Reggeli után gyors fürdés, pakolás és irány a repülőtér lett volna a program. Az apartman tulajdonosa beállított fél kilenckor, hogy akkor ő most „kirak” minket. Ezzel nem is lett volna baj, de korábban már jeleztem a néninek, aki odavitt minket, hogy 11-re kérünk majd taxit a távozásunkhoz, de úgy látszik ez az információ nem jutott el a tulajdonoshoz. Gyorsan telefonált egyet, majd üvöltve lecseszte a nénit és puffogva elviharzott. Ezzel mi megoldottnak láttuk a dolgot. Végre lehetett készülődni a távozásra.

A bácsi már nem is jött vissza csak a lánya a pasijával. Kiderült, hogy a taxinkkal érkeztek. A leányzó pasija segített levinni a cuccainkat a másodikról és mehettünk is a repülőtérre. A repülőtéren már ment a checkolás így mi is beálltunk a sorba. Ekkor láttuk meg, hogy itt is van lehetőség a feladott csomagok fóliáztatására, amivel éltünk is. 8 cucba került csomagonként, ami csak kicsivel kevesebb, mint az otthoni 2500 Ft. Éltünk a lehetőséggel, mert azért volt „csempészárú” a csomagjainkban, amit nem szerettünk volna, ha eltűnik.

Leadtuk a csomagokat, megkaptuk a jegyeket, kicsit még nézelődtünk a reptéren majd mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Miután átestünk rajta nézelődtünk kicsit a Duty Free soron, vettünk még pár apróságot. Az idő szépen lassan eltelt és végre felszállhattunk a gépre. Felszállás közben egy gyerkőc gügyögött, sírdogált, de azért egy fél óra alatt sikerült elaltatni így mi is elhelyezkedtünk, hogy aludjunk egy keveset. Már majdnem álomba szenderültünk, amikor egy idióta lecsapta a poggyásztároló fedelét és felébredt a gyerkőc és természetesen mi is.

Természetesen a 11 órás utat a gyerek végig ordította így pihenni sem lehetett. Próbáltuk „hasznosan” eltölteni az időt, de az idegességtől nem sikerült így kialvatlanul szenvedtük végig a 11 órás repülőutat. Így visszagondolva talán még csak nem is ettem a gépen. Végre leszálltunk Moszkvában. Szerencsénkre a kijárathoz közel tudtunk helyen foglalni egy nappal korábban, mert így is egy szerencsétlen miatt csak sokára jutottunk ki a gépből. Gyors útlevélellenőrzés majd biztonsági ellenőrzés és szó szerint loholtunk elérni a csatlakozást a repülőtér másik felében.

A loholásra azért volt szükség, mert 9:15-kor léptünk ki a gépből és 10:20-kor indult a gépünk Budapestre és 3 terminálon kellett átrongyolnunk. Nagyon erős sétával, de 25 perc alatt megtettük az utat az 52-es kapuhoz, ami a beszállókártyánkon volt feltüntetve. Igenám, de ezek az idióta oroszok átrakták az 56-os kapura a gépet, amit elfelejtettek „közölni”! Egy másik magyar is értetlenül állt a dolgok előtt és körbenézett, így derült ki ez a kis turpisság. A lényeg, hogy jó helyen voltunk és lassan elkezdődött a beszállás is.

Elpakoltuk a cuccainkat, leültünk a helyünkre és vártuk a felszállást. Még el sem értük az utazómagasságot, de mi már aludtunk. Az ételosztásra és a leszállás előtti ellenőrzésre ébredtünk csak fel. Legalább egy kicsit tudtuk kompenzálni a kialvatlanságunkat. Leszállás után már nem siettünk sehova, mert tudtuk, hogy már jó helyen vagyunk és úgyis egy csomót kellene várni a csomagokra. Az útlevél ellenőrzésnél láttuk, hogy kikerülhetnénk a sort, mint EU-s állampolgárok, de nem éltünk eme „jogunkkal”, mert még így is 10 percet vártunk a csomagokra.

Ránézésre megállapítottuk, hogy nem nyúltak a bőröndökhöz és elindultunk kifelé a zöld folyosón, ahol két oldalt vámosok álltak és vadásztak a furcsán viselkedő emberekre. Én gyorsan átértem rajtuk, de Kata elé bejött egy fiatal csaj, aki feltartotta, de szerencsére nem állították meg csomag ellenőrzésre. Végre kint voltunk a „szabadban” és megkönnyebbültünk, hogy hazaértünk. Hívtam az Ősöket, hogy jöhetnek értünk és elindultunk hazafelé végre!

Kata szemével:

15. nap 216.04.10 vasárnap: Reggeli készülődés közben, kissé korábban fél 9-re megérkezett a házibácsi (csak spanyolul tudott) és gondolom magyarázta hogy ő akkor most itt megvárja még elkészülünk, de közben Gábor mondta, hogy ő szolt a hölgyemények, hogy csak 11 órára kérjük a taxit, mert a gépünk 2-kor indul, csak ezt nem közölte a bácsival. Felhívta a nénit, majd kajabálás után elviharzott. Végre össze tudtunk pakolni.

11-re meg jött a lánya meg a barátja, nekik adtuk át a kulcsokat, és a taxival elindultunk a reptér felé. Megérkeztünk a reptérre, már állt a sor a pultnál, így mi is beálltunk. Közben Gábor gyorsan elment befóliáztatni a bőröndöket, ami kicsit olcsóbb volt mint itthon. Leadtuk a bőröndöket, még kicsit nézelődtünk kint, majd átesve az ellenőrzőpontnál, bent is körbenéztünk az Duty free boltban, de minden nagyon-nagyon drága volt, így mentünk is tovább. Vártunk egy kicsit, majd elkezdődött a beszállás a repülőre.

Volt pár üléssel előttünk egy házaspár egy egy év körüli gyerkőccel. Felszálltunk, néztük a távolodó szigetet. Azért a szívem kicsit összeszorult, hogy ilyen hamar vége lett, de egy hihetetlenül nagy élmény volt. Elég fárasztóra sikeredett ez a repülő út, szinte semmit sem tudtunk aludni, mert a lurkó egész úton sírt, mire végre elaludt volna, a mögöttünk ülők kinyitották a poggyásztartót majd jó nagy robajjal becsapták, erre persze szegény felébredt. Így nem sok pihenés volt. Végig szenvedtük a 11 órás utat, de szó szerint. Hulla fáradtan szálltunk le a gépről, és rongyoltunk mert 20 percünk volt az ellenőrzőpontokon átrohanni, majd végigszaladni pár terminálon, hogy odaérjünk.

Közben összefutottunk egy másik magyar hölggyel, így már hárman rohantunk. Odaértünk a terminálunkhoz, kicsit fura volt, hogy nem állnak sorban, mire kiderült, hogy drága Oroszok elfelejtették kiírni, hogy átrakták a járatunkat máshová. Felszálltunk a géppel, és szinte már aludtunk is. Akkor keltünk, amikor hozták az ennivalót, majd amikor már leszálláshoz közeledtünk.

Leszálltunk a géprÅ‘l, megvártuk a csomagjainkat, azért Gábor izgult, hogy ne vegyenek el a gyűjteményébÅ‘l semmit 🙂 de szerencsére minden rendben volt. Gábor szülei megérkeztek értünk, és mentünk haza. Hihetetlenül nagy élmény Kuba. Mindenkinek csak ajánlani tudom, azaz csak azoknak akiknek nincsenek nagy elvárásaik, akkor tuti nem fog csalódni, ahogy mi sem .

Reggel korán keltünk, mert 7:30-kor indult a buszunk Vinalesbe a Habala Libre-től, persze a kubai mentalitás itt is meglátszott, mert a busz csak 8:15-kor érkezett meg. Az elsők között sikerült felszállnunk és a harmadik sorban letelepednünk a már nem üres buszon. Utólag derült ki, hogy gyűjtőjárat, ami azt jelenti, hogy más hoteleknél is szedtünk fel embereket, majd este raktunk le. Kb egy óra leforgása alatt mindenkit összeszedtünk majd irány az „autópálya”. Az idegenvezető folyamatosan beszélt, mert mire befejezte a 4 nyelvű mondókáját már kezdhette is elölről.

Miramar kerület külvárosi részében sok szép villát láttunk, de azért akadtak lepukkant telepek is. Kb másfél óra buszozás után megálltunk egy pihenőnél, ahol a többi utas „kedvessége” és tolakodása miatt elszakadtam Katától, aki kihasználta a szabadságot és egyből elkezdett kutyázni. Természetesen a kutya nem volt ehhez hozzászokva és nem bírta levakarni magáról, de szerencsére volt egy másik kutyabarát hölgyemény, aki megszabadította Katát a „gonosztól”.

Robogtunk tovább az úticélunk felé, amit egy kicsit lassan értünk el, de a látvány kárpótolt mindenért. Első körben a domboldalon kialakított „kilátónál” álltunk meg ahonnan az egész völgyet be lehetett látni. Kicsit olyan volt a látvány, mintha valaki csak odarakta volna a hegyeket. Innen egy barlang felé vettük az irányt, ahol a csoportvezetőknek köszönhetően keveredtünk egy másik túristacsoporttal. Itt is a végére keveredtünk a sornak, de sok előzéssel előrébb verekedtük magunkat. Persze volt pár nyugdíjas, aki alig bírt felmenni a lépcsőkön a barlang bejáratához, de azért tolakodtak előre! A barlang egyre csak szűkült, míg eljutottunk egy keskeny átjáróhoz, ahol alig fértünk el, majd hirtelen feltorlódott a sor, amit eleinte nem értettünk, de később kiderült a turpiszság. Motorcsónakokba kellett szállni, mert véget ért az épített ösvény.

Sorbanállás közben volt egy spanyolul beszélÅ‘ pár, akik folyamatosan a privát szféránkban voltak, de miután a hátizsákkal folyamatosan forgolódtam és lökdöstem Å‘ket egy idÅ‘ után lemaradtak kicsikét. Eleinte kicsit vonakodtam a motorcsónakázástól, de nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Nem szeretem a vízi járműveket nah! Körbejártuk a barlangot, majd filmekbe illÅ‘ módon elÅ‘ttünk termett a barlang „bejárata”. Ezt a látványt a képek sem adják vissza. Természetesen az út végén elÅ‘került a kalap „adománygyűjtés” céljából. Egy kis nézelÅ‘dés után irány a busz, amivel végre elindultunk a jól megérdemelt ebédünket elfogyasztani.

Leültünk egymással szemben majd jöttek kérdezni a koktélokat és italokat, hogy miket szeretnénk fogyasztani. Kértünk egy Pina Coladát, egy sört és egy kólát (a sört persze elfelejtették, amit hosszas próbálkozás után megreklamáltunk és meg is kaptunk). Szépen lassan, darabokban az ebéd is előkerült. Először a saláta (sokan befalták előre), majd a főtt krumpli, rizs és végül a hús is. Elfogyasztottuk majd vártuk a desszertet, de egy meglepetés jött helyette: Az italok nem voltak benne az ebéd költségvetésében! Ezen a dolgon mások is kikeltek kicsit magukból, de a duzzogás közben fizetni kellett.

Időközben megjött a desszert is, ami valami mogyorós, kávés pudingszerű „izé” volt. Pár falat után ott is hagytuk. Innen egy „dohányültetvényre” mentünk, ahol kaptunk egy rövid bemutatót a szivar készítéséből. Természetesen vásárolni is lehetett, amit ki is használtunk (pontosabban használtam). Láttuk, hogy van egy fermentáló épület, amit természetesen megnéztünk. Belépve majdnem magamhoz nyúltam! Az az illat, ami bent fogadott minket az leírhatatlan. Érzésem szerint egy nem dohányzó ember nem is tudja értékelni. Az a finom dohányillat, amit a fermentálás alatt levő és fellógatott dohánylevelek árasztanak magukból az eszméletlen! Természetesen itt is árultak szivarokat. Első körben 10 szál churchill méretű szivart akartam venni, de sokallottam a 20cuc-os árat főleg miután meghallottam, hogy a 25 szál „csak” 25cuc. A nejemre néztem szép nagy kívánós szemeimmel és természetesen megkaptam a 25 szálas csomagot. Innentől kezdve madarat lehetett volna fogatni velem.

A programleírás szerint egy rum készítő üzemet is meg kellett volna néznünk, de az kimarad és Havanna felé vette a buszos az irányt. Magunkban kicsit zúgolódtunk, de valójában örültünk, hogy lassan vége lesz az útnak, mert amit a buszon utazó emberek műveltek az már sok volt kicsit. Tolakodtak, lökdösődtek mindenhol, nem tisztelték a másik személyes terét és egy csürhe módjára viselkedtek. Miután leszálltunk a buszról a sonkás bolt felé vettük az irányt hátha nyitva találjuk még és szerencsénk volt.

A hátizsákom miatt nem mehettem be így be kellett érnem az előtérrel. Katának egyedül kellett vásárolnia. Megfogadta, hogy külföldön egyedül soha többet nem megy boltba, mert ki akartak kezdeni vele. Szerencsére nem inzultálták csak szóban és ahogy felmutatta a gyűrűt egy kicsit visszább vettek a nyomulásból. Én ebből az előtérben semmit sem vettem észre, pedig végig szemmel tudtam tartani a nejemet. Innen gyalog mentünk vissza a szállásra és vacsora után eltettük magunkat másnapra.

