3 napra rendes hűtÅ‘be tesszük a szivarjainkat. Természetesen be kell csomagolni a szivarokat egy légmentesen záródó simÃtózáras tasakba, hogy ne vegyék át a hűtÅ‘ben tárolt ételek „szagát”. A humidort ez idÅ‘ alatt érdemes jól áttörölni, kiporszÃvózni és lehetÅ‘ség szerint gÅ‘ztisztÃtóval kigÅ‘zölni.
A legelsÅ‘ humidoromból kikerült a levegÅ‘t keringetÅ‘ ventilátor, mert a szivarkészletem bÅ‘vülésével átraktam a Pároméktól kapott humidoromba. Kb. fél évvel késÅ‘bb kezdtem csak megtapasztalni, hogy nagyon hiányzik a légkeverés a kicsi dobozból, mert ismételten vegyes volt a szivarok állapota. A párásÃtóhoz közel tökéletesek voltak, de attól „távolabb” már száraznak érzÅ‘dtek. Nyár közepén elhatároztam, hogy épÃtek egy tápelosztót, hogy több ventilátort tudjak egyszerre vezérelni. Vettem egy kis műszerdobozt, 3,5mm-es fém szerelhetÅ‘ jack dugókat, beépÃthetÅ‘ jack aljzatokat, kábeleket és még 3db 40mm-es ventilátort.
A gyakorlati tervezés gyorsan megvolt, mert fejben már elkezdtem tervezni az egységet. Pár mérés után kifúrtam az aljzatok helyét és szép lassan elkezdtem megforrasztani a dobozon belüli kábelezést. Az egész megvalósÃtás nagyjából 3 órát vett el az életembÅ‘l, de a szivarjaimért szinte bármit! 🙂
A végeredmény: 1db bemenet az idÅ‘zÃtÅ‘kapcsolóban levÅ‘ tápegység részére (3 óránként bekapcsol 15 percre) és 5db kimenet ventilátorok vezérlésének céljából (ebbÅ‘l jelenleg 2-t használok).
Jelen pillanatban van két használaton kÃvüli légkeverÅ‘ alkalmatosságom „bekábelezve” és három szabad aljzatom az újdonsül elosztón, amik csak arra várnak, hogy újabb humidorokban keringessék a szivarok számára ideális páratartalmat rejtegetÅ‘ levegÅ‘t…
Emlékeztek még milyen szavakkal fejeztem be „Újabb humidor a háznál” cÃmű bejegyzésem?
SegÃtek kicsit!
„Fog kelleni még egy humidor… :mrgreen:”
Október elején-közepén kezdődött az újabb nyűglődésem, hogy kell egy 70-100 szál szivar tárolására alkalmas humidor. Kezdetben mindenképpen Adorini márkájú humidorban gondolkoztam, de Párom és több barátom véleményét meghallgatva elvetettem eme ötletemet.
Ki is néztem két verziót. Az egyik ~50-70, a másik ~150 szál befogadására alkalmas gasztro (üvegtetÅ‘s) humidor volt. A kettÅ‘ között ~15.000 Ft volt az árkülönbség, ami egyre jobban a nagyobbik felé billentette a mérleg nyelvét. Egyébként is iszonyatosan szeretek gyönyörködni a szivarok nyújtotta látványban, ahogy egymáson/mellett sorakoznak és arra várnak, hogy valaki elszÃvja Å‘ket… 😆
Hosszas osztás-szorzás, utánnajárás, nyálcsorgatás után december közepén Párom és leendÅ‘ Anyósom révén hozzájuthattam a nagyobbik szivarok tárolására alkalamas dobozkához. Az üzlet egy kölcsönös segÃtség/üzlet révén jöhetett össze…
Mivel Páromék nem engedték, hogy anyagilag hozzájáruljak a beruházáshoz, ezért „kényszerbÅ‘l kellett” vettem magamnak egy 3 szál befogadására hivatott bÅ‘r szivartokot. Azért volt rá szükségem, mert a két szálas csÅ‘tokom sokszor kicsinek, kevésnek bizonyult. Robusto, toro méretű szivarok nem fértek be az átmérÅ‘jük miatt. Ezzel a bÅ‘rtokkal nem lesz ilyen problémám.
