Reggelre a torokkaparás fokozódott és kicsit köhögök is, de remélém hamar el múlik! Kata hajnalban lement két napozóágyat foglalni a parton. Reggelire megittuk a tegnap kapott ajándék pezsgőnket majd lementünk reggelizni. Vissaérve a szobánkba ittunk egy kis pezsit és irány a part délig. Ma már úgy sem lesz lehetőségünk ejtőzni a ceremónia miatt.

Érdekes módon (eddig) nem idegeskedtünk, felvettük a kubai „ritmust”. Ebéd elÅ‘tt elmentünk a szomszédos boltokba fehér körömlakkot és hajhabot nézni Katának , de csak az elÅ‘bbit tudtunk szerezni. Ebédnél összefutottunk Aniuskával és gyakorlatilag felzavart minket a szobába pihenni. Szót is fogadtunk, de elÅ‘bb vettünk magunkhoz egy kis innivalót…

Gyorsan rendbeszedtem magam és várom, hogy ki legyek zavarba szobából! 16:00-kor lementem s halba, kértem egy gin-tonicot és kicsivel késÅ‘bb egy szivarra is rágyújtottam. 16:50-kor Aniuska levitt a partra, vártam pár percet, levettem a cipÅ‘m és mentünk a szertartás helyére. Éppen beálltam a helyemre mikor megszólalt a Beatles – Let it be című szám és megláttam Katámat gyönyörű ruhájában ahogy sétál le hozzám. Puszival üdvözöltem és kezdÅ‘dött a ceremónia.

Aniuska tartott egy kis beszédet angolul majd jött a gyűrűhúzás és a hitvesi csók. Kb 150-en nézték a ceremóniát, volt aki fotózott is. Ezután a fotósé volt a főszerep, aki egy hajcsár módjára vitt minket és utasítgatott, de végig kedves és illemtudó volt. Bármerre mentünk folyamatos rivaldafényben úsztunk és kaptuk a gratulációkat. Visszaérve a hotelbe a tortával csináltunk pár fotót majd irány a tenger fotózás céljából a naplementében. Innentől viszont végre csak rólunk szólt az este.

Kaptunk egy kedves hölgyet aki csak velünk foglalkozott és felszolgálta az 5 fogásos vacsoránkat. A főfogás egy 20dekás medium bélszín és egy fél languszta volt fejenként. A languszta valami fura szósszal volt meglocsolva, de szerencsére csak egy részén. Ettől függeltlenül nagyon jó volt minden, még az a két üveg pezsgő is, ami a vacsihoz fogyott. A szálloda igazgatója is odajött gratulálni majd később is érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Vacsi után még mezítláb sétáltunk a városban kezünkben a cipőnkkel és közben fogadtuk a gratulációkat.

Az este többi része a mi titkunk…  😎 

Kata szemével:

6. nap 2016.04.01.péntek A NAGY NAP: reggel hét körül ébredtem. Gábor még szuszókált, nem érezte túl jól magát (megfázott 😥 ), én gyorsan felöltöztem magamhoz vettem a törülközÅ‘inket és lerongyoltam a partra, hogy foglaljak napágyakat. A hűvös reggeli homokhoz, amikor belesüpped az ember lába, nincs fogható…

Bal oldalon nem volt szerencsém, (ahogy Gábor mondta ez egy nyugdíjasklub  😈 ) és tényleg, az összes napágy már le volt foglalva, hát ezek nem pihenni jöttek, mért kelnek itt is hatkor? No, nem baj, jobb oldalra elrongyoltam, ott még volt egy napernyÅ‘ üresen, hozott nekem a „béjvacsos” csávó két ágyat, amit gyorsan lefoglaltam. Ma már mi is odaférünk. 🙂 . Ezután megittuk a pezsgÅ‘t amit ajcsiba kaptunk, majd lementünk reggelizni. Hát indulhatna ennél jobban egy nap ?.

Reggeli után átrongyoltunk a boltba fehér körömlakkért (hihetetlen milyen nehéz itt fehéret beszerezni, de sikerült) hajhabot esélytelen volt, de a naptejet (nem voltam rák vörös valószínű) megpróbálta rám tukmálni. Kell a francnak… már úgy is mindegy 🙂 . Ezután lementünk a partra, fürcsiztünk és próbáltunk pihizni az árnyékba (újra pirosan 🙂 ), majd mentünk ebédelni. Ebéd után összefutottunk Aniuskával, aki felzavart minket a szobánkba, hogy most már pihizzünk, és készülÅ‘djünk. Hát jó…

De azért bementünk egy koktélért a bárba . Gábor elkészült, én is félig, majd Anyuska 16:00-kor lezavarta, hogy ne lássa meg a ruhámat (igazi úriemberként viselkedett, bármikor megnézhette volna a ruhát de nem tette 🙂 ). Egyedül maradtam, félig magamra cincáltam a ruhámat, majd 16:15 kor Aniuska feljött segíteni befejezni a készülÅ‘dést. Hajam kész, smink csak egy pici (úgy is lefolyna) ruha felvéve, mondta hogy felhív amikor indulhatok, addig üljek a légkondi alá (ahha ha működne rendesen és nem 29 fok lenne a szobában, miközben kint 34 ). Már tűkön ültem, koktélom nem volt 😉 de Gábor maradék Kubai rumját megittam 😆 , folyt rólam a víz, 16:50 cseng a telefon, de jó mehetek, lótúrót majd 10 perc múlva, ötkor induljak le. Hát jó…

Várok, most már kezdek picit izgulni. Szobakulcsot (kártyát) melltartóba betesz, majd ajtó becsuk, elindul. Kezd a szívem a torkomban dobogni. Lemászok a másodikról (nem volt egyszerű…, liftet persze nem ismerik..) LépcsÅ‘t túléltem, de végig kell menni a tömegen, csak röpke 150 fÅ‘s vendégsereg nézi végig ahogy tipegek a part felé, közben tapsolnak, kacsintanak, odaszólogatnak, mindenki engem néz. Közeledek a helyszín felé, meglátom a fotóst elüvölti magát, hogy indítsák a zenét, gyorsan szandi le, zene megy (Beatles – Let it be) rálépek a homokra, majd meglátom Gábort, ahogy ott feszít Aniuskával a boltív alatt, piros virágokból szív alakot formáztak a homokban, ott ált Ő. De nem sírtam el magam, csak majdnem 😆 .

Mindenki a parton lélegzetét visszafojtva nézett minket. Őszintén nem sokat értettem abból amit Aniuska mondott angolul, figyelt oda a t..köm 🙂 , máshol voltam kicsit 🙂 . Gyűrűhúzás, majd elcsattant az elsÅ‘ csók, mindenki üdvrivalgásban tört ki 🙂 Szép volt!  🙂 . PezsgÅ‘ durrant, fotós meg össze vissza kattintgatott 🙂 , majd újra átmentünk a nézÅ‘közönség között, páran odamerészkedtek személyesen is gratulálni.  🙂 Azért cukik az idÅ‘sek! Odajött a szálloda igazgató is gratulálni, majd mentünk fotózkodni.

