web analytics

Reggel kipihenten ébredtünk majd egy gyors zuhany után megreggeliztünk. Előételnek egy egyszerű gyümölcssaláta volt, majd egy kis vaj és zsemle szerű péksütemény. Reggelinek éppen elég volt…
Az volt a tervünk, hogy megnézzük milyen környéken lesz a következő szállásunk, majd a Capitolio felé vesszük az irány. Jah, ez volt a terv…

A szállásról kiderült, hogy másfelé van kicsit, de ha már itt vagyunk menjünk végig az utcán a partig, úgy sincs olyan messze. Kiérve a tengerhez megláttuk a Hotel Nacionalt majd bementünk és egy Mojito mellett rágyújtottam egy kicsike Montecristo Open Junior szivarra. Ha már itt voltunk ettünk is egy sajtos-sonkás szendvicset, ami isteni volt. Körbenéztünk a kertben, ahol volt egy bunker, ahol egy idős bácsi körbekísért minket. Kedvességét 1 euróval háláltuk meg. Innen elindultunk a Capitolio felé. Egy útbaeső piacon körbe néztünk és rengeteg hamis szivart kiváltak megvételre, de elutasítottuk a „kihagyhatatlan” ajánlatokat mondván, hogy „nem szeretem a szivarokat”. Elhagyatott mellékutakon végrehajtott séta után elértünk a Capitoliohoz, ahol a Partagas szivargyár közelsége miatt alig lehetett haladni, a sok „ajánlattól”, de a már bejáratott szöveggel nehezen, de sikerült lerázni a „dílereket” …

A Parque Centralon beültünk egy bárba, ahol ejtőztünk egy kicsit egy „dajkiri” mellett, majd indultunk tovább, hogy megkeressünk egy valamilyen Tapas nevű éttermet, amit rengetegen ajánlottak a neten, de nem találtuk meg. Helyette beinvitáltak minket egy helyre, ahol 10 cuccért adtak egy főételt, egy koktélt, desszertet és kávét. Éltünk a lehetőséggel és nem bántuk meg, mert tartalmas és finom volt az étek. Fizetéskor is korrektek voltak, mert nem tudott volna visszaadni 50 cucból és fizethettünk euroval helyette. Elképzelhető, hogy ide még vissza fogunk térni…

Innen elindultunk a La Bodeguita del Medio felé. Minden utcában 2-3 riksás próbálkozott, hogy utazzunk velük, de szerencsére egy bólintásból felfogták, hogy nem lesz üzlet. A Bodeguita előtt hatalmas tömeg volt így nem jutottunk be, majd talán holnap. Mivel ott volt a Plaza de Catedral a szomszédban így ott tettünk egy kitérőt majd az öböl felé vettük az irányt. Egy kis bámészkodás után a Parque Central felé vettük az irány. Egy kisboltba betértünk a dobozos fagyikat látva. Először nem akartak kiszolgálni, mert már zártak, de mivel tudtunk pontos összeget adni így lett üzlet.

A parkban megettük a fagyit és kerestünk egy taxit, mert nagyon csúnya felhők gyülekeztek, nem akartunk elázni. Első körben mondtak 10 cucot a kb. 3,5km-es útra, amit feleztem, de kinevettek. Kötöttem az ebet a karóhoz, mire lement az ár 8 cucra. Rávágtam, hogy 6, de folytatódott a nevetés. Mondtam, hogy sajnálom, de ez nekünk sok és köszönés közben elindultunk. Épp akartam mondani a Katának, hogy kíváncsi leszek mikor fütyülnek utánunk, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert megtörtént a fütyülés és a kiabálás. Beültünk a kocsiba és elindultunk a szállás felé. Először megijedtem, mert a tengerpart felé indultunk, de vegül odaértünk az I utcához az E helyett, de az már nem volt lényeges, mert ekkor már csak 5 perc sétára voltunk a szállástól.

Iszonyat meleg volt ma, amit tetézett a magas páratartalom. Érdekes volt látni milyen lepusztult körülmények között élnek emberek… Nagyon elfáradtunk a kb. 20km séta alatt, de megérte!
Holnap folytatjuk…

 

Kata szemével:

2. nap 2016.március 28. hétfő: Nagyon kellemesen kialudtuk magunkat, ami köszönhető volt a klímának. (Nélküle szerintem nem aludtunk volna semmit, este is 25 fok van legalább, de nem is az a durva, hanem a páratartalom, mint a szaunában). – Az időeltolódással kapcsolatban csak annyit, hogy mi nem éreztünk belőle semmi szerencsére. – Reggel 9- kor kaptuk az első reggelinket a szálláson. Helyi gyümölcsökkel indították – a banán negyede az otthoninak, kívül barna volt de belül érett isteni finom, más mint az otthoni ami vagy zöld vagy már rohadt… Kaptunk valami beazonosíthatatlan gyümölcsléfélét, szerintünk frissen turmixolt papaya lehetett, bár íze az nem volt, cserébe olyan sűrű volt, hogy alig lehetett inni, de legalább jó hideg volt 🙂 aztán frissen sütött pékárut kaptunk, teavajjal, majd kávét (ez utóbbit azért még gyakorolni kell mert a kávé kicsi tejjel nekik, hosszú tejeskávét jelent).

Ezt követően elindultunk. Páratartalom igen magas 🙂 de a hőmérséklet kellemes, kicsit a szél is fújdolgált. Rövidnaci, top, mondván jó idő van, otthon úgy is szoliztunk hogy legyen színünk 🙂 ami, mint később ki fog derülni szart sem ért nálam… Olyan kis utcákon át vezetett az utunk amiket a turistáknak nem mutogatnak, büdös nem volt csak egy vagy két helyen, viszont árnyékból sem bővelkednek, és minden csupa-csupa beton. Olyan mintha egy álomban lennénk, régi autók tömkelege, gyerkőcök egyenruhában járnak suliba, és igen hiába van húsvét hétfő, itt úgy tűnik ugyan olyan nap, mint a többi, reggel bandukoltak a gyerkőcök suliba. Az,hogy itt mennyi ember dolgozik, vannak kétségeim mert reggel fél tízkor tucatjával csücsültek és hűsöltek a lépcsőkön…

Az idő egyre melegedett, de mi mentünk tovább leértünk a tengerpartra. Gyönyörű, amerre a szem ellát csak kékséget látni, bár a szélén tele van hordalékkal. Odajött hozzánk egy biciklis taxis, fuvart akart ajánlani de mi kedvesen visszautasítottuk, megkérdezte honnan jöttünk (szerintem fogalma sem volt Magyarország létezéséről 🙂 ) kedvesen elbeszélgetett velünk majd miután nem kértük a fuvart elköszönt és elment, egyáltalán nem volt tolakodó. Ezután felcaplattunk a Hotel Nationalba – olyasmi, mint nálunk a Hilton, legalábbis azt hittük – bementünk lecsücsültünk a bőr fotelekbe, majd ittunk egy fincsi mohitot, Gábor szivarozott. Közben megéheztünk és ettünk egy melegszendvicset ami nagyon fincsi volt. Meglepő módon az árak (nem úgy, mint otthon) teljesen ugyan azok voltak mint az összes többi helyen, nem volt drágább azért,mert ez egy puccos szálloda. Evés után körbenéztünk bent is, kint is. Lementünk a part felé, ahol egy bunkerbe vezetett az utunk, volt egy kedves bácsi aki körbevezetett bennünket. Innen lesték ki annak idején az ellenséget.

