Természetesen nem Nekem, hanem a Páromnak!
Katám ugye Anyám „városi” kerékpárját használta pár éve munkába járásra, de az utóbbi pár évben pihenőágon volt. Városi mivolta miatt nem alkalmas nagyon terepre, ahol újabban tekerünk Ãgy felmerült az ötlet, hogy kellene venni a részére egy terepképes(ebb) kerékpárt. Az elvárások érzésem szerint nem voltak nagyok: kazettás hátsó agy, teleszkóp, „olcsóság”. Természetesen ebbÅ‘l a 3-asból mindig hiányzott valami, leginkább az „olcsóság”.
Hosszas keresgélés után sikerült leszűkÃteni a keretet két Mali kerékpárra (27,5″ Angel, 27,5″ Cobra) csak az árukkal nem voltunk megelégedve! Illetve a mechanikus tárcsaféket is egy kicsit erÅ‘snek éreztem a mi szintünkön. Elmentünk azért megnézni Åket személyesen, de egy kicsit kiábrándÃtó volt a bemutatóteremben az eladók hozzánemértése és hozzáállása, de ez most lényegtelen. Az Angel 95.000 Ft-ért sérült volt, le volt pattanva a festés egy elég nagy helyen. NézelÅ‘dtünk egy kicsit majd távoztunk. Eldöntöttük, hogy Mali nem lesz.
Végig figyeltük a használt piacot is és találtunk egy gyöngyszemet. Piros-fehér-fekete Merida Matts TFS100 kerékpár Fóton. Még aznap délután elmentünk megnézni és mindent rendben találtunk. Kazettás agy, teleszkóp, relatÃve „olcsó” a maga 75.000 Ft-os vételárával, de volt rajta kitámasztó, a gyári nyerget a korábbi gazdája egy kényelmesebb zselésre cserélte. Az egyetlen dolog, hogy a gumik kopottak voltak, de az szerencsére nem nagy tétel. Egy újszerű kerékpárhoz jutottunk hozzá bÅ‘ven féláron és azért mégiscsak egy Merida. Kikaptuk az elsÅ‘ kereket és már pakoltuk is befelé a kocsimba. Otthon rátettem a pedálokat és mentünk vele egy karikát az utcában.
Katám nagyon boldog vele és szereti is használni annak ellenére, hogy már „felavatta”… 😉
Régebben (kb. 10 éve) nagy kerékpáros voltam, 4 évvel ezelÅ‘tt volt egy „fellángolás”, de idÅ‘ hiányában tényleg csak fellángolás maradt. Akkor kerültek be a kert végi sufniba a kerékpárjaink, amiket idén elÅ‘szedtünk és kicsit elszörnyedtünk a látottakon. Szerencsére csak egy kicsit, mert sokkal rosszabbra számÃtottam.
Kata biciklijén, amit Anyumtól kapott kölcsönbe csak a két külsÅ‘ gumi, két fék- és egy váltó bowden esett áldozatul. Természetesen a fékeket be kellett állÃtani, de mivel az elsÅ‘vel voltak nehézségeim Ãgy a noname féket lecseréltem egy Shimano Alivio V-fékre. Érdekes módon azt be tudtam rendesen állÃtani… A külsÅ‘ket mindenképpen cserélni akartam, mert tudtam, hogy kopottak, de a repedések az oldalfalon megerÅ‘sÃtették eme törekvéseim.
Az Én Magellanom egy kicsit bonyolultabb eset lett/volt. Arra készültem, hogy a teleszkópot fel kell fújni, mert elengedte a levegÅ‘t, de pont azt tartotta meg és az olajat engedte el… Vihettem szerelÅ‘höz, aki 9.000 Ft-ért feltöltötte olajjal és pótolta a hiányzó tömÃtéseket, amiket az elÅ‘zÅ‘ szerelÅ‘ kifelejtett. A külsÅ‘k hiába voltak ellátva mintával, mert miután felfújtam Å‘ket a gumi oldala elkezdett elválni a futófelülettÅ‘l. 26×2,1-es gumik voltak fent, vettem méretben ugyanekkorákat, de azok mégis nagyobbak voltak. Az elsÅ‘ keréknél nem lett volna baj, mert volt neki hely, de hátul már beleért az elsÅ‘ váltó a kerékbe, ha leváltottam a kistányérra. Szerencsémre a kerékpáros bolt visszavette a gumikat annak ellenére, hogy már kidobtam a gumik papÃrjait és kicserélték 26×1,9-esekre. Ezen felül más dolgom nem volt az enyémmel. Csak használat közben derült ki, hogy a fékbetéteim már nem az igaziak Ãgy kicseréltem újakra Å‘ket. ÉrezhetÅ‘en jobb lett a fékhatás.
