web analytics

(2013. január 23. szerda) nap bejegyzései

November végén nagyon pici és gyorsan mozgó vöröses bogarakat véltem felfedezni a nagy gasztro humidoromban. Mivel a szivarkészletem jelentős része abban foglal helyet kissé megijedtem. Eleinte csak 2-3 darabbal találkoztam, amiket elnyomtam. Pár nappal később újabbakra lettem figyelmes. Gyorsan kipakoltam az összes szivaromat és egyesével átnéztem őket a kis bestiák után kutatva. Semmi jelét nem láttam, hogy melyik szivarból jöttek volna világra. Az újonnan felfedezett 3-4 darab bogarat ismételtem kinyiffantottam.

Pár nappal később Páromékkal leegyeztettem, hogy becsomagolom a szivarjaimat és elhelyezem őket náluk néhány napra a mélyhűtőben, majd a sima hűtőben. A humidort is kivittem magammal, amit kigőzöltünk és gyógyszertári alkohollal áttöröltünk. Otthon az alkohol miatt kb 3 napig nyitott fedéllel szellőztettem, amikor  ismételten bogarakat  véltem felfedezni az üres humidorban. Ekkor elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy le kellene fagyasztani a humidort is. Igen ám, de a méretei miatt nem olyan egyszerű a dolog. Szerencsémre az időjárás “kegyes” volt hozzám, mert egy héten keresztül éjszakánként -10 és -15 fok között alakult a hőmérséklet, ami legnagyobb örömömre napközben sem ment 0 fok felé. Egy hétig Katám kocsijának a csomagtartójában pihent a szeretett dohánytároló alkalmatosságom. Miután ismételten hazahoztam kb két hétig figyeltem napi szinten a bogarakat, de szerencsére nem jöttek elő. Két hét után kigőzöltem, majd elkezdtem beavatni, mintha most vettem volna. A szivarokat csak a beavatás után két héttel pakoltam vissza a helyükre.

Az volt a szerencsém, hogy Szerelmemtől kaptam egy antik szekrényt, amiben elfértek a szivarok és a párásítást is meg tudtam oldani. Egyéb esetben kissé problémásan tudtam volna “kezelni” szivarjaimat a mentési folyamatok alatt…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

5-6 évvel ezelőtt munkámból kifolyólag mindig volt nálam 2-3 pendrive, amin különböző tesztprogramok voltak. 2-3 évvel ezelőtt már csak egy volt nálam, ami azért kellett, hogy a személyes dokumentumaim elérhetőek legyenek bárhol vagyok is.

Szép lassan elkezdtek terjedni az ingyenes “felhő” alapú adattároló szolgáltatások. Kezdetben távolt tartottam magam ezektől a szolgáltatásoktól, de 2011. augusztusában elcsábultam. Először a “szemüveges meghajtót” próbáltam ki, aztán jött a “dobozos”, majd a “felhőmeghajtó” az ablakos cégtől.

Mára eljutottam arra a szintre, hogy a pendrive-ot legfeljebb a kocsiban használom zenék lejátszásakor. Rá kellett ébrednem, hogy a felhő alapú adattárolás rendkívül praktikus dolog, mert – ha van internet elérés – mindig a naprakész dokumentumok vannak nálunk és ugyanazt látjuk mindenhol, ahol szükségünk van rá.

Azért a nagy méltatás mellett van egy kis árnyoldala is a dolognak. Ugyanis az adatok egy ismeretlen cég, ismeretlen helyen levő szerverein vannak eltárolva. Nem lehet tudni, hogy ki és milyen adatokhoz férhet hozzá a tudtunkon kívül. Tény, hogy praktikus, de azért továbbra egy kis fenntartással kezelem ezeket a lehetőségeket.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Napi bölcsesség, idézet


Kategóriák

Sponsored by

Naptár

2013. január
h K s c p s v
« nov   feb »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Supported by

First Computer Kft. - Minden ami számítástechnika EuroDive First Computer Kft. - Minden ami számítástechnika