Miután kifújtuk magunkat tovább indultunk a Capitolio felé, tényleg jó magas, csak egy bökkenő volt, éppen felújítás alatt áltl, így be van állványozva az egész. De attól még csináltuk pár képet, majd elindultunk a Partagas szivargyár felé, de mire odaértünk már zárva volt, de sebaj majd másnap reggel odamegyünk. Itt már kissé ellenszenvesebbek voltak a helyiek, folyamatosan másik utcába akartak minket átvezetni, hogy ott féláron lehet szivart venni, és alig tudtuk lerázni őket…. Beültünk egy helyi szálloda teraszára is, ahol ittunk egy dykirit. Hát azt kell, hogy mondjam az nem lesz a kedvencem. Már elég későre járt az idő és megéheztünk, így elmászkáltunk a helyi sikátoros utcákon át, ahol mindenki szuvenírt próbál ránk tukmálni, volt helyi pékség, ahol olyan illatok terjengtek, mint otthon nagyon-nagyon régen az igazi pékségek előtt.

A helyi pici boltokban, nem, hogy kicsit, egyáltalán nem beszélnek angolul, de cserébe hiába mondod ,hogy angolul mondja, ő csak spanyolul beszél (pedig elég értelmetlenül néztünk rájuk) de végül mindig sikerült megvenni amit akartunk. Ma például ettünk este dobozos NESTLÉ fagylaltot, amit itthon nem kapni, és a boltok spar-os termékekkel vannak ellátva, mármint ami van, mert az üdítőn, sörön, vízen és konzerveken kívül nem sok minden található a boltokban. Beültünk, egy pici étterembe, addigra már patakokban folyt rólunk a víz, bementünk, hát csak az emeleten volt hely, légkondi nincs, cserébe bekapcsolta a ventilátort, hát nem lett hidegebb ettől sem 🙂 sebaj, ettünk egy – egy menüt (10 CUC-ért kb. annyi mint 10 euró). Kaptunk érte egy koktélt egy főételt, az egyik hal volt, a másik disznó saslikosan megcsinálva, salátával, babos rizs és két száraz bagett szelet volt, egy-egy desszertet is kaptunk (ami valószínűleg vaníliapudingos valami volt, de finom) és egy-egy kávét, jól jártunk és jól is laktunk vele.

Elmentünk vacsi után a tengerparta, ott már kicsit fújt a szél, hűsített kicsit legalább, ugyanis mint már korábban írtam a szoláriumi alapozás otthon szart sem ért, nem kicsit cserébe nagyon leégtem, páran meg is bámultak szerintem emiatt, kb., mint a paprika olyan vörösre égtem, de egyenlőre még nem fáj. Holnap jön a ráadás 🙂 de vastagon bekenem magam hátha segít, bár az iszonyú páratartalom miatt ragadok így is. Legyek viszont meglepően kevesen vannak, és szerencsére szúnyoggal sem találkoztunk a tengerparton sem, ahova sajnos bemenni nem tudtunk mert egy hosszú rakpart az egész, ahol nem lehet lemenni…

Ezután elnéztünk a La Bodegitába, de mivel annyian voltak, mint az oroszok, így ezt is holnapra tartogatjuk, ugyanis elkezdett beborulni, és a szél is feltámadt, és mivel már sötétedett és több mint 4 kilóméterre voltunk a szállástól jobbnak láttuk visszaindulni. Gáborral odamentünk egy taxishoz, hogy hozzon még eső előtt haza minket, de nagyon sokallottuk a 10 CUC-os árat, amit mondtak így alkudozni kezdtünk, a taxis nem akart engedni, csak 8 CUC-ig ment le, Gábor nem engedett max 6-ot adunk, a taxis nem ment bele, ezután megköszöntük majd, elindultunk Gábor azt mondta kíváncsi mikor fognak utánunk fütyülni, de amint kimondta jött a füttyszó, majd szólt egy másik taxis, hogy ő elvisz minket ennyiért is. Így megvolt az első taxis élményünk is, a taxi sárga volt, mint már itthon is, bár picit lepukkantabb, viszont a légkondit nyomta ezerrel, ami már egy picit sok volt, mikor kiszálltunk a Gábor szemüvege olyan párás lett, hogy öt percig nem látott vele 🙂

Ezután visszaérkeztünk a szállásra, ahol jól eső hűvös szoba várt minket. Megittunk még egy sört, összefoglaltuk a nap eseményeit, nagyjából, mert amilyen ingerek itt érik az embert azt sokszor szavakkal nem lehet leírni.. Röpke 20 km-ert gyalogoltunk a hőségben, ami csak halkan jegyzem meg, nem fehér embernek való… Így ért véget a második napunk.
Hihetetlen, de Kubában vagyunk! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Meglepően nyugodtan vártuk az utazást. Ez lehet annak is volt köszönhető, hogy a csomagunk nagyrészét már egy héttel korábban elpakoltuk.

A brüsszeli robbantások miatt sokkal korábban mentünk ki a reptérre. Nem is mi lettünk volna, ha nem lett volna egy kicsi kaland. A beszállókártyánkon a B11-es kapu szerepel, így természetesnek vettük, hogy a B terminálon lesz a check-in is. Az volt csak a feltűnő’ hogy nem volt szinte senki a terminálon’ még a csomag fóliázós ember sem. Amikor megkérdeztem a rendőröket, hogy mit tudnak a fóliásról, akkor derült ki, hogy az A terminálon van a kijelölt pult. Gyorsan átcuccoltunk, fóliáztattunk és beálltunk a sorok végére. Szerencsére gyorsan ment. Sorbaállás közben derült ki, f7hogy öngyújtót zsebben fel lehet vinni… Csak azért nem vittem a szivargyújtómat, mert egyértelműen a tiltólistán voltak/vannak a tűzgyújtó eszközök. A biztonsági ellenőrzés is gyorsan megvolt, mehettünk az útlevél ellenőrzéshez.

Kis várakozás után felszállhattunk a gépre és elfoglaltuk az online lefoglalt helyünket. A felszálláskor nagyon gyönyörű volt látni fővárosunkat felülről az éjszaka közepén. Moszkvába meglehetősen gyorsan megérkeztünk, de a három és fél órányi várakozás borzasztó élmény volt. Miután elfoglalhattuk a helyünket az új gépen alig vártuk, hogy felszálljunk és alhassunk végre. Természetesen ez csak terv volt, mert indulás után kb. 20 perccel már hozták is az első 4 fogásos „kóstolót”. Kaja után volt lehetőségünk pihenni’ de az idő nagyon nem telt közben… Hiába néztünk filmet, a közel 12 óra keservesen telik a szűk és meleg repülőgépen.

A második étkezéstől kezdve sűrűsödtek a légörvények és az addig sima repülés egy kis hullámzásba csapott át, de nem volt vészes, mert ez idő alatt szuszókáltunk egy keveset.

A leszállás és az útlevélellenőrzés nem volt vészes, csak a biztonsági ellenőrzésnél volt hosszú a sor, majd utána a csomagfelvétel, mert az utolsók között jött meg a csomagunk. A taxis a megbeszéltek szerint a kijáratnál várt. Még gyorsan akartunk pénzt váltani, de majdnem egy órát álltunk még ott is sorba a leszállás utáni két órán felül, de legalább már „bent voltunk Kubában”.

Hamar megérkeztünk a szállásra, ahol gyorsan lepakoltunk és közel két nap után végre ismét fürödhettünk majd irány a város…

A Tryp Habana Libre Hotelben egy bácsikától, aki a Hallban készíti a szivarokat vettünk egy szál szivart és az előtérben egy kávézóban rágyújtottunk, majd a hotellel szemben levő kis bisztróban megvacsoráztunk. A szálláson még kiültünk a teraszra kicsit beszélgetni majd eltettük magunkat másnapra.

Az első nap tapasztalata nagyon vegyes (jó értelemben)!