Nem tudom megmondani, hogy miért vártam ennyi idÅ‘t a cangák elÅ‘szedésére, mert „folyamatosan nyafogtam”, hogy hiányzik a tekerés…
Nem most volt a 30. születésnapom, de jó érzés visszagondolni rá, mert nehéz nekem meglepetést okozni és akkor sikerült (nem is egyszer!)… 😉
Az egész úgy kezdÅ‘dött, hogy reggel Páromék felköszöntöttek. Azután elmentem, hogy rendbe szedjem magam a barátaimmal történÅ‘ szivarozás elÅ‘tt és mikor kijöttem a fürdÅ‘bÅ‘l egy régi üvegajtós szekrény fogadott a konyhában, amit Párom saját kezűleg varázsolt újjá. EgybÅ‘l rávágtam, hogy milyen szép humidor lesz belÅ‘le és az is lett… 😀
Késő délután bejöttünk a városba vacsorázni. Ezután sétáltunk a Duna-parton. Megálltunk egy helyen és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
– Ez mi? – Kérdezte Párom
– Egy hajó.
– De mi van kiÃrva?
– Fortuna Szálloda- és Étteremhajó – feleltem és nézett rám vigyorogva
Nem tudtam, hogy mit akar mondani a tekintetével…
– Ide jövünk! – pár másodperc múlva kiült az arcomra a döbbenet és a meglepetés, nem találtam szavakat
– De nincs is Nálam semmi ruha és pipere – fakadtam ki
– AmÃg zuhanyoztál mindent elraktam – közben vigyorgott.
Elfoglaltuk a szállást, majd elsétáltunk egy boltba valami nassolni valóért. Visszaérve kimentünk a hajó hátuljába szivarozni, pezsgőzni, beszélgetni és gyönyörködni a városban.
Reggeli után Párom elvitt Zuglóba, hogy a Barátaimmal szivarozzak egy jót. Nem akart zavarni minket a szeánszunkban ezért otthagyott és késÅ‘bb jött vissza értem. Ekkor még mindig az elÅ‘zÅ‘ este átélt meglepetés hatása alatt voltam. Hazaérve mindketten meglepÅ‘dtünk, mert Anyósóm egy meglepetés családi bulival készült Nekünk. Sikerült meglepni mindkettÅ‘nket, Engem ekkor már sokadszorra alig 24 óra alatt… 😉
Azóta sem volt részem hasonlóan kellemes meglepetés(ek)ben…
Az életem során voltak pillanatok, mikor italozásban a mennyiség számÃtott. Igaz viszont, hogy akkor csak alkalmanként, házibulikban ittam, de akkor sokat, nagyon sokat… Ahogy telnek az évek úgy lesz az embernek kifinomultabb az Ãzlése az alkoholos italok iránt.
Az elmúlt 2-3 évben a szivaros cimborákkal eljutottam odáig, hogy szinte csak „minÅ‘ségi” szeszt iszom. Fél évvel ezelÅ‘ttig ez gyakorlatilag a „jó/neves” pálinkákat és a Jack Daniel’s whiskyt jelentette. Ãprilisban eljutottunk odáig a cimborákkal, hogy inkább
igyunk kevesebbet, de az tényleg legyen jó!
Ezen elv alapján volt szerencsém kóstolni az alábbi italokat:
- The Glenlivet 12 éves Single Malt Scotch whisky
- The Glenlivet 15 éves Single Malt Scotch whisky
- Glenfiddich 12 éves Single Malt Scotch whisky
- Glenfiddich 15 éves Single Malt Scotch whisky
- Talisker Dark Storm Single Malt Scotch whisky
- Laphroaig Quarter Cask Islay Single Malt Scotch whisky
- The Isle of Jura Superstition Single Malt whisky
- Monkey Shoulder Blended Malt Scotch whisky
- The Yamazaki Single Malt whisky (Japán)
A kóstolások közben sajnos követtünk el hibákat, mert volt, hogy két teljesen különbözÅ‘ karakterű nedűt ittunk egymás után és erre nem voltunk felkészülve fejben. Ilyen volt a 12 éves Glenlivet „párosÃtása” a Talisker Dark Stormmal, ahol a Taliskert „leszaroztam” pedig önmagában egy nagyon finom füstös whisky. Sajnos nem volt (még) alkalmam újra kóstolni a Taliskert, mert nem lehet itthon kapni és cimborám már elpusztÃtotta a maradékot. De ami késik az jön! 😉
A The Glenlivet 12 évesbÅ‘l mindig van itthon, mert egy tökéletes „mindenes”, a 15 éves nem kerül sokkal többe, de azért részemrÅ‘l annyival nem jobb. Igaz selymesebb, de nekem a 12 éves enyhe „nyersessége” jobban bejön.
