Kubai kalandok – 2. nap

Reggel kipihenten ébredtünk majd egy gyors zuhany után megreggeliztünk. Előételnek egy egyszerű gyümölcssaláta volt, majd egy kis vaj és zsemle szerű péksütemény. Reggelinek éppen elég volt…
Az volt a tervünk, hogy megnézzük milyen környéken lesz a következő szállásunk, majd a Capitolio felé vesszük az irány. Jah, ez volt a terv…

A szállásról kiderült, hogy másfelé van kicsit, de ha már itt vagyunk menjünk végig az utcán a partig, úgy sincs olyan messze. Kiérve a tengerhez megláttuk a Hotel Nacionalt majd bementünk és egy Mojito mellett rágyújtottam egy kicsike Montecristo Open Junior szivarra. Ha már itt voltunk ettünk is egy sajtos-sonkás szendvicset, ami isteni volt. Körbenéztünk a kertben, ahol volt egy bunker, ahol egy idÅ‘s bácsi körbekísért minket. Kedvességét 1 euróval háláltuk meg. Innen elindultunk a Capitolio felé. Egy útbaesÅ‘ piacon körbe néztünk és rengeteg hamis szivart kiváltak megvételre, de elutasítottuk a „kihagyhatatlan” ajánlatokat mondván, hogy „nem szeretem a szivarokat”. Elhagyatott mellékutakon végrehajtott séta után elértünk a Capitoliohoz, ahol a Partagas szivargyár közelsége miatt alig lehetett haladni, a sok „ajánlattól”, de a már bejáratott szöveggel nehezen, de sikerült lerázni a „dílereket” …

A Parque Centralon beültünk egy bárba, ahol ejtÅ‘ztünk egy kicsit egy „dajkiri” mellett, majd indultunk tovább, hogy megkeressünk egy valamilyen Tapas nevű éttermet, amit rengetegen ajánlottak a neten, de nem találtuk meg. Helyette beinvitáltak minket egy helyre, ahol 10 cuccért adtak egy főételt, egy koktélt, desszertet és kávét. Éltünk a lehetÅ‘séggel és nem bántuk meg, mert tartalmas és finom volt az étek. Fizetéskor is korrektek voltak, mert nem tudott volna visszaadni 50 cucból és fizethettünk euroval helyette. ElképzelhetÅ‘, hogy ide még vissza fogunk térni…

Innen elindultunk a La Bodeguita del Medio felé. Minden utcában 2-3 riksás próbálkozott, hogy utazzunk velük, de szerencsére egy bólintásból felfogták, hogy nem lesz üzlet. A Bodeguita előtt hatalmas tömeg volt így nem jutottunk be, majd talán holnap. Mivel ott volt a Plaza de Catedral a szomszédban így ott tettünk egy kitérőt majd az öböl felé vettük az irányt. Egy kis bámészkodás után a Parque Central felé vettük az irány. Egy kisboltba betértünk a dobozos fagyikat látva. Először nem akartak kiszolgálni, mert már zártak, de mivel tudtunk pontos összeget adni így lett üzlet.

A parkban megettük a fagyit és kerestünk egy taxit, mert nagyon csúnya felhők gyülekeztek, nem akartunk elázni. Első körben mondtak 10 cucot a kb. 3,5km-es útra, amit feleztem, de kinevettek. Kötöttem az ebet a karóhoz, mire lement az ár 8 cucra. Rávágtam, hogy 6, de folytatódott a nevetés. Mondtam, hogy sajnálom, de ez nekünk sok és köszönés közben elindultunk. Épp akartam mondani a Katának, hogy kíváncsi leszek mikor fütyülnek utánunk, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert megtörtént a fütyülés és a kiabálás. Beültünk a kocsiba és elindultunk a szállás felé. Először megijedtem, mert a tengerpart felé indultunk, de vegül odaértünk az I utcához az E helyett, de az már nem volt lényeges, mert ekkor már csak 5 perc sétára voltunk a szállástól.