A sok rengetek öreg autó és a koloniál épületek miatt, mintha egy filmbe csöppent volna az ember… A hőséggel nem lenne baj csak a mellé párosuló magas páratartalom az, ami megvisel minket. Az időeltolódás egyelőre nem okoz problémákat, de még ez változhat. 😃

Furcsa érzés „kisebbségben” lenni, de ez szerencsére nem zavaró (sőőőt), mint az otthoni belső kerületekben. Többségében eddig segítőkészséget tapasztaltunk, de ugye még csak pár órája vagyunk a városban/országban…

 

Kata szemével:

1. nap 2016.03.26.: Hol is kezdjem…. Jó korán kiértünk a reptérre (nem tudtuk mennyivel hosszabbodott meg az ellenőrzés). Ücsörögtünk, vártunk, mint még rajtunk kívül páran, meglepő nyugalommal, aztán egy idő után – főleg mikor láttuk a Horváth focicsapatot is becsekkolni – negyed tíz fele elkezdtünk gyanakodni, hogy itt a Ferihegy B. termináljánál van valami bibi… Gábor kiderítette, hogy rosszul van kiírva, és a Moszkvai járat nem a B, hanem az A. terminálról indul. (azért elég szánalmas az Országra nézve, hogy az emberek kisebb vagyonokat hagynak a ott a légitársaságoknál, és egy ilyen problémát nem tudnak kijavítani…). Bele se merek gondolni, mi lett volna ha csak várunk, és várunk és lekéssük a gépet….. No de szerencsére nem így lett. Jó sokan álltak sorba, hogy becsekkoljanak, de végül is mondhatom elég gyorsan bejutottunk, átestünk az átvilágításokon, már nem volt vissza út éjszaka elrepültünk Moszkvába.

A gép egész kényelmesnek mondható, a kilátás az éjszakai Budapest felett csodás. A 2 órás út alatt kaptunk szendvicset, üdítőt és kávét (megjegyezném, hogy az Orosz légitársaság gépén nem szabad kávét inni, mert az íze, mint a langyos vizes tej…) Sikeresen landoltunk Moszkvában, hamar átjutottunk a várakozó zónába, bár nem voltak az átvilágításon túl kedvesek… Ezt követően várakozó üzemmódba kerültünk, röpke 3,5 órát kellett várnunk a Kubai repcsire. Körbevizslattuk a boltokat, valaki a páromnak azt mondta a Moszkvai reptér az egyik legdrágább és legkoszosabb, a tapasztalatunk az volt, hogy koszosnak koszosak, angolul csak nagyon minimálisan beszéltek, akikkel kapcsolatunk volt, de az árakról csak annyit, hogy az itthoni reptéren egy fél literes vízért több mint 600 forintot kérnek el (egy 250 forintos sörért 1000 forintot kérnek), míg az Oroszoknál 1 eurót… Nem mindegy! Hajrá Magyarország!.

Eljött végre a pillanat, felszállhattunk a Kubába tartó gépre, reggel 7:10-kor (ekkor már olyan fáradt voltam, hogy a felszállásból nem maradt meg semmi, csak az, hogy hozzák az ételt, amit egyszer meglehet enni, de otthon senki ne próbálja meg utánozni 🙂 A kávé ezen az orosz gépen is ihatatlanul pocsék volt, többször nem is kértem. Őszintén szólva, iszonyatosan hosszú ez a 12 órás repülőút, próbáltunk aludni, filmet nézni, de a szűk hely, és az iszonyat meleg is eléggé megnehezítette az utat. (aki ennyire hosszú útra vállalkozik gondolja meg kétszer 🙂 ). Az út 90 %-a zökkenőmentes volt, mintha vonaton ültünk volna, de az utolsó két órában kisebb légörvényekbe futottunk, picikét dobálta a hatalmas gépet, de egyáltalán nem zavart minket, sőt kicsit legalább elterelte a figyelmünket a térkép bámulásáról, hogy jelenleg hol vagyunk.

Hallelúja, végre landoltunk, a gépből kisétálva már megcsapott minket az iszonyat fülledt és meleg levegő. Az okmányok ellenőrzéséhez, és csomagok felvételéhez, az alaksorba kellett lemenni, ahol szintél fülledt de már picit hűvösebb levegő volt. Hát mondanom sem kell, nem egy ideges fajta ez a kubai nép, röpke két óránkba került mire átjutottunk az ellenőrzőponton, ezt követte a csomagfelvétel, ami egy órába került…. (eközben azon is izgultunk, hogy kint vár ránk az a taxisunk, aki bevisz minket Havannába) Végre valahára kijutottunk a reptér épületéből (légkondi bent az nincs). A kijáratnál várt minket türelmesen a helyi taxisunk ZSEBI feliratú táblával, megnyugodtunk megvárt minket. Ezután kérdezte, hogy váltunk e pesot, hát hogyne, megláttuk a sort, rögtön rosszul lettem, újabb egy óra mínusz (még mindig nem egy kapkodó idegbeteg nép ez a kubai 🙂 ).

Beültünk a taxiba, ahol meglepettségünkre, egy jó nagydarab sötét bőrszínű sofőr ült. Nagyon kedvesen üdvözölt minket, majd ezután elindultunk, a szállás felé. Menet közben hihetetlen volt, a látvány, pálmafák, régi csodaszép autók. Megálltunk tankolni is, pedig lett volna ideje amíg várt ránk: 🙂 de nem bántuk, mert így láttuk, hogy náluk mindegy honnan jössz be szemből vagy sem nem káromkodnak, hogy mi a szart képzelsz, türelmesen kivárják egymást. Ezt követően tovább indultunk a szállásunk felé, a négy muskétás nevű apartmanunk felé, menet közben megint megállt, nem tudtuk mit akar, bement egy boltba a srác, akinél a ZSEBI feliratú tábla volt a reptéren, majd visszaült és kaptunk egy-egy helyi kubai dobozos kólát ajándékba (nem tudtuk mire vélni igazság szerint, otthon ilyen nem fordulhat elő). Az íze hasonlít az itthon kapható kólákéhoz.

Megérkeztünk a szállásra kiszálltunk. A taxi, amiben ültünk, normál légkondis taxi volt, miután kiszálltunk belőle, mintha szaunába csöppentünk volta, iszonyat párás meleg levegő van. Felcaplatunk a második emeletre, ahol egy fiatal csajszi (a tulaj) fogadott minket, megmutatta a szobát (ami a képeken azért szebb volt 🙂 ), kicsit retrósabb a szoba, mint vártuk, de nekünk amire használjuk tökéletes. Légkondi van szerencsére, egyből be is üzemeltük, és mivel a szoba pici, szerencsére hamar le is hűtötte. Gyors zuhanyzást követően, elmentünk csavarogni, és vacsorázni. Ahol a szállásunk van, az kicsit olyan, mint egy külvárosi rész, de pár percre van a központtól. Amíg sétáltunk, a főúton, csupa csodaszép régi-régi autócsoda rótta az utakat, komolyan úgy éreztem magam, mint ha egy régi fekete fehér filmbe csöppentem volna 🙂 .

Beültünk, egy szálloda kávézójába egy rendes kávéra, Gábor egy bácsitól vett szivart, amit ő maga csavart. Szivarozott, kávéztunk, lehültünk picit, majd vacsi után néztünk. Betértünk egy pici helyi étterembe, ugyan senki nem volt az elején rajtunk kívül, de hát istenem az éhség nagy úr 🙂 kértünk két mohitót (Kubában máshol még nem ittunk de itt inkább vizes rumot kaptunk, finom volt 🙂 ) ezután rendeltünk, én halat Gábor disznót, az ára kb. mint otthon. Isteni finom volt minden, köretnek rizst, sok-sok zöldséget, és valami krumplipüréhez hasonlót kaptunk. Ezután hazaindultunk, annyi ember volt kint az utcán, mint itthon ha valami rendezvény van, a taxit csak úgy leintik az út szélén integetve (mint a new-yorki filmekben). Fülledt meleg idő volt még 22 órakor is. Visszaértünk a szállásra, megittunk egy hideg helyi sört, majd jól megérdemelten eltettük magunkat másnapra. Első nap tanulsága, ne idegeskedj ez itt Kuba, itt senki nem idegeskedik, és senki nem rohan sehova 🙂 . Próbáljuk megszokni 🙂 .

