Reggeli után gyors fürdés, pakolás és irány a repülőtér lett volna a program. Az apartman tulajdonosa beállított fél kilenckor, hogy akkor ő most „kirak” minket. Ezzel nem is lett volna baj, de korábban már jeleztem a néninek, aki odavitt minket, hogy 11-re kérünk majd taxit a távozásunkhoz, de úgy látszik ez az információ nem jutott el a tulajdonoshoz. Gyorsan telefonált egyet, majd üvöltve lecseszte a nénit és puffogva elviharzott. Ezzel mi megoldottnak láttuk a dolgot. Végre lehetett készülődni a távozásra.

A bácsi már nem is jött vissza csak a lánya a pasijával. Kiderült, hogy a taxinkkal érkeztek. A leányzó pasija segített levinni a cuccainkat a másodikról és mehettünk is a repülőtérre. A repülőtéren már ment a checkolás így mi is beálltunk a sorba. Ekkor láttuk meg, hogy itt is van lehetőség a feladott csomagok fóliáztatására, amivel éltünk is. 8 cucba került csomagonként, ami csak kicsivel kevesebb, mint az otthoni 2500 Ft. Éltünk a lehetőséggel, mert azért volt „csempészárú” a csomagjainkban, amit nem szerettünk volna, ha eltűnik.

Leadtuk a csomagokat, megkaptuk a jegyeket, kicsit még nézelődtünk a reptéren majd mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Miután átestünk rajta nézelődtünk kicsit a Duty Free soron, vettünk még pár apróságot. Az idő szépen lassan eltelt és végre felszállhattunk a gépre. Felszállás közben egy gyerkőc gügyögött, sírdogált, de azért egy fél óra alatt sikerült elaltatni így mi is elhelyezkedtünk, hogy aludjunk egy keveset. Már majdnem álomba szenderültünk, amikor egy idióta lecsapta a poggyásztároló fedelét és felébredt a gyerkőc és természetesen mi is.

Természetesen a 11 órás utat a gyerek végig ordította így pihenni sem lehetett. Próbáltuk „hasznosan” eltölteni az időt, de az idegességtől nem sikerült így kialvatlanul szenvedtük végig a 11 órás repülőutat. Így visszagondolva talán még csak nem is ettem a gépen. Végre leszálltunk Moszkvában. Szerencsénkre a kijárathoz közel tudtunk helyen foglalni egy nappal korábban, mert így is egy szerencsétlen miatt csak sokára jutottunk ki a gépből. Gyors útlevélellenőrzés majd biztonsági ellenőrzés és szó szerint loholtunk elérni a csatlakozást a repülőtér másik felében.

A loholásra azért volt szükség, mert 9:15-kor léptünk ki a gépből és 10:20-kor indult a gépünk Budapestre és 3 terminálon kellett átrongyolnunk. Nagyon erős sétával, de 25 perc alatt megtettük az utat az 52-es kapuhoz, ami a beszállókártyánkon volt feltüntetve. Igenám, de ezek az idióta oroszok átrakták az 56-os kapura a gépet, amit elfelejtettek „közölni”! Egy másik magyar is értetlenül állt a dolgok előtt és körbenézett, így derült ki ez a kis turpisság. A lényeg, hogy jó helyen voltunk és lassan elkezdődött a beszállás is.

Elpakoltuk a cuccainkat, leültünk a helyünkre és vártuk a felszállást. Még el sem értük az utazómagasságot, de mi már aludtunk. Az ételosztásra és a leszállás előtti ellenőrzésre ébredtünk csak fel. Legalább egy kicsit tudtuk kompenzálni a kialvatlanságunkat. Leszállás után már nem siettünk sehova, mert tudtuk, hogy már jó helyen vagyunk és úgyis egy csomót kellene várni a csomagokra. Az útlevél ellenőrzésnél láttuk, hogy kikerülhetnénk a sort, mint EU-s állampolgárok, de nem éltünk eme „jogunkkal”, mert még így is 10 percet vártunk a csomagokra.

Ránézésre megállapítottuk, hogy nem nyúltak a bőröndökhöz és elindultunk kifelé a zöld folyosón, ahol két oldalt vámosok álltak és vadásztak a furcsán viselkedő emberekre. Én gyorsan átértem rajtuk, de Kata elé bejött egy fiatal csaj, aki feltartotta, de szerencsére nem állították meg csomag ellenőrzésre. Végre kint voltunk a „szabadban” és megkönnyebbültünk, hogy hazaértünk. Hívtam az Ősöket, hogy jöhetnek értünk és elindultunk hazafelé végre!

Kata szemével:

15. nap 216.04.10 vasárnap: Reggeli készülődés közben, kissé korábban fél 9-re megérkezett a házibácsi (csak spanyolul tudott) és gondolom magyarázta hogy ő akkor most itt megvárja még elkészülünk, de közben Gábor mondta, hogy ő szolt a hölgyemények, hogy csak 11 órára kérjük a taxit, mert a gépünk 2-kor indul, csak ezt nem közölte a bácsival. Felhívta a nénit, majd kajabálás után elviharzott. Végre össze tudtunk pakolni.

11-re meg jött a lánya meg a barátja, nekik adtuk át a kulcsokat, és a taxival elindultunk a reptér felé. Megérkeztünk a reptérre, már állt a sor a pultnál, így mi is beálltunk. Közben Gábor gyorsan elment befóliáztatni a bőröndöket, ami kicsit olcsóbb volt mint itthon. Leadtuk a bőröndöket, még kicsit nézelődtünk kint, majd átesve az ellenőrzőpontnál, bent is körbenéztünk az Duty free boltban, de minden nagyon-nagyon drága volt, így mentünk is tovább. Vártunk egy kicsit, majd elkezdődött a beszállás a repülőre.

Volt pár üléssel előttünk egy házaspár egy egy év körüli gyerkőccel. Felszálltunk, néztük a távolodó szigetet. Azért a szívem kicsit összeszorult, hogy ilyen hamar vége lett, de egy hihetetlenül nagy élmény volt. Elég fárasztóra sikeredett ez a repülő út, szinte semmit sem tudtunk aludni, mert a lurkó egész úton sírt, mire végre elaludt volna, a mögöttünk ülők kinyitották a poggyásztartót majd jó nagy robajjal becsapták, erre persze szegény felébredt. Így nem sok pihenés volt. Végig szenvedtük a 11 órás utat, de szó szerint. Hulla fáradtan szálltunk le a gépről, és rongyoltunk mert 20 percünk volt az ellenőrzőpontokon átrohanni, majd végigszaladni pár terminálon, hogy odaérjünk.

Közben összefutottunk egy másik magyar hölggyel, így már hárman rohantunk. Odaértünk a terminálunkhoz, kicsit fura volt, hogy nem állnak sorban, mire kiderült, hogy drága Oroszok elfelejtették kiírni, hogy átrakták a járatunkat máshová. Felszálltunk a géppel, és szinte már aludtunk is. Akkor keltünk, amikor hozták az ennivalót, majd amikor már leszálláshoz közeledtünk.