A fotós nÅ‘ egy hajcsárv volt, kedves de akor is egy hajcsár. Ide nézz, oda nézz, ide állj, így állj úgy feküdj… pff, már kezdtem fáradni, de nagyon szép helyekre vitt minket. Apa emlékére a Beatles szoborhoz is elmentünk fotózkodni 😎 . Visszaértünk a szállodába, készítettek nekünk egy tortát, azzal is fotózkodtunk, majd le a partra, be a vízbe (szegény ruha, de majd rendbe hozzák azt mondták) szakadt is kicsit én is, kicsit Gábor is taposta 🙂 . Itt már felszabadultabbak voltunk. Ezután mentünk vacsizni. Öt fogásos vacsi, a végére kipurcantam, plusz két üveg pezsgÅ‘. Minden nagyon finom volt, a fÅ‘fogás szték és fél languszta volt, az utóbbi nem lesz a kedvencem 😆 . Vacsi után még elmentünk mezítláb cipÅ‘nkkel a kezünkben sétálni egy kicsit a városban, majd kaptunk egy üveg bort a pultosoktól és elvonultunk a just married felirattal ellátott szobánkba 😎 , ahol várt minket egy kis meglepi Aniuskától, de a többi már a mi titkunk marad 😈 …

Hihetetlen hogy itt vagyunk és itt házasodtunk Kubában…

Nem aludtam túl jól, már kicsit tegnap is éreztem a bélésemet, de nem volt jelentÅ‘sége, bezzeg ma reggel… Szerencsére hoztunk gyógyszereket. 11 óra elÅ‘tt lementünk a bárba, hogy az Aniuskával való találkozásunk elÅ‘tt igyunk valamit.

Aniuska megmutatta nekünk, hogy hol gondolta a ceremóniát és a vacsorát. Nem ellenkeztünk, csak megerősítettük, hogy tökéletes lesz. Átnéztünk ismét a szivarboltba, hogy hátha van olcsó szivarjuk és akkor láttuk meg, hogy itt is vannak helyben készített szivarok, de várni kell, mert a készítőjük nincs itt. Vártunk kicsit kint, mert bent iszonyat hideg volt. Meguntuk a várakozást és inkább visszamentünk fogyasztani a bárpulthoz. Szép lassan eljött az ebédidő, de előtte ittunk pár koktélt.

Ebéd után végre lejutottunk a partra és megmártóztunk a tengerben. Iszonyatosan tiszta a víz, 100-150méterre a parttól még mindig csak mellkasig ér a víz. Miután kipancsoltuk magunkat felmentünk lecsapatni magunkról a kicsapódott sót. Természetesen lementünk a bárba egy italra majd visszamentünk a szivarboltba. Most sem volt ott a szivarok készítője, de érdekes módon most már tudtunk venni az eladóktól is, de cserébe megcsappant napközben a készlet, de a lényeg, hogy nem távoztunk üres kézzel.

Irány a bárpult, egy corona szivar hamuvá válik a kezeim között miközben iszogatunk és nézzük a naplementét a parton. Vacsora után elsétáltunk kalapot nézni, de nem jártunk sikerrel. Csalódottságunkat italba folytottuk majd irány a jól megérdemelt alvás. Sajnos lefekvéskor már kezdtem érezni a torkomat, hogy kicsit kapar.

Kata szemével:

 5. nap 2016.03.31. csütörtök.: Kicsit meleg volt az este, sajna a légkondi nem remekel túl jól a szobában, gyors zuhany, majd reggeli, kicsi koktélozás, oszt 11-re mentünk Aniuskához az esküvÅ‘szervezÅ‘nkhöz, hogy megbeszéljük az esküvÅ‘nket 🙂 . Elvitt minket két helyszínt megmutatni, ahol lesz a ceremónia, lent a homokban a parton, illetve utána ahol utána a gyertyafényes vacsorát kapjuk. Minkét helyszínre rábólintottunk, de még nem izgultam 🙂 .

Ezt követÅ‘en átmentünk a Habanos szivarboltba Gábornak körülnézni szivarok ügyében (nem mintha nem lett volna 🙂 ) A sarokban rátaláltunk egy kis üveges szekrényre, ahol egy bácsi által készített helyi szivarok voltak kaphatóak, de azt mondták csak ha megjött a bácsi akkor tudunk belÅ‘le venni. Vártunk egy kicsit a bolt elÅ‘tt, majd meguntuk (nagyon hideg volt a boltban, nem is értem miért kell ennyire hűteni…) és visszamentünk a bárba koktélozni, majd ebéd után átöltöztünk és lementünk a partra.

Hát nem hogy napágyat, de árnyékot sem találtunk üresen, az összeset elfoglalták. Letettük a törülközÅ‘nket a homokba, papucsokat mellé, majd irány a víz. Picit hideg volt, de gyorsan megmártóztunk benne, így már sokkal jobb volt 🙂 . Gyönyörű kristálytiszta víz, homokos part, gyönyörű és hihetetlen látvány. Mint a képeken, sÅ‘t még annál is szebb. Jó sokáig be lehetett menni a vízbe, és még akkor is csak derékig ért a víz. Simán hanyattfeküdtem a vízen és ejtÅ‘ztem picit.

Alig voltunk szinte a vízben mégis leégtem 🙂 így mára elég is volt a strandolásból, fÅ‘leg árnyék híján a tűzÅ‘ napra nem volt kedvünk kifeküdni. Ezután gyors zuhany és mentünk inni egy koktélt majd átsétáltunk ismét a szivarboltba szivarért. Visszamentünk és megint a bárban találtuk magunkat, ahol Gábor elszívott egy szivart. Közben koktélokat kóstolgattuk, majd vacsorát követÅ‘en elmentünk sétálni, hátha találtunk nem „tucat gagyi” kalapot, de sajna nem volt szerencsénk. Jó kis séta után eltettük magunkat másnapra. Hisz jön az esküvÅ‘nk napja, pihizni is kell valamikor…  🙂

Reggeli után összepakoltunk, elszámoltunk a minibárral és ki akarták fizettetni a reggelinket, ami benne volt az árban. Szerencsére nálam volt kinyomtatva a foglalásunk, amit a kislány leinformált és elnézést kért. Abból adódott a félreértés, hogy mi direktbe a szálástól kértünk ajánlatot és nem egy közvetítő cégen keresztül. Fizetés után lecuccoltunk és már várt minket a taxi Lada. A sofőr nem beszélt angolul, de csak sikerült lebeszélni, hogy 5 cuc a fuvar a Viazul állomásra, de még előtt ugorjunk el a Habana Librébe, mert a tegnap vett gyújtó nem akart működni. Szerencsére szó nélkül cserélték. Mikor megérkeztünk a buszállomásra 5 helyett 6 cuct adtunk a taxisnak a kitérő miatt.