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Tavaly november környékén néha elkezdett rángatni a kocsim gyorsítás közben. Akkor kicseréltem a légszűrőt, de nem lett sok javulás, inkább rendszeresebb lett a dolog. Együtt éltem a problémával és kerültem a nagy terheléseket alacsony fordulaton. Lelki szemeim előtt a gyújtótrafó hibáját vizionáltam, ami azért zsebbenyúlós dolog. Előtte viszont a 2011 áprilisában beszerelt iridiumos gyertyák helyére vettem másik garnitúrát, mert úgyis esedékes volt már a cseréjük…

Amíg vártam, hogy megjöjjenek a gyertyák, mert ki akartam zárni a gyújtótrafók hibáját, vettem még fékfolyadékot, hajtóműolajat a váltóhoz és a szervóhoz. Azért a motort sem hanyagoltam el vásárlás terén. Megrendeltem a láncszettet és egy hátsó fékbetét garnitúrát. A láncszett már otthon várja a beépítést, a fékbetétet meg én várom, hogy leszállítsák.

Most hétvégén, hogy egy kicsit “jobb” idő volt (a mínusz 10-15 helyett csak 0 fok körüli hőmérséklet és hó) és végre világosban jutottam a kocsi közelébe kicseréltem a LED-es helyzetjelzőket normál izzóra. A kiégett rendszántábla világítást is meg akartam javítani, de annyira szét vannak rohadva a csavarjai, hogy amikor hozzáértem a csavarhúzóval szétporladtak. Szóval az most úgy maradt, amíg jobb idő nem lesz.

A karbantartás része volt a gyertyák cseréje is. Nem volt benne semmi ördöngősség, kb 10-15 perc alatt végeztem. A meglepetés a gyertyák állapota volt. Gyárilag 1,1 mm-es hézaggal rendelkeznek az NGK BKR6EIX-11-es gyertyák. Ránézésre 2 darab volt, ami rendelkezett ezzel a hézaggal, de a többinél nagyobb volt az elektródahézag, mert a motorban töltött kb 75.000km megette a gyertyákat, de olyan szinten, hogy volt amelyiknél 2-3mm volt a hézag. Szerencsére csere után megszűnt a rángatás és újra ereje teljében van a kis “bestia”…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Még pár évvel ezelőtt vettem egy mechanikus időkapcsolót, amit pár hónap után egy digitálisra cseréltem, mert elég hangos volt. A digitális elég sokáig működött, de kb két éve elkezdett teljesen random módon működni, pár hónapja pedig a kijelzője halt be teljesen, semmit sem lehet látni rajta. Elkezdtem időzítő áramköröket nézegetni, hogy majd építek magamnak egyet, de az aliexpressen találtam egy kész elektronikát, aminek a leírását végigolvasva rájöttem, hogy ez kell nekem és még “olcsó” is. Ez az olcsóság 1.200-1.300 Ft-os összeget jelent, ami tényleg nem sok egy fali aljzatba dugható digitális időzítők 4-5.000 Ft-os árához képest. Természetesen egyből rendeltem is belőle 2db-ot (két helyről). Az egyik a humidorszekrényhez és egy örökölt humidorhoz tartozó ventilátorokat fogja vezérelni míg a másik a fentebb említett lehalt időzítőt fogja váltani…

Az egyik időzítő nagyon hamar megérkezett. Gyorsan beszereztem a hiányzó dolgokat, mint csatlakozók, tápegység és műszerdoboz. Mivel a beszerzett ventilátorok elég nagy fordulatúak ezért egy 7806-os IC-vel oldottam meg, hogy alacsonyabb feszültség mellett kisebb fordulaton menjenek a légkeverők. A szekrényben nem szaroztam a kábelezéssel, mert a polcok eltakarják a csokit, amiben a kábeleket összekötöttem. A ventikhez jó kis “retro fémépítőből” (gyerekkoromban rengeteget játszottam vele) kreáltam felfogató alkalmatosságot.

Időközben a második időzítő is megérkezett. Szerencsére pont jókor, mert a már 5 éve működő tápegységem megadta magát. Vettem egy ugyanolyan tápot, amit a másik elektronikához használtam így bármikor felcserélhetők, ha kell. Ezt a második időzítőt sokkal gyorsabban építettem be egy műszerdobozba, mert már tudtam, hogy mit-merre-hogyan.

Természetesen minkettő hibátlanul működik és teszi a dolgát! Remélem, hogy sokáig…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

2013. márciusában a Canon bemutatta az EOS 700D fényképezőgépet és bejelentette, hogy befejezi az EOS 600D vázak gyártását/forgalmazását.

Ebben az a legfontosabb, hogy a 650D és a 700D már érintőképernyővel volt szerelve, vagyis a 600D volt az utolsó “hagyományos” kijelzővel szerelt DSLR az 1100D mellett. Nagyon rövid gondolkozás után úgy döntöttem, hogy kell nekem egy 600D, mert fényképezőgépből nem szeretnék érintőkijelzőset.  Az 1100D-t nagyon műanyagnak tartottam és nem éreztem túl nagy előrelépésnek a Panasonic FZ38-as gépemhez képest, amit érzésem szerint 3 év alatt “kinőttem”.

Felkerestem barátomat, aki pár nappal később szállította részemre a készüléket, amit a legendás március 15-ei, “üljünk át egy másik autóba!” hóvihar előtti napon kaptam kézbe. Nagyon jó fogású és egyszerűen használható kis gépezet! Innentől viszont elindultam a “lejtőn”, ami minden DSLR tulajdonos életét megkeseríti… Kell egy tartalék akkumulátor, kell egy portrémarkolat (a Nikon D90-nél nagyon megszerettem), kell egy teleobjektív, kell egy vaku stb…

Portrémarkolat:
A gyári verzió 35.000 Ft lett volna, de egy kis utánaolvasás után kiderült, hogy az Ebay-en kapható 6-7.000 Ft-os markolatok is tökéletesen ellátják a feladatukat. Nem kérdés, hogy az olcsóbbik mellett tettem le a voksomat és nem bántam meg a választásom.

Teleobjektív:
Nagyon szerettem volna egy EF 70-200 f4 objektívet, de sokallottam az akkor még “csak” 140-150.000 Ft-os árát. Ismételten sokat olvasgattam  és nagyon dicsérték a 80-as évek végén forgalomba hozott EF 70-210 f4 Macro objektíveket. Vaterán feltűnt egy nagyon megkímélt állapotú 25.000 Ft-ért csak az volt a baj vele, hogy Makón van. Természetesen ez nem tartott vissza és elmentünk érte motorral. Azóta is nagy elégedettséggel tölt el a használata, mert tényleg egy nagyon jó objektív.