Leszálltunk a géprÅ‘l, megvártuk a csomagjainkat, azért Gábor izgult, hogy ne vegyenek el a gyűjteményébÅ‘l semmit 🙂 de szerencsére minden rendben volt. Gábor szülei megérkeztek értünk, és mentünk haza. Hihetetlenül nagy élmény Kuba. Mindenkinek csak ajánlani tudom, azaz csak azoknak akiknek nincsenek nagy elvárásaik, akkor tuti nem fog csalódni, ahogy mi sem .

Reggel korán keltünk, mert 7:30-kor indult a buszunk Vinalesbe a Habala Libre-től, persze a kubai mentalitás itt is meglátszott, mert a busz csak 8:15-kor érkezett meg. Az elsők között sikerült felszállnunk és a harmadik sorban letelepednünk a már nem üres buszon. Utólag derült ki, hogy gyűjtőjárat, ami azt jelenti, hogy más hoteleknél is szedtünk fel embereket, majd este raktunk le. Kb egy óra leforgása alatt mindenkit összeszedtünk majd irány az „autópálya”. Az idegenvezető folyamatosan beszélt, mert mire befejezte a 4 nyelvű mondókáját már kezdhette is elölről.

Miramar kerület külvárosi részében sok szép villát láttunk, de azért akadtak lepukkant telepek is. Kb másfél óra buszozás után megálltunk egy pihenőnél, ahol a többi utas „kedvessége” és tolakodása miatt elszakadtam Katától, aki kihasználta a szabadságot és egyből elkezdett kutyázni. Természetesen a kutya nem volt ehhez hozzászokva és nem bírta levakarni magáról, de szerencsére volt egy másik kutyabarát hölgyemény, aki megszabadította Katát a „gonosztól”.

Robogtunk tovább az úticélunk felé, amit egy kicsit lassan értünk el, de a látvány kárpótolt mindenért. Első körben a domboldalon kialakított „kilátónál” álltunk meg ahonnan az egész völgyet be lehetett látni. Kicsit olyan volt a látvány, mintha valaki csak odarakta volna a hegyeket. Innen egy barlang felé vettük az irányt, ahol a csoportvezetőknek köszönhetően keveredtünk egy másik túristacsoporttal. Itt is a végére keveredtünk a sornak, de sok előzéssel előrébb verekedtük magunkat. Persze volt pár nyugdíjas, aki alig bírt felmenni a lépcsőkön a barlang bejáratához, de azért tolakodtak előre! A barlang egyre csak szűkült, míg eljutottunk egy keskeny átjáróhoz, ahol alig fértünk el, majd hirtelen feltorlódott a sor, amit eleinte nem értettünk, de később kiderült a turpiszság. Motorcsónakokba kellett szállni, mert véget ért az épített ösvény.

Sorbanállás közben volt egy spanyolul beszélÅ‘ pár, akik folyamatosan a privát szféránkban voltak, de miután a hátizsákkal folyamatosan forgolódtam és lökdöstem Å‘ket egy idÅ‘ után lemaradtak kicsikét. Eleinte kicsit vonakodtam a motorcsónakázástól, de nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Nem szeretem a vízi járműveket nah! Körbejártuk a barlangot, majd filmekbe illÅ‘ módon elÅ‘ttünk termett a barlang „bejárata”. Ezt a látványt a képek sem adják vissza. Természetesen az út végén elÅ‘került a kalap „adománygyűjtés” céljából. Egy kis nézelÅ‘dés után irány a busz, amivel végre elindultunk a jól megérdemelt ebédünket elfogyasztani.

Leültünk egymással szemben majd jöttek kérdezni a koktélokat és italokat, hogy miket szeretnénk fogyasztani. Kértünk egy Pina Coladát, egy sört és egy kólát (a sört persze elfelejtették, amit hosszas próbálkozás után megreklamáltunk és meg is kaptunk). Szépen lassan, darabokban az ebéd is előkerült. Először a saláta (sokan befalták előre), majd a főtt krumpli, rizs és végül a hús is. Elfogyasztottuk majd vártuk a desszertet, de egy meglepetés jött helyette: Az italok nem voltak benne az ebéd költségvetésében! Ezen a dolgon mások is kikeltek kicsit magukból, de a duzzogás közben fizetni kellett.

Időközben megjött a desszert is, ami valami mogyorós, kávés pudingszerű „izé” volt. Pár falat után ott is hagytuk. Innen egy „dohányültetvényre” mentünk, ahol kaptunk egy rövid bemutatót a szivar készítéséből. Természetesen vásárolni is lehetett, amit ki is használtunk (pontosabban használtam). Láttuk, hogy van egy fermentáló épület, amit természetesen megnéztünk. Belépve majdnem magamhoz nyúltam! Az az illat, ami bent fogadott minket az leírhatatlan. Érzésem szerint egy nem dohányzó ember nem is tudja értékelni. Az a finom dohányillat, amit a fermentálás alatt levő és fellógatott dohánylevelek árasztanak magukból az eszméletlen! Természetesen itt is árultak szivarokat. Első körben 10 szál churchill méretű szivart akartam venni, de sokallottam a 20cuc-os árat főleg miután meghallottam, hogy a 25 szál „csak” 25cuc. A nejemre néztem szép nagy kívánós szemeimmel és természetesen megkaptam a 25 szálas csomagot. Innentől kezdve madarat lehetett volna fogatni velem.

A programleírás szerint egy rum készítő üzemet is meg kellett volna néznünk, de az kimarad és Havanna felé vette a buszos az irányt. Magunkban kicsit zúgolódtunk, de valójában örültünk, hogy lassan vége lesz az útnak, mert amit a buszon utazó emberek műveltek az már sok volt kicsit. Tolakodtak, lökdösődtek mindenhol, nem tisztelték a másik személyes terét és egy csürhe módjára viselkedtek. Miután leszálltunk a buszról a sonkás bolt felé vettük az irányt hátha nyitva találjuk még és szerencsénk volt.

A hátizsákom miatt nem mehettem be így be kellett érnem az előtérrel. Katának egyedül kellett vásárolnia. Megfogadta, hogy külföldön egyedül soha többet nem megy boltba, mert ki akartak kezdeni vele. Szerencsére nem inzultálták csak szóban és ahogy felmutatta a gyűrűt egy kicsit visszább vettek a nyomulásból. Én ebből az előtérben semmit sem vettem észre, pedig végig szemmel tudtam tartani a nejemet. Innen gyalog mentünk vissza a szállásra és vacsora után eltettük magunkat másnapra.