A buszvég 2 részből állt. Egy előtér ahol jegypénztár volt és egy belső váróterem. A buszra szállás hasonló volt, mint a repülőknél. Check-in pultnál gyors ellenőrzés majd tényleges jegynyomtatás, ami egy leporellós papírból állt, amit később félbetéptek amikor felszálltunk a buszra. Az. Elsők között volt lehetőségünk felszállni és pont a sofőr mögötti két ülésre sikerült letenni a potrohunkat így legalább láttunk valamit a gyönyörű útból, ami majdnem végig a tengerparton vezetett. Félidőnél megálltunk egy cafeteriánál, ahol lehetett nyújtózkodni és fogyasztani. Egy Cerveza Cristal sör gyorsan le is csúszott! Matanzasban volt egy pár fős cserélődés az utasok között majd irány Varadero.

Hiába voltunk elől a buszon utolsónak tudtunk leszállni, mert mindenki tolakodott előre. Miután hozzájutottunk a csomagjainkhoz kerestünk egy taxist, pontosabban egy kabrió terepjáró tulaját. Első körben 7 cucot mond a fuvarra, én 5re tartom, 6ot mond, én egy nagyon kicsit ingerülten ismétlem az 5öt és végül rábólint. Felcuccoltunk és beültünk a fehér bőrülésekbe, amik ahhoz képest, hogy a tűző napon állt a kocsi nem voltak melegek, kellemesen hűvösek voltak. A szállodába megérkezve gyakorlatilag VIP beléptetésben volt részünk. Lefénymásolták az úttleveleinket és irányítottak tovább Aniuska Hernandeshez, akivel leleveleztem a ceremónia egy részét. Széles mosollyal üdvözölt minket és láthatóan jobban be van zsongva, mint mi.

Megkaptuk a kártyánkat a szobához és felvitték a csomagjainkat a szobánkba. Belépve gyönyörű látvány terült elénk, ami leírhatatlan és a fotók sem adják vissza. Átöltöztünk, gyönyörködtünk a kilátásban és felfedeztük kicsit a helyet, akarom mondani az egyik bárt majd vacsorázni mentünk. Rengeteg kagyló, garnéla és hal volt kirakva a svédasztalon. Megkerestük a szállodától egy sarokra levÅ‘ szivarboltot, ahol 16 helyett 15 cucért kaptunk agy Romeo y Julietta Churchillt. Felmentünk a szivarbolt emeletén levÅ‘ kávézóba és a teraszon egy kávé mellett rágyújtottunk. Kb 20 percet idÅ‘ztünk majd elindultunk gyalog a másik szivarbolthoz, de ott is csak dobozzal lehetett vásárolni, bezzeg a Habana Libre hotelben…

Visszafelé leintettünk egy coco taxit, aki 5cucért akart elvinni, de végül 3ra sikerült lealkudni. Visszaérve idÅ‘ztünk egy kicsit a bárban majd irány az ágy, elfáradtunk mára.

 

Kata szemével:

4. nap 2016.03.30. Szerda: Reggel korán felkeltünk, hogy összepakoljuk a holmikat, kimentünk reggelizni, ma is omlett volt (késÅ‘bb kiderült ezt már nekem nem bírta a gyomrom 😥 ). Utána gyors zuhany, lerendeztünk mindent a szállásadónkkal, majd 11kor jött a taxi akivel kimentünk a buszálommásra. Hát elég nagy csalódás volt. Nem olyan, mint itthon a Népliget. KívülrÅ‘l lepusztult tömött váró, belülrÅ‘l csak egy pici ventilátor szolgáltatta a levegÅ‘mozgást, nem sok sikerrel. Néztük az emberek mit csinálnak, mert nem tudtuk, hogy a csomagunkért kell e plusz pénzt fizetni, ugyanis az elÅ‘ttünk állóknak mérlegelték rendesen hány kilót visznek magukkal… Mikor sorra kerültünk, közölték várjunk, még korán van…

Hát azt mondják egy órával indulás elÅ‘tt legyél ott. Ok várunk. Már csak fél óra van indulásig, de mi türelmesen várunk. A kubaiak nem egy ideges népség 🙄 . Sorba állunk ismét, jegyek rendben, majd a csomagfeladóhoz. Nagy nehezen odavetÅ‘dik egy fószer, majd közli nem kell méregetni, csak be kell pakolni a buszba…. Hát jó. Az elején tartottunk tÅ‘le milyen busz is jön, meg páran azt mondták rohadt hideg lesz, még pulcsit is vigyünk… Nekünk pont jó volt nem kellett pulcsi. Végre elindultunk át keresztül Havannán. (Itt helyjegy nincs mindenki oda ül ahova akar.) Beültünk az elsÅ‘ ülésekre, a sofÅ‘r fölé.

Én eddigre már kétszer vettem be gyógyszert, fájt a fejem és kicsit a gyomrom is, az utolsó reggelis tojás nem kellett volna, de hát ez van, így jártam. Picit bealudtam a buszon, Gábor közben mint egy bezsongott iskolás végigfotózta az utat. Kb. másfél órával késÅ‘bb az út mentén megállt a busz, leszálltunk, vettünk kólát (a kóla mindenre jó, fÅ‘leg a gyomromnak, helyre is tett 🙂 ). Fél óra múlva indultunk tovább. Gyönyörű helyeken mentünk végig, hol közvetlenül a parton, hol kicsit beljebb. Láttunk sok tehenet, de szegénykék elég gebécskék volta. Sok-sok öreg autó jött velünk szembe. A buszsofÅ‘r szerintem szívott valamit, mert egyenesen nem tudta tartani az úton a buszt, folyamatosan a felezÅ‘n ment. 60-as táblánál nem is értettem miért lassít le kb.20-ra, aztán rájöttünk a turpisságra. Há nem működött a kilóméterórája, mint nekem a Renault 5-ösömön, érzésre ment, nagyon durva 🙂 . 1-kor indult a busz és 3órával késÅ‘bb már meg is érkeztünk Varaderora (megállással).

Itt az idÅ‘ kellemesebb, fújdogál a szelecske, és érezni a tenger illatát mindenhol. Megérkeztünk VARADERO-ra. Itt Gábor alkudott nekem egy dzsipes sárga színű taxit, Å‘ elvitt minket a szállodába. (Csak sítulsosan ugye 🙂 ) Jó élmény a nyitott dzsipezés. Bementünk a szálloda halljába, vártunk picit majd, adtuk a papírjainkat, közben Aniuska, aki szervezi az esküvÅ‘nket már fülig érÅ‘ szájjal fogadott minket és mondta ha becsekkoltunk, üljünk oda hozzá. Odaültünk, kicsit féltem, hogy angoljából mit értek majd meg, de olyan tisztán és érthetÅ‘en beszélt, hogy minden szavát értettem, legalábbis eddig 🙂 . Ezután hívott egy urat, aki felvitte a csomagjainkat a másodikra (lift nincs). Másnak nem vitték fel…

A szobába belépve, egybÅ‘l kinéztünk az ablakon, hogy olyan e, mint ahogy leírták, hát nem… Sokkal gyönyörűbb a kilátás, valami hihetetlen szép, elÅ‘ttünk csak a tenger semmi más… Átöltöztünk gyorsan, majd lementünk enni valamit, már 5 órára kicsit éhesek lettünk. Hát kérem szépen én vidéki jány vagyok. Nagyon fura, hogy kapsz egy kék karszalagot (végig viselni kell) és odamész a bárhoz, bárhova és már adják is amit kérsz. Kicsit hülyén érzem magam, hogy külön nem kell fizetni, de majd megszokom 🙂 . Az étteremben terülj-terülj asztalkám, ami szem szájnak ingere. Ettünk pár dologból egy picit. A felszolgálók itt is hozták asztalhoz a kért innivalónkat. Jóllaktunk, kicsit lenéztünk a partra, majd irány a koktélbár.

