Nem most volt a 30. születésnapom, de jó érzés visszagondolni rá, mert nehéz nekem meglepetést okozni és akkor sikerült (nem is egyszer!)… 😉
Az egész úgy kezdÅ‘dött, hogy reggel Páromék felköszöntöttek. Azután elmentem, hogy rendbe szedjem magam a barátaimmal történÅ‘ szivarozás elÅ‘tt és mikor kijöttem a fürdÅ‘bÅ‘l egy régi üvegajtós szekrény fogadott a konyhában, amit Párom saját kezűleg varázsolt újjá. EgybÅ‘l rávágtam, hogy milyen szép humidor lesz belÅ‘le és az is lett… 😀
Késő délután bejöttünk a városba vacsorázni. Ezután sétáltunk a Duna-parton. Megálltunk egy helyen és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
– Ez mi? – Kérdezte Párom
– Egy hajó.
– De mi van kiÃrva?
– Fortuna Szálloda- és Étteremhajó – feleltem és nézett rám vigyorogva
Nem tudtam, hogy mit akar mondani a tekintetével…
– Ide jövünk! – pár másodperc múlva kiült az arcomra a döbbenet és a meglepetés, nem találtam szavakat
– De nincs is Nálam semmi ruha és pipere – fakadtam ki
– AmÃg zuhanyoztál mindent elraktam – közben vigyorgott.
Elfoglaltuk a szállást, majd elsétáltunk egy boltba valami nassolni valóért. Visszaérve kimentünk a hajó hátuljába szivarozni, pezsgőzni, beszélgetni és gyönyörködni a városban.
Reggeli után Párom elvitt Zuglóba, hogy a Barátaimmal szivarozzak egy jót. Nem akart zavarni minket a szeánszunkban ezért otthagyott és késÅ‘bb jött vissza értem. Ekkor még mindig az elÅ‘zÅ‘ este átélt meglepetés hatása alatt voltam. Hazaérve mindketten meglepÅ‘dtünk, mert Anyósóm egy meglepetés családi bulival készült Nekünk. Sikerült meglepni mindkettÅ‘nket, Engem ekkor már sokadszorra alig 24 óra alatt… 😉
Azóta sem volt részem hasonlóan kellemes meglepetés(ek)ben…
Az alábbi videót az arckönyvön (facebook) osztotta meg egy ismerősöm, de gondoltam megkeresem a tényleges videót és inkább eme oldalon osztom meg.
A mondanivalójával teljes mértékben igaz volt az Én „fiatalságomra” is!
Gyerekkorom nagy részét vidéken töltöttem, ahol haverommal egész nap csak csavarogtunk, bicikliztünk, fociztunk. Gyakorlatilag az egész napot a szabadban töltöttük és csak enni mentünk haza. Nagymamám gyakorlatilag csak annyit tudott, hogy haverommal vagyok, de hogy hol azt nem. Sötétedésre mindig otthon voltunk.
Néha voltak kisebb sérülések, de nem haltunk bele. A sebeink sosem voltak fertÅ‘tlenÃtÅ‘vel kezelve, csak kimostuk a sebet és kész. A naptejet hÃrbÅ‘l sem ismertük. Rengeteget csúsztunk-másztunk a susnyásban miközben „katonásat” játszottunk. Ezeken felülmég mennyi minden történt velünk és a barátainkkal, amirÅ‘l a mai elkényeztetett „digitális fiataloknak fogalmuk sincs!
Sokszor nagyon hiányoznak azok a „gondtalan” gyermekévek és a bolondságok, amiket csináltunk…
Emlékszem, amikor letört faágakat kötöztünk a biciklijeink után és csoportosan jártuk a földutas utcákat a faluban, csak úgy porzott utánunk minden. A második körünknél kaptunk ám hideget-meleget a helyiektÅ‘l. Mi nagyon élveztük! 🙂
Jajj, de régen volt…