web analytics

Kikapcsolódás

Még 2007-ben volt szerencsém használtan venni egy Logitech Momo Racing Force kormány pedálokkal együtt kemény 7000 Ft-ért. Akitől vettem az meglepte magát egy Logitech G25-ös kormánnyal. (Én is – Én is akarok egy olyat…)

Pár évig még hajtottam rendesen, mert ugye imádom az autóversenyeket, szimulátorokat. Aztán pár hónappal ezelőtt elkezdett olyanokat csinálni, hogy pár percnyi játék után nem tudtam teljese gázt adni. Pontosabban a pedált koppanásig nyomtam, de a játékban érezhetően nem ment úgy az autó, ami a GTR2 alatt a MoTeC-ből is nyilvánvalóvá vált, hogy “csak” 90-92%-os a pedálállásom. Így pedig nem lehet versenyezni. Ha kihúztam és visszadugtam az USB csatit, akkor egy ideig megint jó volt, de hosszútávon kissé kényelmetlen így játszani.

A netet túrva találtam egy leírást, ahol leírják, hogy mit is kellene csinálnom.

Egyszer már szétszedtem a pedálok portalanítás és macskaszőr eltávolítás céljából, szóval nem volt újdonság a szétszedés menete. Belevágtam hát az újboli szétszedésbe!

A pedálok alján van pár darab csavar, amit ki kell csavarni és egyből le si lehet venni az alsó burkolatot. Természetesen a pedálok egyből ki is estek a helyükről, de szerencsére egyszerű az egész, mint egy faék. A gázpedál potméteréről lehúztam a kis 3 vezetések csatlakozót, majd a pedált kivettem. A forgó részről letöröltem a zsírt, hogy fogjon rajta a cellux. És ez a lényegi “javítás”!

Az évek során elkopik annyira ez a forgórész, hogy a pedálnak keletkezik egy kis oldalirányú játéka, lötyögése. A kormány “drivere” minden USB-s csatlakoztatás után figyeli a határétékeket és ennek megfelelően korrigál. Ennek a kis kopásnak köszönhetően a pedál kezdetben jól működik, de mivel van oldalirányú mozgása a pedálnak és ezáltal a potméter is elmozoghat, ezért egy idő után helytelen lesz a teljesen lenyomott pedál állását “jelző” határérték és ennek köszönhető, hogy csak 90-92%-os pedálállásnak fogja fel a jelet. Természetesen amit lehúzzuk a gépről a kormányt és visszadugjuk minden kezdődik elölről.

Szóval a forgórészre két rétegben tekertem egy kis celluxot, kicsit megzsíroztam, hogy könnyebben foroghasson és mehetett is vissza helyére. Az összerakásához célszerű segítséget kérni, hogy a fejjel lefelé levő pedálokat és burkolatot megtartsa. Sajnos a konstrukcióból adódan csak az öszecsavarozott egység tartja helyükön a pedálokat, anélkül sétesik az egész. Gyorsan meggyőződtem a rugók és potméterek helyes helyzetéről és rakhattam is össze és jöetett a teszt…

Két órányi LFS-ezést követően kijelenthetem, hogy tökéletesen működik! Nem mozog a pedál oldlirányba, mint korábban és a padlógáz tényleg padlógáz. Másnap ismét teszteltem a GTR2-vel, ahol a MoTeC szerint is 100%-os volt a pedálállás az egyenesekben. Szóval elmondhatom, hogy felújítottam egy kormány és megmentettem az utókornak és nem utolsó sorban ezzel a 20 perces beavatkozással spóroltam durván 40.000 Ft-ot magamnak, mert nem kell másik korményt vennem… 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)

Nemsokára betöltöm a 28. életévemet és elmondhatom, hogy még sosem sátoroztam. A kotonaságnál volt alkalmam pár tábori sátor felállításában és bontásában egyaránt segédkezni, de semmi több. Komolyan gondolom a motoros túrákat és szeretném pótolni az elmaradt élményeket. Nem beszélve arról, hogy sokkal több lehetőség nyílik meg az ember előtt, ha el akar menni valahová nyaralni, kikapcsolódni. Mindig is vonzott ez az “életforma, életérzés”, de a baráti társaságom valahogy nem osztotta ezzel kapcsolatos nézeteimet. Mondhatjuk, hogy ezért is akarok túra-endúró motort venni, mert akkor bárhol, bármikor letáborozhatok.

Párommal már az elején eldöntöttük, hogy 2 személyes sátrat nem szeretnénk venni, mert kicsinek tűnnek és egy 3 személyes nem sokkal kerül többe. Hirtelen jött az ötlet, nem is néztünk körbe a választékot illetően. Gyakorlatilag az első helyen (csömöri Decathlon) vettünk egy 3 személyes Quechua T3+ fantázianevű sátrat. Nagyon baráti volt a maga 13.000 Ft-os árával. Főleg, hogy tavalyról volt még vásárlási utalványom, amit ajándékba kaptam. Szóval 3.000 Ft-ért szerintem nagyon is jó vétel volt. Otthon a nappaliban összeraktuk, felállítottuk, de sajnos egyenlőre elraktuk a szekrénybe. Idén már nem lesz lehetőségünk használni, mert még szükségünk lesz két hálózsákra és egy felfújható matracra is.

Szóval már csak be kell rendezni első közös “ingatlanunkat” és lehet élvezni az együttélés minden előnyét-hátrányát… 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Az utolsó NFS, amivel tényleg sokat játszottam a Most Wanted volt. Abban még voltak rendőrök, forgalom és nem legutolsó sorban szabad bolyongás. Az Undergrond “Fast and Furius” féle csicsás világ nagyon nem jött be. A ProStreet féle pályaversenyzés nem lett volna rossz, ha nem lett volna a Wheelie-zős gyorsulásos baromság. Egy bizonyos szint felett még kormánnyal sem lehetett normálisan irányítani a kocsit. Az Undercover enyhén szólva hatalmas katasztrófahalmaz, ennél többet nem is szánok rá.

Nah ezek után folyamatosan jöttek a beharangozók, hogy milyen valósághű szimuláció van készülőben az EA háza táján. A hírek és videók alapján azt hittem újra lesz az NFS sorozatnak egy JÓ epizódja…

Az első benyomások eléggé vegyesek voltak. Grafikailag és hang ügyileg jónak tartom, de a menükezelés eléggé gáz. Patch kellett hozzá, hogy egérrel lehessen navigálni. Felbontástól és élsimítástól függ, hogy ablakos vagy teljes képernyős módban hajlandó futni. 1920×1200-on élsimítás nélkül az ablak elhelyezésével kellett szórakoznom, hogy “teljes képernyős” legyen a játék, ez szerintem szánalmas 2009 év végén!!!

Az irányítás szokást igényelt, de meg lehetett vele barátkozni. Az MI mindig gyorsabb nálunk és szinte kilökni is képtelenség. Nekimész féktávon a jobb hátuljának és atomstabilan megy tovább, Te pedig megpördülsz. Szimulátornak hirdették, de sokkal inkább Arcade. Igaz, aki szimulátorozni akar, annak 3 féle progi áll a rendelkezésére:

  • rFactor
  • Richard Burns Rally
  • Race o7 (GTR Evolution)

Én leginkább a GTR Evolution-nal játszom, mert az tényleg szimulátor, ahol a fizika törvényei érvényesülnek…


u.i.: Lehet, hogy a hiba az Én készülékemben van, amiért nem tudott magával ragadni a SHIFT, de szerintem akkor is egy kalap…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 1.0/10 (1 vote cast)

Napi bölcsesség, idézet


Kategóriák

Naptár

2023. december
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031