Kubai kalandok – 14. nap

Végre egy kicsit a pihenésnek szenteltük a reggelünket és kb 10-ig aludtunk is. Azt azért nem mondanám, hogy kipihentek lennénk. Reggeli, pontosabban ebéd után kicsit rendbe szedtük magunkat és a szokásos Habana Libre felé vettük az irányt hátizsákomban a notebookkal. Az volt a célunk, hogy interneten be tudjunk checkolni a repülőre és a kijárathoz közel szerezzünk helyet. Mivel volt még egy óránk ezért szivarozással és koktélozással ütöttük el az időnket. Sikerült a tervünk és az elsők között foglaltunk helyet a repülőgépre a harmadik sorba a kijárat oldalán.

Innen átmentünk a Hotel Nacionalba. Rendeltünk két szendvicset, az egyik egy sima sajtos-sonkás, a másik meg valami Cubano névre hallgatott. Itt kivételesen csak én koktéloztam, mert Kata már kezdett kicsit eltelni a szesszel. Mikor megjöttek a szendvicsek kicsit ledöbbentünk. A sonkást már ismertük, de a másik valami hatalmas volt. Kétféle sonka, sajt és sertés csülök volt belezsúfolva a bagettbe, ami így olyan vastag volt, hogy alig bírtam beleharapni. Ízre hozta a megszokott színvonalat, megérte az árát.

Tudtuk, hogy a Plaza de Armas felé fogjuk venni az irányt és azt is tudtuk, hogy nem gyalog. Leintettem egy coco taxit, de a betyárbecsületük miatt hívta a soron következő kistársát, aki nevetséges 8 cucért akart elvinni minket a kb 4 km-re levő térre. Nevetés közepette elhajtottuk majd elindultunk gyalogosan, gondolván lesz még lehetőségünk taxit fogni a következő utcában. Már 30-40 méterre voltunk a taxisoktól, mikor üvöltve szalad felénk „Senyor, Senyor! Kvatró!”-t kiabálva egy másik pilóta. Megfordulok, mutatom a 3-as számot, hogy ennyit szánok a fuvarra, de már megy is a motorjáért és integet, hogy várjuk meg. Elfogadtam a 4 cuc-os ajánlatot, mert az volt a felső áram és legalább nem kellett 4km-et gyalogolnunk.

Szép lassan odaértünk, alig szálltunk ki a coco taxiból már kérdezgették, hogy „taxi?”. Most ezek vagy nem láttak a szemüktől vagy azt hitték, hogy taxis körutat akarunk tartani a városban… Itt már egy kicsikét kezdett betelni a pohár a pofátlanságuk miatt, de mentünk tovább. A tér másik felén éppen utcazenét nyomtak és majdhogynem egyszerre táncolt a tömeg. Katától egy fiatal srác tüzet kért, hogy rá tudjon gyújtani egy szivarra. Kata látta, hogy van még nála pár szál és 1 cuc-ért lejmolt nekem egy szál Selectost.

Nézelődtünk kicsit majd a környező utcákban sétálgattunk és vásárolgattunk pár apróságot. Az egyik boltban csokifagyit akartunk venni, de nem volt hozzá kanaluk így elálltunk a vásárlási szándékunktól. Visszasétálva a part felé egy vendéglátó egységben megláttam a fagyis hűtőt és lecsaptunk, mint a gyöngytyúk a takonyra. Ráérősen iszogattunk, mert az ágyúlövést meg szerettük volna nézni, ami este kilenckor szokott lenni. Kicsit még sétáltunk előtte részünkre még ismeretlen helyeken és nem bántuk meg. Kilenc előtt pár perccel már a parton voltunk, ahol azért összejött pár ember.

Egy taxis nagyon ténfergett körülöttünk, de eleinte elhajtottuk. Az ágyúlövés után odamentem hozzá alkudozni, de a 8 cuc-ból nem akart engedni a kb 5km-es útra. Otthagytuk, mert voltak még páran. A következő 10-ről indított és az 5-ös ajánlatomra egyből 7-et mondott. Kicsit kötöttem az ebet a karóhoz, de a végén mondtam egy 6-os ajánlatot, amit a kistársa el is fogadott. Hazaérve konstatáltuk, hogy nincs semmi folyadék halmazállapotú termékünk a szálláson. Lementünk a falatozóba, de ott sem volt semmi. Elindultunk a 23. utca felé, mert ott minden van, de szerencsére pár házzal odébb találtunk egy szórakozóhelyet, ami nyitva is volt. A biztonsági őr valamit gagyarászott spanyolul, de nem értettük. Lehetséges, hogy belépődíjat akart beszedni tőlünk, de nekünk csak valami innivaló kellett és már távoztunk is. Kicsit értetlenül néztek, de hát ez van. Vacsoráztunk majd alvás előtt egy kicsit összepakoltunk.

