Kubai kalandok – 13. nap

Reggel korán keltünk, mert 7:30-kor indult a buszunk Vinalesbe a Habala Libre-től, persze a kubai mentalitás itt is meglátszott, mert a busz csak 8:15-kor érkezett meg. Az elsők között sikerült felszállnunk és a harmadik sorban letelepednünk a már nem üres buszon. Utólag derült ki, hogy gyűjtőjárat, ami azt jelenti, hogy más hoteleknél is szedtünk fel embereket, majd este raktunk le. Kb egy óra leforgása alatt mindenkit összeszedtünk majd irány az „autópálya”. Az idegenvezető folyamatosan beszélt, mert mire befejezte a 4 nyelvű mondókáját már kezdhette is elölről.

Miramar kerület külvárosi részében sok szép villát láttunk, de azért akadtak lepukkant telepek is. Kb másfél óra buszozás után megálltunk egy pihenőnél, ahol a többi utas „kedvessége” és tolakodása miatt elszakadtam Katától, aki kihasználta a szabadságot és egyből elkezdett kutyázni. Természetesen a kutya nem volt ehhez hozzászokva és nem bírta levakarni magáról, de szerencsére volt egy másik kutyabarát hölgyemény, aki megszabadította Katát a „gonosztól”.

Robogtunk tovább az úticélunk felé, amit egy kicsit lassan értünk el, de a látvány kárpótolt mindenért. Első körben a domboldalon kialakított „kilátónál” álltunk meg ahonnan az egész völgyet be lehetett látni. Kicsit olyan volt a látvány, mintha valaki csak odarakta volna a hegyeket. Innen egy barlang felé vettük az irányt, ahol a csoportvezetőknek köszönhetően keveredtünk egy másik túristacsoporttal. Itt is a végére keveredtünk a sornak, de sok előzéssel előrébb verekedtük magunkat. Persze volt pár nyugdíjas, aki alig bírt felmenni a lépcsőkön a barlang bejáratához, de azért tolakodtak előre! A barlang egyre csak szűkült, míg eljutottunk egy keskeny átjáróhoz, ahol alig fértünk el, majd hirtelen feltorlódott a sor, amit eleinte nem értettünk, de később kiderült a turpiszság. Motorcsónakokba kellett szállni, mert véget ért az épített ösvény.

Sorbanállás közben volt egy spanyolul beszélÅ‘ pár, akik folyamatosan a privát szféránkban voltak, de miután a hátizsákkal folyamatosan forgolódtam és lökdöstem Å‘ket egy idÅ‘ után lemaradtak kicsikét. Eleinte kicsit vonakodtam a motorcsónakázástól, de nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Nem szeretem a vízi járműveket nah! Körbejártuk a barlangot, majd filmekbe illÅ‘ módon elÅ‘ttünk termett a barlang „bejárata”. Ezt a látványt a képek sem adják vissza. Természetesen az út végén elÅ‘került a kalap „adománygyűjtés” céljából. Egy kis nézelÅ‘dés után irány a busz, amivel végre elindultunk a jól megérdemelt ebédünket elfogyasztani.

Leültünk egymással szemben majd jöttek kérdezni a koktélokat és italokat, hogy miket szeretnénk fogyasztani. Kértünk egy Pina Coladát, egy sört és egy kólát (a sört persze elfelejtették, amit hosszas próbálkozás után megreklamáltunk és meg is kaptunk). Szépen lassan, darabokban az ebéd is előkerült. Először a saláta (sokan befalták előre), majd a főtt krumpli, rizs és végül a hús is. Elfogyasztottuk majd vártuk a desszertet, de egy meglepetés jött helyette: Az italok nem voltak benne az ebéd költségvetésében! Ezen a dolgon mások is kikeltek kicsit magukból, de a duzzogás közben fizetni kellett.