Kata szemével:

13. nap 2017.04.08. péntek: Reggel nagyon-nagyon korán keltünk, ugyanis a már megszokott hotelünk elÅ‘l indult a buszunk. Reggel fél nyolcra volt írva, meg elmondták, hogy azért hétre jó ha ott vagyunk. Hát mi elindultunk a szállásról kb. reggel 6-kor. Tikkasztó meleg volt, ahogy sétáltunk a hotel felé. Azt néztük, ahogy elkezd ébredezni a város. Alig egy két autó kóricált, az emberek gyülekezni kezdtek a buszmegállóknál, de nagyon kevesen voltak. Ami meglepÅ‘ volt, mintha nyári forró éjszakán az Andrássy úton sétálna az ember, amikor már nincs forgalom, és hallod ahogy a kakas kukorékol, furi érzés 🙂 .

Odaértünk loholva, hogy idÅ‘ben ott legyünk (ugye szívem? 🙄 ), így kb. 8 órára oda is ért a buszunk, már azt hittem sose ér oda… Menet közben kiderült, hogy az összes szállodából felvesszük a turistákat… Végre elindultunk az úti célunk felé Vinales völgybe. Fél úton az autópálya (vagy mi) mentén megálltunk egy frissítÅ‘re. Ott találkoztam egy kubai kölök kutyával (azért valahogy kutyákat ritkán láttunk). Annyira cukker volt, csak a végén bevadult és nem száll le rólam, állandóan a cipÅ‘fűzÅ‘met akarta megszerezni, tű éles fogaival meg rágcsált, szerencsére jött egy másik turista és egy bottal elcsalta.

Utána Gábor szóvá is tette, hogy egyszer téveszt szem elÅ‘l… Jó de hát kubai kölök kutyát se minden nap simogat az ember nem? 😀 . Tovább indultunk, az elsÅ‘ megállónk egy kilátónál volt. Volt ott egy csodahelyes hotelecske is (ezt is néztük még anno itthon, hogy lenne e szállás egy éjszakára, de már telt ház volt). A kilátás valami pazar volt. Ahogy lenéztünk, mintha egy gyönyörű zöld mezÅ‘t láttunk volna, amibÅ‘l helyenként, elÅ‘-elÅ‘bukkan egy nagy fáktól zöldellÅ‘ szikla. Tényleg mintha valaki csak gondolt volna egyet és odarajzolta volna, hogy ne legyen olyan lapos a hely 😀 .

Innen egy szép barlang felé indultunk tovább. Az idegenvezetÅ‘ már kezdett kicsit idegesíteni, mindent elmondott négy nyelven, de magyarul mééééénem? 😀 . Megérkeztünk a barlanghoz, ahogy egy másik turista csoport is és kicsit össze vissza keveredett a két csoport. Elindultunk befelé, itt kellemesen hűvös volt. Nagyon szép cseppkövek lógtak, mindenfelé. Volt egy két hely ahol kissé szűkösre mérték az átjárókat, de nagyon szépen ki volt világítva. Egyszer csak mentünk lejjebb, lejjebb, nem értettem miért olyan lassan, és mi ez a nagy sor.

Mire odaértünk már rájöttünk, hogy a barlang aljában, egy csodaszép barlangi tó található, ahol motorcsónakokkal visznek minket végig. Nagyon izgis (és benzinszagú). Beszálltunk, majd elindultunk, mutogattak többek között bálna és cápa kinézetű formákat. De már maga az, hogy egy barlangban vagyunk csónakon, hihetetlen jó érzés 😀 . A barlangból kifelé jövet, mint egy filmben, bent sötét és ahogy a kijáratnál a nap áttűnik a szikláknál, és megvilágítja a lelógó indákat, nagyon szép látvány. A hajókázás végeztével, nekiálltak kalapban pénzt gyűjteni (Tudod ki adjon… kezdtem unni ez a kalapozásdit).

A barlangtúra után, elvittek minket ebédelni. (végre kaja). Az étel, azt mondták tradícionális disznó husi. Mondom oksa, ez mind szép és jó, de már két irányba is jártunk messze a fővárostól, de hogy a gebe marhákon kívül nem láttunk mást az fix. Akkor hun vannak a disznók? Lehet inkább nem boncolgatom a kérdést. Az étel finom volt, sali, babos rízs husi, a végén valami azonosíthatatlan puding féle. A végén kiderült, hogy az italokért pluszban fizetni kellett, ez sokunknak nem tetszett… De ez van ezt kell szeretni.

Ebéd után továbbindultunk a várva várt (Gábor által várva várt 🙂 ) dohány ültetvényhez. Itt egy bácsi mutogatta, hogyan készítik a szivart, és abból vásárolni is lehetett (erre szokták azt mondani, adj egy hitelkártyát egy nÅ‘ kezébe, na nálunk egy pasi kezébe 🙂 ). Gábor ki is használta a dolgot. Vásárolt is rendesen. Meg nem mondom mibÅ‘l mennyit, Å‘ tartja nyilván a szivarjait, (Å‘ sem tudja nekem mennyi körömlakkom van 🙂 ).

Bementünk egy fermentáló (itt szárítják ki a dohányleveleket fellógatva egy nagy nád épületben) épületbe, ahova belépve megcsapott minket a dohánylevelek illata. Másnak szaga, úgy kell elképzelni kicsit, mintha egy kisebb trágyaföldre tévedt volna az ember. Természetesen itt is árultak szivarokat, Gábor csak nézett rám nagy szemekkel, há persze hogy vehetsz drágám 😀 itt a világ összes pénze se lett volna elég, de hát ezért is jöttünk 😉 .

Visszafelé a program egy rumgyár látogatás lett volna, de az elmaradt, így jártunk, de azért így is jó kis nap volt. Visszaérkeztünk Havannába, bementünk egy kis boltba, azaz csak én mert hátizsákkal nem engednek be senkit, vettem sonkát és sajtot, erre a két pasas elkezdett kérdezÅ‘sködni, honnan jöttem, hol lakom melyik szállodában, meg hogy adjam meg a számomat, én meg mutattam a gyűrűmet, és mondtam, hogy házas vagyok, mosolyogtak, kiszolgáltak majd tovább álltam 🙂 . A szállásra visszagyalogoltunk, vacsiztunk egyet és a hűvös szobában álomba szenderültünk.

Relatíve korán kelltünk, mert kaját kellett venni reggelire. Természetesen a közelben nem találtunk semmit csak egy pékséget, ahol helyi pénzért fillérekből vettünk két bagettet. Már a Habana Libre hotelnél jártunk, ahol ismét pénzt váltottunk majd irány a pár utcányira levő piac. Itt vettünk drágán éretlen banánt, amiről csak a szálláson derült ki az ehetetlensége. A tömegnyomor miatt nem erőltettük a helyet.