Iszonyat meleg volt ma, amit tetézett a magas páratartalom. Érdekes volt látni milyen lepusztult körülmények között élnek emberek… Nagyon elfáradtunk a kb. 20km séta alatt, de megérte!
Holnap folytatjuk…

 

Kata szemével:

2. nap 2016.március 28. hétfÅ‘: Nagyon kellemesen kialudtuk magunkat, ami köszönhetÅ‘ volt a klímának. (Nélküle szerintem nem aludtunk volna semmit, este is 25 fok van legalább, de nem is az a durva, hanem a páratartalom, mint a szaunában). – Az idÅ‘eltolódással kapcsolatban csak annyit, hogy mi nem éreztünk belÅ‘le semmi szerencsére. – Reggel 9- kor kaptuk az elsÅ‘ reggelinket a szálláson. Helyi gyümölcsökkel indították – a banán negyede az otthoninak, kívül barna volt de belül érett isteni finom, más mint az otthoni ami vagy zöld vagy már rohadt… Kaptunk valami beazonosíthatatlan gyümölcsléfélét, szerintünk frissen turmixolt papaya lehetett, bár íze az nem volt, cserébe olyan sűrű volt, hogy alig lehetett inni, de legalább jó hideg volt 🙂 aztán frissen sütött pékárut kaptunk, teavajjal, majd kávét (ez utóbbit azért még gyakorolni kell mert a kávé kicsi tejjel nekik, hosszú tejeskávét jelent).

Ezt követÅ‘en elindultunk. Páratartalom igen magas 🙂 de a hÅ‘mérséklet kellemes, kicsit a szél is fújdolgált. Rövidnaci, top, mondván jó idÅ‘ van, otthon úgy is szoliztunk hogy legyen színünk 🙂 ami, mint késÅ‘bb ki fog derülni szart sem ért nálam… Olyan kis utcákon át vezetett az utunk amiket a turistáknak nem mutogatnak, büdös nem volt csak egy vagy két helyen, viszont árnyékból sem bÅ‘velkednek, és minden csupa-csupa beton. Olyan mintha egy álomban lennénk, régi autók tömkelege, gyerkÅ‘cök egyenruhában járnak suliba, és igen hiába van húsvét hétfÅ‘, itt úgy tűnik ugyan olyan nap, mint a többi, reggel bandukoltak a gyerkÅ‘cök suliba. Az,hogy itt mennyi ember dolgozik, vannak kétségeim mert reggel fél tízkor tucatjával csücsültek és hűsöltek a lépcsÅ‘kön…

Az idÅ‘ egyre melegedett, de mi mentünk tovább leértünk a tengerpartra. Gyönyörű, amerre a szem ellát csak kékséget látni, bár a szélén tele van hordalékkal. Odajött hozzánk egy biciklis taxis, fuvart akart ajánlani de mi kedvesen visszautasítottuk, megkérdezte honnan jöttünk (szerintem fogalma sem volt Magyarország létezésérÅ‘l 🙂 ) kedvesen elbeszélgetett velünk majd miután nem kértük a fuvart elköszönt és elment, egyáltalán nem volt tolakodó. Ezután felcaplattunk a Hotel Nationalba – olyasmi, mint nálunk a Hilton, legalábbis azt hittük – bementünk lecsücsültünk a bÅ‘r fotelekbe, majd ittunk egy fincsi mohitot, Gábor szivarozott. Közben megéheztünk és ettünk egy melegszendvicset ami nagyon fincsi volt. MeglepÅ‘ módon az árak (nem úgy, mint otthon) teljesen ugyan azok voltak mint az összes többi helyen, nem volt drágább azért,mert ez egy puccos szálloda. Evés után körbenéztünk bent is, kint is. Lementünk a part felé, ahol egy bunkerbe vezetett az utunk, volt egy kedves bácsi aki körbevezetett bennünket. Innen lesték ki annak idején az ellenséget.

Miután kifújtuk magunkat tovább indultunk a Capitolio felé, tényleg jó magas, csak egy bökkenő volt, éppen felújítás alatt áltl, így be van állványozva az egész. De attól még csináltuk pár képet, majd elindultunk a Partagas szivargyár felé, de mire odaértünk már zárva volt, de sebaj majd másnap reggel odamegyünk. Itt már kissé ellenszenvesebbek voltak a helyiek, folyamatosan másik utcába akartak minket átvezetni, hogy ott féláron lehet szivart venni, és alig tudtuk lerázni őket…. Beültünk egy helyi szálloda teraszára is, ahol ittunk egy dykirit. Hát azt kell, hogy mondjam az nem lesz a kedvencem. Már elég későre járt az idő és megéheztünk, így elmászkáltunk a helyi sikátoros utcákon át, ahol mindenki szuvenírt próbál ránk tukmálni, volt helyi pékség, ahol olyan illatok terjengtek, mint otthon nagyon-nagyon régen az igazi pékségek előtt.