Időközben megjött a desszert is, ami valami mogyorós, kávés pudingszerű „izé” volt. Pár falat után ott is hagytuk. Innen egy „dohányültetvényre” mentünk, ahol kaptunk egy rövid bemutatót a szivar készítéséből. Természetesen vásárolni is lehetett, amit ki is használtunk (pontosabban használtam). Láttuk, hogy van egy fermentáló épület, amit természetesen megnéztünk. Belépve majdnem magamhoz nyúltam! Az az illat, ami bent fogadott minket az leírhatatlan. Érzésem szerint egy nem dohányzó ember nem is tudja értékelni. Az a finom dohányillat, amit a fermentálás alatt levő és fellógatott dohánylevelek árasztanak magukból az eszméletlen! Természetesen itt is árultak szivarokat. Első körben 10 szál churchill méretű szivart akartam venni, de sokallottam a 20cuc-os árat főleg miután meghallottam, hogy a 25 szál „csak” 25cuc. A nejemre néztem szép nagy kívánós szemeimmel és természetesen megkaptam a 25 szálas csomagot. Innentől kezdve madarat lehetett volna fogatni velem.

A programleírás szerint egy rum készítő üzemet is meg kellett volna néznünk, de az kimarad és Havanna felé vette a buszos az irányt. Magunkban kicsit zúgolódtunk, de valójában örültünk, hogy lassan vége lesz az útnak, mert amit a buszon utazó emberek műveltek az már sok volt kicsit. Tolakodtak, lökdösődtek mindenhol, nem tisztelték a másik személyes terét és egy csürhe módjára viselkedtek. Miután leszálltunk a buszról a sonkás bolt felé vettük az irányt hátha nyitva találjuk még és szerencsénk volt.

A hátizsákom miatt nem mehettem be így be kellett érnem az előtérrel. Katának egyedül kellett vásárolnia. Megfogadta, hogy külföldön egyedül soha többet nem megy boltba, mert ki akartak kezdeni vele. Szerencsére nem inzultálták csak szóban és ahogy felmutatta a gyűrűt egy kicsit visszább vettek a nyomulásból. Én ebből az előtérben semmit sem vettem észre, pedig végig szemmel tudtam tartani a nejemet. Innen gyalog mentünk vissza a szállásra és vacsora után eltettük magunkat másnapra.

Kata szemével:

13. nap 2017.04.08. péntek: Reggel nagyon-nagyon korán keltünk, ugyanis a már megszokott hotelünk elÅ‘l indult a buszunk. Reggel fél nyolcra volt írva, meg elmondták, hogy azért hétre jó ha ott vagyunk. Hát mi elindultunk a szállásról kb. reggel 6-kor. Tikkasztó meleg volt, ahogy sétáltunk a hotel felé. Azt néztük, ahogy elkezd ébredezni a város. Alig egy két autó kóricált, az emberek gyülekezni kezdtek a buszmegállóknál, de nagyon kevesen voltak. Ami meglepÅ‘ volt, mintha nyári forró éjszakán az Andrássy úton sétálna az ember, amikor már nincs forgalom, és hallod ahogy a kakas kukorékol, furi érzés 🙂 .

Odaértünk loholva, hogy idÅ‘ben ott legyünk (ugye szívem? 🙄 ), így kb. 8 órára oda is ért a buszunk, már azt hittem sose ér oda… Menet közben kiderült, hogy az összes szállodából felvesszük a turistákat… Végre elindultunk az úti célunk felé Vinales völgybe. Fél úton az autópálya (vagy mi) mentén megálltunk egy frissítÅ‘re. Ott találkoztam egy kubai kölök kutyával (azért valahogy kutyákat ritkán láttunk). Annyira cukker volt, csak a végén bevadult és nem száll le rólam, állandóan a cipÅ‘fűzÅ‘met akarta megszerezni, tű éles fogaival meg rágcsált, szerencsére jött egy másik turista és egy bottal elcsalta.

Utána Gábor szóvá is tette, hogy egyszer téveszt szem elÅ‘l… Jó de hát kubai kölök kutyát se minden nap simogat az ember nem? 😀 . Tovább indultunk, az elsÅ‘ megállónk egy kilátónál volt. Volt ott egy csodahelyes hotelecske is (ezt is néztük még anno itthon, hogy lenne e szállás egy éjszakára, de már telt ház volt). A kilátás valami pazar volt. Ahogy lenéztünk, mintha egy gyönyörű zöld mezÅ‘t láttunk volna, amibÅ‘l helyenként, elÅ‘-elÅ‘bukkan egy nagy fáktól zöldellÅ‘ szikla. Tényleg mintha valaki csak gondolt volna egyet és odarajzolta volna, hogy ne legyen olyan lapos a hely 😀 .