Kata szemével:

13. nap 2017.04.08. péntek: Reggel nagyon-nagyon korán keltünk, ugyanis a már megszokott hotelünk elÅ‘l indult a buszunk. Reggel fél nyolcra volt írva, meg elmondták, hogy azért hétre jó ha ott vagyunk. Hát mi elindultunk a szállásról kb. reggel 6-kor. Tikkasztó meleg volt, ahogy sétáltunk a hotel felé. Azt néztük, ahogy elkezd ébredezni a város. Alig egy két autó kóricált, az emberek gyülekezni kezdtek a buszmegállóknál, de nagyon kevesen voltak. Ami meglepÅ‘ volt, mintha nyári forró éjszakán az Andrássy úton sétálna az ember, amikor már nincs forgalom, és hallod ahogy a kakas kukorékol, furi érzés 🙂 .

Odaértünk loholva, hogy idÅ‘ben ott legyünk (ugye szívem? 🙄 ), így kb. 8 órára oda is ért a buszunk, már azt hittem sose ér oda… Menet közben kiderült, hogy az összes szállodából felvesszük a turistákat… Végre elindultunk az úti célunk felé Vinales völgybe. Fél úton az autópálya (vagy mi) mentén megálltunk egy frissítÅ‘re. Ott találkoztam egy kubai kölök kutyával (azért valahogy kutyákat ritkán láttunk). Annyira cukker volt, csak a végén bevadult és nem száll le rólam, állandóan a cipÅ‘fűzÅ‘met akarta megszerezni, tű éles fogaival meg rágcsált, szerencsére jött egy másik turista és egy bottal elcsalta.

Utána Gábor szóvá is tette, hogy egyszer téveszt szem elÅ‘l… Jó de hát kubai kölök kutyát se minden nap simogat az ember nem? 😀 . Tovább indultunk, az elsÅ‘ megállónk egy kilátónál volt. Volt ott egy csodahelyes hotelecske is (ezt is néztük még anno itthon, hogy lenne e szállás egy éjszakára, de már telt ház volt). A kilátás valami pazar volt. Ahogy lenéztünk, mintha egy gyönyörű zöld mezÅ‘t láttunk volna, amibÅ‘l helyenként, elÅ‘-elÅ‘bukkan egy nagy fáktól zöldellÅ‘ szikla. Tényleg mintha valaki csak gondolt volna egyet és odarajzolta volna, hogy ne legyen olyan lapos a hely 😀 .

Innen egy szép barlang felé indultunk tovább. Az idegenvezetÅ‘ már kezdett kicsit idegesíteni, mindent elmondott négy nyelven, de magyarul mééééénem? 😀 . Megérkeztünk a barlanghoz, ahogy egy másik turista csoport is és kicsit össze vissza keveredett a két csoport. Elindultunk befelé, itt kellemesen hűvös volt. Nagyon szép cseppkövek lógtak, mindenfelé. Volt egy két hely ahol kissé szűkösre mérték az átjárókat, de nagyon szépen ki volt világítva. Egyszer csak mentünk lejjebb, lejjebb, nem értettem miért olyan lassan, és mi ez a nagy sor.

Mire odaértünk már rájöttünk, hogy a barlang aljában, egy csodaszép barlangi tó található, ahol motorcsónakokkal visznek minket végig. Nagyon izgis (és benzinszagú). Beszálltunk, majd elindultunk, mutogattak többek között bálna és cápa kinézetű formákat. De már maga az, hogy egy barlangban vagyunk csónakon, hihetetlen jó érzés 😀 . A barlangból kifelé jövet, mint egy filmben, bent sötét és ahogy a kijáratnál a nap áttűnik a szikláknál, és megvilágítja a lelógó indákat, nagyon szép látvány. A hajókázás végeztével, nekiálltak kalapban pénzt gyűjteni (Tudod ki adjon… kezdtem unni ez a kalapozásdit).

A barlangtúra után, elvittek minket ebédelni. (végre kaja). Az étel, azt mondták tradícionális disznó husi. Mondom oksa, ez mind szép és jó, de már két irányba is jártunk messze a fővárostól, de hogy a gebe marhákon kívül nem láttunk mást az fix. Akkor hun vannak a disznók? Lehet inkább nem boncolgatom a kérdést. Az étel finom volt, sali, babos rízs husi, a végén valami azonosíthatatlan puding féle. A végén kiderült, hogy az italokért pluszban fizetni kellett, ez sokunknak nem tetszett… De ez van ezt kell szeretni.

Ebéd után továbbindultunk a várva várt (Gábor által várva várt 🙂 ) dohány ültetvényhez. Itt egy bácsi mutogatta, hogyan készítik a szivart, és abból vásárolni is lehetett (erre szokták azt mondani, adj egy hitelkártyát egy nÅ‘ kezébe, na nálunk egy pasi kezébe 🙂 ). Gábor ki is használta a dolgot. Vásárolt is rendesen. Meg nem mondom mibÅ‘l mennyit, Å‘ tartja nyilván a szivarjait, (Å‘ sem tudja nekem mennyi körömlakkom van 🙂 ).

Bementünk egy fermentáló (itt szárítják ki a dohányleveleket fellógatva egy nagy nád épületben) épületbe, ahova belépve megcsapott minket a dohánylevelek illata. Másnak szaga, úgy kell elképzelni kicsit, mintha egy kisebb trágyaföldre tévedt volna az ember. Természetesen itt is árultak szivarokat, Gábor csak nézett rám nagy szemekkel, há persze hogy vehetsz drágám 😀 itt a világ összes pénze se lett volna elég, de hát ezért is jöttünk 😉 .

Visszafelé a program egy rumgyár látogatás lett volna, de az elmaradt, így jártunk, de azért így is jó kis nap volt. Visszaérkeztünk Havannába, bementünk egy kis boltba, azaz csak én mert hátizsákkal nem engednek be senkit, vettem sonkát és sajtot, erre a két pasas elkezdett kérdezÅ‘sködni, honnan jöttem, hol lakom melyik szállodában, meg hogy adjam meg a számomat, én meg mutattam a gyűrűmet, és mondtam, hogy házas vagyok, mosolyogtak, kiszolgáltak majd tovább álltam 🙂 . A szállásra visszagyalogoltunk, vacsiztunk egyet és a hűvös szobában álomba szenderültünk.

Relatíve korán kelltünk, mert kaját kellett venni reggelire. Természetesen a közelben nem találtunk semmit csak egy pékséget, ahol helyi pénzért fillérekből vettünk két bagettet. Már a Habana Libre hotelnél jártunk, ahol ismét pénzt váltottunk majd irány a pár utcányira levő piac. Itt vettünk drágán éretlen banánt, amiről csak a szálláson derült ki az ehetetlensége. A tömegnyomor miatt nem erőltettük a helyet.

Átmentünk a két utcával odébb levő boltba, ahol vettünk wcpapírt zsepinek és rendes célra, sajtot és sonkát. Azért a bejutásunk nem volt egyszerű, mert épp szúnyogírtást végeztek, de kivártuk a sorunkat. Hazafelé leintettem egy taxit, de nem akart evinni 2-3cucért minket 1,5kmre így otthagytuk és elindultunk vissza gyalog. Útközben találtunk egy másik piacot, ahol 35helyi pesoért vettünk két gyönyörű ananászt és 5db limeot. Viszonyításként 25helyi peso egy konvertibilis peso. Visszaérve a szállásra megreggeliztünk fél 12-kor.

Gyors pakolás és irány a Hammingway ház a külvárosban. Persze taxi sehol, de haladtunk. Egy benzinkúton vizet akartunk venni de nem volt. Séta tovább és 15perccel késÅ‘bb megáll egy Moskvics, hogy Taxi my friend? Mutatom neki tableten, hogy hova akarunk menni mire telefonál egyet majd hümmög és mond 10cuct, próbálok alkudni, de nem enged, mert messze van. Belementünk a dologba, egyébként is ennyivel számoltunk. Az út egy kicsit kalandosra sikeredett, mert nem gondoltuk volna, hogy azzal a kocsival odajutunk egyáltalán a célunkhoz, mert egy enyhe emelkedÅ‘n másodikig kellett visszaváltania a sofÅ‘rnek, hogy fel tudjunk menni. Egyébként meg benzinszag terjengett a kocsiban. Már majdnem megérkeztünk, amikor egy helyi emberkétÅ‘l kért útbaigazítást, aki a kispolszkijával gyorsabb volt nálunk, de végül csak megérkeztünk.

Egy kis kifőzdében kértünk két kólát, amit cucban fizettünk, de helyi pesoban kaptunk vissza, ami nekünk csak jó volt. Ezután átsétáltunk az író házához, ahol levámoltak minket fejenként 5 cucra belépődíj gyanánt. Mire felértünk pont a túristacsoportok is megindultak a ház felé így mi a kert felé vettük az irányt. Megnéztük az üres medencét és a halászhajót majd felmentünk az addigra már kiürült házat és kilátótornyot megnézni. Jó ötlet volt a visszafelé haladás, mert így a cukornádból préselt lével készült mojitot is nyugalomban tudtuk elfogyasztani. Távozásunk után megállapítottuk, hogy manapság állatkínzónak neveznék a nagyszerű írót, mert korábban kakasviadalok is voltak a kertben. Ezután a főút felé vettük az irányt taxit keresgélve, de még gyorsan vettünk 6db zsemlét a bejárat melletti pékségben.

A főúton kiszúrtam egy Lada taxit kb 150 méterre egy boltnál és elindultunk felé, de félúton elindult. Szerencsére látta, hogy integetek neki és félrehúzódott. Kérdeztem Tőle, hogy a Castillo del Moro-hoz mennyiért vinne el minket, de hirtelen nem tudott árat mondani így Én mutattam neki egy 15 cuc-os ajánlatot, amit gondolkozás nélkül elfogadott. Annyi volt a kikötése, hogy mivel nem olyan messze lakik innen előbb hazamegy és megiszik otthon egy kávét. Részünkről ez nem volt probléma, de azért kicsit megijedtünk, mert mintha egy cigánytelepen mentünk volna végig. Megbámultak minket a kocsiban rendesen.

Megvendégelt volna minket is kávéval a bácsi, de inkább udvariasan elutasítottuk a kedvességét. Egy köszönés erejéig láthattuk a családját és kívülről a házát, ami rendben volt tartva és, mint kiderült szoba kiadással is foglalkozik. Innen elvitt minket az erődhöz, ahol terveink szerint megnéztük volna az esti ágyúlövést. A taxis bácsi felajánlotta, hogy este fél tízre értünk jön, de nem éltünk ezzel a lehetőséggel.

Egy szivar mellett körbenéztünk az első erőd körül majd bent is. Itt kifizettük a fejenként 5 cuc-os belépőt. Távozásunkkor futott ki egy hatalmas tengerjáró hajó, amit még megnéztünk majd gyalogosan a második erőd felé vettük az irányt. Itt újabb 5 cuc-t akartak levámoni rólunk, de nem mentünk bele a játékba és inkább távoztunk, mert nagyon lehúzás szagú volt a dolog.

Hazafelé vettük az irányt, pontosabban a megszokott Habana Libre Hotel felé. Kivételesen nem tértünk be fogyasztani, hanem hazasétáltunk. Út közben még nyitva találtuk a pékséget és itt is vettünk 6db zsemlét. A szálláson, amíg a nejem csinálta a vacsorát én lementem a közeli „kifőzdébe” és vettem pár dobozos üdítőt a rumunkhoz, amit Varaderoról „lejmoltunk”.

Kata szemével:

12. nap 2016.04.07. csütörtök: Reggel egész kipihenten keltünk. Itt jól működött a légkondi. Érdekes módon, a zajok sem szűrődtek be, pedig az utcára néző apartmanunk volt. Felöltöztünk és elindultunk elemózsiát nézni. A környéken nem találtunk semmi (hát nem Pesten vagyunk kérem szépen). A már törzshelyünké vált hotelben váltottunk egy kis pénzt, majd tovább kutyagoltunk egy boltot keresve.

Mikor odaértünk, sok ember kint csücsült vagy állt, és várakozott a bolt elÅ‘tt, a boltból meg jó nagy fehér füst gomolygott kifelé. Rovarírtás (nem tudom mennyire lehet egészséges, ha mindenki kint várakozik, de az élelmiszerek p. sonka, sajt, ki vannak rakva 🙂 , de hát egyszer élünk). Vettünk sonkát, sajtot, wc papírt (na ez sem olyan mint itthon…, még egy rétegűnek sem nevezném). Ezután elindultunk vissza a szállás felé, taxival egyszer próbálkoztunk de drágállottuk, így gyalogoltunk, közben rábukkantunk egy piacra, megörültem, vehetünk végre gyümölcsöt 🙂 . Vettünk is cukker kicsi banánocskákat. Kicsit zöldebbek voltak, de mi itthon is a zöldesebb héjút szeretjük. Körbenéztünk, de a tömegnyomor és a szagok miatt inkább továbbálltunk.

Azért láttam egy két érdekes dolgot, pl. volt egy húsos pult féle, na ott nem hogy hűtÅ‘ nem volt, de szépen fel voltak lógatva az íncsiklandó (véres) húsok egy madzagra, a legyek meg csak úgy rongyoltak oda a svédasztalhoz… Innen se vennék, de ahány ház… Visszaúton találtunk még egy piacot, itt vettünk két hattalmas ananászt (olyan szépek voltak) és pár lime-ot. Gyakorlatilag fillérekért, átszámolva kb. 300 forintért. Visszaérve a szállásra, reggeliztünk gyorsan (fél délben 🙂 ), majd elindultunk a lehetÅ‘ legnagyobb melegben (mert nekünk mindig akkor kell menni…) Hammingway házához.