Elmentünk picit sétálni, körbenézni. Gábor szerint mint Siófok, szórakozóhely szórakozóhely hátán, csak a víz más. Beültünk egy szivarbolt kávézójába, olyan erÅ‘s kávét ittunk hogy csak na. Nagyon jó volt. Ezután sétálgattunk még szivarral a kézben 🙂 majd visszafelé Gábor azt mondta alkudjunk meg egy motoros tuk-tukosra vagy mire, hogy vigyen vissza minket. Ezt most én csináltam, mint Amerikában, leintettem odajött megalkudtunk már repesztettünk is vissza. Este fél 10 felé beültünk vacsizni (sütiket eszetekbe ne jusson Kubában enni, nem tesz jót…). Majd koktéllal, whiskyvel (nem centeznek, félig vagy tele töltik töménnyel a poharat) és szivarral a kézben sétáltunk egyet a hűvös homokos tengerparton. Hihetetlen, de Kubában-Varaderon vagyunk!  🙂 

Reggelire már volt tojás és kaptunk omlettet egyetlen tojásból. A gyümölcsökkel azért mondhatni elég volt. Gyors zuhany, vízhójagok leragasztása, szenvedés a fájdalomtól, majd irány a Habana Libre hotel. Itt vettünk pár szivart és egy öngyújtó a La Casa del Habano boltban, majd a megszokott bárunkban egy mojito mellett egy Cuaba Divinost el is szívtam. Innen gyalog mentünk a Partagas gyárhoz.

Ma nem volt annyira meleg, napos az idő így jobban bírtuk az iramot. Már majdnem odaértünk mikor egy utcai árusnál vettünk valami gyíkhúsos szendvicset, amit Kata gyorsan betolt. Én is megkóstoltam, de nekem annyira nem jött be. Bementünk a gyárba és tényleg felújítás alatt van. A Habanos boltban ittunk egy kávét és elszívtam mellé egy Cohiba white mini szivarkát. Végül a gyár előterébe csak bejutottuk egy fotó erejéig. Nagyon kellemes dohányillat járta át a helyet. Innen a La Bodeguita del Medio felé vettük az irányt, ahol meg is ebédeltünk és természetesen megjelöltük a helyet a falfirkánkkal. Öszintén megmondva a hely jó volt, a kaja is, de a mojitojuk nem volt nagy szám. Mintha sima citromos vizet ittunk volna.

Kicsit kolbászoltunk a környéken, egy parkban ismét rágyújtottam majd elindultunk a la Floridita felé. Út közben lettem figyelmes egy boltra, ahol a kirakatba kirakott humidorban belpiacos szivarokat raktak dekorációnak. Egyből lecsaptam és szereztem belőle 3 szálat, amit már tudok mutogatni a boltokban, hogy „ilyet” akarok venni. Szóval a Floriditában egy kis várakozás után sikerült asztalt szerezni, ahol egy szivarka mellett el tudtuk hörpinteni a daikiri koktélunkat.

A Parque Centralon nem akartunk taxiba ülni így elindultunk a tengerpart felé, ahol egy öreg autós taxist választottunk és 5cucért elvitettük magunkat a változatosság kedvéért a Habana Librébe (nem tudjuk megunni a helyet). Az hotel „büféjében” ettünk egy mexikói szendvicset majd beültünk a megszokott bárunkba és egy mojito mellett elszívtam a reggel vásárolt Cuaba Salomónest, aminek sajnos megreped a borítólevele, de még így is nagyon jó volt. Ezalatt felhasználtuk az egy órás internet elérésünket, amit 5 cucért vettünk. Bejelentkeztünk Facebookon és életjelet adtunk magunkról. Már majdnem indultunk volna, amikoris elkezdÅ‘dött egy rövid divatbemutató, amit végignéztünk. Kata a műsort nézte én padig az emberek arcát. Visszagyalogoltunk a szállásra és készülünk a holnapi távozásunkra. Irány Varadero, a tengerpart…

 

Kata szemével: 

3. nap 2016.03.29. Kedd: Reggel fél 9 kor reggeliztünk. A mai kávé (feketén tej nélkül) már ihatóbb volt, de még mindig nem az igazi 🙂 .  Megint gyümölcstál, mint elÅ‘zÅ‘ nap, de ma már kaptunk omlettet (egy tojásból…) vajat és egy frissen sült zsemlét. Finom volt, csak picit kevéske, illetve a beazonosíthatatlan narancssárga gyümölcslé 🙂 . Fürdés után, felkerekedtünk ismét.

ElsÅ‘ utunk a közeli szállodába vezetett, ott is a Habanos szivarboltba, ott vettünk ezt-azt 🙂 majd egy mojitót követÅ‘en (amitÅ‘l kissé becsiccsentettem) elindultunk, a Partagas szivargyár felé. A mai napon kicsit felhÅ‘s volt az idÅ‘, így nem volt annyira durván meleg, mint tegnap, de így is hosszúnak tűnt az út. Menet közben rábukkantunk egy bevásárló utcára, itt csak azért is ettünk egy helyi szendvicset egy árustól, mondván mi bajunk lehet, gyógyszerünk van dögivel 🙂 . Nekem ízlett, Gábornak már kevésbé… Ezt követÅ‘en eljutottunk a Partagasba. Sajnos felújítás miatt zárva van, de a boltba bementünk körülnézni, és megittunk egy kávét egy szivarka mellett. Azért azt megengedték, hogy bemehessünk a földszinten fotózni picit. Annyira lehetett érezni a szivarszagot, amiket a patináns fa falak árasztottak magukból. Ami kiábrándító volt, hogy a biztonsági Å‘r is a szomszéd kis utcába akart minket szivarért küldeni (mondván ott sokkal olcsóbb, csak fele annyi a Cohiba szivar, mint a boltban… ahha… és biztos tök eredeti 🙄 ).