Átmentünk a két utcával odébb levő boltba, ahol vettünk wcpapírt zsepinek és rendes célra, sajtot és sonkát. Azért a bejutásunk nem volt egyszerű, mert épp szúnyogírtást végeztek, de kivártuk a sorunkat. Hazafelé leintettem egy taxit, de nem akart evinni 2-3cucért minket 1,5kmre így otthagytuk és elindultunk vissza gyalog. Útközben találtunk egy másik piacot, ahol 35helyi pesoért vettünk két gyönyörű ananászt és 5db limeot. Viszonyításként 25helyi peso egy konvertibilis peso. Visszaérve a szállásra megreggeliztünk fél 12-kor.

Gyors pakolás és irány a Hammingway ház a külvárosban. Persze taxi sehol, de haladtunk. Egy benzinkúton vizet akartunk venni de nem volt. Séta tovább és 15perccel késÅ‘bb megáll egy Moskvics, hogy Taxi my friend? Mutatom neki tableten, hogy hova akarunk menni mire telefonál egyet majd hümmög és mond 10cuct, próbálok alkudni, de nem enged, mert messze van. Belementünk a dologba, egyébként is ennyivel számoltunk. Az út egy kicsit kalandosra sikeredett, mert nem gondoltuk volna, hogy azzal a kocsival odajutunk egyáltalán a célunkhoz, mert egy enyhe emelkedÅ‘n másodikig kellett visszaváltania a sofÅ‘rnek, hogy fel tudjunk menni. Egyébként meg benzinszag terjengett a kocsiban. Már majdnem megérkeztünk, amikor egy helyi emberkétÅ‘l kért útbaigazítást, aki a kispolszkijával gyorsabb volt nálunk, de végül csak megérkeztünk.

Egy kis kifőzdében kértünk két kólát, amit cucban fizettünk, de helyi pesoban kaptunk vissza, ami nekünk csak jó volt. Ezután átsétáltunk az író házához, ahol levámoltak minket fejenként 5 cucra belépődíj gyanánt. Mire felértünk pont a túristacsoportok is megindultak a ház felé így mi a kert felé vettük az irányt. Megnéztük az üres medencét és a halászhajót majd felmentünk az addigra már kiürült házat és kilátótornyot megnézni. Jó ötlet volt a visszafelé haladás, mert így a cukornádból préselt lével készült mojitot is nyugalomban tudtuk elfogyasztani. Távozásunk után megállapítottuk, hogy manapság állatkínzónak neveznék a nagyszerű írót, mert korábban kakasviadalok is voltak a kertben. Ezután a főút felé vettük az irányt taxit keresgélve, de még gyorsan vettünk 6db zsemlét a bejárat melletti pékségben.

A főúton kiszúrtam egy Lada taxit kb 150 méterre egy boltnál és elindultunk felé, de félúton elindult. Szerencsére látta, hogy integetek neki és félrehúzódott. Kérdeztem Tőle, hogy a Castillo del Moro-hoz mennyiért vinne el minket, de hirtelen nem tudott árat mondani így Én mutattam neki egy 15 cuc-os ajánlatot, amit gondolkozás nélkül elfogadott. Annyi volt a kikötése, hogy mivel nem olyan messze lakik innen előbb hazamegy és megiszik otthon egy kávét. Részünkről ez nem volt probléma, de azért kicsit megijedtünk, mert mintha egy cigánytelepen mentünk volna végig. Megbámultak minket a kocsiban rendesen.

Megvendégelt volna minket is kávéval a bácsi, de inkább udvariasan elutasítottuk a kedvességét. Egy köszönés erejéig láthattuk a családját és kívülről a házát, ami rendben volt tartva és, mint kiderült szoba kiadással is foglalkozik. Innen elvitt minket az erődhöz, ahol terveink szerint megnéztük volna az esti ágyúlövést. A taxis bácsi felajánlotta, hogy este fél tízre értünk jön, de nem éltünk ezzel a lehetőséggel.

Egy szivar mellett körbenéztünk az első erőd körül majd bent is. Itt kifizettük a fejenként 5 cuc-os belépőt. Távozásunkkor futott ki egy hatalmas tengerjáró hajó, amit még megnéztünk majd gyalogosan a második erőd felé vettük az irányt. Itt újabb 5 cuc-t akartak levámoni rólunk, de nem mentünk bele a játékba és inkább távoztunk, mert nagyon lehúzás szagú volt a dolog.

Hazafelé vettük az irányt, pontosabban a megszokott Habana Libre Hotel felé. Kivételesen nem tértünk be fogyasztani, hanem hazasétáltunk. Út közben még nyitva találtuk a pékséget és itt is vettünk 6db zsemlét. A szálláson, amíg a nejem csinálta a vacsorát én lementem a közeli „kifőzdébe” és vettem pár dobozos üdítőt a rumunkhoz, amit Varaderoról „lejmoltunk”.

Kata szemével:

12. nap 2016.04.07. csütörtök: Reggel egész kipihenten keltünk. Itt jól működött a légkondi. Érdekes módon, a zajok sem szűrődtek be, pedig az utcára néző apartmanunk volt. Felöltöztünk és elindultunk elemózsiát nézni. A környéken nem találtunk semmi (hát nem Pesten vagyunk kérem szépen). A már törzshelyünké vált hotelben váltottunk egy kis pénzt, majd tovább kutyagoltunk egy boltot keresve.

Mikor odaértünk, sok ember kint csücsült vagy állt, és várakozott a bolt elÅ‘tt, a boltból meg jó nagy fehér füst gomolygott kifelé. Rovarírtás (nem tudom mennyire lehet egészséges, ha mindenki kint várakozik, de az élelmiszerek p. sonka, sajt, ki vannak rakva 🙂 , de hát egyszer élünk). Vettünk sonkát, sajtot, wc papírt (na ez sem olyan mint itthon…, még egy rétegűnek sem nevezném). Ezután elindultunk vissza a szállás felé, taxival egyszer próbálkoztunk de drágállottuk, így gyalogoltunk, közben rábukkantunk egy piacra, megörültem, vehetünk végre gyümölcsöt 🙂 . Vettünk is cukker kicsi banánocskákat. Kicsit zöldebbek voltak, de mi itthon is a zöldesebb héjút szeretjük. Körbenéztünk, de a tömegnyomor és a szagok miatt inkább továbbálltunk.

Azért láttam egy két érdekes dolgot, pl. volt egy húsos pult féle, na ott nem hogy hűtÅ‘ nem volt, de szépen fel voltak lógatva az íncsiklandó (véres) húsok egy madzagra, a legyek meg csak úgy rongyoltak oda a svédasztalhoz… Innen se vennék, de ahány ház… Visszaúton találtunk még egy piacot, itt vettünk két hattalmas ananászt (olyan szépek voltak) és pár lime-ot. Gyakorlatilag fillérekért, átszámolva kb. 300 forintért. Visszaérve a szállásra, reggeliztünk gyorsan (fél délben 🙂 ), majd elindultunk a lehetÅ‘ legnagyobb melegben (mert nekünk mindig akkor kell menni…) Hammingway házához.