Kata szemével:

14. nap 2016.04.09. szombat: Utolsó teljes napunk Kubában. Picit tovább aludtunk, a jó hüvi szobában. Delelés után (reggelizés 😛 ) után a Hotelbe mentünk, hogy be tudjunk csekkolni a másnapi repülÅ‘ járatra, és helyet tudjunk foglalni rajta, minél közelebb a kijárathoz, mivel Moszkvában 20 percünk lesz, hogy elérjük a csatlakozást (jó kis futás lesz). Volt még egy óránk mielÅ‘tt megnyitották volna a foglalási lehetÅ‘séget, addig koktéloztunk, Gábor szivarozott egyet. Sikerült jó közel a kijárathoz ülÅ‘helyet foglalni, ezután átmentünk a Hotel Nationalba, egy ottani utolsó szendvicsre, és koktélra.

Gábor kubai szendvicset kért, én sonkásat. A sonkás a két cm sonkával és sajttal nem volt meglepi, de a kubai az igen. Egy hatalmas bagett három felé vágva, benne sonka, sajt, sertéscsülök volt vagy 10 cm csak a töltelék, alig lehetett beleharapni, nagyon finom volt. Miután végeztünk, elindultunk, de nem akartunk gyalogolni ezért coco taxival akartunk menni, de úgy tűnik a szállodából kilépve azt hihették, hogy gazdagok vagyunk, nagyon sokért akartak elvinni, aztán Gábor mondta, hogy nem, így elindultunk gyalog, majd pár méterrel odébb kajabált utánunk egy coco taxis, hogy várjunk, Gáborral megegyezett és a kb. 4 kilóméteres utat vele tettük meg, kb.mintha motoron ültem volna bukósisak nélkül, de azért jó volt, bár amikor megkellett állnunk egy lámpánál, nem volt finom a sok kipufogógáz nyelése, de ez ezzel jár.

Kiszálltunk, és máris ránk kiabáltak, hogy taxi?, most szálltunk ki, szerinted? 🙄 . Kicsit kezdtünk mindketten eltelni ezzel a számunkra fura mentalitással, egyik oldalról le se tolják az embert, a másik oldalról meg rádnyomulnak… Odaértünk a sétálóutcáról egy nagy térre, ahol zene szólt, egyszerre mozdult a tömeg a zenére, nagyon jó volt látni, fiatalok, idÅ‘sek, nem számított mindenki egy ritmusra járt. Odajött hozzám, egy férfi tüzet kért, közben kiszúrtam, hogy van nála még egy szivar, amit csak saját belpiacosként lehet kapni, sehol máshol a világon, hát elkunyeráltam egy cuc-t adtam, neki.

Sétálgattunk, fotózgattunk, aztán betértünk egy kis boltba a kicsi poharas Nestlé fagyiért (amit csak halkan jegyeznék meg, hogy itthon méééééééénem kapni…) de nem volt műanyag kanaluk, így nem vettünk 😥 . Nem baj, tovább sétáltunk, Gábor kiszúrta egy vendéglÅ‘nél,hogy van olyan hűtÅ‘jük tele fagyival, így hát beültünk, és ettünk egyet, iszogattunk, vártuk az este 9 órát, mert akkor dörrentik el minden este az ágyút a hegyrÅ‘l. Lassan odasétáltunk, szépen ment le a nap, az óceán nagyon szép volt a kicsi helyi csónakokkal. A rakparton már gyülekeztek a turisták.

Hallottunk egy pukkanás szerű hangot, majd ahogy a vízbe esett az ágyúgolyó, utána vízpermet ért el minket (egy kicsit azért nagyobb durranásra számítottam). Jó turistákhoz híven, bedobtunk egy kis aprót az óceánba, csak hogy még legalább egyszer visszatérjünk 😎 . Visszafelé odamentünk egy taxishoz, aki már nagyon nézegetett minket, biztos egy jó kis szaftos fuvar fényében, de mivel nagyon drágán vitt volna minket vissza a szállásra, így otthagytuk. Kicsit odébb Gábor megegyezett egy másik taxissal, aki visszavitt minket.

Hazaérve láttuk, hogy elfogyott az összes innivalónk (csapvíz kizárva ugye…), így lemásztunk az ezeregy lépcsÅ‘n, de a szemben lévÅ‘ kis bódéban is elfogyott már minden, így elindultunk hátha van még valami a környéket. Nem messze a szállástól volt valamilyen nagy épület, ahol szerintem valami koncertre várhattak, mert nagyon sokan csücsültek székeken egy színpadféleség elÅ‘tt. Gábor megkérdezte, hogy tudunk-e innivalót vinni, mire bevitt minket az egyik Å‘r és bent a bárpultnál tudtunk vásárolni innivalót. Visszaérve a szállásra vacsiztunk, majd egy kicsit összepakolva még egyszer utoljára lefeküdünk aludni a jó öreg Havannában…