A helyi pici boltokban, nem, hogy kicsit, egyáltalán nem beszélnek angolul, de cserébe hiába mondod ,hogy angolul mondja, Å‘ csak spanyolul beszél (pedig elég értelmetlenül néztünk rájuk) de végül mindig sikerült megvenni amit akartunk. Ma például ettünk este dobozos NESTLÉ fagylaltot, amit itthon nem kapni, és a boltok spar-os termékekkel vannak ellátva, mármint ami van, mert az üdítÅ‘n, sörön, vízen és konzerveken kívül nem sok minden található a boltokban. Beültünk, egy pici étterembe, addigra már patakokban folyt rólunk a víz, bementünk, hát csak az emeleten volt hely, légkondi nincs, cserébe bekapcsolta a ventilátort, hát nem lett hidegebb ettÅ‘l sem 🙂 sebaj, ettünk egy – egy menüt (10 CUC-ért kb. annyi mint 10 euró). Kaptunk érte egy koktélt egy főételt, az egyik hal volt, a másik disznó saslikosan megcsinálva, salátával, babos rizs és két száraz bagett szelet volt, egy-egy desszertet is kaptunk (ami valószínűleg vaníliapudingos valami volt, de finom) és egy-egy kávét, jól jártunk és jól is laktunk vele.

Elmentünk vacsi után a tengerparta, ott már kicsit fújt a szél, hűsített kicsit legalább, ugyanis mint már korábban írtam a szoláriumi alapozás otthon szart sem ért, nem kicsit cserébe nagyon leégtem, páran meg is bámultak szerintem emiatt, kb., mint a paprika olyan vörösre égtem, de egyenlÅ‘re még nem fáj. Holnap jön a ráadás 🙂 de vastagon bekenem magam hátha segít, bár az iszonyú páratartalom miatt ragadok így is. Legyek viszont meglepÅ‘en kevesen vannak, és szerencsére szúnyoggal sem találkoztunk a tengerparton sem, ahova sajnos bemenni nem tudtunk mert egy hosszú rakpart az egész, ahol nem lehet lemenni…

Ezután elnéztünk a La Bodegitába, de mivel annyian voltak, mint az oroszok, így ezt is holnapra tartogatjuk, ugyanis elkezdett beborulni, és a szél is feltámadt, és mivel már sötétedett és több mint 4 kilóméterre voltunk a szállástól jobbnak láttuk visszaindulni. Gáborral odamentünk egy taxishoz, hogy hozzon még esÅ‘ elÅ‘tt haza minket, de nagyon sokallottuk a 10 CUC-os árat, amit mondtak így alkudozni kezdtünk, a taxis nem akart engedni, csak 8 CUC-ig ment le, Gábor nem engedett max 6-ot adunk, a taxis nem ment bele, ezután megköszöntük majd, elindultunk Gábor azt mondta kíváncsi mikor fognak utánunk fütyülni, de amint kimondta jött a füttyszó, majd szólt egy másik taxis, hogy Å‘ elvisz minket ennyiért is. Így megvolt az elsÅ‘ taxis élményünk is, a taxi sárga volt, mint már itthon is, bár picit lepukkantabb, viszont a légkondit nyomta ezerrel, ami már egy picit sok volt, mikor kiszálltunk a Gábor szemüvege olyan párás lett, hogy öt percig nem látott vele 🙂

Ezután visszaérkeztünk a szállásra, ahol jól eső hűvös szoba várt minket. Megittunk még egy sört, összefoglaltuk a nap eseményeit, nagyjából, mert amilyen ingerek itt érik az embert azt sokszor szavakkal nem lehet leírni.. Röpke 20 km-ert gyalogoltunk a hőségben, ami csak halkan jegyzem meg, nem fehér embernek való… Így ért véget a második napunk.
Hihetetlen, de Kubában vagyunk! 🙂