Kicsit eldugottabb környéken mászkáltunk, mikor jött egy taxis (valami pléh doboznak hazudott autóval), és megkérdezte, hogy elvigyen e minket. Gábor a tableten mutatta hova szeretnénk menni, erre telefonált valakinek mert fogalma sem volt hol van. Azért fura… Megegyeztek Gáborral, és már indultunk is. Azaz inkább tötyögtünk. Gábor azt mondta nincs messze kb. 15 perc. Mondtam ok, megsülünk itt hátul, vagy huzatot kapunk de kibírjuk 🙂 .

Eltelt már vagy fél óra, mikor megkérdem, hogy most mi történt, mert már több, mint negyed órája megyünk, mire Gábor azt mondja, ja ha nem 20 km/órával haladnánk már rég ott lennénk, ugyanis a szerencsétlen kocsi, nem csak kívülről de úgy tűnik mindenhogy beteg volt, de azért odajutottunk. Kifizettük, kiszálltunk, aztán meglepően nagyon gyorsan eltűnt. Fura volt…

A környék ahol kirakott eléggé lepukkant helynek tűnt. Kicsi öreg elhagyatott falucskának, mintsem egy olyan helynek, ami egy igen közkedvelt turista látványosságot rejt. Bementünk egy kicsi kifÅ‘zde szerűségbe, vettünk innivalót. Enni itt sem ettem volna, tiszta mocsok volt a pult, kajamaradék a turmixgépen, a legyek itt is jót lakmároztak, és még furán is néztek ránk. De a dobozos üdítÅ‘ ugyan olyan volt, mint máshol 🙂 .

Megtaláltuk a kis utcát, ami a Hamingway házhoz vezetett. Egyszer csak odajött egy kantáros nadrágos úr, aki elkezdett valamit nagyon szépen magyarázni spanyolul, és közben mutogatott jobbra-balra a kezével, mi meg mosolyogtunk rá szépen. Mikor elment, Gábor meglátta,hogy a nyakában valamiféle belépÅ‘kártya lóg, azt mondta valószínűleg egy dolgozó volt. Mondom ahha, és akkor már értetted, hogy mit mondott? Jaa, azt nem, de akkor is dolgozó lehetett 🙂 .

Bementünk, kicsit furán néztek ránk, hogy csak így kettecskén, gyalogosan. (közben érkezett egy turista busz is). Befizettük a belépÅ‘t, majd bementünk. Érdekes módon nem kértek el fényképezÅ‘gép miatt plussz pénzt, pedig az többe került volna mint a kettÅ‘nk belépÅ‘je… Lehet, hogy ezt magyarászták amikor fizettünk, csak mivel értetlenül néztünk elengedték? 🙂 A lényeg, hogy nem fizettünk érte. Mire felcammogtunk az emelkedÅ‘n, addigra a buszból kirajzottak a turisták, egybÅ‘l a ház felé, ezért mi, hátulról kezdtük a bejárást.

Régi medence, a kicsi hajó, és a kutyusok síremlékénél. Mire ott végeztünk, a turista áradat pont végzett, a házkukkantással, így mi nyugisabban körbenézhettünk. Felmásztunk a toronyba is ahol kedvesen az ott lévő hölgy felajánlotta, ha odaadjuk a fényképezőt, akkor csinál a belső helyiségről pár képet, és rólunk is. Megköszöntük erre tartotta a markát, hogy 1 cuc. Há majdnem elküldtem a ….-ba, de mivel nem értette volna, és szépen mosolygott így adtunk neki.

Kifelé menet, pont két pasas izzadva csavarta ki a cukornád levét, egy muzeális préselő eszközzel (nem lettem volna a helyükben, szerintem nem a fröcsögő cukornád létől volt vizes a pólójuk). Néztük egy darabig a szenvedésüket, majd vettünk egy cukornádlés mojitót. Az első korty finom volt, de nagyon-nagyon-nagyon édes. Elbúcsúzunk a háztól, majd visszafelé egy helyi pékséget találva vettünk pár pékárut, előttünk pont egy bácsi vásárolt és láttuk a füzetet is amibe beírták a vásárolt mennyiséget (ők még füzetre vásárolhatnak bizonyos mennyiséget), érdekes volt.

Visszafelé találtunk egy taxit, aki visszafordult miattunk. MielÅ‘tt visszavitt volna minket Havannába, elÅ‘tte mondta, hogy hazaugrik még egy kávéra, ha nem gond. Mondtuk, hogy nem. (volt lég kondi a kocsiban). Elég szegényes volt a környék, amerre mentünk. Kicsit paráztam, hogy hova visz, de tényleg csak a kávéjáért ugrott be. Kijött a kislánya is (szép kiscsaj volt), köszönt, megkínáltak minket is kávéval, de nem éltünk ezzel a lehetÅ‘séggel (gyomrunk nem kívánta 🙂 ).

Elvitt minket Castillo del Moro-hoz. Nagyon szép innen a kilátás. Jól körbe is jártuk. Az egyik helyen kifizettük a belépÅ‘t, de a másik oldalon is el akarták kérni a belépÅ‘t, azt inkább kihagytuk. Visszabandukoltunk a szállásunkra, vacsi után viszonylag korán lefeküdtünk, mert másnak hajnalban kelünk és irány Vinales… 🙂

Korai reggeli, koktél, zuhany és pakolás. Indulás előtt még gyorsan neteztünk egy kicsit az otthoniakkal majd jött a kijelentkezés. Aniuskától sajnos nem tudtunk elköszönni, mert nem volt a helyén. A bejáratnál sikerült taxit fognunk, aki elsőre jó árat mondott így nem alkudoztunk. A söfőr kicsit elbambult, mert továbbmentünk a lehajtón, de miután szóltam neki visszafordultunk és időben megérkeztünk. Az elsők között érkeztünk és száltunk fel a buszra a korábban megszokott fejetlenség mellett.

Most nem vágytunk „jó” helyre, mert tudtuk, hogy fáradtak vagyunk. Volt valami túrista csaj, aki elkezdett hámozni valami gyümölcsöt és szétdobálta a szemetet. Ez engem felbosszantot és adtam neki egy zacskót, hogy szemeteljen abba. Kicsit természetesen zavarba jött, de vette a lapot és összeszedte a szemetet. Nem sokkal később már aludtunk. Mikor felébredtem éppen lasítottunk annál a parkolónál, ahol odafelé is megálltunk. Pisi, kóla, mogyoróvásárlás és már mentünk is tovább.

Havannába megérkezve a nevemmel egy papíron várt Liem a házinéni. Ami szállást foglaltam az elvileg felújítás alatt van, de van egy ismerősének egy apartman két szobával jobb kondíciókkal, nézzük meg. Természetesen éltünk a lehetőséggel és nem bántuk meg. Később derült csak ki, hogy eleve ezt a szállást foglaltuk, de nem lényeg. Reggelit nem kértünk, mert féltünk, hogy ugyanolyan átverés lesz, mint a másik szálláson.