A Laphroaig egy kakukktojás. Egy latakiás pipadohány mellé kóstoltam és nagyon jól kiegészÃtették egymást. EbbÅ‘l nekem még kóstolni kell (egyedül inni egy üveggel), mert az elsÅ‘ találkozásunk kicsit felemásra sikeredett. Lehet nem a tűzÅ‘ napon kellett volna innunk…
A Glenfiddich-ek (egyenlÅ‘re) nem hagytak bennem mély nyomokat. Nem mondom, hogy rossz, mert nem igaz csak nem az én „Ãzvilágom”. a 15 évesbÅ‘l csak két pohárral ittam egy belvárosi szórakozóhelyen.
A Taliskert és a Jura-t újra kell majd kóstolnom, mert nem szomjasan másodiknak fogyasztottuk Å‘ket…
A Yamazaki egy nagyon jó japán whisky! Van olyan jó vagy jobb, mint némelyik skót csak nem lehet itthon kapni.
Jelenleg egy Monkey Shoulder van porondon és nem okoz csalódást. Ez is mindig lesz itthon a 12 éves Glenlivet mellett. Még Anyósomnak és Páromnak is Ãzlik, ami nagy szó. Jobban belegondolva fog kelleni egy zárható szekrény ennek a „majomnak”… 🙂
Nem célom sorrendet felállÃtani az italok között, mert saját magam szórakoztatására fogyasztom Å‘ket és ez a pár tétel még igencsak kis szelet a whiskyk sokaságában.
Egészségünkre! 😎
Az elmúlt pár évben azt veszem észre, hogy a nők többsége agyvérzésen esett át!
Az „átlag” pasikkal ellentétben nem a csajok/nÅ‘k seggét vagy melleiket szoktam nézni, hanem az összképet és mindig idegbajt kapok a mostani táska hordási divattól! Igen, szándékosan használom a DIVAT kifejezést, mert nem akarom elhinni, hogy kényelmesen lehet vinni egy táskát, ha derékszögbe hajlÃtjuk a karunkat és a hajlatba tesszük a pántot/”fogantyút”.
És ezt természetesen még tudják fokozni, amikor vásárlás után a szatyrokat is ily módon aggatják magukra, mint valami fogasra.
EttÅ‘l komolyan mondom úgy néznek ki a nÅ‘k, mintha agyvérzésük lett volna és lebénult volna a karjuk… Szerintem nem trendi, hanem szánalmas!
Elnézést kérek a valóban beteg emberektÅ‘l a hasonlat miatt, nem szándékoztam megbántani Åket emberi méltóságukban!
Nem gondoltam volna, hogy eme baráti összejövetelig várnom kell az Ãrással, de most van rá lehetÅ‘ségem és idÅ‘m.
Mindenki kidÅ‘lt és alszik. Magyarra lefordÃtva készülnek a második berúgásra pedig még csak  kettÅ‘ óra múlt. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy lényegében ketten megittunk egy literes whiskey-t reggel hattól délig…
Mostanában annyit ittam, hogy még bÃrom is.  Egyszerűen leÃrhatatlan érzés, amikor 5 pasi elmegy és „kényezteti” egymást. Itt most ne értsetek semmit sem félre, nem buzulásról van szó, hanem lazulásról és ahogy a pasik lazulnak az nagyon kemény…
Ez a Szilvásvárad nagyon jó hely! Nyugis, csendes és még a levegő is tiszta, bár az tény, hogy a szivarozással eme utóbbi pontnak lőttek a környezetünkben.
Élni tudni kell!