Január közepére majdnem megtöltöttem az újdonsült humidoromat. Nem volt szép látvány félig üresen. A párásÃtók eredetileg szivacsosak voltak, de szokásomhoz hÃven átalakÃtottam kristályosokra némi szúnyogháló segÃtségével. Mivel a gyárilag kialakÃtott helyen nem látta el maradéktalanul a feladatát (hajlamos volt penészesegni a zárt hely miatt), ezért száműztem Å‘ket onnan egy-egy mágnes segÃtségével. Azóta hibátlanul teszi a dolgát és folyamatosan bűvül a rendelkezésre álló szivarok száma…
Innen még mindig van tovább, mert telhetetlen vagyok… 😈
Hálával tartozom Zoltán (Gurhka) barátomnak, hogy „lebeszélt” az AdorinirÅ‘l és eme csodálatos példánnyal lehetek most gazdagabb! És persze nem utolsó sorba nagyon szépen köszönöm LeendÅ‘ Anyósomnak és Páromnak, hogy hozzájárultak a boldogságomhoz! (Isten tartsa meg jó szokásukat! :D)
Mondhatom, hogy már másfél éve hódolok komolyabban a szivarozás művészetének, élvezetének. Mint minden szivaros társam, akikkel kapcsolatban állok Én is eljutottam arra a szintre, amikor kinÅ‘ttem a rendelkezésre álló „tárhelyet” és be kellett ruháznom egy második humidorba!
Lényegében úgy kezdÅ‘dött a történet, hogy a kis 50 szálasnak (valójában 35-40) titulált humidoromat megtöltöttem relatÃve olcsó szivarokkal. Mivel birtoklási vágyam van a szivarokat illetÅ‘en még többet akartam beszerezni, de nem volt hova tenni. És idÅ‘közben áprilisban úgy alakult, hogy elmegyünk párommal pár napra kikapcsolódni és kellene vinni szivarokat. Mivel több nappról volt szó és naponta 2-3 szál szivarral számolva nem tudtam volna megoldani a megfelelÅ‘ tárolást. Ãgy jött az „Isteni szikra”, hogy kell vennem egy kisebb, utazó humidornak szánt szivartároló alkalmatosságot. Nem szórakoztam túl sokáig! A SEFT trafik hálózatában épp le volt akciózva 4.900 Ft-ra egy kis 20 szálas humidor. Elmentem megnéztem és másnap megvettem.
Természetesen a gyári szivacsos párásÃtót azonnal száműztem a már meglévÅ‘ kristályosra (szivacsosból alakÃtottam át korábban). Hygrometer nem volt benne, de a Conradban vettem ugyanolyan digitálisat, mint a másikban is van. A pársÃtó eredetileg tépÅ‘záras lett volna, de megoldottam mégnesesen. Ez annyit tesz, hogy a mágnest felragasztottam a párásÃtó hátuljára, egy vékony fémlapot pedig a humidor tetejének a belsÅ‘ felére. A bavatás utáni idÅ‘kben 8-9 szál volt benne, amit el is vittem magammal a párommal töltött pár napra.
A nyár derekéra eljutottam odáig, hogy ez a kis uti humidornak szánt dobozkám is televan. Augustusban egy kicsit megcsappant a készlet, amikor is majdnem egy hónapot pároméknál töltöttem. Viszont mára már eljutottam arra a szintre, hogy megint tele van mindkét humidorom… 😈
Sajnos ez egy ördögi kör! Olyan, mint a hitelspirál, mert csak rosszabb lesz… 😳
Fog kelleni még egy humidor…
Elég érdekes ez a nicaraguai szivar, mert a külseje nem túl bizalomgerjesztÅ‘. Elég durva erezetű a borÃrólevél és a feje sincs túl szépen eldolgozva. Az illata kellemes, nem az a megszokott, laikusok által jellemzett „istállószag”. Két hete vettem és azóta volt humidorban, ami sokat javÃtott a tapintásán. A vásárláskori állapothoz képest valamivel puhább, „szivacsosabb” lett az állaga. A sodrása szerintem jó, mert egyenletesen „kemény”, nem éreztem csomósabb vagy puhább részeket benne.
