Mondhatom, hogy már másfél éve hódolok komolyabban a szivarozás művészetének, élvezetének. Mint minden szivaros társam, akikkel kapcsolatban állok Én is eljutottam arra a szintre, amikor kinőttem a rendelkezésre álló “tárhelyet” és be kellett ruháznom egy második humidorba!
Lényegében úgy kezdődött a történet, hogy a kis 50 szálasnak (valójában 35-40) titulált humidoromat megtöltöttem relatíve olcsó szivarokkal. Mivel birtoklási vágyam van a szivarokat illetően még többet akartam beszerezni, de nem volt hova tenni. És időközben áprilisban úgy alakult, hogy elmegyünk párommal pár napra kikapcsolódni és kellene vinni szivarokat. Mivel több nappról volt szó és naponta 2-3 szál szivarral számolva nem tudtam volna megoldani a megfelelő tárolást. Így jött az “Isteni szikra”, hogy kell vennem egy kisebb, utazó humidornak szánt szivartároló alkalmatosságot. Nem szórakoztam túl sokáig! A SEFT trafik hálózatában épp le volt akciózva 4.900 Ft-ra egy kis 20 szálas humidor. Elmentem megnéztem és másnap megvettem. 
Természetesen a gyári szivacsos párásítót azonnal száműztem a már meglévő kristályosra (szivacsosból alakítottam át korábban). Hygrometer nem volt benne, de a Conradban vettem ugyanolyan digitálisat, mint a másikban is van. A pársító eredetileg tépőzáras lett volna, de megoldottam mégnesesen. Ez annyit tesz, hogy a mágnest felragasztottam a párásító hátuljára, egy vékony fémlapot pedig a humidor tetejének a belső felére. A bavatás utáni időkben 8-9 szál volt benne, amit el is vittem magammal a párommal töltött pár napra.
A nyár derekéra eljutottam odáig, hogy ez a kis uti humidornak szánt dobozkám is televan. Augustusban egy kicsit megcsappant a készlet, amikor is majdnem egy hónapot pároméknál töltöttem. Viszont mára már eljutottam arra a szintre, hogy megint tele van mindkét humidorom… 😈
Sajnos ez egy ördögi kör! Olyan, mint a hitelspirál, mert csak rosszabb lesz… 😳
Fog kelleni még egy humidor…
Alapvetően meg vagyok elégedve a Panasonic FZ38-as fényképezőgépemmel, mert jó képeket lehet vele csinálni. Ettől föggetlenül van vele egy-két problémám. Az egyik a külső vaku csatlakoztatási lehetőség hiánya. A másik ami egy kicsit jobban zavar az a zajosság.
Sajnos az érzékelő méretéből adódóan ez ellen nem nagyon lehet mit tenni. ISO 200-ig nem lehet nagyon észrevenni. ISO 400-on már egy kicsit látszik és afölött szinte teljesen élvezhetetlenek lesznek a képek. Az okosok szerint egy alap tükörreflekszes géppel is nyugodtan fel lehet tolni az érzékenységet akár ISO 1600-ig és még nem lesz zavaró a zajosság.
Fényképezőgéppel rendelkező kollégákkal beszélgettünk erről, amikor egyik rendszermérnök kollégám felajánlotta NIKON D90-es tükörreflekszes fényképezőgépét egy hétvégére, hogy hasonlítsam össze a saját kompaktommal. Nagyon boldogan és kicsit hitetlenkedve elfogadtam a felajánlást. Egy héttel később ígéretéhez híven hozta is kollégám a fotóapparátot. Két objektívvel kaptam, az egyik egy 18-70- es “alapzoom”, a másik egy 70-300-as “telezoom”. Meglepetésemre még egy portrémarkolat is volt a géphez. A kompaktomhoz képest egy drabális állatnak tűnt. Mind méretben, mind súlyban.
Párommal elhatároztuk, hogy a hétvégi jóidőt kihasználva felmegyünk a várba és egy kiadós séta közben tesztelhetem a kölcsönkapott masinát. Így is lett!
Nagyon jó volt, hogy “normális” fényképezőgép hangja van exponáláskor. A sajátomon is a keresőt használom, nem szeretem az LCD-t használni komponáláshoz, mert nem lehet stabilan tartani a gépet.