Tegnap este szűzpecsenyét grilleztünk tárcsán. Reggelire tárcsán készült lecsó volt, ebédre szintén szűzpecsenye egy kis medvehagymás carbonara spagettivel. Vacsira tárcsán sült csülök lesz és még ott a holnapi nap a lábszárpörkölttel, ami bográcsban fog készülni és a pisztráng a völgyben. A szivarokról és a piákról még nem is beszéltem…
Az a durva, hogy otthon nem szoktam konyhában tevékenykedni. Itt pedig mosogatok, tésztát fÅ‘zök miközben odateszek egy kávét is fÅ‘ni. SÅ‘t, reggelire is csináltam egy kávét. Az ital kihozza belÅ‘lem a konyhatündért, de sajnos ilyen téren „drága” vagyok. Meg azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy „Å‘sök” fürkészÅ‘ szemei társaságában nem is szeretek semmit sem csinálni, mert akkor csak belemagyarázás van, ezt pedig rühellem.
Szóval iszonyatosan jó bulinak vagyok részese egy nagyszerű társasággal, barátokkal! Egyedül az egyik cimbora horkolása nem hiányzik Ãgy gépelés közben, de elnézem neki…
2002-ben mikor elvégeztem a műszaki informatikusi technikusi képzést a Pataky HSZI-ben jelentkeztem az elektronikai technikusi képzésre is ahová felvettek. Kezdetben úgy éreztem, hogy fogok tudni boldogulni a dologgal, de késÅ‘bb rájöttem, hogy nem fog menni, mert nem az Én világom. Igaz, félig-meddig csak a katonaság elkerülése miatt vágtam bele a dologba…
2002. szeptember közepén jött egy levél, hogy október közepén jelenjek meg a PetÅ‘fi Laktanyában sorozás céljából. A gerincferdülésemrÅ‘l (kisebb veszekedések és kiabálások árán az SZTK-ban) gyorsan be is szereztem egy igazolást. Megjelentem a vázolt idÅ‘pontban, átestem a vizsgálatokon majd megállapÃtották, hogy amint elvégeztem az elektro technikusi tanfolyást visznek is Szolnokra repülÅ‘gép műszerésznek.
Október végén meghoztam életem egyik „kétes” elhatározását, mely szerint otthagyom az iskolát és befejezem az elektronikai technikusi tanulmányaimat. Pár hétig gondolkoztam és elhatároztam, hogy bemegyek a pasaréti úton található HadkiegészÃtÅ‘ Parancsnokságra és Ãrok egy kérvényt, hogy mielÅ‘bb vigyenek el katonának. Tudom, hogy most mindenki hülyének tart, amiért Ãgy határoztam! Úgy voltam vele, hogy a sorkatonai szolgálat után már nyugodtabban lehet tervezni a nagybetűs életet és nem kell félni, hogy mikor ráncigálják el az embert fél évre a munkahelyérÅ‘l és a családjától.
Az Ezredes Úr, akihez kerültem szintén meglepÅ‘dött és elsÅ‘ körben ki is nevetett, majd amikor átadtam neki a kérvényemet és az iskolából való kilépésrÅ‘l szóló papÃrokat elkezdett komolyan venni… Beszélgettünk kicsit és felajánlotta, hogy ha már itt vagyok és katona akarok lenni, akkor eldönthetem, hogy mire szeretnék „szakosodni”. Én egybÅ‘l rávágtam, hogy sofÅ‘rködni szeretnék, mert imádok vezetni. Elkezdte vadul nyomogatni a számÃtógépe billentyűzetét és kisvártatva mondta a lehetÅ‘ségeket:
- 2003. januári vonulás szombathelyi kiképzéssel és szolnoki szolgálattal, leszerelés 2003. júliusa
– Ez nekem nagyon hideg volt és távoli, Ãgy elvetettem, mint lehetÅ‘ség… - 2003. márciusi vonulás szintén szombathelyi kiképzéssel és nagytarcsai szolgálattal, leszerelés 2003. szeptembere
– Hmmm, ez nagyon jól hangzott. Nincs is már annyira hideg és a szolgálat még közel is lenne… - 2003. májusi vonulás szombathelyi kiképzéssel és PetÅ‘fi Laktanyás szolgálattal, leszerelés 2003. novembere
– Ez sajnos az egészségügyi besorolásom miatt nem jöhetett szóba…
Gondolom mindenki kitalálta, hogy a középsÅ‘  változatot választottam. Az Ezredes Úr szerint is nagyon jól döntöttem, mert szerinte „nyugis” idÅ‘szak fog várni Rám. SofÅ‘r képzés csak Szombathelyen volt akkoriban és mivel erre vágytam ezért egy kicsike kompromisszumot kellett hoznom a távolságot illetÅ‘en. De azt a másfél hónapot valahogy csak kibÃrom valahogy…
Mivel nagyon közel volt a vonulás idÅ‘pontja, ezért nem volt lehetÅ‘ségem „C” kategóriára megszerezni a jogosÃtványt, amit Ãgy visszatekintve nagyon bánok! Kezemben a behÃvómmal mentem haza, ami szerint 2003. március 11-én 10:00-kor jelenjek meg a szombathelyi Savaria KiképzÅ‘bázison sorkatonai bevonulás céljából!