Kicsit eldugottabb környéken mászkáltunk, mikor jött egy taxis (valami pléh doboznak hazudott autóval), és megkérdezte, hogy elvigyen e minket. Gábor a tableten mutatta hova szeretnénk menni, erre telefonált valakinek mert fogalma sem volt hol van. Azért fura… Megegyeztek Gáborral, és már indultunk is. Azaz inkább tötyögtünk. Gábor azt mondta nincs messze kb. 15 perc. Mondtam ok, megsülünk itt hátul, vagy huzatot kapunk de kibírjuk 🙂 .

Eltelt már vagy fél óra, mikor megkérdem, hogy most mi történt, mert már több, mint negyed órája megyünk, mire Gábor azt mondja, ja ha nem 20 km/órával haladnánk már rég ott lennénk, ugyanis a szerencsétlen kocsi, nem csak kívülről de úgy tűnik mindenhogy beteg volt, de azért odajutottunk. Kifizettük, kiszálltunk, aztán meglepően nagyon gyorsan eltűnt. Fura volt…

A környék ahol kirakott eléggé lepukkant helynek tűnt. Kicsi öreg elhagyatott falucskának, mintsem egy olyan helynek, ami egy igen közkedvelt turista látványosságot rejt. Bementünk egy kicsi kifÅ‘zde szerűségbe, vettünk innivalót. Enni itt sem ettem volna, tiszta mocsok volt a pult, kajamaradék a turmixgépen, a legyek itt is jót lakmároztak, és még furán is néztek ránk. De a dobozos üdítÅ‘ ugyan olyan volt, mint máshol 🙂 .

Megtaláltuk a kis utcát, ami a Hamingway házhoz vezetett. Egyszer csak odajött egy kantáros nadrágos úr, aki elkezdett valamit nagyon szépen magyarázni spanyolul, és közben mutogatott jobbra-balra a kezével, mi meg mosolyogtunk rá szépen. Mikor elment, Gábor meglátta,hogy a nyakában valamiféle belépÅ‘kártya lóg, azt mondta valószínűleg egy dolgozó volt. Mondom ahha, és akkor már értetted, hogy mit mondott? Jaa, azt nem, de akkor is dolgozó lehetett 🙂 .

Bementünk, kicsit furán néztek ránk, hogy csak így kettecskén, gyalogosan. (közben érkezett egy turista busz is). Befizettük a belépÅ‘t, majd bementünk. Érdekes módon nem kértek el fényképezÅ‘gép miatt plussz pénzt, pedig az többe került volna mint a kettÅ‘nk belépÅ‘je… Lehet, hogy ezt magyarászták amikor fizettünk, csak mivel értetlenül néztünk elengedték? 🙂 A lényeg, hogy nem fizettünk érte. Mire felcammogtunk az emelkedÅ‘n, addigra a buszból kirajzottak a turisták, egybÅ‘l a ház felé, ezért mi, hátulról kezdtük a bejárást.

Régi medence, a kicsi hajó, és a kutyusok síremlékénél. Mire ott végeztünk, a turista áradat pont végzett, a házkukkantással, így mi nyugisabban körbenézhettünk. Felmásztunk a toronyba is ahol kedvesen az ott lévő hölgy felajánlotta, ha odaadjuk a fényképezőt, akkor csinál a belső helyiségről pár képet, és rólunk is. Megköszöntük erre tartotta a markát, hogy 1 cuc. Há majdnem elküldtem a ….-ba, de mivel nem értette volna, és szépen mosolygott így adtunk neki.

Kifelé menet, pont két pasas izzadva csavarta ki a cukornád levét, egy muzeális préselő eszközzel (nem lettem volna a helyükben, szerintem nem a fröcsögő cukornád létől volt vizes a pólójuk). Néztük egy darabig a szenvedésüket, majd vettünk egy cukornádlés mojitót. Az első korty finom volt, de nagyon-nagyon-nagyon édes. Elbúcsúzunk a háztól, majd visszafelé egy helyi pékséget találva vettünk pár pékárut, előttünk pont egy bácsi vásárolt és láttuk a füzetet is amibe beírták a vásárolt mennyiséget (ők még füzetre vásárolhatnak bizonyos mennyiséget), érdekes volt.

Visszafelé találtunk egy taxit, aki visszafordult miattunk. MielÅ‘tt visszavitt volna minket Havannába, elÅ‘tte mondta, hogy hazaugrik még egy kávéra, ha nem gond. Mondtuk, hogy nem. (volt lég kondi a kocsiban). Elég szegényes volt a környék, amerre mentünk. Kicsit paráztam, hogy hova visz, de tényleg csak a kávéjáért ugrott be. Kijött a kislánya is (szép kiscsaj volt), köszönt, megkínáltak minket is kávéval, de nem éltünk ezzel a lehetÅ‘séggel (gyomrunk nem kívánta 🙂 ).

Elvitt minket Castillo del Moro-hoz. Nagyon szép innen a kilátás. Jól körbe is jártuk. Az egyik helyen kifizettük a belépÅ‘t, de a másik oldalon is el akarták kérni a belépÅ‘t, azt inkább kihagytuk. Visszabandukoltunk a szállásunkra, vacsi után viszonylag korán lefeküdtünk, mert másnak hajnalban kelünk és irány Vinales… 🙂

Korai reggeli, koktél, zuhany és pakolás. Indulás előtt még gyorsan neteztünk egy kicsit az otthoniakkal majd jött a kijelentkezés. Aniuskától sajnos nem tudtunk elköszönni, mert nem volt a helyén. A bejáratnál sikerült taxit fognunk, aki elsőre jó árat mondott így nem alkudoztunk. A söfőr kicsit elbambult, mert továbbmentünk a lehajtón, de miután szóltam neki visszafordultunk és időben megérkeztünk. Az elsők között érkeztünk és száltunk fel a buszra a korábban megszokott fejetlenség mellett.

Most nem vágytunk „jó” helyre, mert tudtuk, hogy fáradtak vagyunk. Volt valami túrista csaj, aki elkezdett hámozni valami gyümölcsöt és szétdobálta a szemetet. Ez engem felbosszantot és adtam neki egy zacskót, hogy szemeteljen abba. Kicsit természetesen zavarba jött, de vette a lapot és összeszedte a szemetet. Nem sokkal később már aludtunk. Mikor felébredtem éppen lasítottunk annál a parkolónál, ahol odafelé is megálltunk. Pisi, kóla, mogyoróvásárlás és már mentünk is tovább.

Havannába megérkezve a nevemmel egy papíron várt Liem a házinéni. Ami szállást foglaltam az elvileg felújítás alatt van, de van egy ismerősének egy apartman két szobával jobb kondíciókkal, nézzük meg. Természetesen éltünk a lehetőséggel és nem bántuk meg. Később derült csak ki, hogy eleve ezt a szállást foglaltuk, de nem lényeg. Reggelit nem kértünk, mert féltünk, hogy ugyanolyan átverés lesz, mint a másik szálláson.

Lecuccoltunk és mentünk is a Habana Libre hotelhez, hogy próbáljunk Vinalesbe utat szervezni magunknak. A Cubatur irodában kb 20perc várakozás után nem történt semmi. Felmentem a szálloda halljába, ahol szintén szerveztek utakat és nincs sorbaállás sem. Lementem a feleségemért (egyenlőre szokni kell, de tetszik a dolog) és mire átjöttünk már itt is várakozni kellett kicsit, de nem volt vészes. 59cuc per fő, fuvarral,😃 koktéllal, ebéddel az egy napos túra. Kiderült, hogy holnapra nincs hely, de péntekre igen. Ez annyira nem vert földhöz minket és belementünk a dologba. Kezünkben a jeggyel elmentünk pénzt váltani, vacsorázni majd szivart venni Nekem. Itt a nejem ki is kelt kicsit magából, hogy mindig csak a szivar és ő le van szarva (utólag belátom kicsit igaza volt), de szerintem ez inkább a kimerültség rovására volt írható. Visszasétáltunk a szállásra majd lepihentünk.

Kata szemével:

11. nap 2016.04.06. szerda: A reggeli rituálék után, összepakoltunk és kijelentkeztünk (kicsit fájó szívvel) a szállodából. Amikor megérkeztünk, azt láttam, hogy páran a szálloda előtti padon ülnek csomagjaik társaságában, a taxira várva. Arra gondoltam, hogy nekik már lejárt, nekünk itt még csak most kezdődik a vakáció, és ez most amikor indulás előtt voltunk, és levágták a karszalagot a kezünkről, kicsit elszomorodott a szívem, de hát ha menni kell…

Vártak ránk az újabb kalandok, ismét Havannában 🙂 . Az esküvÅ‘ szervezÅ‘nktÅ‘l sajnos elköszönni személyesen nem tudtunk, mert nem volt a recepciónál és nekünk menni kellett a buszhoz. Szóltak egy taxinak, aki kivitt minket a buszállomásra – bár kicsit elbambult a lelkem és Gábor úgy szólt rá, hogy nem itt kellett volna lehajtani? – majd egy kis idÅ‘ múlva már a buszon csücsültünk Havanna felé.

Visszafelé kicsit elaludtunk, így csak a másfél órára lévÅ‘ megállónál ébredtünk fel. Kicsit felfrissültünk, majd mentünk tovább. Havannában a pályaudvaron, már várt ránk az appartman tulaja Liem, egy táblával Gábor nevével. Mondta, hogy az Å‘ apartmanja, amit foglaltunk felújítás alatt van, ezért elvisz egy másikhoz. Mondtuk, hogy jó, bár késÅ‘bb amikor megnéztük a papírokat a címmel, kiderült, hogy ez volt az amit eredetileg foglaltunk. Nem számít, nem kellett egy kisebb vagyont taxira költeni 🙂 .

Megérkeztünk a házhoz. Kinézetre, hasonlónak tűnt kívülrÅ‘l, mint az elÅ‘zÅ‘ szállás Havannában, egy kis bökkenÅ‘vel, hogy az emeletre kb 50 cm széles szűk lépcsÅ‘sor vezetett fel… Nagyon jó felmenni rajta bÅ‘röndökkel a kezedben, fÅ‘leg a lépcsÅ‘fordulók voltak nagyon szimpatikusak. Elfoglaltuk a szállást, reggelit nagyon kínálgatta a házinéni, hogy reggel idejön és összedob nekünk finomat (nem köszi, az elÅ‘zÅ‘ helyen megtanultuk, hogy nem reggelizünk inkább). Ezután elmentünk a már megszokott Habana Libre szállodába, hogy valamelyik utazási irodánál, befizethessük a Vinales Völgyi utacskánkat.

Az egyik utazási irodában vártunk vagy 20 percet, mire Gábor azt mondta, hogy átmegy egy másikba, hátha ott hamarabb sorra kerülünk. Pár perc után visszajött és egy másik irodánál lefoglaltuk az utat péntekre, mert már csak akkorra volt hely. Nem baj, legalább nem kell korán kelni . Utána, elmentünk vacsizni, majd megint szivart venni… (Itt már kicsit fáradtan ráförmedtem az újdonsült férjecskémre, hogy mááá megint szivaaaar, mindig csak a szivaaaar, de aztán lehiggadtam 😈 asszem 😈 ).

Lassan visszabandukoltunk a szállásunkra, nekem Å‘szintén szólva fingom nem volt soha hogy hol vagyunk. Egy két dolgot betudtam tájolni (nÅ‘bÅ‘l vagyok) itt ezek a fák ismerÅ‘sek, itt egy telefonfülke, nini itt a gyerekkórház, és mi pont mellette laktunk. Végre felmásztunk újra az ezeregylépcsÅ‘n a lakásba, majd végre alhattunk egy jót, a jó légkondis szobában…

A reggeli után a szokásos kávé és koktél kombináció kiséretében befizettünk egy városnézős buszozásra, amit kb délben meg is tudtunk kezdeni. A busz amivel szerettünk volna elmenni tömve volt. Vártunk egy másikat, de azon sem lehetett voona megmozdulni, közben láttuk, hogy az ellenkező irányba menő buszon nem voltak annyian. Persze már nem tudtunk átmenni, de a következővel már sikerrel jártunk, fent a busz végében volt szabad hely. Jó volt a kilátás és kaptunk cserébe egy kis hullámvasutas érzést is. Pár megállóval később a busz elejében is lett hely, amire egyből le is csaptunk. Itt legalább nem fújt annyira a szél.

Gyakorlatilag minden szállodánál megálltunk és rájöttünk, hogy a mi szállásunk nagyon jó helyen van/volt, mert volt egy kis élet, nem voltunk elszigetelve. A majdnem két órásra sikeredett szigetnézés után persze megint jól leégtünk a tűző napon. Egy megállóval korábban száltunk le, hogy be tudjunk menni egy boltba papírzsebkendőt venni, de a kubaiak nem tudják mi az. Helyette wcpapírt használnak, ami talán olcsóbb is. Nekem az is jó csak tudjam hova tenni a „cuccot”. Fizetéskor voltam olyan szemtelen, hogy rákérdezzek a pénztáros néninél a nemzeti peso váltásra. Kicsit vonakodott, de 6cucért cserébe kaptunk 150helyi pesot.

Elindultunk vissza a szállásra gyalog, de kb félúton leintettem egy cocotaxit, aki 1cucért elvitt minket és nem kelett a tűző napon gyalogolnunk. Gyorsan ebédeltünk, amíg lehetett. Ezután egy utolsót fürödtünk a tengerben és napoztunk egy keveset. Vacsora előtt inni akartunk a bárban, amikor leszólított Shrek, hogy menjünk be a menzára, mert megvan a csomag. Odaadtak egy zöld táskát, amiben felvittük a két csomag szivart a szobánkba majd visszavittük a zacsit és megkajáltunk. Ezután átmentünk még a szivarboltba egy Bolivar Royal Coronas szivarért, mint búcsúszivar.