Hamar meggyulladt, az elsÅ‘ szippantások kellemesen gyengék voltak édeskés Ãzvilággal. Ahogy egy kicsit leégett az elejébÅ‘l kezdett kibontakozni az Ãze. Mivel édesszájú vagyok ezért leginkább mogyorós étcsokoládéhoz tudnám hasonlÃtani az Ãzért. Végig nagyon jól szelelt, néha hajlamos volt egy kicsit félreégni, de egy idÅ‘ után korrigálta magát. Bár ezt a félreégést szerintem orvosolni lehet, ha kicsit több ideig van humidorban tárolva.
Az utolsó harmad elejére szerintem kiadta magát a dohányrúd, mert kezdett kellemetlen kaparós Ãze lenni.
Összességében egy nagyon kellemes pöfékelést biztosÃtott egy rövidke sétával párosÃtva. Kb 35-40 percig tartott ki kellemes Ãzvilága. Kellemesen gyenge, nem az a fejbevágós fajta. Az árát mindenképpen felülmúlta számomra kellemes Ãzével. Ez is állandó tagja lesz a humidoromnak…
Megvásárlás után egybÅ‘l beleraktam a már meglévÅ‘ „kiszáradt” szivarjaimat, kb 7db-ot. Lehet ennek is volt köszönhetÅ‘, hogy majdnem 2 hét kellett mÃg beált a megfelelÅ‘ páratartalom a belsejében. Nem mellékesen sokat is nyitogattam, hogy érezzem a szivarok ellenállhatalan illatát. Az elsÅ‘ két hétben 3 szivarom is megrepedt, amiket késÅ‘bb kisebb trükközés árán, de sikerült élvezettel elszÃvnom. ValószÃnűleg a hirtelen „klÃmváltozás” lett a végzetük.
Kezdetben nagyon idegesÃtett, hogy nem áll be a megfelelÅ‘ páratartalom. Május vége felé az egyik párásÃtómon érdekes foltok jelentek meg. Fórumon többen is mondták, hogy a párásÃtó belsejében levÅ‘ „szivacs” penészedett be és cseréljem ki. ValószÃnüleg túlöntöztem Å‘ket.  Szerencsére virágboltokban olcsón lehet kapni ilyen Oázis nevű „szivacsot”. 500 Ft volt egy B30 téglának megfelelÅ‘ darab. Szétszedtem a párásÃtókat és mindkettÅ‘nek kicseréltem a belsejét. Azóta minden feltöltésnél a felesleges desztvizet kirázom, letörlöm róluk. PárásÃtóim köszönik a törÅ‘dést és teszik a dolgukat.
Kezdetben kissé túlmisztifikáltam az egész humidoros, szivartárolásos dolgot, de már rájöttem, hogy felesleges volt. Hetente 2-3 alkalommal ránézek a páratartalom mérÅ‘re, szivarok állapotára. Ha 70% alá esik a levegÅ‘ nedvességtartalma, akkor feltöltöm a párásÃtókat. Néha kiveszek 1-1 szál szivart, hogy enyhe nyomorgatással meggyÅ‘zÅ‘djek állapotukról. A páratartalom ellenÅ‘rzésnél nagyon jól jön, hogy üvegtetÅ‘s a humidor és van egy külsÅ‘ analóg hygrometer. Cserébe nem kell állandóan nyitogatni és bármikor lehet gyönyörködni a füstrudak szépségében. Szóval mostanában kb ennyibÅ‘l áll a „karbantartás”.