Folyt. köv…
Sajnos ismételten eljutottam arra a pontra az életemben, hogy a mindennapi és alkalmi teendők miatt nem volt lehetőségem folyamatában adminisztrálni az elmúlt fél év eseményeit.
A következÅ‘ pár hét feladati között szerepel, hogy a lehetÅ‘ségeimhez képest bepótoljam az elmaradásom (bÅ‘ven van mirÅ‘l Ãrni) és „naprakész” állapotba kerüljön a weboldalam tartalma.
Tegnap Párommal vásárolgattunk az ázsia centerben és egy vicces jelenetnek voltunk fültanúi.
Két 60 körüli hölgy nézelÅ‘dött, közelebb léptek az egyik bolthoz, hogy rendesen lássák az árus portékáját. Ebben a pillanatban az ázsiai „kislány” tört magyarsággal „Jáó napot!” kÃvánt nekik. A két hölgy ezen annyira meglepÅ‘dött, hogy köszönés helyett pár pillanattal késÅ‘bb az  egyik gúnyosan megszólalt:
„Ezek tanfolyamon vettek részt az elmúlt napokban, hogy köszönt?!”
Ez a kis jelenet felvidÃtott minket, jót mosolyogtunk rajtuk.
Két hónapja sanyargatom a testem heti 3 fegyencedzéssel mikor egy januári szivaros találkozó alkalmával elkezdünk beszélgetni a kistársaimmal, hogy régebben vagy éppen most ki mit sportol/sportolt. Ekkor szólt Zoltán barátom, hogy miért nem megyek el vele egy kettlebell edzésre. Åszintén megmondva korábban még sosem hallottam ezt a kifejezést. Elkezdte magyarázni, hogy egy golyó, aminek füle van és rendesen ki tudja készÃteni az embert.
Szép kilátások gondoltam magamban! Szivarozásból hazaérve segÃtségül hÃvtam legjobb „szemüveges barátomat” és elkezdtem kutakodni a „füles golyóval” kapcsolatban. Néztem pár videót és nem tudtam felfogni, hogy mi ebben a nehéz… Gondoltam belevágok és adok eme sportnak (is) egy esélyt.
Január 30-án szerdán eljött a nagy nap, az elsÅ‘ kettlebell edzés napja. Tamás az instruktor egy kicsit „mérges” volt Zoltán barátomra, mert épp egy köredzést tartott az „öreg” belleseknek és emiatt kevesebb idÅ‘t tudott velem foglalkozni, mint amennyit szeretett volna. BemelegÃtés után átvettünk pár alapfogást majd belevágtunk a köredzésbe. Igen, Én is az állomásokon dolgoztam igaz még nem teljes erÅ‘bedobással és nem azokat a gyakorlatokat, mint a többiek. EttÅ‘l függetlenül amit tudtam csináltam. Az edzés végére már bÅ‘ven megtapasztaltam, hogy ez bizony nagyon kemény sport. Már az edzés közben rájöttem, hogy ez jó lesz nekem és csinálni akarom! A köredzéssel nem sikerült elvenni a kedvem, sÅ‘Å‘Å‘Å‘t…
Két nappal késÅ‘bb alig bÃrtam megmozdulni és olyan helyeken is izomlázam volt, ahol nem is feltételeztem, hogy van izom (csÃpÅ‘, gerinc mentén végig)! Azóta eltelt majdnem egy hónap és most már azt mondom, hogy miért nem kezdtem el korábban…
Tegnap este sikeresen elhoztam a motoromat a téli szállásáról, igaz nem volt valami egyszerű feladat…
Miután végeztem a fogászaton fogtam a  már összekészÃtett cuccaimat és elindultunk a családdal nagybátyámhoz. Leporoltam a motort és belekezdtem a gyertyacserébe, de valamiért a gyertyapipát nem tudtam lehúzni a gyertyáról (a pipát is cserélni akartam eredetileg). Hosszas küszködés után hagytam az egészet. Beszereltem az akkumulátort, ami otthon fel lett töltve, de nem indult vele a gépsárkány. Irány fater kocsijához, hogy bebikázzuk. Miközben járatom, melegÃtem ellenÅ‘riztem a lámpákat, de a tompÃtott nem világÃtott,  a reflektor viszont igen. Levettem a lámpát és látom, hogy az izzófoglalat meg van olvadva, égve. Ez lényegében az én saram, mert a 35W-os izzóra tervezett foglalatba 50W-os kÃnai halogénizzót raktam. Hosszas szenvedés után sikerült az izzó maradványait kiszedni a foglalatból, de az égés miatt a „gyári” izzót nem lehetett beletenni.