A szokásos pultnál kedtem neki, fotóztunk a naplementét, sétáltunk a parton a sötétben kezünkben koktéllal, majd egy táncos műsort nézve fejeztem be. Este elkeztük az összepakolást, hogy ne reggel kelljen szenvedni mindennel. Azért még késő este lementünk nyellinteni a srácokhoz és kértünk Legendari Black rumot az egyik üvegünkbe.

Kata szemével:

10. nap 2016.04.05. kedd: Reggel kávéztunk egyet (és koktéloztunk), majd befizettünk egy városnézÅ‘ buszos utacskára. A papírra 12 órát írtak. Kimentünk a buszmegállóba (persze árnyék se nagyon volt, meg légkondis váró se, mint Dubajban 🙂 ). Már vártak páran velünk, mikor megjött a busz, láttuk, hogy tömegnyomor van rajta, így inkább úgy döntöttünk megvárjuk a következÅ‘t. Jött az is, de erre se fértünk fel. Láttuk hogy a szembe jövÅ‘ buszon jóval kevesebben vannak, így átmentünk oda és felszálltunk a másik irányba tartóra (késÅ‘bb kiderült számunkra, hogy egész nap buszozhattunk volna egy jeggyel). Felmentünk a nyitott részbe, ott csak leghátul volt hely, hát mondanom sem kell, ugyan kátyúknak nyoma sem volt sehol, de mintha hullámvasúton csücsültünk volna. Azt néztem hol tudok majd kapaszkodni (ha más nem az elÅ‘ttem ülÅ‘ ázsiainak látszó hölgy hajába), hogy ki ne repüljek. Jók a lengéscsillapítói a busznak, az tuti.

Fújt és égetett egyszerre a meleg szél, isteni érzés ott fent kozmálódva nézelÅ‘dni 🙂 . Az itteni busz is afféle virágszedÅ‘ járat, ugyanis az összes legeldugottabb, legtávolabb esÅ‘ kicsi-nagy szállodánál megállt. Örültem, hogy nem ilyen messze foglaltunk szállást, fÅ‘leg, hogy nem azon a környéken, ahol még építkeztek is. (sorra épültek a szállodák, vagy affélék). Azért volt pár céép jachtos kikötÅ‘s szálloda is, jó messze a központtól. Jó pár órát töltöttünk fent (persze megint leégtem, mert mért is ne ).

Visszafelé előbb szálltunk le, hogy bemenjünk az egyik boltba zsebkendőért. Na majdnem mindent kapni, de azt nem. Papírtörlő, wc papír, szalvéta az van, de zsebkendő, az nincs, így maradt a wc papír. A pénztárnál Gábor észrevette, hogy van egy tábla ahol szerepel a helyi peso is (amit eddig sehol nem sikerült beszereznünk) és megkérdezte a pénztárostól, hogy lehet e váltani. Lehetett, így váltottunk is. Visszafelé már nem volt kedvünk kutyagolni, így fogtunk egy helyi kis coco-taxit, majd visszamentünk a szállodába.

Ebéd után, lementünk még egy uccsó pancsira, és napozásra, a partra. Vacsora elÅ‘tt, találkoztunk a felszolgálóval (akitÅ‘l Gábor kérte, hogy hozzon neki helyi szivart, amit boltban nem árulnak), sikerült szereznie a szivarokból, majd vacsi után felmentünk összepakolni a ruhákat, a másnapi induláshoz. Lementünk még lefekvés elÅ‘tt a bárba, vittünk egy kis műanyag vizes üveget, és kértünk bele rumot (a többi napra), majd lefeküdtünk utoljára a Varadéró-i szállodában. Hihetetlen, hogy telik az idÅ‘, itt Kubában 😎 .

Reggel 8 körül ébredés, lecsúszott a reggeli kávé és koktél majd reggeli után összeszedtük a műszaki cikkeket és lementünk a hallba netezni és természetesen koktélozni. Persze egy H. Upmann Magnum 46 is jött velünk. Szép lassan megérkezett a fotós is a DVD-vel amin az esküvői fotóink vannak. Gyorsan átfutottuk őket és miután láttuk, hogy jó munkát végzett kifizettük neki a 200CUC-t amiben megegyeztünk. Kiválasztottunk pár képet a facebookra és fel is töltöttük őket.

Ebéd után sétáltunk egy kicsit a környéken és foglaltunk egy asztalt a szomszéd étterembe, ahol elvileg nagyon finom steakeket csinálnak. Visszamentünk egy italra majd folytattuk a sétát a környéken. 4 óra körül elkezdett dörögni az ég és mire visszaértünk a szállodába el is kezdett esni az eső. Igen, a kilencedik napunkon. Közben a felszolgáló nénivel is összefutottunk, de nem tudott szivart szerezni. Majd talán holnapra. Kicsit ültünk a part mentén majd felmentünk pihenni a vacsora előtt.

Miután elált az esÅ‘ és kisütött a nap a páratartalom az egekbe szökött. Nem húztuk hosszúra az ejtÅ‘zést, szerencsénkre… Az elÅ‘jegyzett asztalunkat odaadták másnak, mi pedig kaptunk egy másikat, de ha nem fél órával korábban mentünk volna, akkor lehet ugrott volna az elÅ‘jegyzésünk is. Kb egy órát voltunk ott, de nem bántuk meg. Két nagyon jó steaket raktak elénk. Visszaérve a hotelbe rágyújtottam a Montecristo Aniversary 80as szivaromra, de kb 10 perccel késÅ‘bb a kukában landolt, mert szívhatatlan volt. Nem szelelt, félreégett. Szilárd meggyÅ‘zÅ‘désem, hogy hamis volt (nem volt szépen feragasztva a gyűrű; annyira szoros volt, hogy összeszorította, benyomta a szivart). Szerencsére pénz nem adtam érte így nem okozott akkora fejtörést a kidobása. ElÅ‘vettem egy churchill szivart, amit a Habanos boltban vettünk és azzal töltöttem az este hátralevÅ‘ részét.

Lassan eljutok arra a pontra, hogy kicsit hanyagolom a szivarozást és koktélozást, mert kezdek telítődni. Érdekes módon nem kívánom a töményszeszt tisztán. Első varaderoi esténken kértem egy korty whiskyt kóstolásra és kaptam több, mint egy decit. Lehet a meleg miatt, de nem esett jól. A napok alatt még volt két kísérletünk, ami jól sült el, mert tényleg keveset kaptunk. Az egyik egy Legendario fekete/sötétbarna üveges rum volt, ami a 7csillagos Metaxára emlékeztetett. A másik a Santiago de Cuba Anejo (ányehó, ahogy helyiektől megtudtam a helyes kiejtést) 7 éves rum volt, ami ár/érték arányban egy jó rum a kubaiak szerint is, de az igazi a 11 éves, amit a 12éves váltott. A 7 éves fekete címkés Havanna Club nekem nem jött be igazán, a Santiago Anejot jobbnak éreztem.

Kata szemével:

9. nap 2016.04.04. hétfÅ‘: Reggel korán keltünk, ma nem akartunk lemenni a napra, eléggé megsültünk 🙂 . A pocakom nem volt túl jól, valami kaja lehetett a ludas, még jó hogy vittünk hasfogót, szerencsére hamar használt. Lementünk reggelizni, majd a bárban vártuk a fotóst a képekkel. Kicsit korábban is jött a megbeszéltnél szerencsére, megnéztük a képeket (szééépeket csinált a hajcsár 😆 ) kifizettük, majd kivagdostunk párat, hogy az itthoniaknak el tudjuk küldeni, mert már nyaggattak minket (de a ruhám még mindig nem publikus 😉 ).

Eléggé viharosra fordult az idő… Ebédeltünk, majd sétálgattunk kicsit, és a szomszéd étteremben foglaltunk estére asztalt, állítólag nagyon jó marhaságokat sütnek. Délután elkezdett dörögni az ég, így visszamentünk a szállásra pihenni picit, közben leszakadt az ég, na mondtuk hátha lehűl a levegÅ‘ kicsit (hát nem, csak még melegebb és párásabb lett). Kicsi pihenés után felfrissülve, felöltözve átmentünk az étterembe (a drága embör, aki délelÅ‘tt felírt minket biztos láthatatlan tintával írta fel a foglalást, mert a délutános nem tudott rólunk…, de szerencsére kaptunk asztalt). Rendeltünk kétfajta sztéket (direkt írom ám így a szavakat) nagyon impozánsan volt tálalva és finomak is voltak. Itt is megjelent egy kedves éneklÅ‘ bácsi, de szerencsére minket kihagyott. (biztos látta, hogy nem akarunk cd-t venni 🙂 ).

Ezután visszasétáltunk a szállodába, a bárban iszogattunk még egy kicsit, majd lefeküdtünk aludni.

Reggel korán lementünk napágyat foglalni majd a bárban kötöttünk ki, igaz csak egy kávéra. Amikor „Shrek” (nagyon hasonlít rá) meglátott minket az étkezőben egyből töltötte a narancslevet majd később kérés nélkül a kávét is. Bámulatos, hogy minimális kedvességért (pénzért) cserébe mennyire odaadóak tudnak lenni az emberek. Fogyasztottunk a bárban majd hírt adtunk magunkról az otthoniaknak míg én szivaroztam. Innen egyenes út vezetett a partra.

Ebéd alatt Reloba szivarokat osztogattak a pasiknak. A néninek aki osztogatta megjegyeztem, hogy ebből nekem kell egy csomag, mennyi lenne. 10 cucot mondott a csomagra, helyből rávágtam, hogy kell nekem 1 csomag, de kicsivel később módosítottam 2-re. Holnapra elvileg meglesz 3-óra környékére, egyedül egy kis diszkréciót kér tőlünk, ami természetes hasonló helyzetekben.

Ebéd után visszamentünk a partra és folytattuk az ejtÅ‘zést. IdÅ‘közben a szél fokozódott és a vizibicikliket kitessékelték a vízbÅ‘l a nagy hullámok miatt. A megfázásom elérkezett az orrfolyós stádiumba, remélem holnapra elmúlik. A parton elszívtam a kapott Reloba szivart míg Kata szuszókált egyet. 5 óra felé mentünk fel, de addigra teljesen leégtünk az árnyékban. A bárban „nyalogattuk a sebeinket” és a koktélokat majd jött a harmadik szivar erre a napra. Ekkor már bárról-bárra jártunk körbe. Relatíve hamar, olyan fél 9 körül beadtuk a kulcsot ésvelmentünk aludni.

Kata szemével:

8. nap 2016.04.03. vasárnap: reggel ismét korán keltünk, gyors napágyfoglalás 🙂 . Mentünk kávézni, majd reggelizni. Egy kis borravaló, és már magától tudja a felszolgáló, hogy milyen innivalót kérünk. Lementünk a partra, fürcsi pihi, koktélok, interneten beszéltünk kicsit az itthoniakkal, majd ebéd.

Ebédnél helyi, belpiacos szivarokat kaptak a férfiak, Gábor egybÅ‘l rá is kérdezett, hogy tud-e neki szerezni a felszolgáló. Azt mondta tud és megbeszélték. Ezután ismét part, Gábor szivarozott, én pedig pihentem, jól esett. A szél délutánra kicsit feltámadt, késÅ‘ délutánra már annyira, hogy behozták a vízrÅ‘l a vízibicikliket is. A tenger is viharos lett. 5 körül felmentünk a partól. Nagyon leégtünk, elég volt (pedig árnyékban voltunk végig). Mentünk a bárba hűsítőért, majd vacsi, aztán korán a naptól kitikkadtan mentünk szunyálni.

Friss házasként relatíve sokáig henyéltünk majd a bár, étterem, tengerpart háromszögben mozogtunk és néha felmentünk a szobába is. Az étkezÅ‘ben összefutottunk az igazgatóval, kedvesen érdeklÅ‘dött hogylétünk felÅ‘l és ismét gratulált nekünk. A tengerparton szivarozás közben oda jött hozzánk „Mics Bjúkenen” és beszélgetésbe elegyedtünk. Kis idÅ‘ után feljött a szivar, mint kereskedelmi téma. Ramon ígéretett tett rá, hogy megpróbál Reloba szivart szerezni míg Varaderon leszünk, majd kiderül…

Mutattam neki egy Selectos márkájú belpiacos szivart és kiderült, hogy most látott életébe először ilyet. Este a kubai bárba is betértünk végre és kiderült, hogy a Bodeguitához hasonkóan itt is össze van firkálva a fal. Természetesen mi is megjelöltük a helyet. Az egész napos evés-ivásban megfáradva tértünk nyugovóra éjfél körül.

Kata szemével:

7. nap 2016. 04.02. szombat: Ma kb.10 felé ébredtünk boldogan 🙂 . Lementünk reggelizni, koktélozni, majd a partra is kicsit, egész nap pihiztünk, most már önfeledten élveztük a nászutunkat 🙂 . Az igazgató megint odajött hozzánk, kedvesen érdeklÅ‘dött, hogylétünk felÅ‘l, mindenki kedves volt. Szép nap volt ez is…

Este meglátogattuk a kubai bárt, ami csak hatkor nyit, észrevettük, hogy itt is tele van írva a fal, hát nem hagyhattuk ki, mi is felírtuk magunkat. A báros miközben készítette a koktélunkat, szalvétából esküvőnk alkalmából készített nekem egy rózsát (nagyon kedves volt tőle). Ücsörögtünk picit, megittuk az italunkat majd, visszatértünk a szobánkba.

Reggelre a torokkaparás fokozódott és kicsit köhögök is, de remélém hamar el múlik! Kata hajnalban lement két napozóágyat foglalni a parton. Reggelire megittuk a tegnap kapott ajándék pezsgőnket majd lementünk reggelizni. Vissaérve a szobánkba ittunk egy kis pezsit és irány a part délig. Ma már úgy sem lesz lehetőségünk ejtőzni a ceremónia miatt.