Vaku:
Ez a tétel addig nem volt feltétlenül fontos, amíg nem jött egy “felkérés” Párom részéről, hogy egy kolléganőjének az esküvőjén készítsek fotókat. Leginkább vaku nélkül készítettem a képeket, de voltak szituációk, amikor ki kellett pattintani a beépített vakut, de a direkt fénye miatt szívás volt a használata. Így álmodtam egy nagyon és szintén az Ebay-ről rendeltem egy Yongnuo EX565-II villantót 23.000 Ft-ért, ami az itthoni ár harmada-fele volt. Az FZ38-as gépem egyik hátránya pont a vakupapucs hiánya volt…

Táska:
Kezdetben, amikor még csak a fényképező volt meg a kit objektívvel bőven elvoltam egy LowePro Apex 120-as táskával, de ahogy bővült a géppark úgy lett egyre égetőbb egy olyan táska vásárlása, amibe minden belefér. Így esett a választásom egy LowePro Stealth Riporter D300 AW fantázianevű “retikülre”. Gyakorlatilag minden felszerelésem kényelmesen elfér benne és még kényelmes is.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Az elmúlt években az arcom csak akkor látott borotvát, ha volt valamilyen kiemelt esemény, amin “elvárás” volt a megfelelő megjelenés. Többnyire 1-2 hetente fogtam a szakállvágómat és letoltam a “borostát” 0-ás géppel. Volt időszak, amikor szakállam volt, de az a Páromnak annyira nem jött be. Mindez azért, mert a Wilkinson Quattro (előtte Gillette Mach 3) borotvámhoz drágának tartottam a pengéket. Igen, 4db kerül 2-4ezer forintba és 4-5 borotválkozás után lehetett őket kidobni, mert csak húzták a szőrt a pofázmányomon.

Pár héttel ezelőtt olvastam egy cikket, ami a hagyományos borotválkozásról szólt és eldöntöttem, hogy “visszatérek” a régimódi borotválkozáshoz. Hosszas művelődés után egy Mühle R106-os borotvát szemeltem ki magamnak, amit meg is rendeltem egy angol cégtől, akik még szállítási költséggel együtt is 2.000 Ft-tal olcsóbban tudták megoldani a szállítást, mintha itthon bementem volna egy boltba… A beszerzéssel kapcsolatban az volt az egyetlen feltétel, hogy rendszeresen használnom kell, nem pedig félévente. Érzésem szerint ezzel nem lesz gond! 😉

Természetesen a flakonos borotvahabokat, zseléket is elhagytam. Éppen ezért vettem még pamacsot és krémet is. Nem is gondoltam soha, hogy a megfelelő eszközök és előkészületek mennyit számítanak. Érzésre sokkal simább tud lenni az arcom és kevésbé pattogok ki, mint a sokpengés verzióktól. Illetve nem mellesleg jól is mutat a fürdőszobaszekrényben a pamacs és a borotva, nah meg a “többi” kiegészítő (krémek, szappanok).

Egyenlőre még tanulgatom a helyes technikát és kísérletezgetek a pengékkel is, hogy nekem melyik fajta lesz a megfelelő. Egyenlőre nagyon tetszik a dolog, mert a mai rohanó világban van hetente 1-2 alkalommal kb fél órám, amikor csak magammal foglalkozok.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Sok évnyi kerékpározás után 2003-ban jött az ötlet, hogy kellene egy “komoly” bringát birtokolnom. Az akkori kínálatnak megfelelően a legjobb ár/érték arányú kerékpárt rakattam össze a részemre (Shimano LX-XT cuccokkal), amivel feltett szándékom volt, hogy amatőr versenyeken is indulni szeretnék. Akkoriban az egyik kollégámmal rendszeresen jártunk a budai hegyekbe tekerni, de a versenyek valahogy mindig elkerültek.

Augusztus elején találkoztam az Underworld kupa “reklámjával”. A versenykiírásnál láttam, hogy van lehetőség “próbafutamon” részt venni tét nélkül. Gondoltam 30 percet csak kibírok így neveztem a próbafutamra. Egy héttel a verseny előtt kipróbáltam magam Pilisvörösvár környékén, hogy milyen lehet feszített tempóban közlekedni és megállapítottam, hogy menni fog a dolog.

A verseny előtt lett volna lehetőség körbetekerni a pályán, de nem éltem a lehetőséggel, mert jobb szeretem élesben megtapasztalni a dolgokat. Ha erdőben tekerek, akkor is mindig az ismeretlenre kell készülni, mert naponta változhatnak a körülmények. A rajt előtt sem volt bennem semmi feszültség, csak egyszerűen odaálltam a rajthoz és vártam, hogy indulhassunk…

Az első körben még bírtam a tempót, még úgy is, hogy egy szűk kanyart kicsit elszámítottam és majdnem beborultam az árokba. 🙂 A második kör vége felé már éreztem, hogy kezdek kifogyni az erőmből, de azért tartottam magam és pár helyen bátrabban mentem. Az utolsó körömben egy technikai hibának köszönhetően letelt az időm és nem tudtam elindulni a negyedik körömre. Történt, hogy egy meredek emelkedőre a nyeregből kiállva akartam felmenni, de az emelkedő felénél megugrott a lánc és le kellett szállnom. Pontosabban kellett volna, de mivel a bal lábam a meredek lejtőn volt így alig bírtam lemászni a cangáról és csak telt az idő. Innentől már nem siettem sehova, mert láttam, hogy nincs esélyem körbeérni. Az egész versenytáv 6,2km volt részemre, amit 30:55 perc alatt teljesítettem.

Nagyon élvezetes volt a föld alatti rész a változatos talajjal és a diszkrét félhomállyal. Szerencsére a talaj nem csúszott, nem volt meleg, a többi induló is teljes mértékben korrekt volt!

Nulla felkészültséggel (60km-t mentem előtte biciklivel, amiből 45km aszfalton volt) jónak értékelem a szereplésem! A kitűzött célt mi szerint nem versenyzek senkivel és csak a magam szórakoztatását tartom szem előtt maradéktalanul teljesítettem! A kerékpár is tette a dolgát attól a kis műszaki gondtól függetlenül! Nagyon jól éreztem magam és bízom benne, hogy jövőre is lesz lehetőségem részt venni ezen az egyedülálló eseményen… 😉

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)

Természetesen nem Nekem, hanem a Páromnak!

Katám ugye Anyám “városi” kerékpárját használta pár éve munkába járásra, de az utóbbi pár évben pihenőágon volt. Városi mivolta miatt nem alkalmas nagyon terepre, ahol újabban tekerünk így felmerült az ötlet, hogy kellene venni a részére egy terepképes(ebb) kerékpárt. Az elvárások érzésem szerint nem voltak nagyok: kazettás hátsó agy, teleszkóp, “olcsóság”. Természetesen ebből a 3-asból mindig hiányzott valami, leginkább az “olcsóság”.

Hosszas keresgélés után sikerült leszűkíteni a keretet két Mali kerékpárra (27,5″ Angel, 27,5″ Cobra) csak az árukkal nem voltunk megelégedve! Illetve a mechanikus tárcsaféket is egy kicsit erősnek éreztem a mi szintünkön. Elmentünk azért megnézni Őket személyesen, de egy kicsit kiábrándító volt a bemutatóteremben az eladók hozzánemértése és hozzáállása, de ez most lényegtelen. Az Angel 95.000 Ft-ért sérült volt, le volt pattanva a festés egy elég nagy helyen. Nézelődtünk egy kicsit majd távoztunk. Eldöntöttük, hogy Mali nem lesz.

Végig figyeltük a használt piacot is és találtunk egy gyöngyszemet. Piros-fehér-fekete Merida Matts TFS100 kerékpár Fóton. Még aznap délután elmentünk megnézni és mindent rendben találtunk. Kazettás agy, teleszkóp, relatíve “olcsó” a maga 75.000 Ft-os vételárával, de volt rajta kitámasztó, a gyári nyerget a korábbi gazdája egy kényelmesebb zselésre cserélte. Az egyetlen dolog, hogy a gumik kopottak voltak, de az szerencsére nem nagy tétel. Egy újszerű kerékpárhoz jutottunk hozzá bőven féláron és azért mégiscsak egy Merida. Kikaptuk az első kereket és már pakoltuk is befelé a kocsimba. Otthon rátettem a pedálokat és mentünk vele egy karikát az utcában.