Úgy tűnik tegnap húsvét miatt pihiztek az árusok, ugyanis ma akkora zsibvásár volt, hogy csak, na… Mintha az Ecserin lettünk volta 🙂 . Ezt követÅ‘en elmentünk a híres Bodegítába, ahol Hemingway itta a kedvenc mojitóját. Beültünk ebédelni. A falak tele vannak, különbözÅ‘ országokból jött vendégek neveivel 🙂 ez adja a hely patináját, de szó szerint, ugyanis ezen oknál fogva a wc-t sem takarítják az írások miatt 🙂 . Megkaptuk a mojitónkat (hát ha ezt itta a híres író akkor egészségére, ennél sokkal de sokkal finomabbat kaptunk reggel a szálloda halljában, amit csak halkan jegyzek meg 4 csillagos szálloda, és bátran bárki bemehet cigivel, szivarral a kezében, leül a légkondival ellátott hallba és egy kávé vagy koktél mellett, nem néznek ránk ferde szemmel, akkor sem hacsak egy üveg vizet iszunk (bár a víz majdnem drágább mint a koktél ).

Rendeltünk ebédet is, mindketten halat ettünk, egyik olyan volt mintha lecsós szósszal öntötték volna le (kicsit hazainak tűnt) a másik sima grillezett halfilé volt, köretnek sült rizst babbal és a helyi valamilyen édes gyökérbÅ‘l készített sült krumpli félét kaptunk. Az étel az finom volt, utána ettünk egy adag fagyit ketten. Az árak itt egy picit drágábbak voltak, de ez egy híres hely. Természetesen kértünk filcet és felvéstük mi is magunkat a híres falra 😆 . Ezután utunkat egy másik sétálóutcán a La Floridítába vettük, ahol a költÅ‘ szobra áll… Itt kicsit óckodva kértük ki a kedvenc italát a dykirit. Nagy volt a tömeg, de légkondi legalább volt a Bodegítával ellentétben… Nagy nehezen egy ittas csapat felállt két asztaltól, mi egybÅ‘l odavetÅ‘dtünk. Az italban kellemesen csalódtunk, ezt már értettük miért a kedvenc itala 🙂 . Lehűltünk kicsit, majd elindultunk taxit fogni, és igen sikerült egy veterán verdás taxit fogni, és ugyan alkudni nem sikerült az árból, pedig próbáltuk, de az elÅ‘zÅ‘ esti taxishoz képest olcsóbban elvitt minket a reggeli kiindulásunk színhelyére a négycsillagos szállodába (nem mondom jó kis hely 🙂 ).

Itt van nekik egy gyorsétterem féleség, ahol szendvicseket, pizzákat is árulnak. Kértünk két csípÅ‘s mexikói szendvicset, hát jó anyag volt ketten megittunk együltÅ‘ helyünkben hozzá egy másfélliteres vizet. Ezután beültünk a hallba, ahol vettünk egy órás internetet 5 CUC-ért. Gábor bejelentkezett vele, hogy tudassunk magunkról egy picikét az otthoniaknak. Ittuk a mojitónkat, miután letelt az internet, és egyszer csak egy divatbemutató közepére csöppentünk… Azért az itteni modellek nem annyira gebék, mint az európaiak. Némelyik tényleg szép volt. A divatbemutató végeztével hazasétáltunk. Ma is röpke 15 km-ert tudhatunk magunk mögött. A két nap alatt összeszedtünk jó pár vízhólyagot, de megérte…

Reggel kipihenten ébredtünk majd egy gyors zuhany után megreggeliztünk. Előételnek egy egyszerű gyümölcssaláta volt, majd egy kis vaj és zsemle szerű péksütemény. Reggelinek éppen elég volt…
Az volt a tervünk, hogy megnézzük milyen környéken lesz a következő szállásunk, majd a Capitolio felé vesszük az irány. Jah, ez volt a terv…

A szállásról kiderült, hogy másfelé van kicsit, de ha már itt vagyunk menjünk végig az utcán a partig, úgy sincs olyan messze. Kiérve a tengerhez megláttuk a Hotel Nacionalt majd bementünk és egy Mojito mellett rágyújtottam egy kicsike Montecristo Open Junior szivarra. Ha már itt voltunk ettünk is egy sajtos-sonkás szendvicset, ami isteni volt. Körbenéztünk a kertben, ahol volt egy bunker, ahol egy idÅ‘s bácsi körbekísért minket. Kedvességét 1 euróval háláltuk meg. Innen elindultunk a Capitolio felé. Egy útbaesÅ‘ piacon körbe néztünk és rengeteg hamis szivart kiváltak megvételre, de elutasítottuk a „kihagyhatatlan” ajánlatokat mondván, hogy „nem szeretem a szivarokat”. Elhagyatott mellékutakon végrehajtott séta után elértünk a Capitoliohoz, ahol a Partagas szivargyár közelsége miatt alig lehetett haladni, a sok „ajánlattól”, de a már bejáratott szöveggel nehezen, de sikerült lerázni a „dílereket” …

A Parque Centralon beültünk egy bárba, ahol ejtÅ‘ztünk egy kicsit egy „dajkiri” mellett, majd indultunk tovább, hogy megkeressünk egy valamilyen Tapas nevű éttermet, amit rengetegen ajánlottak a neten, de nem találtuk meg. Helyette beinvitáltak minket egy helyre, ahol 10 cuccért adtak egy főételt, egy koktélt, desszertet és kávét. Éltünk a lehetÅ‘séggel és nem bántuk meg, mert tartalmas és finom volt az étek. Fizetéskor is korrektek voltak, mert nem tudott volna visszaadni 50 cucból és fizethettünk euroval helyette. ElképzelhetÅ‘, hogy ide még vissza fogunk térni…

Innen elindultunk a La Bodeguita del Medio felé. Minden utcában 2-3 riksás próbálkozott, hogy utazzunk velük, de szerencsére egy bólintásból felfogták, hogy nem lesz üzlet. A Bodeguita előtt hatalmas tömeg volt így nem jutottunk be, majd talán holnap. Mivel ott volt a Plaza de Catedral a szomszédban így ott tettünk egy kitérőt majd az öböl felé vettük az irányt. Egy kis bámészkodás után a Parque Central felé vettük az irány. Egy kisboltba betértünk a dobozos fagyikat látva. Először nem akartak kiszolgálni, mert már zártak, de mivel tudtunk pontos összeget adni így lett üzlet.

A parkban megettük a fagyit és kerestünk egy taxit, mert nagyon csúnya felhők gyülekeztek, nem akartunk elázni. Első körben mondtak 10 cucot a kb. 3,5km-es útra, amit feleztem, de kinevettek. Kötöttem az ebet a karóhoz, mire lement az ár 8 cucra. Rávágtam, hogy 6, de folytatódott a nevetés. Mondtam, hogy sajnálom, de ez nekünk sok és köszönés közben elindultunk. Épp akartam mondani a Katának, hogy kíváncsi leszek mikor fütyülnek utánunk, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert megtörtént a fütyülés és a kiabálás. Beültünk a kocsiba és elindultunk a szállás felé. Először megijedtem, mert a tengerpart felé indultunk, de vegül odaértünk az I utcához az E helyett, de az már nem volt lényeges, mert ekkor már csak 5 perc sétára voltunk a szállástól.