Érdekes módon (eddig) nem idegeskedtünk, felvettük a kubai „ritmust”. Ebéd elÅ‘tt elmentünk a szomszédos boltokba fehér körömlakkot és hajhabot nézni Katának , de csak az elÅ‘bbit tudtunk szerezni. Ebédnél összefutottunk Aniuskával és gyakorlatilag felzavart minket a szobába pihenni. Szót is fogadtunk, de elÅ‘bb vettünk magunkhoz egy kis innivalót…

Gyorsan rendbeszedtem magam és várom, hogy ki legyek zavarba szobából! 16:00-kor lementem s halba, kértem egy gin-tonicot és kicsivel késÅ‘bb egy szivarra is rágyújtottam. 16:50-kor Aniuska levitt a partra, vártam pár percet, levettem a cipÅ‘m és mentünk a szertartás helyére. Éppen beálltam a helyemre mikor megszólalt a Beatles – Let it be című szám és megláttam Katámat gyönyörű ruhájában ahogy sétál le hozzám. Puszival üdvözöltem és kezdÅ‘dött a ceremónia.

Aniuska tartott egy kis beszédet angolul majd jött a gyűrűhúzás és a hitvesi csók. Kb 150-en nézték a ceremóniát, volt aki fotózott is. Ezután a fotósé volt a főszerep, aki egy hajcsár módjára vitt minket és utasítgatott, de végig kedves és illemtudó volt. Bármerre mentünk folyamatos rivaldafényben úsztunk és kaptuk a gratulációkat. Visszaérve a hotelbe a tortával csináltunk pár fotót majd irány a tenger fotózás céljából a naplementében. Innentől viszont végre csak rólunk szólt az este.

Kaptunk egy kedves hölgyet aki csak velünk foglalkozott és felszolgálta az 5 fogásos vacsoránkat. A főfogás egy 20dekás medium bélszín és egy fél languszta volt fejenként. A languszta valami fura szósszal volt meglocsolva, de szerencsére csak egy részén. Ettől függeltlenül nagyon jó volt minden, még az a két üveg pezsgő is, ami a vacsihoz fogyott. A szálloda igazgatója is odajött gratulálni majd később is érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Vacsi után még mezítláb sétáltunk a városban kezünkben a cipőnkkel és közben fogadtuk a gratulációkat.

Az este többi része a mi titkunk…  😎 

Kata szemével:

6. nap 2016.04.01.péntek A NAGY NAP: reggel hét körül ébredtem. Gábor még szuszókált, nem érezte túl jól magát (megfázott 😥 ), én gyorsan felöltöztem magamhoz vettem a törülközÅ‘inket és lerongyoltam a partra, hogy foglaljak napágyakat. A hűvös reggeli homokhoz, amikor belesüpped az ember lába, nincs fogható…

Bal oldalon nem volt szerencsém, (ahogy Gábor mondta ez egy nyugdíjasklub  😈 ) és tényleg, az összes napágy már le volt foglalva, hát ezek nem pihenni jöttek, mért kelnek itt is hatkor? No, nem baj, jobb oldalra elrongyoltam, ott még volt egy napernyÅ‘ üresen, hozott nekem a „béjvacsos” csávó két ágyat, amit gyorsan lefoglaltam. Ma már mi is odaférünk. 🙂 . Ezután megittuk a pezsgÅ‘t amit ajcsiba kaptunk, majd lementünk reggelizni. Hát indulhatna ennél jobban egy nap ?.

Reggeli után átrongyoltunk a boltba fehér körömlakkért (hihetetlen milyen nehéz itt fehéret beszerezni, de sikerült) hajhabot esélytelen volt, de a naptejet (nem voltam rák vörös valószínű) megpróbálta rám tukmálni. Kell a francnak… már úgy is mindegy 🙂 . Ezután lementünk a partra, fürcsiztünk és próbáltunk pihizni az árnyékba (újra pirosan 🙂 ), majd mentünk ebédelni. Ebéd után összefutottunk Aniuskával, aki felzavart minket a szobánkba, hogy most már pihizzünk, és készülÅ‘djünk. Hát jó…

De azért bementünk egy koktélért a bárba . Gábor elkészült, én is félig, majd Anyuska 16:00-kor lezavarta, hogy ne lássa meg a ruhámat (igazi úriemberként viselkedett, bármikor megnézhette volna a ruhát de nem tette 🙂 ). Egyedül maradtam, félig magamra cincáltam a ruhámat, majd 16:15 kor Aniuska feljött segíteni befejezni a készülÅ‘dést. Hajam kész, smink csak egy pici (úgy is lefolyna) ruha felvéve, mondta hogy felhív amikor indulhatok, addig üljek a légkondi alá (ahha ha működne rendesen és nem 29 fok lenne a szobában, miközben kint 34 ). Már tűkön ültem, koktélom nem volt 😉 de Gábor maradék Kubai rumját megittam 😆 , folyt rólam a víz, 16:50 cseng a telefon, de jó mehetek, lótúrót majd 10 perc múlva, ötkor induljak le. Hát jó…

Várok, most már kezdek picit izgulni. Szobakulcsot (kártyát) melltartóba betesz, majd ajtó becsuk, elindul. Kezd a szívem a torkomban dobogni. Lemászok a másodikról (nem volt egyszerű…, liftet persze nem ismerik..) LépcsÅ‘t túléltem, de végig kell menni a tömegen, csak röpke 150 fÅ‘s vendégsereg nézi végig ahogy tipegek a part felé, közben tapsolnak, kacsintanak, odaszólogatnak, mindenki engem néz. Közeledek a helyszín felé, meglátom a fotóst elüvölti magát, hogy indítsák a zenét, gyorsan szandi le, zene megy (Beatles – Let it be) rálépek a homokra, majd meglátom Gábort, ahogy ott feszít Aniuskával a boltív alatt, piros virágokból szív alakot formáztak a homokban, ott ált Ő. De nem sírtam el magam, csak majdnem 😆 .

Mindenki a parton lélegzetét visszafojtva nézett minket. Őszintén nem sokat értettem abból amit Aniuska mondott angolul, figyelt oda a t..köm 🙂 , máshol voltam kicsit 🙂 . Gyűrűhúzás, majd elcsattant az elsÅ‘ csók, mindenki üdvrivalgásban tört ki 🙂 Szép volt!  🙂 . PezsgÅ‘ durrant, fotós meg össze vissza kattintgatott 🙂 , majd újra átmentünk a nézÅ‘közönség között, páran odamerészkedtek személyesen is gratulálni.  🙂 Azért cukik az idÅ‘sek! Odajött a szálloda igazgató is gratulálni, majd mentünk fotózkodni.

A fotós nÅ‘ egy hajcsárv volt, kedves de akor is egy hajcsár. Ide nézz, oda nézz, ide állj, így állj úgy feküdj… pff, már kezdtem fáradni, de nagyon szép helyekre vitt minket. Apa emlékére a Beatles szoborhoz is elmentünk fotózkodni 😎 . Visszaértünk a szállodába, készítettek nekünk egy tortát, azzal is fotózkodtunk, majd le a partra, be a vízbe (szegény ruha, de majd rendbe hozzák azt mondták) szakadt is kicsit én is, kicsit Gábor is taposta 🙂 . Itt már felszabadultabbak voltunk. Ezután mentünk vacsizni. Öt fogásos vacsi, a végére kipurcantam, plusz két üveg pezsgÅ‘. Minden nagyon finom volt, a fÅ‘fogás szték és fél languszta volt, az utóbbi nem lesz a kedvencem 😆 . Vacsi után még elmentünk mezítláb cipÅ‘nkkel a kezünkben sétálni egy kicsit a városban, majd kaptunk egy üveg bort a pultosoktól és elvonultunk a just married felirattal ellátott szobánkba 😎 , ahol várt minket egy kis meglepi Aniuskától, de a többi már a mi titkunk marad 😈 …

Hihetetlen hogy itt vagyunk és itt házasodtunk Kubában…

Nem aludtam túl jól, már kicsit tegnap is éreztem a bélésemet, de nem volt jelentÅ‘sége, bezzeg ma reggel… Szerencsére hoztunk gyógyszereket. 11 óra elÅ‘tt lementünk a bárba, hogy az Aniuskával való találkozásunk elÅ‘tt igyunk valamit.

Aniuska megmutatta nekünk, hogy hol gondolta a ceremóniát és a vacsorát. Nem ellenkeztünk, csak megerősítettük, hogy tökéletes lesz. Átnéztünk ismét a szivarboltba, hogy hátha van olcsó szivarjuk és akkor láttuk meg, hogy itt is vannak helyben készített szivarok, de várni kell, mert a készítőjük nincs itt. Vártunk kicsit kint, mert bent iszonyat hideg volt. Meguntuk a várakozást és inkább visszamentünk fogyasztani a bárpulthoz. Szép lassan eljött az ebédidő, de előtte ittunk pár koktélt.

Ebéd után végre lejutottunk a partra és megmártóztunk a tengerben. Iszonyatosan tiszta a víz, 100-150méterre a parttól még mindig csak mellkasig ér a víz. Miután kipancsoltuk magunkat felmentünk lecsapatni magunkról a kicsapódott sót. Természetesen lementünk a bárba egy italra majd visszamentünk a szivarboltba. Most sem volt ott a szivarok készítője, de érdekes módon most már tudtunk venni az eladóktól is, de cserébe megcsappant napközben a készlet, de a lényeg, hogy nem távoztunk üres kézzel.

Irány a bárpult, egy corona szivar hamuvá válik a kezeim között miközben iszogatunk és nézzük a naplementét a parton. Vacsora után elsétáltunk kalapot nézni, de nem jártunk sikerrel. Csalódottságunkat italba folytottuk majd irány a jól megérdemelt alvás. Sajnos lefekvéskor már kezdtem érezni a torkomat, hogy kicsit kapar.

Kata szemével:

 5. nap 2016.03.31. csütörtök.: Kicsit meleg volt az este, sajna a légkondi nem remekel túl jól a szobában, gyors zuhany, majd reggeli, kicsi koktélozás, oszt 11-re mentünk Aniuskához az esküvÅ‘szervezÅ‘nkhöz, hogy megbeszéljük az esküvÅ‘nket 🙂 . Elvitt minket két helyszínt megmutatni, ahol lesz a ceremónia, lent a homokban a parton, illetve utána ahol utána a gyertyafényes vacsorát kapjuk. Minkét helyszínre rábólintottunk, de még nem izgultam 🙂 .

Ezt követÅ‘en átmentünk a Habanos szivarboltba Gábornak körülnézni szivarok ügyében (nem mintha nem lett volna 🙂 ) A sarokban rátaláltunk egy kis üveges szekrényre, ahol egy bácsi által készített helyi szivarok voltak kaphatóak, de azt mondták csak ha megjött a bácsi akkor tudunk belÅ‘le venni. Vártunk egy kicsit a bolt elÅ‘tt, majd meguntuk (nagyon hideg volt a boltban, nem is értem miért kell ennyire hűteni…) és visszamentünk a bárba koktélozni, majd ebéd után átöltöztünk és lementünk a partra.

Hát nem hogy napágyat, de árnyékot sem találtunk üresen, az összeset elfoglalták. Letettük a törülközÅ‘nket a homokba, papucsokat mellé, majd irány a víz. Picit hideg volt, de gyorsan megmártóztunk benne, így már sokkal jobb volt 🙂 . Gyönyörű kristálytiszta víz, homokos part, gyönyörű és hihetetlen látvány. Mint a képeken, sÅ‘t még annál is szebb. Jó sokáig be lehetett menni a vízbe, és még akkor is csak derékig ért a víz. Simán hanyattfeküdtem a vízen és ejtÅ‘ztem picit.

Alig voltunk szinte a vízben mégis leégtem 🙂 így mára elég is volt a strandolásból, fÅ‘leg árnyék híján a tűzÅ‘ napra nem volt kedvünk kifeküdni. Ezután gyors zuhany és mentünk inni egy koktélt majd átsétáltunk ismét a szivarboltba szivarért. Visszamentünk és megint a bárban találtuk magunkat, ahol Gábor elszívott egy szivart. Közben koktélokat kóstolgattuk, majd vacsorát követÅ‘en elmentünk sétálni, hátha találtunk nem „tucat gagyi” kalapot, de sajna nem volt szerencsénk. Jó kis séta után eltettük magunkat másnapra. Hisz jön az esküvÅ‘nk napja, pihizni is kell valamikor…  🙂

Reggeli után összepakoltunk, elszámoltunk a minibárral és ki akarták fizettetni a reggelinket, ami benne volt az árban. Szerencsére nálam volt kinyomtatva a foglalásunk, amit a kislány leinformált és elnézést kért. Abból adódott a félreértés, hogy mi direktbe a szálástól kértünk ajánlatot és nem egy közvetítő cégen keresztül. Fizetés után lecuccoltunk és már várt minket a taxi Lada. A sofőr nem beszélt angolul, de csak sikerült lebeszélni, hogy 5 cuc a fuvar a Viazul állomásra, de még előtt ugorjunk el a Habana Librébe, mert a tegnap vett gyújtó nem akart működni. Szerencsére szó nélkül cserélték. Mikor megérkeztünk a buszállomásra 5 helyett 6 cuct adtunk a taxisnak a kitérő miatt.