Katám nagyon boldog vele és szereti is használni annak ellenére, hogy már “felavatta”… 😉

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Régebben (kb. 10 éve) nagy kerékpáros voltam, 4 évvel ezelőtt volt egy “fellángolás”, de idő hiányában tényleg csak fellángolás maradt. Akkor kerültek be a kert végi sufniba a kerékpárjaink, amiket idén előszedtünk és kicsit elszörnyedtünk a látottakon. Szerencsére csak egy kicsit, mert sokkal rosszabbra számítottam.

Kata biciklijén, amit Anyumtól kapott kölcsönbe csak a két külső gumi, két fék- és egy váltó bowden esett áldozatul. Természetesen a fékeket be kellett állítani, de mivel az elsővel voltak nehézségeim így a noname féket lecseréltem egy Shimano Alivio V-fékre. Érdekes módon azt be tudtam rendesen állítani… A külsőket mindenképpen cserélni akartam, mert tudtam, hogy kopottak, de a repedések az oldalfalon megerősítették eme törekvéseim.

Az Én Magellanom egy kicsit bonyolultabb eset lett/volt. Arra készültem, hogy a teleszkópot fel kell fújni, mert elengedte a levegőt, de pont azt tartotta meg és az olajat engedte el… Vihettem szerelőhöz, aki 9.000 Ft-ért feltöltötte olajjal és pótolta a hiányzó tömítéseket, amiket az előző szerelő kifelejtett. A külsők hiába voltak ellátva mintával, mert miután felfújtam őket a gumi oldala elkezdett elválni a futófelülettől. 26×2,1-es gumik voltak fent, vettem méretben ugyanekkorákat, de azok mégis nagyobbak voltak. Az első keréknél nem lett volna baj, mert volt neki hely, de hátul már beleért az első váltó a kerékbe, ha leváltottam a kistányérra. Szerencsémre a kerékpáros bolt visszavette a gumikat annak ellenére, hogy már kidobtam a gumik papírjait és kicserélték 26×1,9-esekre. Ezen felül más dolgom nem volt az enyémmel. Csak használat közben derült ki, hogy a fékbetéteim már nem az igaziak így kicseréltem újakra őket. Érezhetően jobb lett a fékhatás.

Nem tudom megmondani, hogy miért vártam ennyi időt a cangák előszedésére, mert “folyamatosan nyafogtam”, hogy hiányzik a tekerés…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Nem most volt a 30. születésnapom, de jó érzés visszagondolni rá, mert nehéz nekem meglepetést okozni és akkor sikerült (nem is egyszer!)… 😉

Az egész úgy kezdődött, hogy reggel Páromék felköszöntöttek. Azután elmentem, hogy rendbe szedjem magam a barátaimmal történő szivarozás előtt és mikor kijöttem a fürdőből egy régi üvegajtós szekrény fogadott a konyhában, amit Párom saját kezűleg varázsolt újjá. Egyből rávágtam, hogy milyen szép humidor lesz belőle és az is lett… 😀

Késő délután bejöttünk a városba vacsorázni. Ezután sétáltunk a Duna-parton. Megálltunk egy helyen és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
– Ez mi? – Kérdezte Párom
– Egy hajó.
– De mi van kiírva?
– Fortuna Szálloda- és Étteremhajó – feleltem és nézett rám vigyorogva
Nem tudtam, hogy mit akar mondani a tekintetével…
– Ide jövünk! – pár másodperc múlva kiült az arcomra a döbbenet és a meglepetés, nem találtam szavakat
– De nincs is Nálam semmi ruha és pipere – fakadtam ki
– Amíg zuhanyoztál mindent elraktam – közben vigyorgott.

Elfoglaltuk a szállást, majd elsétáltunk egy boltba valami nassolni valóért. Visszaérve kimentünk a hajó hátuljába szivarozni, pezsgőzni, beszélgetni és gyönyörködni a városban.

Reggeli után Párom elvitt Zuglóba, hogy a Barátaimmal szivarozzak egy jót. Nem akart zavarni minket a szeánszunkban ezért otthagyott és később jött vissza értem. Ekkor még mindig az előző este átélt meglepetés hatása alatt voltam. Hazaérve mindketten meglepődtünk, mert Anyósóm egy meglepetés családi bulival készült Nekünk. Sikerült meglepni mindkettőnket, Engem ekkor már sokadszorra alig 24 óra alatt… 😉

Azóta sem volt részem hasonlóan kellemes meglepetés(ek)ben…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Az életem során voltak pillanatok, mikor italozásban a mennyiség számított. Igaz viszont, hogy akkor csak alkalmanként, házibulikban ittam, de akkor sokat, nagyon sokat… Ahogy telnek az évek úgy lesz az embernek kifinomultabb az ízlése az alkoholos italok iránt.

Az elmúlt 2-3 évben a szivaros cimborákkal eljutottam odáig, hogy szinte csak “minőségi” szeszt iszom. Fél évvel ezelőttig ez gyakorlatilag a “jó/neves” pálinkákat és a Jack Daniel’s whiskyt jelentette. Áprilisban eljutottunk odáig a cimborákkal, hogy inkább

igyunk kevesebbet, de az tényleg legyen jó!

Ezen elv alapján volt szerencsém kóstolni az alábbi italokat:

  • The Glenlivet 12 éves Single Malt Scotch whisky
  • The Glenlivet 15 éves Single Malt Scotch whisky
  • Glenfiddich 12 éves Single Malt Scotch whisky
  • Glenfiddich 15 éves Single Malt Scotch whisky
  • Talisker Dark Storm Single Malt Scotch whisky
  • Laphroaig Quarter Cask Islay Single Malt Scotch whisky
  • The Isle of Jura Superstition Single Malt whisky
  • Monkey Shoulder Blended Malt Scotch whisky
  • The Yamazaki Single Malt whisky (Japán)

A kóstolások közben sajnos követtünk el hibákat, mert volt, hogy két teljesen különböző karakterű nedűt ittunk egymás után és erre nem voltunk felkészülve fejben. Ilyen volt a 12 éves Glenlivet “párosítása” a Talisker Dark Stormmal, ahol a Taliskert “leszaroztam” pedig önmagában egy nagyon finom füstös whisky. Sajnos nem volt (még) alkalmam újra kóstolni a Taliskert, mert nem lehet itthon kapni és cimborám már elpusztította a maradékot. De ami késik az jön! 😉

A The Glenlivet 12 évesből mindig van itthon, mert egy tökéletes “mindenes”, a 15 éves nem kerül sokkal többe, de azért részemről annyival nem jobb. Igaz selymesebb, de nekem a 12 éves enyhe “nyersessége” jobban bejön.

A Laphroaig egy kakukktojás. Egy latakiás pipadohány mellé kóstoltam és nagyon jól kiegészítették egymást. Ebből nekem még kóstolni kell (egyedül inni egy üveggel), mert az első találkozásunk kicsit felemásra sikeredett. Lehet nem a tűző napon kellett volna innunk…

A Glenfiddich-ek (egyenlőre) nem hagytak bennem mély nyomokat. Nem mondom, hogy rossz, mert nem igaz csak nem az én “ízvilágom”. a 15 évesből csak két pohárral ittam egy belvárosi szórakozóhelyen.

A Taliskert és a Jura-t újra kell majd kóstolnom, mert nem szomjasan másodiknak fogyasztottuk őket…

A Yamazaki egy nagyon jó japán whisky! Van olyan jó vagy jobb, mint némelyik skót csak nem lehet itthon kapni.

Jelenleg egy Monkey Shoulder van porondon és nem okoz csalódást. Ez is mindig lesz itthon a 12 éves Glenlivet mellett. Még Anyósomnak és Páromnak is ízlik, ami nagy szó. Jobban belegondolva fog kelleni egy zárható szekrény ennek a “majomnak”… 🙂

Nem célom sorrendet felállítani az italok között, mert saját magam szórakoztatására fogyasztom őket és ez a pár tétel még igencsak kis szelet a whiskyk sokaságában.

