web analytics

Monthly Archives: március 2010

Párszor már mentem a motorral miután “újjávarázsoltam”, de az akkumulátor továbbra sem akar működni. Digitális multiméterrel rámértem és szomorúan tapasztaltam, hogy 9V alatt van a feszültsége 12V helyett. Valószínüleg cellazárlatos lett vagy átment mélykisülésbe. Bár jobban belegondolva már a talyi szezonban is voltak vele indítási nehézségeim. Sebaj, 3.200 Ft-ért vettem egy új akkumulátort, beszereltem és gyönyörűen indul, sőőőt még a fordulatszámmérő is megjavult, mert korábban a másik akksival pár perc után leesett a mutató 0-ra és meg sem mozdult. Aldiban vettem egy akciós univerzális akkumulátor töltőt, de azzal sem sikerült életet lehelni bele. A lényeg, hogy az új akksival működik és nem kell minden egyes indításnál a berúgókarral ügyeskednem, szenvednem.

Az új gumik egy kicsit szokatlanok, mert tapadnak és sokkal jobban fordul a gép. Igaz még nem feszegettem a határait és még egy kis ideig nem is fogom, had kopjanak még egy kicsit… Ezekkel a gumikkal megszűnt az enyhe kormányvibráció is, ami régebben volt. Ez a harmadik éve a mocinak nálam és ez idő alatt kicsit elhanyagoltam, de most úgy érzem bepótoltam az elmaradásomat.

Szóval most nagy az öröm és rójuk a km-eket!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Egy ideje elhanyagoltam motorom ezekben a cudar időkben. De mivel nemsokára itt a jóidő (elvégre jön a tavasz vagy mi a f*sz) újra előtérbe kerülhet kétkerekű masinám. Többen mondták már, hogy adjam el és vegyek egy “normális motort”, de mivel rendszámos a kicsike nem kell a kutyának sem. Akit meg érdekelne az nevetséges összeget kínálna érte. Ha csak nézem a garázsban a gépsárkányt és nem megyek vele egy métert sem, akkor a cirka 10.000 Ft-os éves költséget (kötelező+teljesítményadó) “röhögve” kibírom. Legalább ketyegnek a bonuszaim a kötelező biztosításra…

A gumikat elhatároztam, hogy lecserélem, mert az első még a gyári (10 éves), a hátsó meg 6 éves, kb 60%-os,van benne egy rajzszög és a 140/60R13 helyett csak 130/60R13-as gumik vannak fent. Szóval a hátsó mindenképpen cserés lett volna az állapota és mérete, az első meg a kora miatt.

A képen látható Dunlop 207 RunScoot abroncsok mellett döntöttem és az R17 webáruházból rendeltem/vásároltam. Nagybátyjám falujában levő gumissal lecseréltettem az abroncsokat, majd egy héttel később, mikor már jobb idő volt lemostam, lemaszkoltam és lefestettem a felniket arany színű festékkel. Miután ezekkel végeztem összeraktam a gépsárkányt, felraktam a matricákat és gyakorlatilag befejeztem a munkálatokat. Már csak élvezni kell az “erőt”…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)