web analytics

Január 8-án reggel 7-re vittem a kocsimat egy a munkahelyemhez nagyon közel levő autószervizbe vizsgáztatni. Mivel már december során elkezdtem felkészülni a vizsgára így gond nélkül átment és ennek köszönhetően újabb két évig rendelkezik érvényes műszaki vizsgával.

Egy héttel később figyeltem fel egy véletlen folytán a hátsó rendszámom levő matricákra, amik a vizsgák érvényességét jelölik a hivatalos szervek részére. Az volt az érdekes, hogy az alsó, környezetvédelmi matrica zöld színű volt. Ami azért is érdekes, mert EURO 3-as motorral szerelt a kocsim és ezek alapján kéket kellett volna kapnom. Miután este hazamentem előszedtem és megnéztem a műszakiról kapott papírokat. Érdekes módon, abban kék színű plakettet írtak és érthető módon a sorszáma sem egyezett a rendszámon levővel.

Ha nem lenne sorszám az adott matricán, akkor nem érdekelne a dolog. Így viszont egy kicsit aggasztó, mert az NKH-sok bármikor kiszedhetnek a forgalomból és csúnyán megüthetem a bokám függetlenül attól, hogy nem Én hibáztam…

Másnap reggel felkerestem a szervizt, de lényegében nem jutottam előrébb, mert a vizsgabiztos szabadságon volt. A Hölgy, aki éppen bent volt felhívta az illetőt telefonon, de q telefonon kapott iránymutatás alapján nem találta meg a megfelelő matricát. Abban maradtunk, hogy majd a következő héten menjek vissza, mert akkor már ismételten dolgozni fog az úriember. Tegnap reggel megjelentem és azzal fogadtak, hogy késni fog az illető, de kaptam egy névjegykártyát rajta a mobilszámával. Nem csináltam gondot a dologból, mert a motort is  hozzájuk hordom és eddig meg voltam elégedve velük. Meg egyébként is közel vannak, nem kell kitérő tennem emiatt. Felhívtam telefonon a vizsgabiztost és megnyugtatott, hogy megvan a megfelelő matricám, másnap reggel (ma) 715-re menjek oda és soron kívül pár perc alatt ki fogják cserélni.

Így is lett! Megérkezésem után pár perccel már az autó mögött voltunk és a bácsi elkezdte lekaparni a rosszat, miután végzett vele mehetett is fel  a jó. Természetesen nem kellett fizetnem egy fillért sem és még bocsánatot is kért a kellemetlenség miatt!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

*