Ekkor jutott eszembe, hogy otthon van tartalék foglalatom. Gyorsan beültem a kocsiba és elmentem érte. Otthon meg is találtam a tartalék foglalatot a gyári lámpám mellett. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy elvigyem-e magammal, de elvetettem a gondolatot, mert annak idején  nem láttam vele sötétben szinte semmit. Elraktam még a digitális multiméteremet meg pár szerszámot és visszamentem, hogy kicseréljem a foglalatot. Ekkor ért a meglepetés! A foglalat nem volt jó az utángyártott lápámhoz. Nagyon gyorsan elkapott a harci ideg és ott tartottam, hogy felgyújtom a motort, pedig nem tehet semmiről. Egy kis higgadás után elkezdtük a megolvadt foglalatot faragni, hogy bele tudjuk tenni a gyári izzót. Elment egy kis idő eme művelettel, de végül sikerrel jártunk. Mehetett vissza a lámpa a helyére.
Próbálom indÃtani a mocit, de az önindÃtót még mindig nem tekeri meg az akkumulátor. ElÅ‘szedem a multimétert és megnéztem, hogy van-e töltés, de nem volt. Az egészben az a vicc, hogy tavaly tavasszal volt kicserélve a feszültségszabályzóm. Amióta megvan a motor minden tavasszal ezt játszuk, de nem tudok rájönni, hogy miért. Egy hónap múlva úgyis vinnem kell majd műszaki vizsgára és majd akkor (ismét) megnézetem a szervizben.
Miközben (ismét) melegÃtettem a motort elkezdtem beöltözni (aláöltözÅ‘, vesevédÅ‘, térdvédÅ‘, csÅ‘sál, motoroskabát, bukó, szemüveg, kesztyű). ElsÅ‘ „homályos” utam egy benzinkútra vezetett, ahol gyorsan megszabadultam a szemüvegemtÅ‘l, mert iszonyatosan párásodott a bukó alatt. Tankolás után irány hazafelé! Félúton elkezdett fázni a kezem, de ez nem volt igazából meglepÅ‘, mert nem rendelkezem téli kesztyűvel. Kisebb szenvedés árán, de végre beértünk a fÅ‘városba, ahol a mérsékeltebb tempó miatt már nem fázott annyira a mancsom. Mikor leraktam a motort, akkor szembesültem a ténnyel, hogy 4-6 celsius fok környékén van a hÅ‘mérséklet a városban. Ez azt jelenti, hogy városon kÃvül ennél csak kevesebb volt, de 75-80 km/h-s sebességnél már kb. -6 és -8 fok körül lehetett a hÅ‘mérséklet a menetszél miatt. Szóval nem csodálkozom, hogy fázott a kezem. Más testrészemmel nem voltak problémáim, az öltözékem tette a dolgát.
Még ilyen körülmények között is élveztem a motorozást! Nagyon hiányzott már ez a fajta szabadságérzet!
Gondolom kissé meglepÅ‘, hogy szivart emlegetek a cÃmben és mégis a pipás bejegyzések közé sorolom eme bejegyzést. Ez azért lehetséges, mert a tudomány oltárán feláldoztam egy „fél” José L. Piedra Petit Cetros nevű kubai szivart (a másik felét majd elszÃvom szivarnak).
A kÃsérlet lényege, hogy feldarabolom/aprÃtom és pipadohányt csinálok belÅ‘le. KÃváncsi vagyok, hogy pipában füstnek eresztve milyen érzés lehet kubai dohányt pöfékelni. Az ötletet az adta, hogy miközben pipákról és pipadohányokról olvastam megakadt a szemem a havanna tÃpusú „fűszerdohány” emlegetésén, ami lényegében a szivargyártásban használt dohányfajta. Mivel önmagában eléggé ritka, sÅ‘t elérhetetlen pipadohány forméjéban ezért úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak egy „olcsó” gépi szivarból. Azért esett a választásom erre a dohányrúdra, mert apró nyesedékdohányból áll a tölteléke, csak a kötegelÅ‘ és burkolólevél van teljes dohánylevélbÅ‘l és ezért jóval kisebb meló szétmorzsolni.