Iszonyat meleg volt ma, amit tetézett a magas páratartalom. Érdekes volt látni milyen lepusztult körülmények között élnek emberek… Nagyon elfáradtunk a kb. 20km séta alatt, de megérte!
Holnap folytatjuk…

 

Kata szemével:

2. nap 2016.március 28. hétfÅ‘: Nagyon kellemesen kialudtuk magunkat, ami köszönhetÅ‘ volt a klímának. (Nélküle szerintem nem aludtunk volna semmit, este is 25 fok van legalább, de nem is az a durva, hanem a páratartalom, mint a szaunában). – Az idÅ‘eltolódással kapcsolatban csak annyit, hogy mi nem éreztünk belÅ‘le semmi szerencsére. – Reggel 9- kor kaptuk az elsÅ‘ reggelinket a szálláson. Helyi gyümölcsökkel indították – a banán negyede az otthoninak, kívül barna volt de belül érett isteni finom, más mint az otthoni ami vagy zöld vagy már rohadt… Kaptunk valami beazonosíthatatlan gyümölcsléfélét, szerintünk frissen turmixolt papaya lehetett, bár íze az nem volt, cserébe olyan sűrű volt, hogy alig lehetett inni, de legalább jó hideg volt 🙂 aztán frissen sütött pékárut kaptunk, teavajjal, majd kávét (ez utóbbit azért még gyakorolni kell mert a kávé kicsi tejjel nekik, hosszú tejeskávét jelent).

Ezt követÅ‘en elindultunk. Páratartalom igen magas 🙂 de a hÅ‘mérséklet kellemes, kicsit a szél is fújdolgált. Rövidnaci, top, mondván jó idÅ‘ van, otthon úgy is szoliztunk hogy legyen színünk 🙂 ami, mint késÅ‘bb ki fog derülni szart sem ért nálam… Olyan kis utcákon át vezetett az utunk amiket a turistáknak nem mutogatnak, büdös nem volt csak egy vagy két helyen, viszont árnyékból sem bÅ‘velkednek, és minden csupa-csupa beton. Olyan mintha egy álomban lennénk, régi autók tömkelege, gyerkÅ‘cök egyenruhában járnak suliba, és igen hiába van húsvét hétfÅ‘, itt úgy tűnik ugyan olyan nap, mint a többi, reggel bandukoltak a gyerkÅ‘cök suliba. Az,hogy itt mennyi ember dolgozik, vannak kétségeim mert reggel fél tízkor tucatjával csücsültek és hűsöltek a lépcsÅ‘kön…

Az idÅ‘ egyre melegedett, de mi mentünk tovább leértünk a tengerpartra. Gyönyörű, amerre a szem ellát csak kékséget látni, bár a szélén tele van hordalékkal. Odajött hozzánk egy biciklis taxis, fuvart akart ajánlani de mi kedvesen visszautasítottuk, megkérdezte honnan jöttünk (szerintem fogalma sem volt Magyarország létezésérÅ‘l 🙂 ) kedvesen elbeszélgetett velünk majd miután nem kértük a fuvart elköszönt és elment, egyáltalán nem volt tolakodó. Ezután felcaplattunk a Hotel Nationalba – olyasmi, mint nálunk a Hilton, legalábbis azt hittük – bementünk lecsücsültünk a bÅ‘r fotelekbe, majd ittunk egy fincsi mohitot, Gábor szivarozott. Közben megéheztünk és ettünk egy melegszendvicset ami nagyon fincsi volt. MeglepÅ‘ módon az árak (nem úgy, mint otthon) teljesen ugyan azok voltak mint az összes többi helyen, nem volt drágább azért,mert ez egy puccos szálloda. Evés után körbenéztünk bent is, kint is. Lementünk a part felé, ahol egy bunkerbe vezetett az utunk, volt egy kedves bácsi aki körbevezetett bennünket. Innen lesték ki annak idején az ellenséget.

Miután kifújtuk magunkat tovább indultunk a Capitolio felé, tényleg jó magas, csak egy bökkenő volt, éppen felújítás alatt áltl, így be van állványozva az egész. De attól még csináltuk pár képet, majd elindultunk a Partagas szivargyár felé, de mire odaértünk már zárva volt, de sebaj majd másnap reggel odamegyünk. Itt már kissé ellenszenvesebbek voltak a helyiek, folyamatosan másik utcába akartak minket átvezetni, hogy ott féláron lehet szivart venni, és alig tudtuk lerázni őket…. Beültünk egy helyi szálloda teraszára is, ahol ittunk egy dykirit. Hát azt kell, hogy mondjam az nem lesz a kedvencem. Már elég későre járt az idő és megéheztünk, így elmászkáltunk a helyi sikátoros utcákon át, ahol mindenki szuvenírt próbál ránk tukmálni, volt helyi pékség, ahol olyan illatok terjengtek, mint otthon nagyon-nagyon régen az igazi pékségek előtt.

A helyi pici boltokban, nem, hogy kicsit, egyáltalán nem beszélnek angolul, de cserébe hiába mondod ,hogy angolul mondja, Å‘ csak spanyolul beszél (pedig elég értelmetlenül néztünk rájuk) de végül mindig sikerült megvenni amit akartunk. Ma például ettünk este dobozos NESTLÉ fagylaltot, amit itthon nem kapni, és a boltok spar-os termékekkel vannak ellátva, mármint ami van, mert az üdítÅ‘n, sörön, vízen és konzerveken kívül nem sok minden található a boltokban. Beültünk, egy pici étterembe, addigra már patakokban folyt rólunk a víz, bementünk, hát csak az emeleten volt hely, légkondi nincs, cserébe bekapcsolta a ventilátort, hát nem lett hidegebb ettÅ‘l sem 🙂 sebaj, ettünk egy – egy menüt (10 CUC-ért kb. annyi mint 10 euró). Kaptunk érte egy koktélt egy főételt, az egyik hal volt, a másik disznó saslikosan megcsinálva, salátával, babos rizs és két száraz bagett szelet volt, egy-egy desszertet is kaptunk (ami valószínűleg vaníliapudingos valami volt, de finom) és egy-egy kávét, jól jártunk és jól is laktunk vele.