Egyik kedves barátoméktól kaptam egy Flor de Gurabo Churchill szivart, ami beton kemény volt mikor hozzám került, de mostanra szépen elkezdte összeszedni magát. Gyengéd megnyomorgatásnál már érezni, hogy nem fadarabot, hanem egy szivart tartok a kezemben. Egy olcsó, gépi Guantanamera szivar Ãzének, aromájának, égésenek is sokat segÃt a megfelelÅ‘ tárolás, hát még egy minÅ‘ségi, kézi sodrásúnak!
Ismét ki kell jelentenem, hogy jó befektetés volt… 😎
Törökbálinton, a CigarTower-ben vettem három héttel ezelÅ‘tt. Maduro szivarom még nem volt és gondoltam megpróbálkozom vele. Hazaérve lehámoztam róla a celofánt és betettem a humidoromba. Vártam a megfelelÅ‘ pillanatot, mely pár nappal ezelÅ‘tt következett be. Barátaimmal elmentünk a „SörözÅ‘ a szomjas csukához” nevű 17. kerületi sörözÅ‘be vagy szép magyar szóval élve: pub-ba.
Barátomék nekiáltak pipázni én meg rágyújtottam a szivaromra. Megvágás után jöhetett a gyújtás, amit gyufa segÃtségével abszolváltam. Kellemes, gyenge füstje volt. Az elsÅ‘ mélyebb szippantás kicsit erÅ‘s volt, de nagyon jól szelel, könnyen szÃvható. A többi szippantásnál már kellemes szotyis-mogyorós Ãze volt mely kitartott az elsÅ‘ két harmadban. Az utolsó harmadban már nagyon csÃpÅ‘s,erÅ‘s lett. Igaz ezt részben magamnak köszönhetem, mert a nagy beszélgetések közben hagytam párszor elaludni, ami nem feltétlenül tesz jót az aromáknak. Összességében majdnem 2 óráig szolgáltatta élvezetes Ãzét, aromáját.
Ma ismételten Törökbálint környékén volt dolgom, Ãgy beugrottam megint egy adagért. Az egész készletet elhoztam, ami 3 darabból ált. Régebben próbálkoztam már robusto méretű dominikai szivarokkal (PrivateStock), de akkor mindig rosszullét lett a vége. De ez valahogy más volt, sokkal jobb…
Nagyon jó válsztás volt, állandó tagja lesz a humidoromnak!
A humidoromat szép lassan elkezdtem megtölteni szivarokkal. Ãœresen nem mutat túl jól a szobámban. Meg egyébként sem azért vettem, hogy üresen álljon! 😎 Jelenleg csak olcsóbb szivarokat tárolok benne, mert ismerkedem az Ãzekkel. EttÅ‘l függetlenül van már egy Romeo Y Julietta No.1., amivel egyik kollégám ajándékozott meg.
Az eddigi felhozatal (a képen balról jobbra):
1 db – Romeo Y Julietta No.1 Tubes
1 db -Â La Aurora – E. Leon
1 db – Don Alfredo Corona
1 db – VegaFina Coronas
1 db – Santa Clara Special Edition Corona
1 db – Miranda Corona
2 db – Guantanamera Cristales
1 db – Guantanamera Puritos
1 db – VeraCruz Corona
1 db – VeraCruz Corona Maduro
1 db – VeraCruz Robusto Maduro
1 db – Gyűrű nélküli Churchill (CigarTower-ben vettem)
1 db – VeraCruz Churchill
1 db – Flor de Gurabo Churchill
Megvan a humidor már csak el kell érni, hogy a páratartalom is bálljon a megfelelÅ‘ értékre, ami kb 70%. Ennek érdekében többször áttörültem desztillált vizes zsebkendÅ‘vel, vizes zsepit és vattát helyeztem el benne. A tartozék páramérÅ‘ alapján elvileg elérte pár nap altt a kÃvánt értéket, de a benne elhelyezett szivarok mégis elkezdtek kiszáradni, ami csak akkor lehetséges, ha alacsony a páratartalom. A Conradban vettem egy olcsó digitális hÅ‘ és páramérÅ‘t. Ennek a készüléknek köszönhetÅ‘en kiderült a turpiszság. Az analóg hygrometer 75% a valóságban 53% volt. BeállÃtottam a digitális alapján és azóta szinkronban vannak. Mivel még mindig alacsony volt a nedvességtartalom a humidorban melegÃtettem desztillált vizet és kis stampedlis poharakban raktam a dobozba. Naponta kétszer töltöttem meg a poharakat meleg desztvÃzzel és meg is lett az eredménye. 3 nap elteltével, poharak nélkül megvan a kÃvánt 70%-os páratartalom. Szóval most nagy az örömködés! 🙂
Egy régi barátomékon keresztül ha minden igaz, akkor a napokban sikerül hozzájutni pár darab dominikai szivarhoz. Most még egy kicsit szegényes a humidorom, de idÅ‘vel változni fog a helyzet…. Az a baj, hogy itthon nagyon drágák a minÅ‘ségi szivarok, ezért külföldrÅ‘l kell(ene) rendelni!