Egészségünkre!  😎

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Az elmúlt pár évben azt veszem észre, hogy a nők többsége agyvérzésen esett át!

Az “átlag” pasikkal ellentétben nem a csajok/nők seggét vagy melleiket szoktam nézni, hanem az összképet és mindig idegbajt kapok a mostani táska hordási divattól! Igen, szándékosan használom a DIVAT kifejezést, mert nem akarom elhinni, hogy kényelmesen lehet vinni egy táskát, ha derékszögbe hajlítjuk a karunkat és a hajlatba tesszük a pántot/”fogantyút”.

És ezt természetesen még tudják fokozni, amikor vásárlás után a szatyrokat is ily módon aggatják magukra, mint valami fogasra.

Ettől komolyan mondom úgy néznek ki a nők, mintha agyvérzésük lett volna és lebénult volna a karjuk… Szerintem nem trendi, hanem szánalmas!

Elnézést kérek a valóban beteg emberektől a hasonlat miatt, nem szándékoztam megbántani Őket emberi méltóságukban!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Nem gondoltam volna, hogy eme baráti összejövetelig várnom kell az írással, de most van rá lehetőségem és időm.

Mindenki kidőlt és alszik. Magyarra lefordítva készülnek a második berúgásra pedig még csak  kettő óra múlt. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy lényegében ketten megittunk egy literes whiskey-t reggel hattól délig…

Mostanában annyit ittam, hogy még bírom is.  Egyszerűen leírhatatlan érzés, amikor 5 pasi elmegy és “kényezteti” egymást. Itt most ne értsetek semmit sem félre, nem buzulásról van szó, hanem lazulásról és ahogy a pasik lazulnak az nagyon kemény…

Ez a Szilvásvárad nagyon jó hely! Nyugis, csendes és még a levegő is tiszta, bár az tény, hogy a szivarozással eme utóbbi pontnak lőttek a környezetünkben.

Élni tudni kell!
Tegnap este szűzpecsenyét grilleztünk tárcsán. Reggelire tárcsán készült lecsó volt, ebédre szintén szűzpecsenye egy kis medvehagymás carbonara spagettivel. Vacsira tárcsán sült csülök lesz és még ott a holnapi nap a lábszárpörkölttel, ami bográcsban fog készülni és a pisztráng a völgyben. A szivarokról és a piákról még nem is beszéltem…

Az a durva, hogy otthon nem szoktam konyhában tevékenykedni. Itt pedig mosogatok, tésztát főzök miközben odateszek egy kávét is főni. Sőt, reggelire is csináltam egy kávét. Az ital kihozza belőlem a konyhatündért, de sajnos ilyen téren “drága” vagyok. Meg azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy “ősök” fürkésző szemei társaságában nem is szeretek semmit sem csinálni, mert akkor csak belemagyarázás van, ezt pedig rühellem.

Szóval iszonyatosan jó bulinak vagyok részese egy nagyszerű társasággal, barátokkal! Egyedül az egyik cimbora horkolása nem hiányzik így gépelés közben, de elnézem neki…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

2002-ben mikor elvégeztem a műszaki informatikusi technikusi képzést a Pataky HSZI-ben jelentkeztem az elektronikai technikusi képzésre is ahová felvettek. Kezdetben úgy éreztem, hogy fogok tudni boldogulni a dologgal, de később rájöttem, hogy nem fog menni, mert nem az Én világom. Igaz, félig-meddig csak a katonaság elkerülése miatt vágtam bele a dologba…

2002. szeptember közepén jött egy levél, hogy október közepén jelenjek meg a Petőfi Laktanyában sorozás céljából. A gerincferdülésemről (kisebb veszekedések és kiabálások árán az SZTK-ban) gyorsan be is szereztem egy igazolást. Megjelentem a vázolt időpontban, átestem a vizsgálatokon majd megállapították, hogy amint elvégeztem az elektro technikusi tanfolyást visznek is Szolnokra repülőgép műszerésznek.

Október végén meghoztam életem egyik “kétes” elhatározását, mely szerint otthagyom az iskolát és befejezem az elektronikai technikusi tanulmányaimat. Pár hétig gondolkoztam és elhatároztam, hogy bemegyek a pasaréti úton található Hadkiegészítő Parancsnokságra és írok egy kérvényt, hogy mielőbb vigyenek el katonának. Tudom, hogy most mindenki hülyének tart, amiért így határoztam! Úgy voltam vele, hogy a sorkatonai szolgálat után már nyugodtabban lehet tervezni a nagybetűs életet és nem kell félni, hogy mikor ráncigálják el az embert fél évre a munkahelyéről és a családjától.

Az Ezredes Úr, akihez kerültem szintén meglepődött és első körben ki is nevetett, majd amikor átadtam neki a kérvényemet és az iskolából való kilépésről szóló papírokat elkezdett komolyan venni… Beszélgettünk kicsit és felajánlotta, hogy ha már itt vagyok és katona akarok lenni, akkor eldönthetem, hogy mire szeretnék “szakosodni”. Én egyből rávágtam, hogy sofőrködni szeretnék, mert imádok vezetni. Elkezdte vadul nyomogatni a számítógépe billentyűzetét és kisvártatva mondta a lehetőségeket:

  • 2003. januári vonulás szombathelyi kiképzéssel és szolnoki szolgálattal, leszerelés 2003. júliusa
    – Ez nekem nagyon hideg volt és távoli, így elvetettem, mint lehetőség…
  • 2003. márciusi vonulás szintén szombathelyi kiképzéssel és nagytarcsai szolgálattal, leszerelés 2003. szeptembere
    – Hmmm, ez nagyon jól hangzott. Nincs is már annyira hideg és a szolgálat még közel is lenne…
  • 2003. májusi vonulás szombathelyi kiképzéssel és Petőfi Laktanyás szolgálattal, leszerelés 2003. novembere
    – Ez sajnos az egészségügyi besorolásom miatt nem jöhetett szóba…

Gondolom mindenki kitalálta, hogy a középső  változatot választottam. Az Ezredes Úr szerint is nagyon jól döntöttem, mert szerinte “nyugis” időszak fog várni Rám. Sofőr képzés csak Szombathelyen volt akkoriban és mivel erre vágytam ezért egy kicsike kompromisszumot kellett hoznom a távolságot illetően. De azt a másfél hónapot valahogy csak kibírom valahogy…

Mivel nagyon közel volt a vonulás időpontja, ezért nem volt lehetőségem “C” kategóriára megszerezni a jogosítványt, amit így visszatekintve nagyon bánok! Kezemben a behívómmal mentem haza, ami szerint 2003. március 11-én 10:00-kor jelenjek meg a szombathelyi Savaria Kiképzőbázison sorkatonai bevonulás céljából!

Folyt. köv…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Sajnos ismételten eljutottam arra a pontra az életemben, hogy a mindennapi és alkalmi teendők miatt nem volt lehetőségem folyamatában adminisztrálni az elmúlt fél év eseményeit.

A következő pár hét feladati között szerepel, hogy a lehetőségeimhez képest bepótoljam az elmaradásom (bőven van miről írni) és “naprakész” állapotba kerüljön a weboldalam tartalma.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Tegnap Párommal vásárolgattunk az ázsia centerben és egy vicces jelenetnek voltunk fültanúi.

Két 60 körüli hölgy nézelődött, közelebb léptek az egyik bolthoz, hogy rendesen lássák az árus portékáját. Ebben a pillanatban az ázsiai “kislány” tört magyarsággal “Jáó napot!” kívánt nekik. A két hölgy ezen annyira meglepődött, hogy köszönés helyett pár pillanattal később az  egyik gúnyosan megszólalt:

“Ezek tanfolyamon vettek részt az elmúlt napokban, hogy köszönt?!”