Elmentünk vacsi után a tengerparta, ott már kicsit fújt a szél, hűsített kicsit legalább, ugyanis mint már korábban írtam a szoláriumi alapozás otthon szart sem ért, nem kicsit cserébe nagyon leégtem, páran meg is bámultak szerintem emiatt, kb., mint a paprika olyan vörösre égtem, de egyenlÅ‘re még nem fáj. Holnap jön a ráadás 🙂 de vastagon bekenem magam hátha segít, bár az iszonyú páratartalom miatt ragadok így is. Legyek viszont meglepÅ‘en kevesen vannak, és szerencsére szúnyoggal sem találkoztunk a tengerparton sem, ahova sajnos bemenni nem tudtunk mert egy hosszú rakpart az egész, ahol nem lehet lemenni…

Ezután elnéztünk a La Bodegitába, de mivel annyian voltak, mint az oroszok, így ezt is holnapra tartogatjuk, ugyanis elkezdett beborulni, és a szél is feltámadt, és mivel már sötétedett és több mint 4 kilóméterre voltunk a szállástól jobbnak láttuk visszaindulni. Gáborral odamentünk egy taxishoz, hogy hozzon még esÅ‘ elÅ‘tt haza minket, de nagyon sokallottuk a 10 CUC-os árat, amit mondtak így alkudozni kezdtünk, a taxis nem akart engedni, csak 8 CUC-ig ment le, Gábor nem engedett max 6-ot adunk, a taxis nem ment bele, ezután megköszöntük majd, elindultunk Gábor azt mondta kíváncsi mikor fognak utánunk fütyülni, de amint kimondta jött a füttyszó, majd szólt egy másik taxis, hogy Å‘ elvisz minket ennyiért is. Így megvolt az elsÅ‘ taxis élményünk is, a taxi sárga volt, mint már itthon is, bár picit lepukkantabb, viszont a légkondit nyomta ezerrel, ami már egy picit sok volt, mikor kiszálltunk a Gábor szemüvege olyan párás lett, hogy öt percig nem látott vele 🙂

Ezután visszaérkeztünk a szállásra, ahol jól eső hűvös szoba várt minket. Megittunk még egy sört, összefoglaltuk a nap eseményeit, nagyjából, mert amilyen ingerek itt érik az embert azt sokszor szavakkal nem lehet leírni.. Röpke 20 km-ert gyalogoltunk a hőségben, ami csak halkan jegyzem meg, nem fehér embernek való… Így ért véget a második napunk.
Hihetetlen, de Kubában vagyunk! 🙂

Meglepően nyugodtan vártuk az utazást. Ez lehet annak is volt köszönhető, hogy a csomagunk nagyrészét már egy héttel korábban elpakoltuk.

A brüsszeli robbantások miatt sokkal korábban mentünk ki a reptérre. Nem is mi lettünk volna, ha nem lett volna egy kicsi kaland. A beszállókártyánkon a B11-es kapu szerepel, így természetesnek vettük, hogy a B terminálon lesz a check-in is. Az volt csak a feltűnő’ hogy nem volt szinte senki a terminálon’ még a csomag fóliázós ember sem. Amikor megkérdeztem a rendÅ‘röket, hogy mit tudnak a fóliásról, akkor derült ki, hogy az A terminálon van a kijelölt pult. Gyorsan átcuccoltunk, fóliáztattunk és beálltunk a sorok végére. Szerencsére gyorsan ment. Sorbaállás közben derült ki, f7hogy öngyújtót zsebben fel lehet vinni… Csak azért nem vittem a szivargyújtómat, mert egyértelműen a tiltólistán voltak/vannak a tűzgyújtó eszközök. A biztonsági ellenÅ‘rzés is gyorsan megvolt, mehettünk az útlevél ellenÅ‘rzéshez.

Kis várakozás után felszállhattunk a gépre és elfoglaltuk az online lefoglalt helyünket. A felszálláskor nagyon gyönyörű volt látni fÅ‘városunkat felülrÅ‘l az éjszaka közepén. Moszkvába meglehetÅ‘sen gyorsan megérkeztünk, de a három és fél órányi várakozás borzasztó élmény volt. Miután elfoglalhattuk a helyünket az új gépen alig vártuk, hogy felszálljunk és alhassunk végre. Természetesen ez csak terv volt, mert indulás után kb. 20 perccel már hozták is az elsÅ‘ 4 fogásos „kóstolót”. Kaja után volt lehetÅ‘ségünk pihenni’ de az idÅ‘ nagyon nem telt közben… Hiába néztünk filmet, a közel 12 óra keservesen telik a szűk és meleg repülÅ‘gépen.

A második étkezéstől kezdve sűrűsödtek a légörvények és az addig sima repülés egy kis hullámzásba csapott át, de nem volt vészes, mert ez idő alatt szuszókáltunk egy keveset.

A leszállás és az útlevélellenőrzés nem volt vészes, csak a biztonsági ellenőrzésnél volt hosszú a sor, majd utána a csomagfelvétel, mert az utolsók között jött meg a csomagunk. A taxis a megbeszéltek szerint a kijáratnál várt. Még gyorsan akartunk pénzt váltani, de majdnem egy órát álltunk még ott is sorba a leszállás utáni két órán felül, de legalább már „bent voltunk Kubában”.

Hamar megérkeztünk a szállásra, ahol gyorsan lepakoltunk és közel két nap után végre ismét fürödhettünk majd irány a város…

A Tryp Habana Libre Hotelben egy bácsikától, aki a Hallban készíti a szivarokat vettünk egy szál szivart és az előtérben egy kávézóban rágyújtottunk, majd a hotellel szemben levő kis bisztróban megvacsoráztunk. A szálláson még kiültünk a teraszra kicsit beszélgetni majd eltettük magunkat másnapra.

Az első nap tapasztalata nagyon vegyes (jó értelemben)!

A sok rengetek öreg autó és a koloniál épületek miatt, mintha egy filmbe csöppent volna az ember… A hÅ‘séggel nem lenne baj csak a mellé párosuló magas páratartalom az, ami megvisel minket. Az idÅ‘eltolódás egyelÅ‘re nem okoz problémákat, de még ez változhat. 😃

Furcsa érzés „kisebbségben” lenni, de ez szerencsére nem zavaró (sÅ‘Å‘Å‘t), mint az otthoni belsÅ‘ kerületekben. Többségében eddig segítÅ‘készséget tapasztaltunk, de ugye még csak pár órája vagyunk a városban/országban…

 

Kata szemével:

1. nap 2016.03.26.: Hol is kezdjem…. Jó korán kiértünk a reptérre (nem tudtuk mennyivel hosszabbodott meg az ellenÅ‘rzés). Ãœcsörögtünk, vártunk, mint még rajtunk kívül páran, meglepÅ‘ nyugalommal, aztán egy idÅ‘ után – fÅ‘leg mikor láttuk a Horváth focicsapatot is becsekkolni – negyed tíz fele elkezdtünk gyanakodni, hogy itt a Ferihegy B. termináljánál van valami bibi… Gábor kiderítette, hogy rosszul van kiírva, és a Moszkvai járat nem a B, hanem az A. terminálról indul. (azért elég szánalmas az Országra nézve, hogy az emberek kisebb vagyonokat hagynak a ott a légitársaságoknál, és egy ilyen problémát nem tudnak kijavítani…). Bele se merek gondolni, mi lett volna ha csak várunk, és várunk és lekéssük a gépet….. No de szerencsére nem így lett. Jó sokan álltak sorba, hogy becsekkoljanak, de végül is mondhatom elég gyorsan bejutottunk, átestünk az átvilágításokon, már nem volt vissza út éjszaka elrepültünk Moszkvába.