Innen egy szép barlang felé indultunk tovább. Az idegenvezetÅ‘ már kezdett kicsit idegesíteni, mindent elmondott négy nyelven, de magyarul mééééénem? 😀 . Megérkeztünk a barlanghoz, ahogy egy másik turista csoport is és kicsit össze vissza keveredett a két csoport. Elindultunk befelé, itt kellemesen hűvös volt. Nagyon szép cseppkövek lógtak, mindenfelé. Volt egy két hely ahol kissé szűkösre mérték az átjárókat, de nagyon szépen ki volt világítva. Egyszer csak mentünk lejjebb, lejjebb, nem értettem miért olyan lassan, és mi ez a nagy sor.

Mire odaértünk már rájöttünk, hogy a barlang aljában, egy csodaszép barlangi tó található, ahol motorcsónakokkal visznek minket végig. Nagyon izgis (és benzinszagú). Beszálltunk, majd elindultunk, mutogattak többek között bálna és cápa kinézetű formákat. De már maga az, hogy egy barlangban vagyunk csónakon, hihetetlen jó érzés 😀 . A barlangból kifelé jövet, mint egy filmben, bent sötét és ahogy a kijáratnál a nap áttűnik a szikláknál, és megvilágítja a lelógó indákat, nagyon szép látvány. A hajókázás végeztével, nekiálltak kalapban pénzt gyűjteni (Tudod ki adjon… kezdtem unni ez a kalapozásdit).

A barlangtúra után, elvittek minket ebédelni. (végre kaja). Az étel, azt mondták tradícionális disznó husi. Mondom oksa, ez mind szép és jó, de már két irányba is jártunk messze a fővárostól, de hogy a gebe marhákon kívül nem láttunk mást az fix. Akkor hun vannak a disznók? Lehet inkább nem boncolgatom a kérdést. Az étel finom volt, sali, babos rízs husi, a végén valami azonosíthatatlan puding féle. A végén kiderült, hogy az italokért pluszban fizetni kellett, ez sokunknak nem tetszett… De ez van ezt kell szeretni.

Ebéd után továbbindultunk a várva várt (Gábor által várva várt 🙂 ) dohány ültetvényhez. Itt egy bácsi mutogatta, hogyan készítik a szivart, és abból vásárolni is lehetett (erre szokták azt mondani, adj egy hitelkártyát egy nÅ‘ kezébe, na nálunk egy pasi kezébe 🙂 ). Gábor ki is használta a dolgot. Vásárolt is rendesen. Meg nem mondom mibÅ‘l mennyit, Å‘ tartja nyilván a szivarjait, (Å‘ sem tudja nekem mennyi körömlakkom van 🙂 ).

Bementünk egy fermentáló (itt szárítják ki a dohányleveleket fellógatva egy nagy nád épületben) épületbe, ahova belépve megcsapott minket a dohánylevelek illata. Másnak szaga, úgy kell elképzelni kicsit, mintha egy kisebb trágyaföldre tévedt volna az ember. Természetesen itt is árultak szivarokat, Gábor csak nézett rám nagy szemekkel, há persze hogy vehetsz drágám 😀 itt a világ összes pénze se lett volna elég, de hát ezért is jöttünk 😉 .

Visszafelé a program egy rumgyár látogatás lett volna, de az elmaradt, így jártunk, de azért így is jó kis nap volt. Visszaérkeztünk Havannába, bementünk egy kis boltba, azaz csak én mert hátizsákkal nem engednek be senkit, vettem sonkát és sajtot, erre a két pasas elkezdett kérdezÅ‘sködni, honnan jöttem, hol lakom melyik szállodában, meg hogy adjam meg a számomat, én meg mutattam a gyűrűmet, és mondtam, hogy házas vagyok, mosolyogtak, kiszolgáltak majd tovább álltam 🙂 . A szállásra visszagyalogoltunk, vacsiztunk egyet és a hűvös szobában álomba szenderültünk.