Kubai kalandok – 15. nap

Reggeli után gyors fürdés, pakolás és irány a repülőtér lett volna a program. Az apartman tulajdonosa beállított fél kilenckor, hogy akkor ő most „kirak” minket. Ezzel nem is lett volna baj, de korábban már jeleztem a néninek, aki odavitt minket, hogy 11-re kérünk majd taxit a távozásunkhoz, de úgy látszik ez az információ nem jutott el a tulajdonoshoz. Gyorsan telefonált egyet, majd üvöltve lecseszte a nénit és puffogva elviharzott. Ezzel mi megoldottnak láttuk a dolgot. Végre lehetett készülődni a távozásra.

A bácsi már nem is jött vissza csak a lánya a pasijával. Kiderült, hogy a taxinkkal érkeztek. A leányzó pasija segített levinni a cuccainkat a másodikról és mehettünk is a repülőtérre. A repülőtéren már ment a checkolás így mi is beálltunk a sorba. Ekkor láttuk meg, hogy itt is van lehetőség a feladott csomagok fóliáztatására, amivel éltünk is. 8 cucba került csomagonként, ami csak kicsivel kevesebb, mint az otthoni 2500 Ft. Éltünk a lehetőséggel, mert azért volt „csempészárú” a csomagjainkban, amit nem szerettünk volna, ha eltűnik.

Leadtuk a csomagokat, megkaptuk a jegyeket, kicsit még nézelődtünk a reptéren majd mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Miután átestünk rajta nézelődtünk kicsit a Duty Free soron, vettünk még pár apróságot. Az idő szépen lassan eltelt és végre felszállhattunk a gépre. Felszállás közben egy gyerkőc gügyögött, sírdogált, de azért egy fél óra alatt sikerült elaltatni így mi is elhelyezkedtünk, hogy aludjunk egy keveset. Már majdnem álomba szenderültünk, amikor egy idióta lecsapta a poggyásztároló fedelét és felébredt a gyerkőc és természetesen mi is.

Természetesen a 11 órás utat a gyerek végig ordította így pihenni sem lehetett. Próbáltuk „hasznosan” eltölteni az időt, de az idegességtől nem sikerült így kialvatlanul szenvedtük végig a 11 órás repülőutat. Így visszagondolva talán még csak nem is ettem a gépen. Végre leszálltunk Moszkvában. Szerencsénkre a kijárathoz közel tudtunk helyen foglalni egy nappal korábban, mert így is egy szerencsétlen miatt csak sokára jutottunk ki a gépből. Gyors útlevélellenőrzés majd biztonsági ellenőrzés és szó szerint loholtunk elérni a csatlakozást a repülőtér másik felében.

A loholásra azért volt szükség, mert 9:15-kor léptünk ki a gépből és 10:20-kor indult a gépünk Budapestre és 3 terminálon kellett átrongyolnunk. Nagyon erős sétával, de 25 perc alatt megtettük az utat az 52-es kapuhoz, ami a beszállókártyánkon volt feltüntetve. Igenám, de ezek az idióta oroszok átrakták az 56-os kapura a gépet, amit elfelejtettek „közölni”! Egy másik magyar is értetlenül állt a dolgok előtt és körbenézett, így derült ki ez a kis turpisság. A lényeg, hogy jó helyen voltunk és lassan elkezdődött a beszállás is.

Elpakoltuk a cuccainkat, leültünk a helyünkre és vártuk a felszállást. Még el sem értük az utazómagasságot, de mi már aludtunk. Az ételosztásra és a leszállás előtti ellenőrzésre ébredtünk csak fel. Legalább egy kicsit tudtuk kompenzálni a kialvatlanságunkat. Leszállás után már nem siettünk sehova, mert tudtuk, hogy már jó helyen vagyunk és úgyis egy csomót kellene várni a csomagokra. Az útlevél ellenőrzésnél láttuk, hogy kikerülhetnénk a sort, mint EU-s állampolgárok, de nem éltünk eme „jogunkkal”, mert még így is 10 percet vártunk a csomagokra.

Ránézésre megállapítottuk, hogy nem nyúltak a bőröndökhöz és elindultunk kifelé a zöld folyosón, ahol két oldalt vámosok álltak és vadásztak a furcsán viselkedő emberekre. Én gyorsan átértem rajtuk, de Kata elé bejött egy fiatal csaj, aki feltartotta, de szerencsére nem állították meg csomag ellenőrzésre. Végre kint voltunk a „szabadban” és megkönnyebbültünk, hogy hazaértünk. Hívtam az Ősöket, hogy jöhetnek értünk és elindultunk hazafelé végre!

Kata szemével:

15. nap 216.04.10 vasárnap: Reggeli készülődés közben, kissé korábban fél 9-re megérkezett a házibácsi (csak spanyolul tudott) és gondolom magyarázta hogy ő akkor most itt megvárja még elkészülünk, de közben Gábor mondta, hogy ő szolt a hölgyemények, hogy csak 11 órára kérjük a taxit, mert a gépünk 2-kor indul, csak ezt nem közölte a bácsival. Felhívta a nénit, majd kajabálás után elviharzott. Végre össze tudtunk pakolni.

11-re meg jött a lánya meg a barátja, nekik adtuk át a kulcsokat, és a taxival elindultunk a reptér felé. Megérkeztünk a reptérre, már állt a sor a pultnál, így mi is beálltunk. Közben Gábor gyorsan elment befóliáztatni a bőröndöket, ami kicsit olcsóbb volt mint itthon. Leadtuk a bőröndöket, még kicsit nézelődtünk kint, majd átesve az ellenőrzőpontnál, bent is körbenéztünk az Duty free boltban, de minden nagyon-nagyon drága volt, így mentünk is tovább. Vártunk egy kicsit, majd elkezdődött a beszállás a repülőre.

Volt pár üléssel előttünk egy házaspár egy egy év körüli gyerkőccel. Felszálltunk, néztük a távolodó szigetet. Azért a szívem kicsit összeszorult, hogy ilyen hamar vége lett, de egy hihetetlenül nagy élmény volt. Elég fárasztóra sikeredett ez a repülő út, szinte semmit sem tudtunk aludni, mert a lurkó egész úton sírt, mire végre elaludt volna, a mögöttünk ülők kinyitották a poggyásztartót majd jó nagy robajjal becsapták, erre persze szegény felébredt. Így nem sok pihenés volt. Végig szenvedtük a 11 órás utat, de szó szerint. Hulla fáradtan szálltunk le a gépről, és rongyoltunk mert 20 percünk volt az ellenőrzőpontokon átrohanni, majd végigszaladni pár terminálon, hogy odaérjünk.

Közben összefutottunk egy másik magyar hölggyel, így már hárman rohantunk. Odaértünk a terminálunkhoz, kicsit fura volt, hogy nem állnak sorban, mire kiderült, hogy drága Oroszok elfelejtették kiírni, hogy átrakták a járatunkat máshová. Felszálltunk a géppel, és szinte már aludtunk is. Akkor keltünk, amikor hozták az ennivalót, majd amikor már leszálláshoz közeledtünk.

Leszálltunk a géprÅ‘l, megvártuk a csomagjainkat, azért Gábor izgult, hogy ne vegyenek el a gyűjteményébÅ‘l semmit 🙂 de szerencsére minden rendben volt. Gábor szülei megérkeztek értünk, és mentünk haza. Hihetetlenül nagy élmény Kuba. Mindenkinek csak ajánlani tudom, azaz csak azoknak akiknek nincsenek nagy elvárásaik, akkor tuti nem fog csalódni, ahogy mi sem .