A kb. 1,5-2 tömetre elegendÅ‘ morzsolt dohányt betettem egy simÃtózáras tasakba (füves zacsi) és beraktam az egyik humidoromba, hogy nehogy nagyon kiszáradjon a hétvégi Ãzlelésig.
Épp Párommal ejtÅ‘ztünk és beszélgettünk az ágyban miközben váltogatta a csatornákat a zajládán, amikor az egyik kereskedelmi csatornán jött a „hÃrâ€, hogy valami celeb börtönedzéssel edz. Többnyire nem szoktam érdeklÅ‘dést mutatni a sztárolt lényekkel kapcsolatos dolgok iránt, de most kivételesen végignéztem a riportot és nem bántam meg. Egy olyan edzésformáról volt szó, amihez nincs szükség gépekre, edzÅ‘terembe járásra, hanem csak magadra. EZ KELL NEKEM! – gondoltam magamban.
Pár nappal késÅ‘bb rákerestem a riportban elhangzó fegyencedzés kifejezésre és tetszett, amiket olvastam.  Nagyon felbuzdultam és megvettem a Fegyencedzés cÃmű könyv mindkét kötetét és még jobban elmélyültem a témában.
November közepe táján kezdtem bele az edzésekbe a 3×2 méteres kis cellámban, akarom mondani szobámban. Nem mondom az elején kissé könnyűnek éreztem a feladatokat, de aztán keményebbre fordult a dolog…
A mai nap folyamán kiegyenlÃtésre került a 2007 januárjában felvett autóhitelem, mert az utolsó részletet is befizettem!
750.000 Ft-ot vettem fel változó kamatozású, forint alapú hitel képében 72 havi futamidÅ‘re. A havi törlesztÅ‘részletem 18.6xx-18.9xx Ft között volt végig. Ez idÅ‘ alatt visszafizettem 603.138 Ft kamatot és 9.182 Ft csekkdÃjat. Igen, jól látjátok: Majdnem a dupláját (1.362.320 Ft) fizettem vissza felvett összegnek, de nem bánom a döntésem!
Amikor beleugrottam a dologba az volt az egyetlen megkötésem, hogy kizárólag forint alapú hitelt vagyok hajlandó aláÃrni és úgy látszik, hogy nagyon jól döntöttem. Szerencsére az összeg végig kezelhetÅ‘ volt.
Egyszer hoztak ki 1 Ft elmaradást, de az lényegében technikai jellegű volt. Az egyik hónapban duplán számoltak csekk dÃjat, amit a következÅ‘ben 1 Ft-tal kevesebbért Ãrtak jóvá. Csekket persze maguktól nem küldtek errÅ‘l az „elmaradásról”. Telefonon abban maradtunk, hogy elutalom ezt az összeget, mert ha kp. fizetem egy bankfiókban vagy csekkett kérek róla, akkor felszámoltak volna olyan 150-500 Ft közötti „kezelés költséget” a kerekÃtési szabály szerinti „ingyenes” befizetésemre. Mivel olyan számlacsomagom volt, hogy ingyen utalok Ãgy nem vágott földhöz a dolog és még csak nem is idegeskedtem a bank hülyesége miatt.
A lényeg, hogy végre enyém az autó és lassan megláthatom/kézben foghatom a még sosem látott törzskönyvét.
A motoromat 2007. áprilisában vettem egy közeli barátomtól Akkor 8.xxx km volt benne. Kezdetben csak úgy elmentem motorozni, nagyon néha felvonulásokra. Lényegében csak hobbimotornak tartottam, hogy gyűljenek a bónuszaim és szerezzek némi motoros tapasztalatot. Aztán, hogy megismert életem párját hobbiból átment közlekedési eszközbe és egyre többet használtam. Volt, hogy naponta ingáztam vele Pilisvörösvár és a munkahelyem között. Néha elmentünk kisebb túrákra, felvonulásokra.