A gép egész kényelmesnek mondható, a kilátás az éjszakai Budapest felett csodás. A 2 órás út alatt kaptunk szendvicset, üdítÅ‘t és kávét (megjegyezném, hogy az Orosz légitársaság gépén nem szabad kávét inni, mert az íze, mint a langyos vizes tej…) Sikeresen landoltunk Moszkvában, hamar átjutottunk a várakozó zónába, bár nem voltak az átvilágításon túl kedvesek… Ezt követÅ‘en várakozó üzemmódba kerültünk, röpke 3,5 órát kellett várnunk a Kubai repcsire. Körbevizslattuk a boltokat, valaki a páromnak azt mondta a Moszkvai reptér az egyik legdrágább és legkoszosabb, a tapasztalatunk az volt, hogy koszosnak koszosak, angolul csak nagyon minimálisan beszéltek, akikkel kapcsolatunk volt, de az árakról csak annyit, hogy az itthoni reptéren egy fél literes vízért több mint 600 forintot kérnek el (egy 250 forintos sörért 1000 forintot kérnek), míg az Oroszoknál 1 eurót… Nem mindegy! Hajrá Magyarország!.

Eljött végre a pillanat, felszállhattunk a Kubába tartó gépre, reggel 7:10-kor (ekkor már olyan fáradt voltam, hogy a felszállásból nem maradt meg semmi, csak az, hogy hozzák az ételt, amit egyszer meglehet enni, de otthon senki ne próbálja meg utánozni 🙂 A kávé ezen az orosz gépen is ihatatlanul pocsék volt, többször nem is kértem. Őszintén szólva, iszonyatosan hosszú ez a 12 órás repülőút, próbáltunk aludni, filmet nézni, de a szűk hely, és az iszonyat meleg is eléggé megnehezítette az utat. (aki ennyire hosszú útra vállalkozik gondolja meg kétszer 🙂 ). Az út 90 %-a zökkenÅ‘mentes volt, mintha vonaton ültünk volna, de az utolsó két órában kisebb légörvényekbe futottunk, picikét dobálta a hatalmas gépet, de egyáltalán nem zavart minket, sÅ‘t kicsit legalább elterelte a figyelmünket a térkép bámulásáról, hogy jelenleg hol vagyunk.

Hallelúja, végre landoltunk, a gépbÅ‘l kisétálva már megcsapott minket az iszonyat fülledt és meleg levegÅ‘. Az okmányok ellenÅ‘rzéséhez, és csomagok felvételéhez, az alaksorba kellett lemenni, ahol szintél fülledt de már picit hűvösebb levegÅ‘ volt. Hát mondanom sem kell, nem egy ideges fajta ez a kubai nép, röpke két óránkba került mire átjutottunk az ellenÅ‘rzÅ‘ponton, ezt követte a csomagfelvétel, ami egy órába került…. (eközben azon is izgultunk, hogy kint vár ránk az a taxisunk, aki bevisz minket Havannába) Végre valahára kijutottunk a reptér épületébÅ‘l (légkondi bent az nincs). A kijáratnál várt minket türelmesen a helyi taxisunk ZSEBI feliratú táblával, megnyugodtunk megvárt minket. Ezután kérdezte, hogy váltunk e pesot, hát hogyne, megláttuk a sort, rögtön rosszul lettem, újabb egy óra mínusz (még mindig nem egy kapkodó idegbeteg nép ez a kubai 🙂 ).

Beültünk a taxiba, ahol meglepettségünkre, egy jó nagydarab sötét bÅ‘rszínű sofÅ‘r ült. Nagyon kedvesen üdvözölt minket, majd ezután elindultunk, a szállás felé. Menet közben hihetetlen volt, a látvány, pálmafák, régi csodaszép autók. Megálltunk tankolni is, pedig lett volna ideje amíg várt ránk: 🙂 de nem bántuk, mert így láttuk, hogy náluk mindegy honnan jössz be szembÅ‘l vagy sem nem káromkodnak, hogy mi a szart képzelsz, türelmesen kivárják egymást. Ezt követÅ‘en tovább indultunk a szállásunk felé, a négy muskétás nevű apartmanunk felé, menet közben megint megállt, nem tudtuk mit akar, bement egy boltba a srác, akinél a ZSEBI feliratú tábla volt a reptéren, majd visszaült és kaptunk egy-egy helyi kubai dobozos kólát ajándékba (nem tudtuk mire vélni igazság szerint, otthon ilyen nem fordulhat elÅ‘). Az íze hasonlít az itthon kapható kólákéhoz.

Megérkeztünk a szállásra kiszálltunk. A taxi, amiben ültünk, normál légkondis taxi volt, miután kiszálltunk belÅ‘le, mintha szaunába csöppentünk volta, iszonyat párás meleg levegÅ‘ van. Felcaplatunk a második emeletre, ahol egy fiatal csajszi (a tulaj) fogadott minket, megmutatta a szobát (ami a képeken azért szebb volt 🙂 ), kicsit retrósabb a szoba, mint vártuk, de nekünk amire használjuk tökéletes. Légkondi van szerencsére, egybÅ‘l be is üzemeltük, és mivel a szoba pici, szerencsére hamar le is hűtötte. Gyors zuhanyzást követÅ‘en, elmentünk csavarogni, és vacsorázni. Ahol a szállásunk van, az kicsit olyan, mint egy külvárosi rész, de pár percre van a központtól. Amíg sétáltunk, a főúton, csupa csodaszép régi-régi autócsoda rótta az utakat, komolyan úgy éreztem magam, mint ha egy régi fekete fehér filmbe csöppentem volna 🙂 .

Beültünk, egy szálloda kávézójába egy rendes kávéra, Gábor egy bácsitól vett szivart, amit Å‘ maga csavart. Szivarozott, kávéztunk, lehültünk picit, majd vacsi után néztünk. Betértünk egy pici helyi étterembe, ugyan senki nem volt az elején rajtunk kívül, de hát istenem az éhség nagy úr 🙂 kértünk két mohitót (Kubában máshol még nem ittunk de itt inkább vizes rumot kaptunk, finom volt 🙂 ) ezután rendeltünk, én halat Gábor disznót, az ára kb. mint otthon. Isteni finom volt minden, köretnek rizst, sok-sok zöldséget, és valami krumplipüréhez hasonlót kaptunk. Ezután hazaindultunk, annyi ember volt kint az utcán, mint itthon ha valami rendezvény van, a taxit csak úgy leintik az út szélén integetve (mint a new-yorki filmekben). Fülledt meleg idÅ‘ volt még 22 órakor is. Visszaértünk a szállásra, megittunk egy hideg helyi sört, majd jól megérdemelten eltettük magunkat másnapra. ElsÅ‘ nap tanulsága, ne idegeskedj ez itt Kuba, itt senki nem idegeskedik, és senki nem rohan sehova 🙂 . Próbáljuk megszokni 🙂 .