Ez a kis jelenet felvidított minket, jót mosolyogtunk rajtuk.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Két hónapja sanyargatom a testem heti 3 fegyencedzéssel mikor egy januári szivaros találkozó alkalmával elkezdünk beszélgetni a kistársaimmal, hogy régebben vagy éppen most ki mit sportol/sportolt. Ekkor szólt Zoltán barátom, hogy miért nem megyek el vele egy kettlebell edzésre. Őszintén megmondva korábban még sosem hallottam ezt a kifejezést. Elkezdte magyarázni, hogy egy golyó, aminek füle van és rendesen ki tudja készíteni az embert.

Szép kilátások gondoltam magamban! Szivarozásból hazaérve segítségül hívtam legjobb “szemüveges barátomat” és elkezdtem kutakodni a “füles golyóval” kapcsolatban. Néztem pár videót és nem tudtam felfogni, hogy mi ebben a nehéz… Gondoltam belevágok és adok eme sportnak (is) egy esélyt.

Január 30-án szerdán eljött a nagy nap, az első kettlebell edzés napja. Tamás az instruktor egy kicsit “mérges” volt Zoltán barátomra, mert épp egy köredzést tartott az “öreg” belleseknek és emiatt kevesebb időt tudott velem foglalkozni, mint amennyit szeretett volna. Bemelegítés után átvettünk pár alapfogást majd belevágtunk a köredzésbe. Igen, Én is az állomásokon dolgoztam igaz még nem teljes erőbedobással és nem azokat a gyakorlatokat, mint a többiek. Ettől függetlenül amit tudtam csináltam. Az edzés végére már bőven megtapasztaltam, hogy ez bizony nagyon kemény sport. Már az edzés közben rájöttem, hogy ez jó lesz nekem és csinálni akarom! A köredzéssel nem sikerült elvenni a kedvem, sőőőőt…

Két nappal később alig bírtam megmozdulni és olyan helyeken is izomlázam volt, ahol nem is feltételeztem, hogy van izom (csípő, gerinc mentén végig)! Azóta eltelt majdnem egy hónap és most már azt mondom, hogy miért nem kezdtem el korábban…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (2 votes cast)

Tegnap este sikeresen elhoztam a motoromat a téli szállásáról, igaz nem volt valami egyszerű feladat…

Miután végeztem a fogászaton fogtam a  már összekészített cuccaimat és elindultunk a családdal nagybátyámhoz. Leporoltam a motort és belekezdtem a gyertyacserébe, de valamiért a gyertyapipát nem tudtam lehúzni a gyertyáról (a pipát is cserélni akartam eredetileg). Hosszas küszködés után hagytam az egészet. Beszereltem az akkumulátort, ami otthon fel lett töltve, de nem indult vele a gépsárkány. Irány fater kocsijához, hogy bebikázzuk. Miközben járatom, melegítem ellenőriztem a lámpákat, de a tompított nem világított,  a reflektor viszont igen. Levettem a lámpát és látom, hogy az izzófoglalat meg van olvadva, égve. Ez lényegében az én saram, mert a 35W-os izzóra tervezett foglalatba 50W-os kínai halogénizzót raktam. Hosszas szenvedés után sikerült az izzó maradványait kiszedni a foglalatból, de az égés miatt a “gyári” izzót nem lehetett beletenni.

Ekkor jutott eszembe, hogy otthon van tartalék foglalatom. Gyorsan beültem a kocsiba és elmentem érte. Otthon meg is találtam a tartalék foglalatot a gyári lámpám mellett. Egy kicsit elgondolkoztam, hogy elvigyem-e magammal, de elvetettem a gondolatot, mert annak idején  nem láttam vele sötétben szinte semmit. Elraktam még a digitális multiméteremet meg pár szerszámot és visszamentem, hogy kicseréljem a foglalatot. Ekkor ért a meglepetés! A foglalat nem volt jó az utángyártott lápámhoz. Nagyon gyorsan elkapott a harci ideg és ott tartottam, hogy felgyújtom a motort, pedig nem tehet semmiről. Egy kis higgadás után elkezdtük a megolvadt foglalatot faragni, hogy bele tudjuk tenni a gyári izzót. Elment egy kis idő eme művelettel, de végül sikerrel jártunk. Mehetett vissza a lámpa a helyére.

Próbálom indítani a mocit, de az önindítót még mindig nem tekeri meg az akkumulátor. Előszedem a multimétert és megnéztem, hogy van-e töltés, de nem volt. Az egészben az a vicc, hogy tavaly tavasszal volt kicserélve a feszültségszabályzóm. Amióta megvan a motor minden tavasszal ezt játszuk, de nem tudok rájönni, hogy miért. Egy hónap múlva úgyis vinnem kell majd műszaki vizsgára és majd akkor (ismét) megnézetem a szervizben.

Miközben (ismét) melegítettem a motort elkezdtem beöltözni (aláöltöző, vesevédő, térdvédő, csősál, motoroskabát, bukó, szemüveg, kesztyű). Első “homályos” utam egy benzinkútra vezetett, ahol gyorsan megszabadultam a szemüvegemtől, mert iszonyatosan párásodott a bukó alatt. Tankolás után irány hazafelé! Félúton elkezdett fázni a kezem, de ez nem volt igazából meglepő, mert nem rendelkezem téli kesztyűvel. Kisebb szenvedés árán, de végre beértünk a fővárosba, ahol a mérsékeltebb tempó miatt már nem fázott annyira a mancsom. Mikor leraktam a motort, akkor szembesültem a ténnyel, hogy 4-6 celsius fok környékén van a hőmérséklet a városban. Ez azt jelenti, hogy városon kívül ennél csak kevesebb volt, de 75-80 km/h-s sebességnél már kb. -6 és -8 fok körül lehetett a hőmérséklet a menetszél miatt. Szóval nem csodálkozom, hogy fázott a kezem. Más testrészemmel nem voltak problémáim, az öltözékem tette a dolgát.

Még ilyen körülmények között is élveztem a motorozást! Nagyon hiányzott már ez a fajta szabadságérzet!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Gondolom kissé meglepő, hogy szivart emlegetek a címben és mégis a pipás bejegyzések közé sorolom eme bejegyzést. Ez azért lehetséges, mert a tudomány oltárán feláldoztam egy “fél” José L. Piedra Petit Cetros nevű kubai szivart (a másik felét majd elszívom szivarnak).

A kísérlet lényege, hogy feldarabolom/aprítom és pipadohányt csinálok belőle. Kíváncsi vagyok, hogy pipában füstnek eresztve milyen érzés lehet kubai dohányt pöfékelni. Az ötletet az adta, hogy miközben pipákról és pipadohányokról olvastam megakadt a szemem a havanna típusú “fűszerdohány” emlegetésén, ami lényegében a szivargyártásban használt dohányfajta. Mivel önmagában eléggé ritka, sőt elérhetetlen pipadohány forméjéban ezért úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak egy “olcsó” gépi szivarból. Azért esett a választásom erre a dohányrúdra, mert apró nyesedékdohányból áll a tölteléke, csak a kötegelő és burkolólevél van teljes dohánylevélből és ezért jóval kisebb meló szétmorzsolni.

A kb. 1,5-2 tömetre elegendő morzsolt dohányt betettem egy simítózáras tasakba (füves zacsi) és beraktam az egyik humidoromba, hogy nehogy nagyon kiszáradjon a hétvégi ízlelésig.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (1 vote cast)

Napi bölcsesség, idézet


Kategóriák

Sponsored by

Naptár

2017. március
h k s c p s v
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Supported by

First Computer Kft. - Minden ami számítástechnika EuroDive First Computer Kft. - Minden ami számítástechnika