A buszvég 2 részből állt. Egy előtér ahol jegypénztár volt és egy belső váróterem. A buszra szállás hasonló volt, mint a repülőknél. Check-in pultnál gyors ellenőrzés majd tényleges jegynyomtatás, ami egy leporellós papírból állt, amit később félbetéptek amikor felszálltunk a buszra. Az. Elsők között volt lehetőségünk felszállni és pont a sofőr mögötti két ülésre sikerült letenni a potrohunkat így legalább láttunk valamit a gyönyörű útból, ami majdnem végig a tengerparton vezetett. Félidőnél megálltunk egy cafeteriánál, ahol lehetett nyújtózkodni és fogyasztani. Egy Cerveza Cristal sör gyorsan le is csúszott! Matanzasban volt egy pár fős cserélődés az utasok között majd irány Varadero.

Hiába voltunk elől a buszon utolsónak tudtunk leszállni, mert mindenki tolakodott előre. Miután hozzájutottunk a csomagjainkhoz kerestünk egy taxist, pontosabban egy kabrió terepjáró tulaját. Első körben 7 cucot mond a fuvarra, én 5re tartom, 6ot mond, én egy nagyon kicsit ingerülten ismétlem az 5öt és végül rábólint. Felcuccoltunk és beültünk a fehér bőrülésekbe, amik ahhoz képest, hogy a tűző napon állt a kocsi nem voltak melegek, kellemesen hűvösek voltak. A szállodába megérkezve gyakorlatilag VIP beléptetésben volt részünk. Lefénymásolták az úttleveleinket és irányítottak tovább Aniuska Hernandeshez, akivel leleveleztem a ceremónia egy részét. Széles mosollyal üdvözölt minket és láthatóan jobban be van zsongva, mint mi.

Megkaptuk a kártyánkat a szobához és felvitték a csomagjainkat a szobánkba. Belépve gyönyörű látvány terült elénk, ami leírhatatlan és a fotók sem adják vissza. Átöltöztünk, gyönyörködtünk a kilátásban és felfedeztük kicsit a helyet, akarom mondani az egyik bárt majd vacsorázni mentünk. Rengeteg kagyló, garnéla és hal volt kirakva a svédasztalon. Megkerestük a szállodától egy sarokra levÅ‘ szivarboltot, ahol 16 helyett 15 cucért kaptunk agy Romeo y Julietta Churchillt. Felmentünk a szivarbolt emeletén levÅ‘ kávézóba és a teraszon egy kávé mellett rágyújtottunk. Kb 20 percet idÅ‘ztünk majd elindultunk gyalog a másik szivarbolthoz, de ott is csak dobozzal lehetett vásárolni, bezzeg a Habana Libre hotelben…

Visszafelé leintettünk egy coco taxit, aki 5cucért akart elvinni, de végül 3ra sikerült lealkudni. Visszaérve idÅ‘ztünk egy kicsit a bárban majd irány az ágy, elfáradtunk mára.

Kata szemével:

4. nap 2016.03.30. Szerda: Reggel korán felkeltünk, hogy összepakoljuk a holmikat, kimentünk reggelizni, ma is omlett volt (késÅ‘bb kiderült ezt már nekem nem bírta a gyomrom 😥 ). Utána gyors zuhany, lerendeztünk mindent a szállásadónkkal, majd 11kor jött a taxi akivel kimentünk a buszálommásra. Hát elég nagy csalódás volt. Nem olyan, mint itthon a Népliget. KívülrÅ‘l lepusztult tömött váró, belülrÅ‘l csak egy pici ventilátor szolgáltatta a levegÅ‘mozgást, nem sok sikerrel. Néztük az emberek mit csinálnak, mert nem tudtuk, hogy a csomagunkért kell e plusz pénzt fizetni, ugyanis az elÅ‘ttünk állóknak mérlegelték rendesen hány kilót visznek magukkal… Mikor sorra kerültünk, közölték várjunk, még korán van…

Hát azt mondják egy órával indulás elÅ‘tt legyél ott. Ok várunk. Már csak fél óra van indulásig, de mi türelmesen várunk. A kubaiak nem egy ideges népség 🙄 . Sorba állunk ismét, jegyek rendben, majd a csomagfeladóhoz. Nagy nehezen odavetÅ‘dik egy fószer, majd közli nem kell méregetni, csak be kell pakolni a buszba…. Hát jó. Az elején tartottunk tÅ‘le milyen busz is jön, meg páran azt mondták rohadt hideg lesz, még pulcsit is vigyünk… Nekünk pont jó volt nem kellett pulcsi. Végre elindultunk át keresztül Havannán. (Itt helyjegy nincs mindenki oda ül ahova akar.) Beültünk az elsÅ‘ ülésekre, a sofÅ‘r fölé.

Én eddigre már kétszer vettem be gyógyszert, fájt a fejem és kicsit a gyomrom is, az utolsó reggelis tojás nem kellett volna, de hát ez van, így jártam. Picit bealudtam a buszon, Gábor közben mint egy bezsongott iskolás végigfotózta az utat. Kb. másfél órával késÅ‘bb az út mentén megállt a busz, leszálltunk, vettünk kólát (a kóla mindenre jó, fÅ‘leg a gyomromnak, helyre is tett 🙂 ). Fél óra múlva indultunk tovább. Gyönyörű helyeken mentünk végig, hol közvetlenül a parton, hol kicsit beljebb. Láttunk sok tehenet, de szegénykék elég gebécskék volta. Sok-sok öreg autó jött velünk szembe. A buszsofÅ‘r szerintem szívott valamit, mert egyenesen nem tudta tartani az úton a buszt, folyamatosan a felezÅ‘n ment. 60-as táblánál nem is értettem miért lassít le kb.20-ra, aztán rájöttünk a turpisságra. Há nem működött a kilóméterórája, mint nekem a Renault 5-ösömön, érzésre ment, nagyon durva 🙂 . 1-kor indult a busz és 3órával késÅ‘bb már meg is érkeztünk Varaderora (megállással).

Itt az idÅ‘ kellemesebb, fújdogál a szelecske, és érezni a tenger illatát mindenhol. Megérkeztünk VARADERO-ra. Itt Gábor alkudott nekem egy dzsipes sárga színű taxit, Å‘ elvitt minket a szállodába. (Csak sítulsosan ugye 🙂 ) Jó élmény a nyitott dzsipezés. Bementünk a szálloda halljába, vártunk picit majd, adtuk a papírjainkat, közben Aniuska, aki szervezi az esküvÅ‘nket már fülig érÅ‘ szájjal fogadott minket és mondta ha becsekkoltunk, üljünk oda hozzá. Odaültünk, kicsit féltem, hogy angoljából mit értek majd meg, de olyan tisztán és érthetÅ‘en beszélt, hogy minden szavát értettem, legalábbis eddig 🙂 . Ezután hívott egy urat, aki felvitte a csomagjainkat a másodikra (lift nincs). Másnak nem vitték fel…

A szobába belépve, egybÅ‘l kinéztünk az ablakon, hogy olyan e, mint ahogy leírták, hát nem… Sokkal gyönyörűbb a kilátás, valami hihetetlen szép, elÅ‘ttünk csak a tenger semmi más… Átöltöztünk gyorsan, majd lementünk enni valamit, már 5 órára kicsit éhesek lettünk. Hát kérem szépen én vidéki jány vagyok. Nagyon fura, hogy kapsz egy kék karszalagot (végig viselni kell) és odamész a bárhoz, bárhova és már adják is amit kérsz. Kicsit hülyén érzem magam, hogy külön nem kell fizetni, de majd megszokom 🙂 . Az étteremben terülj-terülj asztalkám, ami szem szájnak ingere. Ettünk pár dologból egy picit. A felszolgálók itt is hozták asztalhoz a kért innivalónkat. Jóllaktunk, kicsit lenéztünk a partra, majd irány a koktélbár.

Elmentünk picit sétálni, körbenézni. Gábor szerint mint Siófok, szórakozóhely szórakozóhely hátán, csak a víz más. Beültünk egy szivarbolt kávézójába, olyan erÅ‘s kávét ittunk hogy csak na. Nagyon jó volt. Ezután sétálgattunk még szivarral a kézben 🙂 majd visszafelé Gábor azt mondta alkudjunk meg egy motoros tuk-tukosra vagy mire, hogy vigyen vissza minket. Ezt most én csináltam, mint Amerikában, leintettem odajött megalkudtunk már repesztettünk is vissza. Este fél 10 felé beültünk vacsizni (sütiket eszetekbe ne jusson Kubában enni, nem tesz jót…). Majd koktéllal, whiskyvel (nem centeznek, félig vagy tele töltik töménnyel a poharat) és szivarral a kézben sétáltunk egyet a hűvös homokos tengerparton. Hihetetlen, de Kubában-Varaderon vagyunk!  🙂 

Reggelire már volt tojás és kaptunk omlettet egyetlen tojásból. A gyümölcsökkel azért mondhatni elég volt. Gyors zuhany, vízhójagok leragasztása, szenvedés a fájdalomtól, majd irány a Habana Libre hotel. Itt vettünk pár szivart és egy öngyújtó a La Casa del Habano boltban, majd a megszokott bárunkban egy mojito mellett egy Cuaba Divinost el is szívtam. Innen gyalog mentünk a Partagas gyárhoz.

Ma nem volt annyira meleg, napos az idő így jobban bírtuk az iramot. Már majdnem odaértünk mikor egy utcai árusnál vettünk valami gyíkhúsos szendvicset, amit Kata gyorsan betolt. Én is megkóstoltam, de nekem annyira nem jött be. Bementünk a gyárba és tényleg felújítás alatt van. A Habanos boltban ittunk egy kávét és elszívtam mellé egy Cohiba white mini szivarkát. Végül a gyár előterébe csak bejutottuk egy fotó erejéig. Nagyon kellemes dohányillat járta át a helyet. Innen a La Bodeguita del Medio felé vettük az irányt, ahol meg is ebédeltünk és természetesen megjelöltük a helyet a falfirkánkkal. Öszintén megmondva a hely jó volt, a kaja is, de a mojitojuk nem volt nagy szám. Mintha sima citromos vizet ittunk volna.

Kicsit kolbászoltunk a környéken, egy parkban ismét rágyújtottam majd elindultunk a la Floridita felé. Út közben lettem figyelmes egy boltra, ahol a kirakatba kirakott humidorban belpiacos szivarokat raktak dekorációnak. Egyből lecsaptam és szereztem belőle 3 szálat, amit már tudok mutogatni a boltokban, hogy „ilyet” akarok venni. Szóval a Floriditában egy kis várakozás után sikerült asztalt szerezni, ahol egy szivarka mellett el tudtuk hörpinteni a daikiri koktélunkat.

A Parque Centralon nem akartunk taxiba ülni így elindultunk a tengerpart felé, ahol egy öreg autós taxist választottunk és 5cucért elvitettük magunkat a változatosság kedvéért a Habana Librébe (nem tudjuk megunni a helyet). Az hotel „büféjében” ettünk egy mexikói szendvicset majd beültünk a megszokott bárunkba és egy mojito mellett elszívtam a reggel vásárolt Cuaba Salomónest, aminek sajnos megreped a borítólevele, de még így is nagyon jó volt. Ezalatt felhasználtuk az egy órás internet elérésünket, amit 5 cucért vettünk. Bejelentkeztünk Facebookon és életjelet adtunk magunkról. Már majdnem indultunk volna, amikoris elkezdÅ‘dött egy rövid divatbemutató, amit végignéztünk. Kata a műsort nézte én padig az emberek arcát. Visszagyalogoltunk a szállásra és készülünk a holnapi távozásunkra. Irány Varadero, a tengerpart…

Kata szemével: 

3. nap 2016.03.29. Kedd: Reggel fél 9 kor reggeliztünk. A mai kávé (feketén tej nélkül) már ihatóbb volt, de még mindig nem az igazi 🙂 .  Megint gyümölcstál, mint elÅ‘zÅ‘ nap, de ma már kaptunk omlettet (egy tojásból…) vajat és egy frissen sült zsemlét. Finom volt, csak picit kevéske, illetve a beazonosíthatatlan narancssárga gyümölcslé 🙂 . Fürdés után, felkerekedtünk ismét.

ElsÅ‘ utunk a közeli szállodába vezetett, ott is a Habanos szivarboltba, ott vettünk ezt-azt 🙂 majd egy mojitót követÅ‘en (amitÅ‘l kissé becsiccsentettem) elindultunk, a Partagas szivargyár felé. A mai napon kicsit felhÅ‘s volt az idÅ‘, így nem volt annyira durván meleg, mint tegnap, de így is hosszúnak tűnt az út. Menet közben rábukkantunk egy bevásárló utcára, itt csak azért is ettünk egy helyi szendvicset egy árustól, mondván mi bajunk lehet, gyógyszerünk van dögivel 🙂 . Nekem ízlett, Gábornak már kevésbé… Ezt követÅ‘en eljutottunk a Partagasba. Sajnos felújítás miatt zárva van, de a boltba bementünk körülnézni, és megittunk egy kávét egy szivarka mellett. Azért azt megengedték, hogy bemehessünk a földszinten fotózni picit. Annyira lehetett érezni a szivarszagot, amiket a patináns fa falak árasztottak magukból. Ami kiábrándító volt, hogy a biztonsági Å‘r is a szomszéd kis utcába akart minket szivarért küldeni (mondván ott sokkal olcsóbb, csak fele annyi a Cohiba szivar, mint a boltban… ahha… és biztos tök eredeti 🙄 ).