Lecuccoltunk és mentünk is a Habana Libre hotelhez, hogy próbáljunk Vinalesbe utat szervezni magunknak. A Cubatur irodában kb 20perc várakozás után nem történt semmi. Felmentem a szálloda halljába, ahol szintén szerveztek utakat és nincs sorbaállás sem. Lementem a feleségemért (egyenlőre szokni kell, de tetszik a dolog) és mire átjöttünk már itt is várakozni kellett kicsit, de nem volt vészes. 59cuc per fő, fuvarral,😃 koktéllal, ebéddel az egy napos túra. Kiderült, hogy holnapra nincs hely, de péntekre igen. Ez annyira nem vert földhöz minket és belementünk a dologba. Kezünkben a jeggyel elmentünk pénzt váltani, vacsorázni majd szivart venni Nekem. Itt a nejem ki is kelt kicsit magából, hogy mindig csak a szivar és ő le van szarva (utólag belátom kicsit igaza volt), de szerintem ez inkább a kimerültség rovására volt írható. Visszasétáltunk a szállásra majd lepihentünk.

Kata szemével:

11. nap 2016.04.06. szerda: A reggeli rituálék után, összepakoltunk és kijelentkeztünk (kicsit fájó szívvel) a szállodából. Amikor megérkeztünk, azt láttam, hogy páran a szálloda előtti padon ülnek csomagjaik társaságában, a taxira várva. Arra gondoltam, hogy nekik már lejárt, nekünk itt még csak most kezdődik a vakáció, és ez most amikor indulás előtt voltunk, és levágták a karszalagot a kezünkről, kicsit elszomorodott a szívem, de hát ha menni kell…

Vártak ránk az újabb kalandok, ismét Havannában 🙂 . Az esküvÅ‘ szervezÅ‘nktÅ‘l sajnos elköszönni személyesen nem tudtunk, mert nem volt a recepciónál és nekünk menni kellett a buszhoz. Szóltak egy taxinak, aki kivitt minket a buszállomásra – bár kicsit elbambult a lelkem és Gábor úgy szólt rá, hogy nem itt kellett volna lehajtani? – majd egy kis idÅ‘ múlva már a buszon csücsültünk Havanna felé.

Visszafelé kicsit elaludtunk, így csak a másfél órára lévÅ‘ megállónál ébredtünk fel. Kicsit felfrissültünk, majd mentünk tovább. Havannában a pályaudvaron, már várt ránk az appartman tulaja Liem, egy táblával Gábor nevével. Mondta, hogy az Å‘ apartmanja, amit foglaltunk felújítás alatt van, ezért elvisz egy másikhoz. Mondtuk, hogy jó, bár késÅ‘bb amikor megnéztük a papírokat a címmel, kiderült, hogy ez volt az amit eredetileg foglaltunk. Nem számít, nem kellett egy kisebb vagyont taxira költeni 🙂 .

Megérkeztünk a házhoz. Kinézetre, hasonlónak tűnt kívülrÅ‘l, mint az elÅ‘zÅ‘ szállás Havannában, egy kis bökkenÅ‘vel, hogy az emeletre kb 50 cm széles szűk lépcsÅ‘sor vezetett fel… Nagyon jó felmenni rajta bÅ‘röndökkel a kezedben, fÅ‘leg a lépcsÅ‘fordulók voltak nagyon szimpatikusak. Elfoglaltuk a szállást, reggelit nagyon kínálgatta a házinéni, hogy reggel idejön és összedob nekünk finomat (nem köszi, az elÅ‘zÅ‘ helyen megtanultuk, hogy nem reggelizünk inkább). Ezután elmentünk a már megszokott Habana Libre szállodába, hogy valamelyik utazási irodánál, befizethessük a Vinales Völgyi utacskánkat.

Az egyik utazási irodában vártunk vagy 20 percet, mire Gábor azt mondta, hogy átmegy egy másikba, hátha ott hamarabb sorra kerülünk. Pár perc után visszajött és egy másik irodánál lefoglaltuk az utat péntekre, mert már csak akkorra volt hely. Nem baj, legalább nem kell korán kelni . Utána, elmentünk vacsizni, majd megint szivart venni… (Itt már kicsit fáradtan ráförmedtem az újdonsült férjecskémre, hogy mááá megint szivaaaar, mindig csak a szivaaaar, de aztán lehiggadtam 😈 asszem 😈 ).

Lassan visszabandukoltunk a szállásunkra, nekem Å‘szintén szólva fingom nem volt soha hogy hol vagyunk. Egy két dolgot betudtam tájolni (nÅ‘bÅ‘l vagyok) itt ezek a fák ismerÅ‘sek, itt egy telefonfülke, nini itt a gyerekkórház, és mi pont mellette laktunk. Végre felmásztunk újra az ezeregylépcsÅ‘n a lakásba, majd végre alhattunk egy jót, a jó légkondis szobában…

A reggeli után a szokásos kávé és koktél kombináció kiséretében befizettünk egy városnézős buszozásra, amit kb délben meg is tudtunk kezdeni. A busz amivel szerettünk volna elmenni tömve volt. Vártunk egy másikat, de azon sem lehetett voona megmozdulni, közben láttuk, hogy az ellenkező irányba menő buszon nem voltak annyian. Persze már nem tudtunk átmenni, de a következővel már sikerrel jártunk, fent a busz végében volt szabad hely. Jó volt a kilátás és kaptunk cserébe egy kis hullámvasutas érzést is. Pár megállóval később a busz elejében is lett hely, amire egyből le is csaptunk. Itt legalább nem fújt annyira a szél.

Gyakorlatilag minden szállodánál megálltunk és rájöttünk, hogy a mi szállásunk nagyon jó helyen van/volt, mert volt egy kis élet, nem voltunk elszigetelve. A majdnem két órásra sikeredett szigetnézés után persze megint jól leégtünk a tűző napon. Egy megállóval korábban száltunk le, hogy be tudjunk menni egy boltba papírzsebkendőt venni, de a kubaiak nem tudják mi az. Helyette wcpapírt használnak, ami talán olcsóbb is. Nekem az is jó csak tudjam hova tenni a „cuccot”. Fizetéskor voltam olyan szemtelen, hogy rákérdezzek a pénztáros néninél a nemzeti peso váltásra. Kicsit vonakodott, de 6cucért cserébe kaptunk 150helyi pesot.

Elindultunk vissza a szállásra gyalog, de kb félúton leintettem egy cocotaxit, aki 1cucért elvitt minket és nem kelett a tűző napon gyalogolnunk. Gyorsan ebédeltünk, amíg lehetett. Ezután egy utolsót fürödtünk a tengerben és napoztunk egy keveset. Vacsora előtt inni akartunk a bárban, amikor leszólított Shrek, hogy menjünk be a menzára, mert megvan a csomag. Odaadtak egy zöld táskát, amiben felvittük a két csomag szivart a szobánkba majd visszavittük a zacsit és megkajáltunk. Ezután átmentünk még a szivarboltba egy Bolivar Royal Coronas szivarért, mint búcsúszivar.