Ãgy lehetséges, hogy 2012. augusztus 18-án motorom egy szép kerek számmal „lepett meg” a sebességmérÅ‘je alatt, kereken 20.000 km-t mutatott. Mikor láttam, hogy közeledik a bűvös szám igyekeztem felkészülni, hogy idÅ‘ben elkapjam. Épp Katával mentünk Pilisvörösvárra, mikor a solymári madaras teszkó környékén vészesen közeledett a várt esemény. Elkezdtem az áruház melletti mellékúton „körözni”, hogy legyen helyem megállni és Ãme, ezt sikerült alkotnom!
Remélem még legalább ugyanennyi km-t lesz szerencsém közlekedni vele különösebb probléma nélkül…
November végén nagyon pici és gyorsan mozgó vöröses bogarakat véltem felfedezni a nagy gasztro humidoromban. Mivel a szivarkészletem jelentős része abban foglal helyet kissé megijedtem. Eleinte csak 2-3 darabbal találkoztam, amiket elnyomtam. Pár nappal később újabbakra lettem figyelmes. Gyorsan kipakoltam az összes szivaromat és egyesével átnéztem őket a kis bestiák után kutatva. Semmi jelét nem láttam, hogy melyik szivarból jöttek volna világra. Az újonnan felfedezett 3-4 darab bogarat ismételtem kinyiffantottam.
Pár nappal késÅ‘bb Páromékkal leegyeztettem, hogy becsomagolom a szivarjaimat és elhelyezem Å‘ket náluk néhány napra a mélyhűtÅ‘ben, majd a sima hűtÅ‘ben. A humidort is kivittem magammal, amit kigÅ‘zöltünk és gyógyszertári alkohollal áttöröltünk. Otthon az alkohol miatt kb 3 napig nyitott fedéllel szellÅ‘ztettem, amikor  ismételten bogarakat  véltem felfedezni az üres humidorban. Ekkor elgondolkoztam azon a lehetÅ‘ségen, hogy le kellene fagyasztani a humidort is. Igen ám, de a méretei miatt nem olyan egyszerű a dolog. Szerencsémre az idÅ‘járás „kegyes” volt hozzám, mert egy héten keresztül éjszakánként -10 és -15 fok között alakult a hÅ‘mérséklet, ami legnagyobb örömömre napközben sem ment 0 fok felé. Egy hétig Katám kocsijának a csomagtartójában pihent a szeretett dohánytároló alkalmatosságom. Miután ismételten hazahoztam kb két hétig figyeltem napi szinten a bogarakat, de szerencsére nem jöttek elÅ‘. Két hét után kigÅ‘zöltem, majd elkezdtem beavatni, mintha most vettem volna. A szivarokat csak a beavatás után két héttel pakoltam vissza a helyükre.
Az volt a szerencsém, hogy SzerelmemtÅ‘l kaptam egy antik szekrényt, amiben elfértek a szivarok és a párásÃtást is meg tudtam oldani. Egyéb esetben kissé problémásan tudtam volna „kezelni” szivarjaimat a mentési folyamatok alatt…
5-6 évvel ezelőtt munkámból kifolyólag mindig volt nálam 2-3 pendrive, amin különböző tesztprogramok voltak. 2-3 évvel ezelőtt már csak egy volt nálam, ami azért kellett, hogy a személyes dokumentumaim elérhetőek legyenek bárhol vagyok is.
Szép lassan elkezdtek terjedni az ingyenes „felhÅ‘” alapú adattároló szolgáltatások. Kezdetben távolt tartottam magam ezektÅ‘l a szolgáltatásoktól, de 2011. augusztusában elcsábultam. ElÅ‘ször a „szemüveges meghajtót” próbáltam ki, aztán jött a „dobozos”, majd a „felhÅ‘meghajtó” az ablakos cégtÅ‘l.
Mára eljutottam arra a szintre, hogy a pendrive-ot legfeljebb a kocsiban használom zenék lejátszásakor. Rá kellett ébrednem, hogy a felhÅ‘ alapú adattárolás rendkÃvül praktikus dolog, mert – ha van internet elérés – mindig a naprakész dokumentumok vannak nálunk és ugyanazt látjuk mindenhol, ahol szükségünk van rá.
Azért a nagy méltatás mellett van egy kis árnyoldala is a dolognak. Ugyanis az adatok egy ismeretlen cég, ismeretlen helyen levÅ‘ szerverein vannak eltárolva. Nem lehet tudni, hogy ki és milyen adatokhoz férhet hozzá a tudtunkon kÃvül. Tény, hogy praktikus, de azért továbbra egy kis fenntartással kezelem ezeket a lehetÅ‘ségeket.