Úgy tűnik tegnap húsvét miatt pihiztek az árusok, ugyanis ma akkora zsibvásár volt, hogy csak, na… Mintha az Ecserin lettünk volta 🙂 . Ezt követÅ‘en elmentünk a híres Bodegítába, ahol Hemingway itta a kedvenc mojitóját. Beültünk ebédelni. A falak tele vannak, különbözÅ‘ országokból jött vendégek neveivel 🙂 ez adja a hely patináját, de szó szerint, ugyanis ezen oknál fogva a wc-t sem takarítják az írások miatt 🙂 . Megkaptuk a mojitónkat (hát ha ezt itta a híres író akkor egészségére, ennél sokkal de sokkal finomabbat kaptunk reggel a szálloda halljában, amit csak halkan jegyzek meg 4 csillagos szálloda, és bátran bárki bemehet cigivel, szivarral a kezében, leül a légkondival ellátott hallba és egy kávé vagy koktél mellett, nem néznek ránk ferde szemmel, akkor sem hacsak egy üveg vizet iszunk (bár a víz majdnem drágább mint a koktél ).

Rendeltünk ebédet is, mindketten halat ettünk, egyik olyan volt mintha lecsós szósszal öntötték volna le (kicsit hazainak tűnt) a másik sima grillezett halfilé volt, köretnek sült rizst babbal és a helyi valamilyen édes gyökérbÅ‘l készített sült krumpli félét kaptunk. Az étel az finom volt, utána ettünk egy adag fagyit ketten. Az árak itt egy picit drágábbak voltak, de ez egy híres hely. Természetesen kértünk filcet és felvéstük mi is magunkat a híres falra 😆 . Ezután utunkat egy másik sétálóutcán a La Floridítába vettük, ahol a költÅ‘ szobra áll… Itt kicsit óckodva kértük ki a kedvenc italát a dykirit. Nagy volt a tömeg, de légkondi legalább volt a Bodegítával ellentétben… Nagy nehezen egy ittas csapat felállt két asztaltól, mi egybÅ‘l odavetÅ‘dtünk. Az italban kellemesen csalódtunk, ezt már értettük miért a kedvenc itala 🙂 . Lehűltünk kicsit, majd elindultunk taxit fogni, és igen sikerült egy veterán verdás taxit fogni, és ugyan alkudni nem sikerült az árból, pedig próbáltuk, de az elÅ‘zÅ‘ esti taxishoz képest olcsóbban elvitt minket a reggeli kiindulásunk színhelyére a négycsillagos szállodába (nem mondom jó kis hely 🙂 ).

Itt van nekik egy gyorsétterem féleség, ahol szendvicseket, pizzákat is árulnak. Kértünk két csípÅ‘s mexikói szendvicset, hát jó anyag volt ketten megittunk együltÅ‘ helyünkben hozzá egy másfélliteres vizet. Ezután beültünk a hallba, ahol vettünk egy órás internetet 5 CUC-ért. Gábor bejelentkezett vele, hogy tudassunk magunkról egy picikét az otthoniaknak. Ittuk a mojitónkat, miután letelt az internet, és egyszer csak egy divatbemutató közepére csöppentünk… Azért az itteni modellek nem annyira gebék, mint az európaiak. Némelyik tényleg szép volt. A divatbemutató végeztével hazasétáltunk. Ma is röpke 15 km-ert tudhatunk magunk mögött. A két nap alatt összeszedtünk jó pár vízhólyagot, de megérte…

Reggel kipihenten ébredtünk majd egy gyors zuhany után megreggeliztünk. Előételnek egy egyszerű gyümölcssaláta volt, majd egy kis vaj és zsemle szerű péksütemény. Reggelinek éppen elég volt…
Az volt a tervünk, hogy megnézzük milyen környéken lesz a következő szállásunk, majd a Capitolio felé vesszük az irány. Jah, ez volt a terv…

A szállásról kiderült, hogy másfelé van kicsit, de ha már itt vagyunk menjünk végig az utcán a partig, úgy sincs olyan messze. Kiérve a tengerhez megláttuk a Hotel Nacionalt majd bementünk és egy Mojito mellett rágyújtottam egy kicsike Montecristo Open Junior szivarra. Ha már itt voltunk ettünk is egy sajtos-sonkás szendvicset, ami isteni volt. Körbenéztünk a kertben, ahol volt egy bunker, ahol egy idÅ‘s bácsi körbekísért minket. Kedvességét 1 euróval háláltuk meg. Innen elindultunk a Capitolio felé. Egy útbaesÅ‘ piacon körbe néztünk és rengeteg hamis szivart kiváltak megvételre, de elutasítottuk a „kihagyhatatlan” ajánlatokat mondván, hogy „nem szeretem a szivarokat”. Elhagyatott mellékutakon végrehajtott séta után elértünk a Capitoliohoz, ahol a Partagas szivargyár közelsége miatt alig lehetett haladni, a sok „ajánlattól”, de a már bejáratott szöveggel nehezen, de sikerült lerázni a „dílereket” …

A Parque Centralon beültünk egy bárba, ahol ejtÅ‘ztünk egy kicsit egy „dajkiri” mellett, majd indultunk tovább, hogy megkeressünk egy valamilyen Tapas nevű éttermet, amit rengetegen ajánlottak a neten, de nem találtuk meg. Helyette beinvitáltak minket egy helyre, ahol 10 cuccért adtak egy főételt, egy koktélt, desszertet és kávét. Éltünk a lehetÅ‘séggel és nem bántuk meg, mert tartalmas és finom volt az étek. Fizetéskor is korrektek voltak, mert nem tudott volna visszaadni 50 cucból és fizethettünk euroval helyette. ElképzelhetÅ‘, hogy ide még vissza fogunk térni…

Innen elindultunk a La Bodeguita del Medio felé. Minden utcában 2-3 riksás próbálkozott, hogy utazzunk velük, de szerencsére egy bólintásból felfogták, hogy nem lesz üzlet. A Bodeguita előtt hatalmas tömeg volt így nem jutottunk be, majd talán holnap. Mivel ott volt a Plaza de Catedral a szomszédban így ott tettünk egy kitérőt majd az öböl felé vettük az irányt. Egy kis bámészkodás után a Parque Central felé vettük az irány. Egy kisboltba betértünk a dobozos fagyikat látva. Először nem akartak kiszolgálni, mert már zártak, de mivel tudtunk pontos összeget adni így lett üzlet.

A parkban megettük a fagyit és kerestünk egy taxit, mert nagyon csúnya felhők gyülekeztek, nem akartunk elázni. Első körben mondtak 10 cucot a kb. 3,5km-es útra, amit feleztem, de kinevettek. Kötöttem az ebet a karóhoz, mire lement az ár 8 cucra. Rávágtam, hogy 6, de folytatódott a nevetés. Mondtam, hogy sajnálom, de ez nekünk sok és köszönés közben elindultunk. Épp akartam mondani a Katának, hogy kíváncsi leszek mikor fütyülnek utánunk, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert megtörtént a fütyülés és a kiabálás. Beültünk a kocsiba és elindultunk a szállás felé. Először megijedtem, mert a tengerpart felé indultunk, de vegül odaértünk az I utcához az E helyett, de az már nem volt lényeges, mert ekkor már csak 5 perc sétára voltunk a szállástól.

Iszonyat meleg volt ma, amit tetézett a magas páratartalom. Érdekes volt látni milyen lepusztult körülmények között élnek emberek… Nagyon elfáradtunk a kb. 20km séta alatt, de megérte!
Holnap folytatjuk…

Kata szemével:

2. nap 2016.március 28. hétfÅ‘: Nagyon kellemesen kialudtuk magunkat, ami köszönhetÅ‘ volt a klímának. (Nélküle szerintem nem aludtunk volna semmit, este is 25 fok van legalább, de nem is az a durva, hanem a páratartalom, mint a szaunában). – Az idÅ‘eltolódással kapcsolatban csak annyit, hogy mi nem éreztünk belÅ‘le semmi szerencsére. – Reggel 9- kor kaptuk az elsÅ‘ reggelinket a szálláson. Helyi gyümölcsökkel indították – a banán negyede az otthoninak, kívül barna volt de belül érett isteni finom, más mint az otthoni ami vagy zöld vagy már rohadt… Kaptunk valami beazonosíthatatlan gyümölcsléfélét, szerintünk frissen turmixolt papaya lehetett, bár íze az nem volt, cserébe olyan sűrű volt, hogy alig lehetett inni, de legalább jó hideg volt 🙂 aztán frissen sütött pékárut kaptunk, teavajjal, majd kávét (ez utóbbit azért még gyakorolni kell mert a kávé kicsi tejjel nekik, hosszú tejeskávét jelent).

Ezt követÅ‘en elindultunk. Páratartalom igen magas 🙂 de a hÅ‘mérséklet kellemes, kicsit a szél is fújdolgált. Rövidnaci, top, mondván jó idÅ‘ van, otthon úgy is szoliztunk hogy legyen színünk 🙂 ami, mint késÅ‘bb ki fog derülni szart sem ért nálam… Olyan kis utcákon át vezetett az utunk amiket a turistáknak nem mutogatnak, büdös nem volt csak egy vagy két helyen, viszont árnyékból sem bÅ‘velkednek, és minden csupa-csupa beton. Olyan mintha egy álomban lennénk, régi autók tömkelege, gyerkÅ‘cök egyenruhában járnak suliba, és igen hiába van húsvét hétfÅ‘, itt úgy tűnik ugyan olyan nap, mint a többi, reggel bandukoltak a gyerkÅ‘cök suliba. Az,hogy itt mennyi ember dolgozik, vannak kétségeim mert reggel fél tízkor tucatjával csücsültek és hűsöltek a lépcsÅ‘kön…

Az idÅ‘ egyre melegedett, de mi mentünk tovább leértünk a tengerpartra. Gyönyörű, amerre a szem ellát csak kékséget látni, bár a szélén tele van hordalékkal. Odajött hozzánk egy biciklis taxis, fuvart akart ajánlani de mi kedvesen visszautasítottuk, megkérdezte honnan jöttünk (szerintem fogalma sem volt Magyarország létezésérÅ‘l 🙂 ) kedvesen elbeszélgetett velünk majd miután nem kértük a fuvart elköszönt és elment, egyáltalán nem volt tolakodó. Ezután felcaplattunk a Hotel Nationalba – olyasmi, mint nálunk a Hilton, legalábbis azt hittük – bementünk lecsücsültünk a bÅ‘r fotelekbe, majd ittunk egy fincsi mohitot, Gábor szivarozott. Közben megéheztünk és ettünk egy melegszendvicset ami nagyon fincsi volt. MeglepÅ‘ módon az árak (nem úgy, mint otthon) teljesen ugyan azok voltak mint az összes többi helyen, nem volt drágább azért,mert ez egy puccos szálloda. Evés után körbenéztünk bent is, kint is. Lementünk a part felé, ahol egy bunkerbe vezetett az utunk, volt egy kedves bácsi aki körbevezetett bennünket. Innen lesték ki annak idején az ellenséget.

Miután kifújtuk magunkat tovább indultunk a Capitolio felé, tényleg jó magas, csak egy bökkenő volt, éppen felújítás alatt áltl, így be van állványozva az egész. De attól még csináltuk pár képet, majd elindultunk a Partagas szivargyár felé, de mire odaértünk már zárva volt, de sebaj majd másnap reggel odamegyünk. Itt már kissé ellenszenvesebbek voltak a helyiek, folyamatosan másik utcába akartak minket átvezetni, hogy ott féláron lehet szivart venni, és alig tudtuk lerázni őket…. Beültünk egy helyi szálloda teraszára is, ahol ittunk egy dykirit. Hát azt kell, hogy mondjam az nem lesz a kedvencem. Már elég későre járt az idő és megéheztünk, így elmászkáltunk a helyi sikátoros utcákon át, ahol mindenki szuvenírt próbál ránk tukmálni, volt helyi pékség, ahol olyan illatok terjengtek, mint otthon nagyon-nagyon régen az igazi pékségek előtt.

A helyi pici boltokban, nem, hogy kicsit, egyáltalán nem beszélnek angolul, de cserébe hiába mondod ,hogy angolul mondja, Å‘ csak spanyolul beszél (pedig elég értelmetlenül néztünk rájuk) de végül mindig sikerült megvenni amit akartunk. Ma például ettünk este dobozos NESTLÉ fagylaltot, amit itthon nem kapni, és a boltok spar-os termékekkel vannak ellátva, mármint ami van, mert az üdítÅ‘n, sörön, vízen és konzerveken kívül nem sok minden található a boltokban. Beültünk, egy pici étterembe, addigra már patakokban folyt rólunk a víz, bementünk, hát csak az emeleten volt hely, légkondi nincs, cserébe bekapcsolta a ventilátort, hát nem lett hidegebb ettÅ‘l sem 🙂 sebaj, ettünk egy – egy menüt (10 CUC-ért kb. annyi mint 10 euró). Kaptunk érte egy koktélt egy főételt, az egyik hal volt, a másik disznó saslikosan megcsinálva, salátával, babos rizs és két száraz bagett szelet volt, egy-egy desszertet is kaptunk (ami valószínűleg vaníliapudingos valami volt, de finom) és egy-egy kávét, jól jártunk és jól is laktunk vele.