Már csak valahogy kellene spórolni egy jobb tükörreflekszes gépre és objektívekre, ami azért valjuk be nem lesz egy olcsó mulatság, de ez egy másik történet…
Még 2007-ben volt szerencsém használtan venni egy Logitech Momo Racing Force kormány pedálokkal együtt kemény 7000 Ft-ért. Akitől vettem az meglepte magát egy Logitech G25-ös kormánnyal. (Én is – Én is akarok egy olyat…)
Pár évig még hajtottam rendesen, mert ugye imádom az autóversenyeket, szimulátorokat. Aztán pár hónappal ezelőtt elkezdett olyanokat csinálni, hogy pár percnyi játék után nem tudtam teljese gázt adni. Pontosabban a pedált koppanásig nyomtam, de a játékban érezhetően nem ment úgy az autó, ami a GTR2 alatt a MoTeC-ből is nyilvánvalóvá vált, hogy “csak” 90-92%-os a pedálállásom. Így pedig nem lehet versenyezni. Ha kihúztam és visszadugtam az USB csatit, akkor egy ideig megint jó volt, de hosszútávon kissé kényelmetlen így játszani.
A netet túrva találtam egy leírást, ahol leírják, hogy mit is kellene csinálnom.
Egyszer már szétszedtem a pedálok portalanítás és macskaszőr eltávolítás céljából, szóval nem volt újdonság a szétszedés menete. Belevágtam hát az újboli szétszedésbe!
A pedálok alján van pár darab csavar, amit ki kell csavarni és egyből le si lehet venni az alsó burkolatot. Természetesen a pedálok egyből ki is estek a helyükről, de szerencsére egyszerű az egész, mint egy faék. A gázpedál potméteréről lehúztam a kis 3 vezetések csatlakozót, majd a pedált kivettem. A forgó részről letöröltem a zsírt, hogy fogjon rajta a cellux. És ez a lényegi “javítás”!
Az évek során elkopik annyira ez a forgórész, hogy a pedálnak keletkezik egy kis oldalirányú játéka, lötyögése. A kormány “drivere” minden USB-s csatlakoztatás után figyeli a határétékeket és ennek megfelelően korrigál. Ennek a kis kopásnak köszönhetően a pedál kezdetben jól működik, de mivel van oldalirányú mozgása a pedálnak és ezáltal a potméter is elmozoghat, ezért egy idő után helytelen lesz a teljesen lenyomott pedál állását “jelző” határérték és ennek köszönhető, hogy csak 90-92%-os pedálállásnak fogja fel a jelet. Természetesen amit lehúzzuk a gépről a kormányt és visszadugjuk minden kezdődik elölről.
Szóval a forgórészre két rétegben tekertem egy kis celluxot, kicsit megzsíroztam, hogy könnyebben foroghasson és mehetett is vissza helyére. Az összerakásához célszerű segítséget kérni, hogy a fejjel lefelé levő pedálokat és burkolatot megtartsa. Sajnos a konstrukcióból adódan csak az öszecsavarozott egység tartja helyükön a pedálokat, anélkül sétesik az egész. Gyorsan meggyőződtem a rugók és potméterek helyes helyzetéről és rakhattam is össze és jöetett a teszt…
Két órányi LFS-ezést követően kijelenthetem, hogy tökéletesen működik! Nem mozog a pedál oldlirányba, mint korábban és a padlógáz tényleg padlógáz. Másnap ismét teszteltem a GTR2-vel, ahol a MoTeC szerint is 100%-os volt a pedálállás az egyenesekben. Szóval elmondhatom, hogy felújítottam egy kormány és megmentettem az utókornak és nem utolsó sorban ezzel a 20 perces beavatkozással spóroltam durván 40.000 Ft-ot magamnak, mert nem kell másik korményt vennem… 🙂
Péntek este a solymári madaras tecsóban az autós cuccoknál figyeltünk fel egy “kulcskereső kulcstartóra”. A leírás szerint a lényege az lenne, hogy ha 5 méteres körzeten belül fütyülünk, akkor hangot hallat magáról és könnyebb megtalálni az elbújt kulcsokat.
Menyasszonykámnak nagyon megtetszett a dolog, mert nagyon sokszor képes Houdiniset játszani a kulcsaival. Először hülyeségnek tartottam, de a végén dacból megvettem neki. Nem volt vészes, 299 magyar királyi valutát csengettem érte, úgy is monfhatnám, hogy alig 1 euró. Ennyiért még egy szál szívható szivart sem lehet itthon venni.
Otthon beüzemeltük és az elején jót derültünk rajta. Fütyörésztünk, csettintettünk, huhogtonk neki és működött. Aztán amikor elillant az újdonság varázsa, felfűztük a kulcsok mellé és letettük az asztalra jött a feketeleves. Fogta magát és önálló életre kelt. Teljesen véletlenszerűen elkezdett csipogni és villogni. Senki nem ” szólt hozzá” csak mondta a magáét, mint egy 80 éves öregasszony, akinek semmi sem jó…
A végén már annyira idegesítővé vált, hogy kiszedtük belőle az elemeket és eletettük az utókornak. Egy próbát megért! Jót derültünk rajta!
