Pár évvel ezelÅ‘ttig nem nagyon foglalkoztam a jövÅ‘mmel, csak sodródtam az árral! Akkor kezdett változni egy kicsit a hozzáállásom mikor megismerkedtem a párommal valamivel több, mint három évvel ezelÅ‘tt. Ez idÅ‘ alatt sokszor elhatároztam, hogy sportolás terén aktÃvabb leszek, de lényegében nem tettem érte semmit. Kezdetben megvolt a lelkesedés, de késÅ‘bb mindig találtam valami kifogást, hogy ne kelljen csinálnom semmit. Sajnos a baráti társaságban nem véletlenül kaptam meg nemrégiben, hogy „Jajj Garfield, ne csináld már!”…
Ez csak a „nemtörÅ‘dömségem” egyik oldala. Anyagilag sokáig nem terveztem, csak szedegettem fel a kölcsönöket (amibÅ‘l még most is van mit törlesztenem) és impulzusvásárlásokkal elégÃtettem ki a birtoklási vágyamat. Mivel sajnos skorpió vagyok ezért nálam ez a probléma hatványozottan fennáll, de már kezdek tenni ellene. 2010 folyamán nyitottam egy megtakarÃtási számlát. 2011 márciusa óta Ãrom minden bevételem, költségem és hónapról hónapra próbálom megtervezni a kiadásaimat a várható bevételeim függvényében. Mondhatom, hogy inkább sikerrel, mint kudarccal végzem eme feladatot.
Az igazi felismerést, hogy mily gyorsan telik az idÅ‘ és könyörtelenül bánik velünk az élet egy sajnálatos családi tragédia hozta el számomra. Ekkor döbbentem rá, hogy senki sem lesz fiatalabb! Ekkor kezdtem el a jövÅ‘mre, jövÅ‘nkre koncentrálni és elgondolkozni a leendÅ‘ cselekedeteim kimenetelén (feltéve ha van rá elég idÅ‘)…
Most, hogy alig két hónapja beléptem a 30 évesek elit klubjába arra ösztökél, hogy az elmúlt két év tapasztalatai alapján végrehajtsam azokat a minőségi változásokat az életemben, amiket már bő 5-7 évvel ezelőtt meg kellett volna tennem!
Elkezdtem kicsit figyelni az étkezésemre, próbálok a lehetÅ‘ségekhez képest egészségesebb ételeket fogyasztani, de azért nagyon ritkán még szoktam „bűnözni”. November óta itthon végzek erÅ‘sÃtÅ‘ gyakorlatokat és várom, hogy jöjjön a tavasz, hogy végre bringázhassak, túrázhassak. Sajnos a téli hideg sétákkal megjártam, mert egy hideg, szeles pénteki séta után (szilveszter elÅ‘tt) begyulladt az Ãnyem és fel kellett vágni. Egy héten keresztül jártam reggel 8-ra „csÃkcserére”. Igen, 1-én is mennem kellett, az utókezelés még most is tart…
A megtakarÃtási számlám szépen lassan gyarapodik, minimális szórakozás mellett csak a legszükségesebb dolgokra költök, nem megyek el „csak úgy” kocsikázni. Az egyik hitelembÅ‘l még két törlesztÅ‘részlet van hátra és már csak egy restanciám marad, amit várhatóan ebben az évben letudok.
Mostani fejemmel nem tudom felfogni, hogy lehettem ennyire felelÅ‘tlen, hogy hagytam idáig „zülleni” az életem!? 🙁
2009. december 13-án megismerkedtem egy csodálatos leányzóval akivel már az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltunk. Az idő múlásásval egyre jobban mélyült a kapcsolat közöttünk. Volt részünk bánatban, nagyon sok örömben, voltak kisebb összeszólalkozások is, de ezek mind velejárói egy komoly kapcsolatnak! Egymás szüleivel jól kijövünk, ami azért nagyban behatárol(hat)ja egy Pár közös jövőjét. Párom Családjával egy augusztus 22-ei sajnálatos tragédia hozott össze mégjobban Ez a mindenki számára megdöbbentő és váratlan esemény nyitotta fel a szemem, hogy mily múlandók is vagyunk. Ezért egy nagy levegővétel után elhatároztam, hogy magasabb szintekre emelem Oldalbordámmal folyó kapcsolatomat és két hónappal ezelőtt (pont eme bejegyzés megjelenésének idején) kb 20 óra 45 perckor Pilisvörösváron a Bányász emlékműnél feltettem szeretett páromnak azt a bizonyos kérdést, amit minden nő csak egyszer szeretne hallani élete során:
„Hozzám jössz feleségül?”
Annyira váratlanul érte szegényt a kérdés, hogy még kétszer meg kellett ismételnem, de a végén megdöbbent arckifejezését félretéve egy hatalmas mosollyal az arcán kimondta a boldogÃtó IGEN-t, amit hallani akartam…
Tegnap este a nagy sietségemben, figyelmetlenségemben benyeltem egy 10.000 Ft-os helyszÃni bÃrságot záróvonal átlépésért. Kissé vitatható volt a szitu, de az elmúlt évek alatt elkövetett szabálytalanságaim miatt úgy érezem, hogy megérdemeltem és örülhetek, hogy „ennyivel” megúszom. Ennél nagyobb összetűzésem ne legyen a szervekkel és 2-3 évente egy-két alkalommal „beleférhet” hasonló összegű megsarcolás.