A szokásos pultnál kedtem neki, fotóztunk a naplementét, sétáltunk a parton a sötétben kezünkben koktéllal, majd egy táncos műsort nézve fejeztem be. Este elkeztük az összepakolást, hogy ne reggel kelljen szenvedni mindennel. Azért még késő este lementünk nyellinteni a srácokhoz és kértünk Legendari Black rumot az egyik üvegünkbe.

Kata szemével:

10. nap 2016.04.05. kedd: Reggel kávéztunk egyet (és koktéloztunk), majd befizettünk egy városnézÅ‘ buszos utacskára. A papírra 12 órát írtak. Kimentünk a buszmegállóba (persze árnyék se nagyon volt, meg légkondis váró se, mint Dubajban 🙂 ). Már vártak páran velünk, mikor megjött a busz, láttuk, hogy tömegnyomor van rajta, így inkább úgy döntöttünk megvárjuk a következÅ‘t. Jött az is, de erre se fértünk fel. Láttuk hogy a szembe jövÅ‘ buszon jóval kevesebben vannak, így átmentünk oda és felszálltunk a másik irányba tartóra (késÅ‘bb kiderült számunkra, hogy egész nap buszozhattunk volna egy jeggyel). Felmentünk a nyitott részbe, ott csak leghátul volt hely, hát mondanom sem kell, ugyan kátyúknak nyoma sem volt sehol, de mintha hullámvasúton csücsültünk volna. Azt néztem hol tudok majd kapaszkodni (ha más nem az elÅ‘ttem ülÅ‘ ázsiainak látszó hölgy hajába), hogy ki ne repüljek. Jók a lengéscsillapítói a busznak, az tuti.

Fújt és égetett egyszerre a meleg szél, isteni érzés ott fent kozmálódva nézelÅ‘dni 🙂 . Az itteni busz is afféle virágszedÅ‘ járat, ugyanis az összes legeldugottabb, legtávolabb esÅ‘ kicsi-nagy szállodánál megállt. Örültem, hogy nem ilyen messze foglaltunk szállást, fÅ‘leg, hogy nem azon a környéken, ahol még építkeztek is. (sorra épültek a szállodák, vagy affélék). Azért volt pár céép jachtos kikötÅ‘s szálloda is, jó messze a központtól. Jó pár órát töltöttünk fent (persze megint leégtem, mert mért is ne ).

Visszafelé előbb szálltunk le, hogy bemenjünk az egyik boltba zsebkendőért. Na majdnem mindent kapni, de azt nem. Papírtörlő, wc papír, szalvéta az van, de zsebkendő, az nincs, így maradt a wc papír. A pénztárnál Gábor észrevette, hogy van egy tábla ahol szerepel a helyi peso is (amit eddig sehol nem sikerült beszereznünk) és megkérdezte a pénztárostól, hogy lehet e váltani. Lehetett, így váltottunk is. Visszafelé már nem volt kedvünk kutyagolni, így fogtunk egy helyi kis coco-taxit, majd visszamentünk a szállodába.

Ebéd után, lementünk még egy uccsó pancsira, és napozásra, a partra. Vacsora elÅ‘tt, találkoztunk a felszolgálóval (akitÅ‘l Gábor kérte, hogy hozzon neki helyi szivart, amit boltban nem árulnak), sikerült szereznie a szivarokból, majd vacsi után felmentünk összepakolni a ruhákat, a másnapi induláshoz. Lementünk még lefekvés elÅ‘tt a bárba, vittünk egy kis műanyag vizes üveget, és kértünk bele rumot (a többi napra), majd lefeküdtünk utoljára a Varadéró-i szállodában. Hihetetlen, hogy telik az idÅ‘, itt Kubában 😎 .

Reggel 8 körül ébredés, lecsúszott a reggeli kávé és koktél majd reggeli után összeszedtük a műszaki cikkeket és lementünk a hallba netezni és természetesen koktélozni. Persze egy H. Upmann Magnum 46 is jött velünk. Szép lassan megérkezett a fotós is a DVD-vel amin az esküvői fotóink vannak. Gyorsan átfutottuk őket és miután láttuk, hogy jó munkát végzett kifizettük neki a 200CUC-t amiben megegyeztünk. Kiválasztottunk pár képet a facebookra és fel is töltöttük őket.

Ebéd után sétáltunk egy kicsit a környéken és foglaltunk egy asztalt a szomszéd étterembe, ahol elvileg nagyon finom steakeket csinálnak. Visszamentünk egy italra majd folytattuk a sétát a környéken. 4 óra körül elkezdett dörögni az ég és mire visszaértünk a szállodába el is kezdett esni az eső. Igen, a kilencedik napunkon. Közben a felszolgáló nénivel is összefutottunk, de nem tudott szivart szerezni. Majd talán holnapra. Kicsit ültünk a part mentén majd felmentünk pihenni a vacsora előtt.

Miután elált az esÅ‘ és kisütött a nap a páratartalom az egekbe szökött. Nem húztuk hosszúra az ejtÅ‘zést, szerencsénkre… Az elÅ‘jegyzett asztalunkat odaadták másnak, mi pedig kaptunk egy másikat, de ha nem fél órával korábban mentünk volna, akkor lehet ugrott volna az elÅ‘jegyzésünk is. Kb egy órát voltunk ott, de nem bántuk meg. Két nagyon jó steaket raktak elénk. Visszaérve a hotelbe rágyújtottam a Montecristo Aniversary 80as szivaromra, de kb 10 perccel késÅ‘bb a kukában landolt, mert szívhatatlan volt. Nem szelelt, félreégett. Szilárd meggyÅ‘zÅ‘désem, hogy hamis volt (nem volt szépen feragasztva a gyűrű; annyira szoros volt, hogy összeszorította, benyomta a szivart). Szerencsére pénz nem adtam érte így nem okozott akkora fejtörést a kidobása. ElÅ‘vettem egy churchill szivart, amit a Habanos boltban vettünk és azzal töltöttem az este hátralevÅ‘ részét.

Lassan eljutok arra a pontra, hogy kicsit hanyagolom a szivarozást és koktélozást, mert kezdek telítődni. Érdekes módon nem kívánom a töményszeszt tisztán. Első varaderoi esténken kértem egy korty whiskyt kóstolásra és kaptam több, mint egy decit. Lehet a meleg miatt, de nem esett jól. A napok alatt még volt két kísérletünk, ami jól sült el, mert tényleg keveset kaptunk. Az egyik egy Legendario fekete/sötétbarna üveges rum volt, ami a 7csillagos Metaxára emlékeztetett. A másik a Santiago de Cuba Anejo (ányehó, ahogy helyiektől megtudtam a helyes kiejtést) 7 éves rum volt, ami ár/érték arányban egy jó rum a kubaiak szerint is, de az igazi a 11 éves, amit a 12éves váltott. A 7 éves fekete címkés Havanna Club nekem nem jött be igazán, a Santiago Anejot jobbnak éreztem.