2006 nyarán barátaimmal töltöttünk egy hétvégét balatoni nyaralójukban és a parton vettünk egy 5db-os ÃSZ Cherry szivarnak nevezett dohányrudat. AlapvetÅ‘en poénnak indult az egész, de engem megfogott az Ãze és az érzés, hogy valami „különleges” dolgot csinálok. A cigarettát nem szeretem. Középiskolában dohányoztam, majd késÅ‘bb a katonaság alatt is, de az sosem vonzott, mert mindenki csinálja. Szóval azon a bizonyos hétvégén elhatároztam, hogy következÅ‘ pancsolós hétvégre veszek pár darab „igazi” szivart. Pár héttel késÅ‘bb adódott egy újabb alkalom, amikor is 3 darab kubaival a táskámban érkeztem meg haveromékhoz. Ãzre, aromára, füstre is teljesen más volt, mint az ÃSZ. Mondhatom, hogy barátaimank és a Balatonnak köszönhetem, hogy beleszerettem a szivarozásba, ami valójában „művészet”, egy rituálé.
Az évek elÅ‘rehaladtával folyamatosan próbálgattam a szivarokat és eljutottam arra a szintre, amikor már otthon is szeretnék gyönyörködni bennük, pár különlegesebb darabot eltenni késÅ‘bbre. Sajnos a szivarok kényesebbek, mint a cigaretták és nem lehet simán a fiókban tárolni Å‘ket, mert kiszáradnak, szétporladnak és elvesztik aromájukat. Egy kiszáradt szivarnak csak a csÃpÅ‘s, maró Ãzére fogunk emlékzni és hatalmas csalódásnak, pénzkidobásnak éljük meg az egész szertartást. A szivarok szempontjából a 70% körüli relatÃv páratartalom az ideális, ezért is van szükség egy úgynevezett humidorra, ami lényegében egy fadoboz, de mégis sokkal több annál… Spanyol cédrusból készül és a benne elhelyezett párologtatókkal „igyekszik” tartani ezt a bizonyos 70% körüli páratartalmat.
Amikor elkezdtem a humidorokat nézegetni meglepÅ‘dtem, hogy mekkora választék van. Tudtam, hogy leginkább a „Corona” és a „Churchill” méretek állnak közel az hozzám. Olyan humidorokat kezdtem keresni, amibe kb 40-50 darab „Churchill” is kényelmesen elférhet. A páratartalom mérÅ‘nek (hygrometer) zárt állapotban is láthatónak kellett lennie, hogy ellenÅ‘rzéshez ne kelljen sokszor nyitogatni a humidort. Az üvegtetÅ‘sek nagyon tetszettek, mert Ãgy bármikor láthattam dohányrudaimat. Az interneten keresgélve bukkantam a SmokeHouse oldalára, ahol találtam olyan humidort, amilyet szerettem volna. Telefonon érdeklÅ‘dtem a kiszemelt áldozat méretei és elérhetÅ‘sége felÅ‘l. 2010. április 30-án, munka után elmentem az üzletükbe és megvettem a kicsikét kemény 16.200 magyar király valutáért. Úgy érzem jó vétel volt, mert máshol ennél kicsit kisebbet láttam 10.000 pénzzel drágábban.