Elmentünk vacsi után a tengerparta, ott már kicsit fújt a szél, hűsített kicsit legalább, ugyanis mint már korábban írtam a szoláriumi alapozás otthon szart sem ért, nem kicsit cserébe nagyon leégtem, páran meg is bámultak szerintem emiatt, kb., mint a paprika olyan vörösre égtem, de egyenlÅ‘re még nem fáj. Holnap jön a ráadás 🙂 de vastagon bekenem magam hátha segít, bár az iszonyú páratartalom miatt ragadok így is. Legyek viszont meglepÅ‘en kevesen vannak, és szerencsére szúnyoggal sem találkoztunk a tengerparton sem, ahova sajnos bemenni nem tudtunk mert egy hosszú rakpart az egész, ahol nem lehet lemenni…

Ezután elnéztünk a La Bodegitába, de mivel annyian voltak, mint az oroszok, így ezt is holnapra tartogatjuk, ugyanis elkezdett beborulni, és a szél is feltámadt, és mivel már sötétedett és több mint 4 kilóméterre voltunk a szállástól jobbnak láttuk visszaindulni. Gáborral odamentünk egy taxishoz, hogy hozzon még esÅ‘ elÅ‘tt haza minket, de nagyon sokallottuk a 10 CUC-os árat, amit mondtak így alkudozni kezdtünk, a taxis nem akart engedni, csak 8 CUC-ig ment le, Gábor nem engedett max 6-ot adunk, a taxis nem ment bele, ezután megköszöntük majd, elindultunk Gábor azt mondta kíváncsi mikor fognak utánunk fütyülni, de amint kimondta jött a füttyszó, majd szólt egy másik taxis, hogy Å‘ elvisz minket ennyiért is. Így megvolt az elsÅ‘ taxis élményünk is, a taxi sárga volt, mint már itthon is, bár picit lepukkantabb, viszont a légkondit nyomta ezerrel, ami már egy picit sok volt, mikor kiszálltunk a Gábor szemüvege olyan párás lett, hogy öt percig nem látott vele 🙂

Ezután visszaérkeztünk a szállásra, ahol jól eső hűvös szoba várt minket. Megittunk még egy sört, összefoglaltuk a nap eseményeit, nagyjából, mert amilyen ingerek itt érik az embert azt sokszor szavakkal nem lehet leírni.. Röpke 20 km-ert gyalogoltunk a hőségben, ami csak halkan jegyzem meg, nem fehér embernek való… Így ért véget a második napunk.
Hihetetlen, de Kubában vagyunk! 🙂

Meglepően nyugodtan vártuk az utazást. Ez lehet annak is volt köszönhető, hogy a csomagunk nagyrészét már egy héttel korábban elpakoltuk.

A brüsszeli robbantások miatt sokkal korábban mentünk ki a reptérre. Nem is mi lettünk volna, ha nem lett volna egy kicsi kaland. A beszállókártyánkon a B11-es kapu szerepel, így természetesnek vettük, hogy a B terminálon lesz a check-in is. Az volt csak a feltűnő’ hogy nem volt szinte senki a terminálon’ még a csomag fóliázós ember sem. Amikor megkérdeztem a rendÅ‘röket, hogy mit tudnak a fóliásról, akkor derült ki, hogy az A terminálon van a kijelölt pult. Gyorsan átcuccoltunk, fóliáztattunk és beálltunk a sorok végére. Szerencsére gyorsan ment. Sorbaállás közben derült ki, f7hogy öngyújtót zsebben fel lehet vinni… Csak azért nem vittem a szivargyújtómat, mert egyértelműen a tiltólistán voltak/vannak a tűzgyújtó eszközök. A biztonsági ellenÅ‘rzés is gyorsan megvolt, mehettünk az útlevél ellenÅ‘rzéshez.

Kis várakozás után felszállhattunk a gépre és elfoglaltuk az online lefoglalt helyünket. A felszálláskor nagyon gyönyörű volt látni fÅ‘városunkat felülrÅ‘l az éjszaka közepén. Moszkvába meglehetÅ‘sen gyorsan megérkeztünk, de a három és fél órányi várakozás borzasztó élmény volt. Miután elfoglalhattuk a helyünket az új gépen alig vártuk, hogy felszálljunk és alhassunk végre. Természetesen ez csak terv volt, mert indulás után kb. 20 perccel már hozták is az elsÅ‘ 4 fogásos „kóstolót”. Kaja után volt lehetÅ‘ségünk pihenni’ de az idÅ‘ nagyon nem telt közben… Hiába néztünk filmet, a közel 12 óra keservesen telik a szűk és meleg repülÅ‘gépen.

A második étkezéstől kezdve sűrűsödtek a légörvények és az addig sima repülés egy kis hullámzásba csapott át, de nem volt vészes, mert ez idő alatt szuszókáltunk egy keveset.

A leszállás és az útlevélellenőrzés nem volt vészes, csak a biztonsági ellenőrzésnél volt hosszú a sor, majd utána a csomagfelvétel, mert az utolsók között jött meg a csomagunk. A taxis a megbeszéltek szerint a kijáratnál várt. Még gyorsan akartunk pénzt váltani, de majdnem egy órát álltunk még ott is sorba a leszállás utáni két órán felül, de legalább már „bent voltunk Kubában”.

Hamar megérkeztünk a szállásra, ahol gyorsan lepakoltunk és közel két nap után végre ismét fürödhettünk majd irány a város…

A Tryp Habana Libre Hotelben egy bácsikától, aki a Hallban készíti a szivarokat vettünk egy szál szivart és az előtérben egy kávézóban rágyújtottunk, majd a hotellel szemben levő kis bisztróban megvacsoráztunk. A szálláson még kiültünk a teraszra kicsit beszélgetni majd eltettük magunkat másnapra.

Az első nap tapasztalata nagyon vegyes (jó értelemben)!

A sok rengetek öreg autó és a koloniál épületek miatt, mintha egy filmbe csöppent volna az ember… A hÅ‘séggel nem lenne baj csak a mellé párosuló magas páratartalom az, ami megvisel minket. Az idÅ‘eltolódás egyelÅ‘re nem okoz problémákat, de még ez változhat. 😃

Furcsa érzés „kisebbségben” lenni, de ez szerencsére nem zavaró (sÅ‘Å‘Å‘t), mint az otthoni belsÅ‘ kerületekben. Többségében eddig segítÅ‘készséget tapasztaltunk, de ugye még csak pár órája vagyunk a városban/országban…

Kata szemével:

1. nap 2016.03.26.: Hol is kezdjem…. Jó korán kiértünk a reptérre (nem tudtuk mennyivel hosszabbodott meg az ellenÅ‘rzés). Ãœcsörögtünk, vártunk, mint még rajtunk kívül páran, meglepÅ‘ nyugalommal, aztán egy idÅ‘ után – fÅ‘leg mikor láttuk a Horváth focicsapatot is becsekkolni – negyed tíz fele elkezdtünk gyanakodni, hogy itt a Ferihegy B. termináljánál van valami bibi… Gábor kiderítette, hogy rosszul van kiírva, és a Moszkvai járat nem a B, hanem az A. terminálról indul. (azért elég szánalmas az Országra nézve, hogy az emberek kisebb vagyonokat hagynak a ott a légitársaságoknál, és egy ilyen problémát nem tudnak kijavítani…). Bele se merek gondolni, mi lett volna ha csak várunk, és várunk és lekéssük a gépet….. No de szerencsére nem így lett. Jó sokan álltak sorba, hogy becsekkoljanak, de végül is mondhatom elég gyorsan bejutottunk, átestünk az átvilágításokon, már nem volt vissza út éjszaka elrepültünk Moszkvába.

A gép egész kényelmesnek mondható, a kilátás az éjszakai Budapest felett csodás. A 2 órás út alatt kaptunk szendvicset, üdítÅ‘t és kávét (megjegyezném, hogy az Orosz légitársaság gépén nem szabad kávét inni, mert az íze, mint a langyos vizes tej…) Sikeresen landoltunk Moszkvában, hamar átjutottunk a várakozó zónába, bár nem voltak az átvilágításon túl kedvesek… Ezt követÅ‘en várakozó üzemmódba kerültünk, röpke 3,5 órát kellett várnunk a Kubai repcsire. Körbevizslattuk a boltokat, valaki a páromnak azt mondta a Moszkvai reptér az egyik legdrágább és legkoszosabb, a tapasztalatunk az volt, hogy koszosnak koszosak, angolul csak nagyon minimálisan beszéltek, akikkel kapcsolatunk volt, de az árakról csak annyit, hogy az itthoni reptéren egy fél literes vízért több mint 600 forintot kérnek el (egy 250 forintos sörért 1000 forintot kérnek), míg az Oroszoknál 1 eurót… Nem mindegy! Hajrá Magyarország!.

Eljött végre a pillanat, felszállhattunk a Kubába tartó gépre, reggel 7:10-kor (ekkor már olyan fáradt voltam, hogy a felszállásból nem maradt meg semmi, csak az, hogy hozzák az ételt, amit egyszer meglehet enni, de otthon senki ne próbálja meg utánozni 🙂 A kávé ezen az orosz gépen is ihatatlanul pocsék volt, többször nem is kértem. Őszintén szólva, iszonyatosan hosszú ez a 12 órás repülőút, próbáltunk aludni, filmet nézni, de a szűk hely, és az iszonyat meleg is eléggé megnehezítette az utat. (aki ennyire hosszú útra vállalkozik gondolja meg kétszer 🙂 ). Az út 90 %-a zökkenÅ‘mentes volt, mintha vonaton ültünk volna, de az utolsó két órában kisebb légörvényekbe futottunk, picikét dobálta a hatalmas gépet, de egyáltalán nem zavart minket, sÅ‘t kicsit legalább elterelte a figyelmünket a térkép bámulásáról, hogy jelenleg hol vagyunk.

Hallelúja, végre landoltunk, a gépbÅ‘l kisétálva már megcsapott minket az iszonyat fülledt és meleg levegÅ‘. Az okmányok ellenÅ‘rzéséhez, és csomagok felvételéhez, az alaksorba kellett lemenni, ahol szintél fülledt de már picit hűvösebb levegÅ‘ volt. Hát mondanom sem kell, nem egy ideges fajta ez a kubai nép, röpke két óránkba került mire átjutottunk az ellenÅ‘rzÅ‘ponton, ezt követte a csomagfelvétel, ami egy órába került…. (eközben azon is izgultunk, hogy kint vár ránk az a taxisunk, aki bevisz minket Havannába) Végre valahára kijutottunk a reptér épületébÅ‘l (légkondi bent az nincs). A kijáratnál várt minket türelmesen a helyi taxisunk ZSEBI feliratú táblával, megnyugodtunk megvárt minket. Ezután kérdezte, hogy váltunk e pesot, hát hogyne, megláttuk a sort, rögtön rosszul lettem, újabb egy óra mínusz (még mindig nem egy kapkodó idegbeteg nép ez a kubai 🙂 ).

Beültünk a taxiba, ahol meglepettségünkre, egy jó nagydarab sötét bÅ‘rszínű sofÅ‘r ült. Nagyon kedvesen üdvözölt minket, majd ezután elindultunk, a szállás felé. Menet közben hihetetlen volt, a látvány, pálmafák, régi csodaszép autók. Megálltunk tankolni is, pedig lett volna ideje amíg várt ránk: 🙂 de nem bántuk, mert így láttuk, hogy náluk mindegy honnan jössz be szembÅ‘l vagy sem nem káromkodnak, hogy mi a szart képzelsz, türelmesen kivárják egymást. Ezt követÅ‘en tovább indultunk a szállásunk felé, a négy muskétás nevű apartmanunk felé, menet közben megint megállt, nem tudtuk mit akar, bement egy boltba a srác, akinél a ZSEBI feliratú tábla volt a reptéren, majd visszaült és kaptunk egy-egy helyi kubai dobozos kólát ajándékba (nem tudtuk mire vélni igazság szerint, otthon ilyen nem fordulhat elÅ‘). Az íze hasonlít az itthon kapható kólákéhoz.

Megérkeztünk a szállásra kiszálltunk. A taxi, amiben ültünk, normál légkondis taxi volt, miután kiszálltunk belÅ‘le, mintha szaunába csöppentünk volta, iszonyat párás meleg levegÅ‘ van. Felcaplatunk a második emeletre, ahol egy fiatal csajszi (a tulaj) fogadott minket, megmutatta a szobát (ami a képeken azért szebb volt 🙂 ), kicsit retrósabb a szoba, mint vártuk, de nekünk amire használjuk tökéletes. Légkondi van szerencsére, egybÅ‘l be is üzemeltük, és mivel a szoba pici, szerencsére hamar le is hűtötte. Gyors zuhanyzást követÅ‘en, elmentünk csavarogni, és vacsorázni. Ahol a szállásunk van, az kicsit olyan, mint egy külvárosi rész, de pár percre van a központtól. Amíg sétáltunk, a főúton, csupa csodaszép régi-régi autócsoda rótta az utakat, komolyan úgy éreztem magam, mint ha egy régi fekete fehér filmbe csöppentem volna 🙂 .

Beültünk, egy szálloda kávézójába egy rendes kávéra, Gábor egy bácsitól vett szivart, amit Å‘ maga csavart. Szivarozott, kávéztunk, lehültünk picit, majd vacsi után néztünk. Betértünk egy pici helyi étterembe, ugyan senki nem volt az elején rajtunk kívül, de hát istenem az éhség nagy úr 🙂 kértünk két mohitót (Kubában máshol még nem ittunk de itt inkább vizes rumot kaptunk, finom volt 🙂 ) ezután rendeltünk, én halat Gábor disznót, az ára kb. mint otthon. Isteni finom volt minden, köretnek rizst, sok-sok zöldséget, és valami krumplipüréhez hasonlót kaptunk. Ezután hazaindultunk, annyi ember volt kint az utcán, mint itthon ha valami rendezvény van, a taxit csak úgy leintik az út szélén integetve (mint a new-yorki filmekben). Fülledt meleg idÅ‘ volt még 22 órakor is. Visszaértünk a szállásra, megittunk egy hideg helyi sört, majd jól megérdemelten eltettük magunkat másnapra. ElsÅ‘ nap tanulsága, ne idegeskedj ez itt Kuba, itt senki nem idegeskedik, és senki nem rohan sehova 🙂 . Próbáljuk megszokni 🙂 .