Kata szemével:

9. nap 2016.04.04. hétfÅ‘: Reggel korán keltünk, ma nem akartunk lemenni a napra, eléggé megsültünk 🙂 . A pocakom nem volt túl jól, valami kaja lehetett a ludas, még jó hogy vittünk hasfogót, szerencsére hamar használt. Lementünk reggelizni, majd a bárban vártuk a fotóst a képekkel. Kicsit korábban is jött a megbeszéltnél szerencsére, megnéztük a képeket (szééépeket csinált a hajcsár 😆 ) kifizettük, majd kivagdostunk párat, hogy az itthoniaknak el tudjuk küldeni, mert már nyaggattak minket (de a ruhám még mindig nem publikus 😉 ).

Eléggé viharosra fordult az idő… Ebédeltünk, majd sétálgattunk kicsit, és a szomszéd étteremben foglaltunk estére asztalt, állítólag nagyon jó marhaságokat sütnek. Délután elkezdett dörögni az ég, így visszamentünk a szállásra pihenni picit, közben leszakadt az ég, na mondtuk hátha lehűl a levegÅ‘ kicsit (hát nem, csak még melegebb és párásabb lett). Kicsi pihenés után felfrissülve, felöltözve átmentünk az étterembe (a drága embör, aki délelÅ‘tt felírt minket biztos láthatatlan tintával írta fel a foglalást, mert a délutános nem tudott rólunk…, de szerencsére kaptunk asztalt). Rendeltünk kétfajta sztéket (direkt írom ám így a szavakat) nagyon impozánsan volt tálalva és finomak is voltak. Itt is megjelent egy kedves éneklÅ‘ bácsi, de szerencsére minket kihagyott. (biztos látta, hogy nem akarunk cd-t venni 🙂 ).

Ezután visszasétáltunk a szállodába, a bárban iszogattunk még egy kicsit, majd lefeküdtünk aludni.

Reggel korán lementünk napágyat foglalni majd a bárban kötöttünk ki, igaz csak egy kávéra. Amikor „Shrek” (nagyon hasonlít rá) meglátott minket az étkezőben egyből töltötte a narancslevet majd később kérés nélkül a kávét is. Bámulatos, hogy minimális kedvességért (pénzért) cserébe mennyire odaadóak tudnak lenni az emberek. Fogyasztottunk a bárban majd hírt adtunk magunkról az otthoniaknak míg én szivaroztam. Innen egyenes út vezetett a partra.

Ebéd alatt Reloba szivarokat osztogattak a pasiknak. A néninek aki osztogatta megjegyeztem, hogy ebből nekem kell egy csomag, mennyi lenne. 10 cucot mondott a csomagra, helyből rávágtam, hogy kell nekem 1 csomag, de kicsivel később módosítottam 2-re. Holnapra elvileg meglesz 3-óra környékére, egyedül egy kis diszkréciót kér tőlünk, ami természetes hasonló helyzetekben.

Ebéd után visszamentünk a partra és folytattuk az ejtÅ‘zést. IdÅ‘közben a szél fokozódott és a vizibicikliket kitessékelték a vízbÅ‘l a nagy hullámok miatt. A megfázásom elérkezett az orrfolyós stádiumba, remélem holnapra elmúlik. A parton elszívtam a kapott Reloba szivart míg Kata szuszókált egyet. 5 óra felé mentünk fel, de addigra teljesen leégtünk az árnyékban. A bárban „nyalogattuk a sebeinket” és a koktélokat majd jött a harmadik szivar erre a napra. Ekkor már bárról-bárra jártunk körbe. Relatíve hamar, olyan fél 9 körül beadtuk a kulcsot ésvelmentünk aludni.

Kata szemével:

8. nap 2016.04.03. vasárnap: reggel ismét korán keltünk, gyors napágyfoglalás 🙂 . Mentünk kávézni, majd reggelizni. Egy kis borravaló, és már magától tudja a felszolgáló, hogy milyen innivalót kérünk. Lementünk a partra, fürcsi pihi, koktélok, interneten beszéltünk kicsit az itthoniakkal, majd ebéd.

Ebédnél helyi, belpiacos szivarokat kaptak a férfiak, Gábor egybÅ‘l rá is kérdezett, hogy tud-e neki szerezni a felszolgáló. Azt mondta tud és megbeszélték. Ezután ismét part, Gábor szivarozott, én pedig pihentem, jól esett. A szél délutánra kicsit feltámadt, késÅ‘ délutánra már annyira, hogy behozták a vízrÅ‘l a vízibicikliket is. A tenger is viharos lett. 5 körül felmentünk a partól. Nagyon leégtünk, elég volt (pedig árnyékban voltunk végig). Mentünk a bárba hűsítőért, majd vacsi, aztán korán a naptól kitikkadtan mentünk szunyálni.

Friss házasként relatíve sokáig henyéltünk majd a bár, étterem, tengerpart háromszögben mozogtunk és néha felmentünk a szobába is. Az étkezÅ‘ben összefutottunk az igazgatóval, kedvesen érdeklÅ‘dött hogylétünk felÅ‘l és ismét gratulált nekünk. A tengerparton szivarozás közben oda jött hozzánk „Mics Bjúkenen” és beszélgetésbe elegyedtünk. Kis idÅ‘ után feljött a szivar, mint kereskedelmi téma. Ramon ígéretett tett rá, hogy megpróbál Reloba szivart szerezni míg Varaderon leszünk, majd kiderül…

Mutattam neki egy Selectos márkájú belpiacos szivart és kiderült, hogy most látott életébe először ilyet. Este a kubai bárba is betértünk végre és kiderült, hogy a Bodeguitához hasonkóan itt is össze van firkálva a fal. Természetesen mi is megjelöltük a helyet. Az egész napos evés-ivásban megfáradva tértünk nyugovóra éjfél körül.

Kata szemével:

7. nap 2016. 04.02. szombat: Ma kb.10 felé ébredtünk boldogan 🙂 . Lementünk reggelizni, koktélozni, majd a partra is kicsit, egész nap pihiztünk, most már önfeledten élveztük a nászutunkat 🙂 . Az igazgató megint odajött hozzánk, kedvesen érdeklÅ‘dött, hogylétünk felÅ‘l, mindenki kedves volt. Szép nap volt ez is…

Este meglátogattuk a kubai bárt, ami csak hatkor nyit, észrevettük, hogy itt is tele van írva a fal, hát nem hagyhattuk ki, mi is felírtuk magunkat. A báros miközben készítette a koktélunkat, szalvétából esküvőnk alkalmából készített nekem egy rózsát (nagyon kedves volt tőle). Ücsörögtünk picit, megittuk az italunkat majd, visszatértünk a szobánkba.