web analytics

Monthly Archives: november 2013

2002-ben mikor elvégeztem a műszaki informatikusi technikusi képzést a Pataky HSZI-ben jelentkeztem az elektronikai technikusi képzésre is ahová felvettek. Kezdetben úgy éreztem, hogy fogok tudni boldogulni a dologgal, de később rájöttem, hogy nem fog menni, mert nem az Én világom. Igaz, félig-meddig csak a katonaság elkerülése miatt vágtam bele a dologba…

2002. szeptember közepén jött egy levél, hogy október közepén jelenjek meg a Petőfi Laktanyában sorozás céljából. A gerincferdülésemről (kisebb veszekedések és kiabálások árán az SZTK-ban) gyorsan be is szereztem egy igazolást. Megjelentem a vázolt időpontban, átestem a vizsgálatokon majd megállapították, hogy amint elvégeztem az elektro technikusi tanfolyást visznek is Szolnokra repülőgép műszerésznek.

Október végén meghoztam életem egyik “kétes” elhatározását, mely szerint otthagyom az iskolát és befejezem az elektronikai technikusi tanulmányaimat. Pár hétig gondolkoztam és elhatároztam, hogy bemegyek a pasaréti úton található Hadkiegészítő Parancsnokságra és írok egy kérvényt, hogy mielőbb vigyenek el katonának. Tudom, hogy most mindenki hülyének tart, amiért így határoztam! Úgy voltam vele, hogy a sorkatonai szolgálat után már nyugodtabban lehet tervezni a nagybetűs életet és nem kell félni, hogy mikor ráncigálják el az embert fél évre a munkahelyéről és a családjától.

Az Ezredes Úr, akihez kerültem szintén meglepődött és első körben ki is nevetett, majd amikor átadtam neki a kérvényemet és az iskolából való kilépésről szóló papírokat elkezdett komolyan venni… Beszélgettünk kicsit és felajánlotta, hogy ha már itt vagyok és katona akarok lenni, akkor eldönthetem, hogy mire szeretnék “szakosodni”. Én egyből rávágtam, hogy sofőrködni szeretnék, mert imádok vezetni. Elkezdte vadul nyomogatni a számítógépe billentyűzetét és kisvártatva mondta a lehetőségeket:

  • 2003. januári vonulás szombathelyi kiképzéssel és szolnoki szolgálattal, leszerelés 2003. júliusa
    – Ez nekem nagyon hideg volt és távoli, így elvetettem, mint lehetőség…
  • 2003. márciusi vonulás szintén szombathelyi kiképzéssel és nagytarcsai szolgálattal, leszerelés 2003. szeptembere
    – Hmmm, ez nagyon jól hangzott. Nincs is már annyira hideg és a szolgálat még közel is lenne…
  • 2003. májusi vonulás szombathelyi kiképzéssel és Petőfi Laktanyás szolgálattal, leszerelés 2003. novembere
    – Ez sajnos az egészségügyi besorolásom miatt nem jöhetett szóba…

Gondolom mindenki kitalálta, hogy a középső  változatot választottam. Az Ezredes Úr szerint is nagyon jól döntöttem, mert szerinte “nyugis” időszak fog várni Rám. Sofőr képzés csak Szombathelyen volt akkoriban és mivel erre vágytam ezért egy kicsike kompromisszumot kellett hoznom a távolságot illetően. De azt a másfél hónapot valahogy csak kibírom valahogy…

Mivel nagyon közel volt a vonulás időpontja, ezért nem volt lehetőségem “C” kategóriára megszerezni a jogosítványt, amit így visszatekintve nagyon bánok! Kezemben a behívómmal mentem haza, ami szerint 2003. március 11-én 10:00-kor jelenjek meg a szombathelyi Savaria Kiképzőbázison sorkatonai bevonulás céljából!

Folyt. köv…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)